Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1898-03-13 / 11. szám
TAN ÜGY. A Zemplén lármejiei Tanitt-Epfiltt hivatalos rovata. — Rovatvezető: Schneider Jakab, — Kéziratok a rovatvezetőhöz S. A.-Ujhelybe küldendők. 1848-1898. (Március 15.) Nagy idők, hódító eszmék, világot rázó események 50-dik évfordulója virrad reánk az ez idei Idusz-szal. E korral nőtt és üstökösként örökre eltűnt költő-király látnoki tehetségének isteni szikrájával belátott az idők méhébe, mikor egy átszellemült pillanatban megírta: „Ne nézz ősidre, óh magyar, Ki most sötétségben vagy itt! Ne nézz ősidre, e napokra . . . Szemeid gyöngék ... a napfény megvakit.“ Mily kicsinynek, mily törpéknek látszunk azon óriásokkal szemben, kik minden vagyonukat, életüket, vérüket könnyebb szerrel áldozták a haza oltárára, mint mi bármily csekély értéket. Mig mi a létért való küzdelemben, az anya- giság sivár mezején minduntalan sülyedünk, addig azok szédítő magasságba emelkedtek az eszmények, a szabad és független gondolatok égbe vezető lajtorjáján. A 48-as idők legnagyobb vívmányaival: a szabadság, egyenlőség, testvériség szent- háromságával hogyan állunk ma? . . . hátrább mint valaha. Ki tagadná az 50 év művelte átalakulást az ipar, kereskedelem, tudomány, művészet és az anyagi előhaladás különböző téréin? í)e vájjon mondhatjuk-e ezt a szorosan vett erkölcsi előrehaladásról is? Ha a társadalmat közelebbről szemügyre veszszük és az egyeseket nem az utcai toaletről, nem a magára kényszeritett álarcról vizsgáljuk, bizony-bizony, fájdalom, tagadólag kell felelnünk. Miért és honnan mindez ? . . . . Mert a március Idusza szülte szentháromság üres frázisként forog ajkainkon, nem hatunk azok értelmének mélyére, nem hasonltjuk azokat testünkké és vérünkké, nem teszsziik lelkünk kiegészítő tulajdonává. Mert szabadság alatt csupán a külső, törvényszabta korlátok közt való mozgást érteni; de mindent megcselekedni, mi a törvény kijátszásával, vagy annak elnézése mellett lehetséges, jóllehet az embertársunk anyagi és erkölcsi megrontásával jár: ez félreértett szabadság, ez visszaélés azon magasztos eszmékkel, melyek csak erkölcsi alapon épültek fel. Ott van például a vívmányok egyik leg- szebbike a szabadsajtó, melyet most lelketlen emberek, aljas pénzt sovárgó kofárok a nép ámítására, felekezeti béke megrontására, az osztályok közötti harc élesztősére, a társadalmi rend felbontására használnak. Vagy egyenlőség-e az, midőn embertársunkban csak annyit és azt becsüljük, amit és a mennyit saját előnyünkre felhasználhatunk ? Volt-e a társadalomban még valaha annyi kaszt-, annyi klikrendszer, mint az manapság dívik? . . . Soha. Nem találkozunk-e minduntalan oly jelenségekkel, hogy a hatalmasabb a gyöngét elnyomni törekszik, másnak romjain építi föl saját jólétét. A szájhős, üresfejüség van folyton felszínen, mig a szorgalom és igazi tehetség, ha szegénységgel párosul, mindig homályban marad. Testvériség! minő naiv szójáték üres tartalommal ! hiszen maga a vérrokonság sem biztosit örökös harc, állandó gyűlölet ellen; hány meghasonlást látunk szüle és gyermek, testvér és testvér között, mennyivel gyakoribb ez idegenek közt!!! Van ugyan cimboraság, érdekközösség, de vajmi