Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-12-12 / 50. szám
Sátoralja-Ujhely, 1897. december 12. 50- (1942.) Huszonnyolcadik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 ,, 50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. | Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÍ3N-VÁEMEGYÉÜTEK HIVATALOS LAPJA MEGJELENIK NULTEOELT * *VA S-Á.E32ST HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden Szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdttések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Tél. A zord északi szél, a tél hírhozója, meg-megrázza az ablakokat, figyelmeztetve az embereket a tél közelségére. Szinte várjuk már, hogy reggelre jégvirágot fest ablakainkra a fagy. Öröm, viság és mulatozás, de egyúttal a nyomor, a nélkülözés évszaka ez. A téli idő beállta borzalommal tölti el a szegény ember lelkét. Mig a gazdagok várják a szánkázás, korcsolyázás és bálozás egymást felváltó mulatságait: a szegény osztály rémülettel gondol a dermesztő hideg okozta nyomorra. Nyáron nagyobb a kereset és kisebb a szükséglet. Kinek csak ép keze-lába van, megkeresheti mindennapi kenyerét. Az igazi szegénység csak télen érezhető. Az idei rósz termés és annak következtében beállott nagy drágaság már előre sejteti az idei tél borzalmasságát. A föld- mivesnek nincs mit eladnia, kiadásait a minimumra redukálja és azt az iparos- és kereskedőosztály érzi legjobban. Lássuk most már vájjon a rósz termés és annak következtében beállott rég nem tapasztalt nagy drágaság bennünket újhelyieket is közelebbről érint-e? Mi más feleletet lehet arra adni, hogy bizony nagyobb mértékben mint bármely más várost. A filokszera pusztításai megfosztották a lakosság nagy részét vagyonától és keresetétől. Mióta elnémult hegyeinken a szüreti dal, megszűnt az anyagi jólét is. Az az iparos, aki ezelőtt csak télen űzte mesterségét, egész nyáron át pedig szőlőjében dolgozott, ami elég dúsan jövedelmezett, ma már csak keze munkája után éldegélhet. Mi történik egy ilyennel, ha megakadt a munka, mint az télen meg szokott történni. Miből tartsa fenn magát és családját? Mit várhat egy ilyen az idei téltől, mikor tudja, hogy a földmives reményeit a jégeső és egyéb elemi csapások, jószágát a vész tette tönkre, az élelmi szerek árai pedig ijesztően emelkednek. Nem azok az igazi szegények, kik házról-házra koldulnak, mert azok nincsenek az éhezésnek kiszolgáltatva. Igazi szegény az, aki minden igyek- vése dacára sem kap annyi munkát, hogy övéinek kenyeret adjon, önérzete, szemér- metessége nem engedi, hogy alamizsna után nyújtsa ki kezét. Egyes ember pietása, áldozatkészsége mindenesetre nemes dolog; de az általános bajokon nem segít. S kérdem van-e S.-A.-Ujhelynek a közel jövőben „rendezett tanácsú városkában egyetlen egy oly intézmény, mely az anyagi gondokkal küzdő szegény polgárnak legnagyobb szükség esetén segítséget nyújt? Más sokkal jelentéktelenebb városokban ezt a kérdést már megoldották oly intézmények létesítése révén, melyek hivatva vaunak pénzbeli segítséget nyújtani a nyomorban sinylőknek. „Az a szívtelen elv“ — mondja Her- czeg Mihály dr. az egyetemi ifjak nyomorának enyhítése céljából a közönséghez intézett szózatában — „hogy éljen mindenki úgy ahogy tud, nem válik be. Az erősnek a gyengét, a gazdagnak a szegényt támogatni, védelmezni kell!“ . . . A mi esetünkben nem is annyira kö- nyöradományokról van szó, mint inkább egy oly intézménynek, illetve egyesületnek a létesítéséről, mely hivatva lenne a középosztályt takarékosságra szoktatni, bármily kis összegű heti betétek segítségével tőkeszerzésre ösztönözni. 30—40 krt elvonni a heti keresetből nem valami horribilis összeg, különösen munkaidőben. Igyen pedig az az iparos, vagy munkás egy kis tökére tesz szert. Ha azután pénzzavarba jut, a tartalék-tőkéhez folyamodhatnék. Magához az egyesület létesítéséhez sem kívántatik egyéb, mint hogy a városnak nehány számottevő polgára némi kis lelkesedéssel kezébe vegye az ügyet. Láttam egy kis német városban, hogy hordják vasárnaponkint csoportosan a „Vereinsbüchl“-t a kasszába, avval a boldogító tudattal, hogy pár év alatt nagyobb summára tesznek szert. Miért nem lehetne ezt városunkban is megvalósítani, ahol a polgárok józansága és felvilágositottsága már előre garanciát nyújt az intézmény sikeréhez. Minden nemesebb mozgalom a társadalomból kell hogy kiinduljon, természetesen, ha abban oly mozgató erők vannak, akik a társadalom nagy gépezetét megindítani tudják. A nyomorúság magában hordja a szocializmus mérges csiráit, államfelforgató eszméit. „Harca töke ellen“ s egyéb veszedelmes elveik igen hamar termékeny talajra találnak. Ezeket a mérges miaz- mákat pedig csakis kulturális és nemzet- gazdasági intézmények létesítésével lehet a társadalom szervezetéből kipusztitani. Kaufmann Ármin. A piaristák ünneplése. S.