Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-08-29 / 35. szám
Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA MEGJELENIK IMLIOSTIDIEIISr Sátoralja-Ujhely, 1897. augusztus 29. 35. (1927.) Huszonnyolcadik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 „ Negyedévre .1 ,,50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Szülőkhöz — tanítókhoz. (P. L.) A magyar költők fejedelme képzelőerejének hatalmával s utolérhetetlen szárnyalásával megelőzte az éjszaki pólus felé törekvő felfedezőket, mikor megírta fantasztikus művét: „Egész az éjszaki pólusig, vagy mi lett tovább a Tegett- hoffal ? . . .“ Hogy, mi lett tovább e nevezetes hajóval, vagyis inkább hová. merre ment, azt az utat, azokat a titokzatos, csodás régiókat meglátni, leírni, szóval fölfedezni indult el Andrée. Ki ez az ember, aki vakmerőén nekimegy egy rejtelmes, borzalmakkal teljes világnak, hogy küzdjön a Pöld legbőszebb elemeivel ? Egy mérnök-------nem, sokkal több: egy férfi. Bátor és erős, aki egy ideálért képes életét föláldozni. Tehát idealista, következéskép beteg, igen beteg ember, mint a hogy a nagy orosz regényiró, Turgenev mondta „Helén“ című regényében Brutusról; de azt is mondta az emberi lélek rejtelmeinek e nagy kutatója, hogy ha az ilyen emberek kivesznek, bátran becsukhatjuk a történet könyvét, nem lesz mit olvasni benne többé. A mi anyagelvü korunk szemében az ilyen emberek csakugyan betegek, még pedig lelki betegek, legalább is különcök. íme, mit tesz más, okos ember, talán éppen egy mérnök, mint a milyen Andrée ? Nagy vállalatokba fog, amolyan jó, kiadó vállalatokba, a mik ezreket hoznak a konyhára (mert a konyha modern társadalmunk szótárában nagy szerepet játszik), aztán, mint Hugo Viktor „A tengér munkásaidban mondja, „Meggazdagszik, megüti a guta — s ez az élet koronája.“ Andrée egyebet tett. Elindult egy háladatlan világrészbe, a hol még csak aranybányák sincsenek, mint Alaskában, pedig ez is elég hideg. Határozottan kevés a kilátás rá, hogy ott részvénytársaságot, valami „nord polar navigations-company“-t alapíthasson, fen- tartva a maga számára egy fejedelmileg dotált, vezérigazgatói állást. Aztán, minő könnyelműség! Még csak nem is az éjszaknémet Llyod, vagy az án- gol „Vithe Star Line“ társaság fényesen és minden kényelemmel berendezett hajóján teszi meg ezt a veszedelmes utat, hanem egy olyan félelmetesen ingadozó alkotmányon, melynek kormányzását még csak a XX. század valamelyik Mongol- fierje vagy Renard és Krebsje fogja feltalálni. Valóban eszünkbe jut Pulton, a a gőzhajó föltalál ója, akit a bolondok házába akartak csukni ............. De elég a szatírából! Ezt az ellentétek szülik s van-e kivivóbb ellentét, mint ez ember nagysága és e kor fölfogásának, szellemének törpesége között ? De van ebben vigasztaló momentum is. Nagyon-nagyon megritkultak, de teljesen mégsem vesztek ki az idealizmus, a férfias tetterő, az erkölcsi bátorság példányképei. Ti szülők, pedagógusok, történészek, ne a harcok, az emberirtó, ádáz háborúk hőseit állítsátok folyton az ifjúság szemei elé példányképül, hanem a tudomány és közművelődés nemes bajnokait: a Stanlyket, a Liwingstonekat a Nanseneket, az Andréekat! Ne haszonhajtó gépet neveljetek az emberből, hanem egyént s jellemet. Akkor ama állítólagos szürke demokratizmusból, erkölcsi homályból, mely a XIX. a nagynak nevezett századra borult, kitör az individualizmus és — eget kér. Ne téveszszétek össze a sikert az érdemmel, vagyis, mint Hugo Viktor módja a „Nyomoraltak“-ban: „Azokat a csillagokat, amik odafen ragyognak, azokkal, miket a kacsák csinálnak a pocsolyák puha iszapjában.“ Ne vakítsátok el gyermekeiteket az arany csalárd fényével, hogy ne dobják később oda érte a becsületet, a szabadságot, az egyéni függetlenséget, a meggyőződést, az összes nemesebb indulatokat s végül a legfőbb jót, az életet. Ne a páros viadalnak neveljetek belőlük hősöket, hanem az erkölcsnek, a nagy és nemes eszméknek, a közjónak és a tudománynak —- s akkor nemcsak az éjszaki pólust sikerült majd fölfedezni, hanem egy sokkal nagyobb, szebb és dicsőbb világot, mely ennek dacára egy emberi szívbe is megfér s melynek neve: humanizmus. „ZDéELesfeulTrai.