kevés ott az igazi barátság az önzetlen emberszeretet. Nem igy gondolkoztak a mi nagyjaink, nem úgy a nagy idők még nagyobb emberei. Azon nagy eszmék, melyeknek ők életet adtak, de nekik életükbe került, másképpen voltak akkor értelmezve. Óh nagy szellemek, dicső férfiak! látogassatok el hozzánk és tanítsatok meg hazaszeretetre, ébreszszétek fel tudatunkat, világosítsátok meg elménket, nemesítsétek meg sziveinket, hogy megértsük és megsziveljük ama dicső eszméket oly igazi értelemmel, oly hamisítatlan tartalommal, amint ti azt átértettétek és véráldozattal be is bizonyítottátok. Schneider J. Március 15. (Nevelés-oktatástörténelmi szempontból.) ütvén éves intercalarisát üljük ama nagy időknek, melyek méhéből megszületett a szabadság is egyenlőség anyja: a népnevelés. Ami csak sejtelem volt 48 előtt, az ma a valóság köntösében országszerte hirdeti az emberi lélek fenségét; a mi az akkori hazafiak nagyjainak netovábbját képezte, az ma már a fejlődés magas fokán boldogítja a nemzetet; a mi akkor ideál volt, most ott diszlik nemzetünk vívmányainak többi ékességei között. Ha összehasonlítjuk ama idők egyszerű falusi iskolamesterét, a ki a katekizmus és biblia kérdés-feleleteit s történetkéit igyekezett egész éven át a zsenge elmékben megrögziteni, a mai, feladata magaslatán álló néptanítóval, ki az ismeretek minden ágába elvezeti növendékeit, s tisztán látott célja felé tör az emberszeretet magasztos eszközeivel, a valláserkölcsi nevelés vonzó bánásmódjával, s öntudatos helyes módszereivel : el kell ismernünk, hogy a negyven- nyolcadiki vívmányok népiskolai ügyeinket is egy óriási lépéssel vitték előbbre. A rabbilincs leestével, mely eddig a gondolatot nyűgözte, felszabadító egyszersmint a népiskolát is ama békók alól, melyek azt az évezredes vén tölgy törzséhez, az egyházhoz kötők. A szabadsajtó, az emberiség e nagy nevelője, elárasztás szabad eszmékkel a polgárok millióit, s előkészítő a talajt a népnevelés nagyérdekei számára, fogékonynyá tette a kebleket az önművelődés elodázhatatlan szüksége iránt. Mintha az ég is örült volna e nemes törekvéseknek : úgy irányitá Batthyány gróf, miniszterelnök gondolatait, hogy közoktatásügyi miniszterének a halhatatlan emlékű Eötvös br.-t válaszsza, ki lelki ideálizmusánál fogva egész szivet hozott e székbe, s tanügyünk reorganizációjával elévülhetetlen érdemeket szerzett magának az egész nemzet egyhangú Ítélete szerint is. A szabadságharc szomorú vége azonban megbénító minden téren, s igy a népnevelés terén is az üdvös uj reformoknak az életbe való átültetését; de az ébredés korszakának megifjitó fuvalma áthatott a sziveken és elméken, s hatásától kisarjadtak, húsz évi dermesztő téli álom után is, a 68-iki népiskolai törvények, ugyanazon intéző kéznek áldást és megnyugtatást hozó vezérlete alatt. 