Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-12-05 / 49. szám
Nálunk csak a legújabb időben kezdik őket valamennyire méltányolni. Eddig az anyagi és erkölcsi pártfogás teljesen hiányzott. Pizetésök majdnem megütötte a vasúti bakterokét, a hivatalszolgákét. Társadalmi tekintélyben is valahova az iparosok melle Boroztattak. Sohasem felejtem el, hogy egy úgynevezett dzsentri, egy különben érdemes fővárosi tanítónak egy társaságban feléje nyújtott kezét nem fogadta el. Kell-e ennél kiáltóbb bizonyság? Egyszóval a vagyon, a születés, dacára annyi vérnek, még mindig, minden téren, a latei- nert sem véve ki, diadalmaskodik, az ezekkel nem biró hasznos munkást lenézi, lenyomja. A kétségbeesett ember aztán beül a szocializmus mentő-csónakjába. Most még csak a tanulók és tanítók, majd a többiek is. Rósz orvostól várnak ugyan gyógyulást, de baj már az is, hogy az elégületlenek számát szaporítják. A szocializmus rémét mélyreható okos reformokkal lehet elűzni. A demokrácia elveinek szigorú alkalmazásával minden téren, az ideálok nagyobb tiszteletére valló neveléssel, egészségesebb közszellemmel, mely nem töri magát oly igen a péuz, a gazdagság után és főképpen valamivel többet törődik a vallásossággal, mely a szegényt hinni és remélni megtanitná, a gazdagot pedig viszont helyesebb felfogására tanitná az életnek. Péter Mihály. Az éveknek az a száma, melyet föntebb a közvélemény koszorújával öveztünk, pár nap múlva kerekszám lesz. December 8-ikán telik be három száz esztendeje, hogy a piarista-fogalom világra jött. Három száz évvel ezelőtt figyelemre alig méltatott parányi erő, egy gyenge plánta; ma hatalom, mint az óriási, csudálatos banána-fa, melynek gyümölcséből s árnyékában ezerek meg ezerek élnek, üdülnek évente. Igen : a piarista-fogalom hatalommá izmosodott a művelt nemzetek életében. Ez a fogalom: piarista a kegyesség és a tudományszeretet vonásaiból van összetéve, tehát eredő forrásai: a szív és az elme. Nemes szív és pallérozott elme: ez volt és ez az a két elem, melynek hatásával a piaristák fölfrissitették s állandóan frissítgetik a társadalom petyüdt ereit. A piarista-rend első atyái „patres scholarum lanul nem voltam elkészülve! — Előtte való este egyre csak azon törtem a buksi fejemet, hogy hát mit is kéne választani a holnapi ebédfőzéséhez ?! A levest, húst már előre elhatároztam. Igen ám, de főzeléknek mit ? Ekkor eszembe jut, hogy van a háznál savanyított káposzta. Tehát töltöttkáposzta lesz a harmadik fogás. De újabb bökkenő, újabb gond! Mennyi hús, mennyi rizskása, tojás kell a töltöttkáposz- tához ? Mikor sehogysem tudtam eligazodni, eszembe jutott, hogy a számtanban, különösen az „összetett hármas szabály“-nál jöttek elő olyan példák, melyek fölé ez volt írva : „A háztartás köréből.“ Már csak a töltöttkáposzta a háztartás körébe tartozik, gondolám. Na, most elő a tudománynyal! Veszem hamar a ceruzát, viszonyítom a húst a káposztához, ezt arányba állítom a rizskásával és tojással,. a borsót a sóval, keresem az ebédhez szükséges főzelékmennyiséget, melyet, mint ismeretlent kültaggá teszek : de hiába hozom én azt viszonyba, hiába állítom arányba a liszt, zsir, tejfel bármelyikével, mind hiába osztom a beltagok szorzatát a kültagokéval, hiába alkalmazom a „vonalmód“-ot és tudom is én mit —■ — mert fájdalommal tapasztalom, hogy egyike sem „mód“ a töltöttkáposzta elkészítésének leírásához. Fucscs ! tehát számtantudományomat megszégyenítette a töltöttkáposzta ! Soha sem mondom többé, hogy a „főzés nem tudomány.“ A sikeretlen fáradozások és veritékes szá- mitgatások után, szelíd hangon kérdém aztán: — Édes anyám! mennyi hozzávaló szükséges a töltöttkáposztához ? Ki aztán jóságos piarum“ nevezték magukat. Kegyes szívvel, tiszta fővel hintegették a tudomány magvait és éppen abban a korban, midőn az emberiség tudomány nélkül szűkölködvén, alsó rétegei még arra a kegyességre is reá szorultak, hogy anyagi áldozattal, neveléssel, oktatással a köznyomorból ki- és fölemeltessenek. A XVI. század húnyó éveiben, midőn a nyomorba sülyedt és tudatlan, tehát kétszeresen szegény népnek osztályharca kezdődött a vagyoni jólétben dúskáló, de a szellemiekben szükséget látó, a felebaráti szeretetet alig ismerő nemesség és főnemesség között, — mondom a XVI. század végén, midőn a szellemi sötétség vészes felhői már-már reáborultak az emberi kultúra magasabb nézőpontjaira is: akkor, úgyszólván a társadalmi összekülönbözés 12-ik órájában jelent meg egy gondviselésszerü férfiú, főnemes a nemesek között, gazdag a dús gazdagok közül, Kalazanczi József, aki intő jelszavát e rövidke mondatba „kegyesség — tudomány !