“ — Emlékirat. — N.-Mihályból, Sulyószky István t. barátunktól, még aug. 11-én, a következő levelet kaptuk: Most, midőn Szelepka község tényleg megszűnt létezni s egy uj Dénesfalva van épülés alatt: azt hiszem, alkalomszerű a ritka szerencsével lebonyolított kényszer-kitelepülés ügyét b. lapjában ösmertetni a végből, bogy a hasonló sorsban levők ez esetből tapasztalatot merítsenek arra, miként erős akarat, kitartás és összeTÁRCA. Mit ér az erdő, Ha nincs benn madár ? Mit ér a mező, Ha nincs rajt virág ? Mit ér az est, Ha csillag nem ragyog? Mit ér az élet, Ha a szív sajog ? Mit ér az élet. Mit ér nélküled ? Mit ér, ha szived Enyém nem lehet ? Mit ér a rózsa, Ha szirma lehull ? Mit ér a liget, Ha a fü sárgul ? Mit ér a fa, Ha tar rajt’ az ág? Mit ér az élet, Ha bánatot ád ? Nélküled éltem Sivár pusztaság, Hol semmi sincsen, Ami élvet ád. JÓNÁS IZSÓ. A kézműipari kiállításról. — A „Zemplén* * eredeti tárcája. — Irta: Schneider J. A tavalyi ezredéves kiállításon a történelmi csoport után, mely hazánk ezer éves fenállását élő szimbólumként mutatta be, kétség kívül a mezőgazdaság és ipartermékek voltak azok, melyek az egész területet uralták. És míg a mező- gazdaság szép és dús kiállítását a honfiúi kebel örömmel, az idegen pedig irigységgel nézte, addig az ipar legkülönfélébb kiállított cikkei a honfiúban büszkeséget, az idegennél bámulatot ébresztettek. Méltán is, mert e téren Magyarország néhány évtized alatt nem csak hogy utol érte Európa kultur államait, de versenyre jogosító képességének legfényesebb bizonyítékát is bemutatta ezúttal. Ez a körülmény, nézetem szerint, nemcsak örvendetes jelenség, de tanulságos tény is egyszersmind arranézve, hogy amely nemzet csupán mezőgazdaságra szorítkozik, az fel nem szabadítja magát a természet és az elemek uralma alól, mig ellenben az iparűző nemzetek a természet és az elemek szeszélyeit hatalmukba ejtik és boldogulnak. Az iparos maga szab határt cselekvésének úgy térben, mint időben; a gazdaembernek sokszor megrabolja álmát az időjárás szeszélye. Ily fontos tényezője lévén az ipar fejlesztése úgy az egyéni, mint a nemzeti boldogulásnak, nem csuda, ha a társadalom minden rétege, karöltve a törvényhozással, érdeklődését, támogatását és elismerését nem vonja meg a kisiparos működésétől és minden áron igyekszik őt abból a vergődésből kiemelni, hová a nagy erővel és tőkével rendelkező gyáripar leszorította. A kisiparosra vár tehát most a feladat azt az érdeklődést folyton ébrentartani és becsületes munkássággal és igazi ügyszeretettel azt a támogatást és elismerést valóban kiérdemelni. A rendezett kiállításoknak főhasznuk épen abban áll, hogy míg egyrészt felköltik a közönség figyelmét és növesztik a közérdeklődést, addig más részről buzditóan hat az onnan nyert elismerés és a versenyben való győzelem fokozza a munkakedvet. Ily értelemben üdvözlöm én a munkakiálli- tást és hozom nyilvánosságra azt az elismerést és dicséretet, amivel az érdeklődő közönség f. hó 21- és 22-én adózott az ipartestületnek és a derék vezetőségnek odaadó fáradságáért és nemes ügybuzgalmáért, hogy a kézműipari kiállítást Ujhely- ben ismét létrehozta. * És most a t. szerkesztő ur szives engedel- mével be fogok számolni az ott látottakkal, nem tartózkodva tárgyilagos bírálatomban a hiányok felemlitésétől sem, mert reményiem, hogyha jóindulatú megjegyzéseimet az intéző körök figyelmükre méltatják, csak fokozni fogják a sikert. A legutóbbi kiállítás Ujhelyben, tudtommal, a harmadik, melyet az ipartestulet rendezett s hogy ez üdvös intézmény fokozatosan hódit, bizonyítja az, hogy mig az első évben 105 volt a kiállítók száma és a kiálbtást gyér közönség látogatta tavaly, már 125 és ez idén 147 kiállító s maga a kiállítás helyisége annyira látogatott volt, hogy ember-ember hátán szorongott. Mindezeket latolgatva egy már is egészen bizonyos, hogy kivált kánikulai időben pár percnél tovább lehetetlen a tornacsarnokban, mely az ily alkal99" -A. Zemplén mai szúrna nyolc oldal.
