Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1897-02-28 / 9. szám
erre a mostani időpont a legalkalmasabb. A munkácsi egyházmegye Zempléu vármegye területén élő papságának soraiban többen, sokan töltenek be ma is előkelő állásokat azok közöl, kik Pankovics püspök idején az akkori mozgalom tevékeny harcosai, mondhatni vezérei voltak. Az igaz ügy érdekében emeljék föl szavukat! A tisztelettel említett urak gyűjtsék össze a papságot, tegyék meg a kezdeményező lépést, hívják fel a társadalom figyelmét eme égetően szükséges reformra, akik tehetik vigyék azt a vármegye gyüléstermébe és én hiszem, meg vagyok győződve, hogy nem lesz oly illetékes tényező, mely kérelmünk elé akadályokat gördítene. Me lles <gail, gk. esperes-lelkész. A vármegyei közgyűlésről. S.-A.-Ujhely, febr. 23. Ismét egy érdekes, helyesebben közérdekű közgyűlése volt a t. vármegye közönségének. Olyan nagy fát mozgattunk megint, a kvóta-kérdés jó és rósz tudásánák fáját, hogy úgyszólván meg sem mozgattuk. Hagytuk, éspedig egész bizoda- lommal hagytuk, az országos kormány, az országos kvóta-bizottság, meg az országgyűlés Toldi Miklósainak. Mozgassák ők, de úgy mozgassák, hogy nekünk, Magyarországnak, mennél kevesebbet hullasson a roszból. A kvóta-kérdés úgy került elő, hogy Hevesvármegye átiratot küldött, abban a közösügyi kiadások aránykulcsa (röviden kvóta) változatlansága mellett kardoskodott s kért minket is, hogy csörtessük meg az ősi kardot. Megcsörtettük. Heves-vármegye átiratának tárgyalása mi- nálunk nem volt heves. A vármegye közgyűlése felirt az országgyűléshez, hogy a kvóta, ez a szükséges rósz, maradjon mint volt: elviselhetően rósz. Különben pedig a magyar kvóta felemelése még nem azt jelenti, hogy az ország anyagi helyzete roszabbodik. Mert, mint Öméltósága a főispán igen találóan megjegyezte, a magyar kvóta leszállításával lehet csinálni rósz kiegyezést osztrák szomszédjainkkal és viszont: a magyar kvóta felemelésével is lehet kimódolni Magyarország közgazdaságára nézve jó kiegyezést. Amit elvesztünk a réven, megnyerjük a vámon. Ez az a sarkalatos igazság, amin a közgazdasági kiegyezésnek tiz évre szóló érvényessége nyugszik. Az igazság ereje hatásában olyan, mint a menilittel töltött ágyú (hatalmát épp most próbálták ki Kréta-sziget alatt, á görög vizeken) a fölkelés zászlaját be kell előle vonni, mert különben agyonrombol. Az egriek kirohanása a kvóta-kérdésben hasonlit Görögország beavatkozásához az európai koncertben. Valamint Görögország harcias fölvonulása sem jobbá, sem roszabbá nem teszi Európa közbékéjét, mint akart lenni különben: épp úgy nem fog hatást gyakorolni Eger heveskedése sem, hogy a kvóta jobb, vagy ro- szabb legyen, mint leendett különben. Szomorú dolog is lenne, ha úgy lenne, hogy hazánk sorzenekisérettel és tablókkal. Igazán csodálatos ügyességgel rendezték pillanatok alatt a pár lépés nagyságú színpadon az élőképeket, melyek nagy hatást keltettek. A szöveget Bajusz Zoltán ur szavalta, a zenei részt Székely Jolán urhölgy adta elő diskréten és szépen, (mint értesülünk csak az előadás folyamán egy sajnálatos baleset folytán „ugrott be“ a kisasszony és igy kétszeresen dicsérendő szeretetreméltósá- gáért.) A tablókban Spillenberg Sarolta urhölgy és Bajusz Andor ur jeleskedtek. Isépi Tihamér ur szép zongorajátéka után következett a „piéce de resistance“: Cox és Boil az ócska, de mindig uj bohóság. Farkas Irén urhölgy kitűnő volt, mint öreg asszony, biztossággal mozgott és szerepét kifogástalalanul tudta. A két ellenséget, de később megbékülő lakótársat Isépi Zoltán és Gnädig Lipót urak „alakították.