“ foglalván, szerzetes-rendet alapit és önzetlen és önfeláldozó munkássággal, valóban apostoli buzgósággal reformálja a korszellemet társadalmi téren; a kegyesség és tudományszeretet jogcímén biztosításához fogván annak a hatalmas vívmánynak, aminek neve kultúra: erkölcsi és szellemi pallérozottság. A kultúra diadal-ünnepe lesz tehát az az öröm-ünnep, melyet most, december 8-án, ülnek az egész piarista-világban. Kegyesség — tudomány! Ezekhez a jelszavakhoz Magyarországon, a magyar piaristavilágban, még egy harmadik jelszó is csatlakozott,: a hazaíiság ! És hogy az a szent tűz, a hazaíiság Veszta- tiize, ott a hazaszeretet oltárán, ki nem húnyt, sőt mindannyiszor, valahányszor zivatarok, még véreső is fenyegették, magasabb lobbot vetett: a hazaszeretetnek ebben az „urbi et orbi“ példás fellángolásában, hálásan elösmerjük, hogy a magyar piaristának nemzetünk közbecsülése előtt elévülhetetlen érdemei vannak. De nemcsak szivével és elméjével: karjával is szolgálta, ha kellett, a hazaíiság szent ügyét a magyar piarista. Mikor a köz veszedelem órájában hangzott a hivó szózat, hogy „Talpra magyar!“ — köztudomású, a magyar piarista jobbjába kardot, baljába keresztet ragadva nemcsak hogy rettent- hetetleniil, de ellenállhatatlanul is küzdött. Történelmi, örökké lélekemelő példa rá a branyisz- kói hős-pap, aki magyar piarista volt, — Erdősy Imrének hívták, legyen örökké áldott a nemzeti köztudatban megdicsőült emlékezete. így és hasonlóan fejlődött a piarista-fogalom nemzeti fogalommá hazánkban, — igy a tisztelet hódolattá, ami hogy hatalmas arányokban fog megnyilatkozni a piaristák dec. 8-iki évforduló ünnepén vármegyénkben és székvárosunkban is : kétséget nem szenved. A Kossuthokat, Andrássyakat, Trefortokat, Mailáthokat, Dókusokat, Matolaiakat és a többi jeleseket nevelt iskolának, a piaristák újhelyi főgimnáziomának ünnepi öröméből, mely piarista-szerénységgel, inkább csak iskolai és házi ünnepség akart lenni: immár osztályrészt kért magának a „hivatalos“ vármegye és a székváros nevében annak főispánja s főbírája is, kik az újhelyi piaristák üdvözlésére, a három száz éves múlt évfordulóján, tisztelgő és üdvözlő küldöttségeket vezetnek. arccal elmondta. Nem volt a szavában semmi mesterkélt, nem szorzott nem osztott semmivel, mig végeredményül azt mondta: — Egy font húsból és egy csésze rizskásából 18 tölteléket készíthetsz. Szinte megkönnyebbülve aludtam el, abban a boldog reményben, hogy a tészta és pecsenye fölött elég idő lesz holnap határozni. Ezt ugyanis összehasonlítottam azokkal a könnyebb tantárgyakkal, melyeket, midőn „belnövendék“ voltam a kolostorban, reggel, avagy „tizperc“-kor tanultam meg. Hanem egész másként ütött ki a számításom. * Az igaz, hogy a töltöttkáposztához nem igen illik ez a jónevű tészta: „tarkerli“ — de hiába, egy német néni is jön ma hozzánk ebédre, annak a kedvére is csak kell valamit tenni. „Tarkerlit“ készítek tésztának. De bizony ez az elhatározásom fél tizenkettő tájban történt. Vettem hamar a lisztet, tejet, tojást, megkészitettem a tésztát. Ekkor jutott eszembe, hogy az élesztőt kifelejtettem belőle. Nosza, siettettem a cselédet a boltba élesztőért és 12 órakor aztán fölteszem a tésztát a tűzhelyen lévő tőcre, hogy keljen. Tyűh, már fél egy és én még a káposztatöltelékeket el nem készítettem. Lekapom a vágókést a falról, a szög persze szárny nélkül is repül, (s melynek beverésével csak a cselédnek van dolga) vagdalom a húst, reszelem a hagymát, de nagy sietségemben azon veszem észre magamat, hogy a jobb kezemen már minden ujj ómat kireszeltem. Mi, akik a józan fölvilágosodottságnak szellem-fegyvereivel küzdő fekete-hadsereget ösmer- jük és tiszteljük a magyarországi piaristákban, Kölcsey négy szavával köszöntjük a főtisztelendő és tisztelendő tanár-családot: „A haza minden előtt!