48—68 húsz teljes év ! Mennyi drága idő veszett el ebben ! Bátran becsülhetjük egy évszázad károsodásának a tanügy terén, mert Eötvös lánglelke, önzetlen buzgalma s a tanügy iránt érzett hü szeretete a húsz év alatt a nemzet ama lelkesültsége támogatásával csodákat teremtett volna e téren. De azért a 48. márc. 15-ike örökre ünnep marad a magyar néptanító előtt, mert hiszen mindkettőnek az intenciója úgy, törekvése ugyan az : szabad és boldog nemzetet látni a Duna és Tisza tájain. Legyen is törekvésünk önzetlen és állandó az irányban, s ha elérkezik a napnak ötvenedik évfordulója, tartsunk ünnepet iskoláinkban, öntsünk lelkesedést az ifjú keblekbe a magyar nemzeti eszme iránt, ültessük át zsenge lelkeikbe ama idők nagyjainak leg- magasztosabb erényét: a forró hazaszeretetei ; ismertessük meg velők az önfeláldozó fáradalmat nem ismerő kitartásnak világraszóló hazafias jellemnagyjait, hogy kicsi szívok lángja gyűljön irántuk s meg ne szűnjön szeretni soha e hazát. Zseltvay B. Alakuló körgyülés Szerencsen. A zemplén-megyei tanitó-egyesület alsóköre f. hó 9-én tartotta alakuló közgyűlését Szerencsen a nagyvendéglő dísztermében. Ho- dossy Béla egyesületünk buzgó elnökének fáradozása az egyesület felvilágoztatását célzó üdvös ténykedései már ezen összejövetelünkön is meglátszott. Az ügyesen összeállított napirend a tagok tekintélyes számban való megjelenése az ő ügybuzgóságát dicsérik. Reggel 9 órakor az elnök az 1897-iki év dec. 9-én tartott közgyűlésről felvett jegyzőkönyv 11. pontja értelmében megnyitja a közgyűlést szívélyes hangon üdvözli a megjelent tagokat. Napirend előtt elnök megható hangon emlékszik meg Szkiba István szerencsi g. kath. fiatal kartársunk elhunytáról, indítványozza, miután temetése a közgyűlés napjára esik, az egyesület testületileg vegyen azon részt, azonkívül mély részvétének jegyzőkönyvileg adjon kifejezést, amihez a közgyűlés egyhangúlag és a legnagyobb megilletődéssel járult hozzá. A jegyzőkönyv vezetésére Kaufmann Armin s.-a.-uj- helyi tanító kéretett fel. Közben Pintér István a szerencsi járás főszolgabirája tisztelte meg a gyűlést megjelenésével, kit a tanitó-egyesület az elnök bemutatása után éljenzéssel fogadott. Jól esett ez nekünk annyival is inkább, mert a szétküldött meghívások dacára sem volt szerencsénk Szerencs város más intellinges elemét ott tisztelhetni. A napirend első és igen érdekes pontja Weisz Lipót szerencsi tanító tanítása a cukorgyári iskolában. Tananyag : Törtek sorzása törttel. Hosszabb eszmecsere után, melyben Schneider, Witt, Farkas és mások vettek részt, a közgyűlés Weisz Lipótnak a sikerült tanításért dicséretet és jegyzőkönyvi köszönetét szavazott. Utána Hubay Bertalan s.-pataki tanító felolvasása követk zett az 1868. XXXVIII. t.-c ismertetése cimón. Szerző kiváló gonddal és nagy alapossággal merítette ki tételét, rámutatott azon hátrányokra, melyeket az említett törvények az iskola és tanítóra nézve magokban foglalnak, A közgyűlés Hubaynak a tanulságos felolvasásáért j könyvi köszönetét szavaz, egyúttal elhatározza, hogy az 1868. XXXVIII. t.-c.-ek mikénti orvoslása a munkatételek közzé felveendő. Következett Witt József jelentéstétele a körök pénz és könyvtári állapotáról. Hosszabb vita keletkezett akörül, vájjon a tagsági dijak hátrálékai elengedtessenek vagy sem. Molnár János azon indítványa fogadtatott el, hogy ezen számadások a választmánynak szolgáltassanak ki, mely aztán javaslatát a legközelebbi közgyűlésnek terjeszti be. A közgyűlés legérdekesebb pontja a tisztikar megválasztáza volt. A választás titkos szavazással ejtetett meg. Elnöknek: Lintz Géza