“ Igen jók voltak, különösen Isépi ur valóságos talentum a komikai ábrázolásban. Nagy derültséget keltettek ügyes maszkjaikkal és egy-két sikerült rögtönzésükkel. Megbékélten hagytam el egy kedves est emlékével a színházat és várom most a bekövetkezendő — fővárosi műkedvelői tortúrákat. Ez est mindenesetre igen kellemes oázis volt. Az előadás után táncmulatság következett a vármegyeháza termeiben. Ott voltak: asszonyok: Barna Bertalanná, Éhlert Gyuláné, özv. Fehér Andorné, Görgey Gyuláné, Izsépy Istvánná, Matyasovszky Kálmánná, Márton Sándorné, Meczner Gyuláné, Molnár Leona, Nemes Sándorné, Nyomárkay sát Egerből és nem Budapestről kormányoznák. . . . Ezek és a hasonló ókok, tekiutetek voltak azok, amik a mi vármegyénk közönségét nem engedték heveskedésre ragadtatni a kvóta hímes tojásával való dobálkózásban. Meghatóan gyöngéd jelenete is volt ennek a február havi közgyűlésünknek. Vármegyénk érdemes főjegyzője ugyanis az elnöklő főispánt üdvölő beszédében igen hatásos szavakkal méltatta azt a boldogító frigyet, amely Molnár István főispán és Zemplén-vármegye közönsége közönsége között immár 15 éves. Az időközben alkotott országos törvények, úgymond, a főispáni hatalmat annyira, megnövelték, hogy szinte félelmetessé tették. Ámde Molnár István ezzel az ő törvénybiztositotta hatalmával úgy élt, hogy avval soha vissza nem élt, sőt azt mindig a közönség javának előmozdítására és polgártársai anyagi jólétének biztosítására értékesítette. Azután felsorolta a konkrét alkotásokat, melyek a közgazdaság és a közművelődés terén mint egy-egy kimagasló emlékoszlop fogják hirdetni a Molnárérát: a szerencsi cukorgyár, az újhelyi dohánygyár, a Tokaj-Hegyalja rekonstruálása, közutaink államosítása, az újhelyi főgimnáziom, állami elemi oskolák, kisdedóvóintézetek stb. stb. maradandó tanúságot tesznek mindétig arról és ékesen hirdetik, hogy a vármegye közbékéjének áldásos helyreállítása és biztosítása korában mindazok a Molnár István főispánságának köszönik létüket. Legújabban pedig a Tokaj-Hegyalján elpusztult szőleik irányában érdekelt lelkészek és tanítók anyagi helyzetének jóvátétele érdekében működik az őtet jellemző lelkesedéssel, kitartással s fog működni bizonyára az ő szerencsés kezét jellemző sikerrel is. A vármegyei tisztikart pedig, melyet atyai szeretettel ölelt magához, hálás és ragaszkodó tiszteletre kötelezte le önmaga iránt. Azt kívánta mindezekért viszonzásul-„szer etett főispánunknak“ és a jelenlevőség lelkes éljenzései közt a főjegyző, hogy alkotáséiban úgyis mint főispán még sokáig gyönyörködhessen. Úgy legyen! A tárgysorozat száz egynéhány elintéznivaló ügyet tartalmazott, amelyekről részletesebb tudósítást jövő számunkba adunk, — most csak a lefontosabb tárgyakat említjük föl. Ilyenek voltak: a betegápolási 3°/o-es és a közművelődési 0‘5%-es pótadók, melyek egyhangúlag s összesen 64 igen-nel megszavaztattak, —- a lóavató bizottságok elnökei és a bizottsági becslők megválasztattak, — a kvóta kérdésben elfogadták a Meczner Gyűl a indítványát, hogy t. i. a most meglévő kvóta-tehernél súlyosabbat elviselni az ország képes nem lévén, oly értelemben, hogy a kvóta-aránya az eddiginél magasabbra ne emeltessék: feliratot intéznek, — a vármegyei közkórház tulajdonjogának tisztázása és meghatározása érdekében beadott emlékirat tárgyalása és elfogadása (jelen számunkban, némi rövidítéssel következik Szerk.), — és többrendbeli ministeri intézvény, ezek között S.