“ Sz.-Gy. V. Vármegyei ügyek. A piaristák három évszázados örömünnepe alkalmából főispánunk Öméltósága tegnap délelőtt a következő körlevelet intézte vármegyénk bizottsági tagjaihoz: „A piarista-rend, melynek működéséhez történelmünk és nemzeti kultúránk sok mozzanata fűződik, folyó évi december hó 7-én és 8-án ünnepli országszerte alapittatásának 300-ik évfordulóját. Midőn a s.- a-ujhelyi társház ezen ünnepet folyó évi december 8-én készül megülni, a hazafias rendet Zemplén-vármegye nevében küldöttség élén óhajtom üdvözölni, hogy ezzel az évszázados emlékünnepen a Rend iránt a közönség elismerését kifejezésre juttassam. Szives tisztelettel kérem azért, hogy folyó évi decemher 8-án reggel V2 9 órakor, mint küldöttségi tag, a vár- megyeháza kistermében megjelenni méltóztas- sék. — Az ünnepség programja a következő: 1) A küldöttség vezetésem alatt reggel 9 órakor a piaristák templomában tartandó hálaadó istentiszteleten vesz részt. — 2) Istentisztelet után a rendet a küldöttség élén Zemplén- vármegye nevében a társház nagytermében üdvözlöm. — Ezt követőleg : 3) Iskolai ünnepség a főgimnáziom nagytermében. — Hazafias üdvözlettel : S.-A.-Ujhely, 1897. december hó 3-án : Molnár István főispán. Az árvaszéki elnökség betöltése és az evvel kapcsolatosan netalán megüresedő konkrét állomásoknak választás utján leendő betöltése dolgában a következő sorokat vettük: A folyó évi december hó 14-én megtartandó törvényhatósági bizottsági közgyűlésen a Payzsoss Andor árvaszéki elnök nyugdíjaztatása folytán választás utján betöltendő árvaszéki elnöki állásra tisztelettel alólirott Horváth Jószef I. aljegyző tb. főjegyző ; az I. aljegyzői állásra Thuránszky László II. aljegyző tb. főjegyző; a II. aljegyzői állásra Dókus László IV. aljegyző ; a IV. aljegyzői állásra Bernáth Aladár V. aljegyző ; az V. aljegyzői állásra itj. Meczner Gyula szolga- biró ; a szolgabirói állásra Szmrecsányi Béla dr. tb. aljegyző, óhajtunk pályázni: a t. bizottsági tag úrhoz avval az együttes és tiszteletteljes kéréssel járulunk, hogy előléptetésünket pártolni és megválasztatásunkat becses szavazatával támogatni szíveskedjék. Horváth József, I. aljegyző tb. főjegyző. Thuránszky László, II. aljegyző tb. főjegyző. Dókus László, IV. aljegyző. Bernáth Aladár, V. aljegyző, ifj. Meczner Gyula, szolgabiró. Szmrecsányi Béla dr. tb. aljegyző. Az árvaszéki elnökválasztás képezi, a dolog természeténél fogva, legérdekesebb tárgyát a f. hó 14-ére egybehívott közgyűlésnek. Jelöltek, illetve pályázni fognak az elnökségért: Horváth József vm. I. aljegyző tb. főjegyző és Spillenberg Barna árvaszéki ülnök. Oda se neki, gondolom, egy kis reszelés nem a világ. De bizony másképpen gondolkoztam, mikor a káposzta leve kicsipte. Hanem hát még mindezt elég türelemmel elviseltem, mert föltehettem a káposztát. De a tésztát hiába nézegetem, még áll, mint az Alföld rónája, t. i. oly alacsony stádiumban. Szinte én duzzadtam fel boszúságomban a tészta helyett, látván, hogy egy cseppet sem kíván „nagyratörekvő“ lenni. Majd izgatottan rösztölöm a káposzta rántásához föltett zsírt, de amint a húshoz való krumpli futni kezd, a vízből belefrecscsen a kajsztronyba, mire az sercegve lövel szét, nem kiméivé meg a nagy meglegtől kipirult arcomat sem. De mit törődöm én most azzal, lekapom a fazekat, nehogy a tűzhely nagyon befenődjék, mert bizony azért nem nagyon dicsérne meg az édes anyám! Csak az volt a fazék szerencséje, hogy közel a padló, mert egy szempillantásba múlott, hogy a földre nem ejtettem. Nagy sietségemben ugyanis puszta kézzel fogtam meg a forró fazekat. Leszűrettem aztán a szolgálóval, de még nem főztem fel, mert, habár az idő fél kettő felé járt, de a tizenkét órakor föltett hús még nem főtt meg. Fél kettő után éppen a rostélyosnak való hús törésével vagyok elfoglalva, egyszerre kocsizörgés hallatszik. A törővei kezemben, kétségbeesett fohászkodások közt szaladok az udvarra. Előérzetem nem csalt, édes anyám érkezett meg, csakugyan két vendéggel, Az egyik vendég tréfásan meg is jegyzé: Folytatás az I. mellékleten.