szerencsi gyári tanító; alelnöknek: Pénykövi Jakab tokaji,' jegyzőnek; Kis Károly mádi, pénztárnoknak ; Szourál János mádi tanítók választattak meg. Az eredményt a tagok éljenzéssel vették tudumásul. Lintz Géza ujonan megválasztott elnök megköszönve a kitüntető bizalmat, a tagtársak támogatását kérve, átvette a gyűlés vezetését. Az alapszabályok 42. §-a értelmében az elnök a muukabiráló bizottságba György Mózes, Sikolya Antal és Matusz Mihály tanítókat nevezte ki. A közgyűlés a késő dólutáui órában Nemes Lajos kir. tanfelügyelő és Hodossy Béla éltetésével végződött. Közgyűlés után a tagok barátságos ebédre gyűltek össze, melynek olcsósága és kitűnősége nagyban dicséri Keresztesi Lajos nagy vendéglőst. Az első felköszöntőt Hodossy Béla tartotta éltetvén mindnyájunk által szeretve tisztelt tanfelügyelőnket, ki megjelenésével és a tanácskozás minden tárgyánál tanúsított élénk részvételével a tanítók szeretetét és nagyrabecsülését biztosítja magának. Farkas Ferenc Schneider Jakabra a tanügyi rovat vezetőjére emelte poharát, aki viszont a munkatársakat éltette szellemes felköszöntőjében. Hogy Veres Ferenc és Witt József sárospataki kollégánk gazdag humorral fűszerezett tósztjuk általános derültséget keltett, azt felesleges is mondanunk, végre Molnár János szép tósztban éltette Lintz Gézát, a kör uj elnökét. Szomorú kötelesség várt még a közgyűlés tagjaira, egyik korán elhunyt kartársat utolsó útjára elkísérni. Szkiba István g. kath. tanító egyesületi tag elhalálozván, temetése délután ment végbe, melyen a tanítók testületileg resztvettek. Jól esett látnunk azt a közrészvétet, melynek a nép impozáns megjelenésével kifejezést adott és még jobban a fenkölt lelkű és nemes szivü főnöknek főt. Bányai János esperesnek megható fájdalmát és a tanító iránt érzett szeretetét és becsülésót, melyet a templomban a halott fölött tartott remek beszédben kifejezésre juttatott. A tanítói hivatás nemes és hasznos feladatáról a tanítók iránt érzett nagyrabecsüléséről tartott eme beszédével a tanító-testület háláját biztosította a maga részére. Szerencsi kartársai szép koszorúval adtak kifejezést az elköltözött iránt érzett szeretetüknek. — Farkas Ferenc róm kát. kartársa szépen szerkesztett verses búcsúztatójával könyekre fakasztá a közönséget. Gál Endre e.-horváti ref. tanító a sírnál mondott, alakra és tartalomra egyaránt remek beszédével magával ragadta a hallgatóságot és dicsőséget szerzett az egyesületnek, melynek megbízásából szólt. (K—A.) Uj előfizető: Csécsy Nagy Pál V.-Ujfalu. E.-vezet5 postája,, K. I. Sárospatak. — Leveled 5 ón kelt, szerdán 9-ón találkozol velem ós kéziratod 12-ón érkezett. Mi ez, „Purim“ ?! Köszönet, jövő számban. Közgazdaság. Az én kis fiam meséje. Egy bóbás tyuk kapargált a kertben a fa alatt, a hóban. Odajön hozzá egy szép kis éneklőmadár s kérdi: — Mit csinál kend nénémasszony ? — Pondrócskát kapargálok reggelire. — Adjon kend nékem is belőle, igen éhes vagyok — Nem adhatok édes fiam, mivel magamnak is kevés. De nézd, ott az ág hegyén ott laknék a hernyó-fiuk, abban a kis fészekben, téged megbir az az ágacska, repülj fel oda, tépd szét és jól lakmározhatol belőlük. — Köszönöm a tanácsot, isten áldja meg érte. ...