-A.-Ujhely város „rendezett tanácsának“ ügye is, melyben, hogy bizonyos kipótlásokat teljesíteni szíveskedjék, Dókus Gyula vm. főjegyzőt kérte föl a közgyűlés. D. e. a főispán, d. u. az alispán elnökölt a közgyűlésen, mely még aznap az esti órákban véget ért. A jegyzőkönyveket holnap d. e. hitelesítik. (Vége köv.) Ödön dr.-né, Királyfalvi Tivadarné, Seyfried Jó- zsefné, Székely Károlyné (Tokaj), Szirmay István dr.-né, Tátray Dezső dr.-né, Tomcsányi Mártonné, Urbán Ferencné, Vadászy Antalné,— leányok: Bideskuthy Sarolta, Farkas Erzsi, Farkas Irén, Fehér Olga, Görgey Jolán, Horváth Jolán (Hete), Isépy Sarolta, Matyasovszky Sarolta Meczner Manci, Neczner Ilona, Löcherer Erzsi, Pajkossy Kornélia (Salánk), Seyfried Irén, Székely Jolán (Tokaj), Szögyény Ida, Szögyény Nati, Teli Teréz, Tomcsányi Gizella. Erényi Nándor. Adat Katona J. Bank-bánjának történetéhez. A Lasztóczon élt szemerei Szemere Miklós hátrahagyott levelezésének rendezése közben akadtam Egressy Gábornak egy eddig kiadatlan levelére, mely némi világot vet Bánk-bán történetére. GyulayPál általánosan ismert jeles művében (195 és k. lap) ezeket írja: „Az életre ébredő tragédia Vachot szerint (Magyar Thalia 1853. 101. lap.) 1826-ban került volna először színpadra Pécsett, azután 1828-ban Kassán; mindkét helyt sikerrel. Úgy látszik, se a még élő költő, se az irodalom nem vett tudomást ez eseményről. Általában ez adathoz kétség fér. Első biztos adatunk 1834-röl van, midőn Kolozsvárott Egressy Gábor választá jutalomjátékául. A sikerről a Honművész (1834. 78. sz. 621.1.) levelezője csak annyit jegyez meg, hogv szerző helyesen találta el a föltűnő charaktereket Két emlékirat közkórháziinkról.*) i. Mielőtt a tekintetes törvényhatósági Közgyűlés a kórházi választmány előterjesztését és a telek vétele iránt kötött szerződést érdemi elbírálás alá venné, megállapitandónak tartom a vármegye mint jogi személy és a közkórház közötti jogviszonyt, mert más eljárás követendő, ha, mint a kórház tulajdonosa —és más, ha mint fennhatósága az 1876. évi XIY. t.-c. értelmében gyakorolja jóváhagyási jogát. Ennek folytán szükségesnek tartottam, amennyire a körülmények az adatok beszerzését engedték, a Zemplén-vármegye közkórháza, mint intézmény létesítésének történetét és az első évekbeni fejlődését röviden elmondani. A kórház létesítésére a mozgalmat a megye rendei e század első éveiben indították meg s ugyan ők 1803. március 23. hozott határozatokkal azt a nyereséget, amely a kincstári életnek szekerezés helyébe vizen lett szállításából felmaradt, első alapul rendelték, ez azon évben 1478 ft 14 kr. volt váltóban, igaz, hogy ezen alap is devolváció alá került, de a megajánlott összeget a vármegye pénztára mégis kifizette. A vármegye rendei lelkesítő felhívást küldöttek széjjel nemcsak a vármegyébe, hanem az ország más részeibe