-A.-Ujhely, dec. 8. Szálló-igévé vált ez a kifejezés hazánkban : „a leghazafiasabb rend“. És ez a szállóige azt jelenti, hogy: piarista. A piarista ismét azt jeTA KG A. Régi malom! Domboldalon, patakmentén Elhagyott rom áll egyedül. Rés hátán rés rósz fedelén, Rozzant fala majd öszvedül. Hej mikor még hajdanában, Búzát őrlő vig molnárok, Szép leánvkák hús danája, S enyelgése szertehangzott. Valamikor réges-régen, Mikor e tört malomkerék Forgott még vastengelyében, Felzaklatva a viz színét: De más is volt ott az élet . . . Akkor, hej, be másként volt az! Csíny és jó mód csak úgy fénylett S malom táján nem nőtt a gaz! Hires malom volt ez régen Országos jó őrlőjéről, De híresebb hét megyében A molnárné szép szeméről. És most csak rom. Enyészet ül Kidült-bedült rongy oldalán . . . Szép asszonynak szép szemétül, Pusztult, veszett el oly korán. Cs. Zoltán. Utcai trahit. — A „Zemplén“ eredeti tárcája. — Irta: Tárczayné R. A. Schneider, a sváb molnár, kissé felöntött a garatra és oly szerencsétlenül botlott le a garatról, hogy eltörte a lábát. Orvos nem kellett neki, mert az meg nem gyógyítaná, legfeljebb elvágná a — felesleges lábát.... Hívtak kuruzslót, ki nagy tudományával és csodafüveivel egyaránt gyógyít: szerelmet, hűtlenséget, családi pörpatvart s több efféle szivbéli kellemetlenséget, amellett igézést, veszettséget, fícamodást, tört tagot; sőt megmondja a jövőt, megmondja az ellopott, vagy elkallódott jószág hollétét is. Az aztán úgy kiegyengette, kikente, zsindelybe préselte a tört lábat, hogy lassan üszkösödésnek kezdett menni s a páciens kinjában majd a falra mászott. Szörnyű fájdalmai közben egyre emlegette a Mari nevet, mintha annak viselőjétől várt volna enyhiiletet. De a hivott, dacára hogy két levél is tudtára adta az otthon történt katasztrófát, igen késett. Egy távirat aztán még is csak megtette a hatását. A várva várt megérkezett, a fájdalmon azonban nem enyhített. Nem segített azon már a későn előhívott orvos se, ki csakugyan amputálni akart, mitől azonban a szerencsétlen mind halálig irtózott. Az a Mari pedig a beteg leánya volt, ki is fölserdülvén, ösztöne és merészebb vágyai szűknek találták a falut, hol bölcsőjét ringatták és egy szép reggelen, a kis sakktáblás tükör biztatására, ott is hagyta azt. Elment a nagy városba szerencsét próbálni. Beállott szobaleánynak. Onnan azután boldogságot eláruló leveleivel tette büszkévé szülőinek szivét. * A leányzó hazaérkezte után csakhamar fölkeresett. A nem várt látogatás kissé meglepett. — Egy nagy szívességre kérném, mondá németes kiejtéssel, negédesen mosolyogva, — legyen szives levelet Írni a vőlegényemnek. Reá néztem. Kisütött frufrujával, fejebubján kacérul föltüzdelt gesztenye szinü durva hajfonataival, korai ránccal környezett, bágyadt, szürke szemeivel, vigyorgó kendőzött arcával, hiúságra valló öltözetével, miket a halálos ágytól cipelt magával, kellemetlen benyomást tőn rám. —- Mit írjak, kérem, kérdém nem éppen udvariasan. — Oh én diktálok. No ilyesmi még nem ig^n esett meg velem, de méltányoltam okait. És diktált. A megszólítást igy amint itt következik: Egyetlen imádott forrón szeretett aranyos mucuskám!!! (a három fölkiáltójelet ő rendelte.) Aztán következett a sok őriiletes badarság, émelygős ömlengés, édességek, az utóbbiak milliókban s végre az aláírás: imádó Mariskád — pá I pá 1 pá I------Az egész levél az együgyü szerelmetes kebel prototipje volt. A tört lábról nem volt benne említés. Szörnyen resteltem, hogy e sok dőreséget kezemirása fogja tolmácsolni. Következett a címzés. _____S ha én eddig a boldog vőlegényben vaA Zemplén mai szama, tiz oldal.