is, amelyben adakozásra kérték a közönséget, aminek az eredménye az lett, hogy Gróf Aspermont Gobert, Gróf Dőry Gábor, Lónyay Gábor, Péchy József, Gróf Des- sewífy József, Balásházy János, Gróf Schmidegg Ferenc, az egri szentszék és Gróf Rédei Lajos, a Zempléni kaszinó társaság, egy színjátszó társaság összesen 1208 ftot ezüstben adományoztak, Br. Sennyey János 4000 ftot ezüstben, az ügyefogyott szegények segélyezésére és az őrül- tekháza felépítésére 2100 ftot, összesen 6100 ftot ezüstben. Herceg Bretzenheim Ferdinánd 1000 ezüst ft, Gróf Csáky László nagy-váradi püspök az orvos és sebész fizetésére 4800 ezüst ft, Käsztenbaum Rafael a megye rendei által célba vett épületek házára 8000 ft alapítványt tettek. A megyebeli nemesek a terebesi fegyvertár t da ajándékozásával 5227 frt 26 4/s> krt ezüstben adtak. Így a megye és járásai összesen 6648 ft 35 krt ezüstben és az építéshez részben anyagot és munkaerőt adtak. A kórház részére a nemes vármegye 1832. év február 13-án kelt szerződéssel Herceg Bretzenheim Ferdinándtól, az általa 1822. évi október 24-én a m. kir. kamarától 17150 ftért megvásárolt úgynevezett sóházat, 14000 fton megvásárolta. Ä fundust északról az uraság fundusa, a más három oldalról utcák határolták. (Lásd 297 poez 140— 144 okmány). A kórház felállítását a kiküldött bizottság a vármegyének 1834. évi Bőjtmás hava 1-ső napján bejelentette, amikor is a vármegye a rendszabásokat is megállapította. A kórházba azonban csak betegeket vettek lel, az őrültek ki voltak zárva, ezek a közönséges rabokkal a megye börtönébe voltak elhelyezve. 1838. Szentandrás hava 30-án tartott közgyűlésben a vármegye rendei 2001. sz. a. hozott határozattal kimondották, hogy az eddig ápolásban nem részesült őrültek gyógykezelés alá veendők, 1839. évi julius 1. napján a mostani közkórház, délkeleti része őrültek kórházául 4 szo*) Fölolvastatott és elfogadtatott a f. hó 23-án tartott vármegyei közgyűlésen. Szerk. s nálunk, hol középszerű eredeti darabot is oly gyéren Írnak, egy marad a jobbak közül. Az ország fővárosában, Budán, 1835-ben adták először.“ Ez idézet mellett közlöm Egressy leveléből a következőket: Pest. jun. 20. 1860. Kedves Miklósom! De felakadtam én azon, amit te Dobros- syról Írtál: de miért ereszkedtem volna én a miatt valami szóváltásba veled? Saját szavainak mindenki legjobb magyarázója. Dobrossy- nak én tisztelője voltam, s vagyok emlékének most is; ő igen jeles értelmi tehetség volt és talpig becsületes magyar ember; de hogy a műértelmiségnek valami magas fokán állott volna: arról mitsem tudok. O Helmeczynek sokáig volt segédje a „Jelenkor“ mellett. Hel- meczy a Trattner-Károlyi-házban lakott. Tratt- ner padlásán Bánk-bánnak tömérdek példánya hevert az első kiadásból. Ezek közül egy példány könnyen kerülhetett Dobrossy kezébe, aki aztán arról sokat beszélhetett Erdélyinek is, másoknak is, sőt írhatott valamit a Hel- meczy-féle Társalkodóba is. Egyébiránt a Dobrossy figyelmeztetésére alig volt szüksége részben, miután mi Bánk-bánt Kassán még 1830. táján előadtuk (Vahot Tháliája szerint 1828- ban, de szerintem később); adtuk Kolozsvárt is 1830—34 közt; aztán adtuk Budán is 1834 és 37 közt ............................................................ Közli: Perényi József dr. Folytatás a I. mellékleten.
