Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1897-02-28 / 9. szám
Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA megjeleítik: ^lasnDEisT v^sAeit-a-p. Sátoralja-Ujhely, 1857. február 28- 9. (1901.) Huszonnyolcadik évfolyam. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 ,, 50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttórben minden garmorld sor dijja 20 kr. Naptár-egyesités A magyar társadalom a hazai görög szertartásu egyházakkal mindezideig vajmi keveset törődött. Ez egyházak szervezete, belélete, sajátossága a magyar társadalom legnagyobb része előtt ép oly ismeretlen volt eddig, mint akár a Kongó-állam ma, melyről tudja mindenki, hogy létezik, de ezenfölül reánk nézve Hekuba. Mostanában a magyar közvélemény a sajtó által vezetve élénkebben kezdett foglalkozni a görög szertartásu egyházak dolgaival és midőn az az anomalia lett eléje tárva, hogy e mai napig nálunk a görög ritusu egyházaknál szlávok, románok nemzetiségük nyelvét oltári nyelvül használták és használják, de ez a magyar nyelvnek megengedve nincs : a társadalom mint egy ember felindult, ez anomalia megszűrt tetését elodázhatatlannak nyilvánilotta, úgy hogy egyik budapesti napilap egész joggal mondhatta, miszerint a kir. kormány háta megett, midőn a kérdést illetékes helyen előterjeszti, nem az a kétszázezer magyar nemzetiségű gk. hivő áll, henem az egész magyar társadalom, maga az egységes magyar állam. Nagyon ideje volt, hogy amaz egyenlőtlen küzdelemben, melyet a magyar liturgikus nyelv érdekében a különféle nemzetiségű egyházmegyékben elosztott, egységes szervezet hiányában érintkező pontok nélkül maradt magyar gör. kát. hitközségek folytattak és folytatnak, — végre a társadalom is fölemelte szavát Zemplén-vármegye törvényhatósága e nemzeti ügyet magáévá tette, feliratilag vetette latba közbenjárását az országos kormánynál. Hivatva is volt, hogy ezt tegye,mert az érdekelt magyar gk. hitközségek elég tekintélyes része épp e törvény- hatóság területén van. TAHCA. Műkedvelői előadás. S.-A.-Ujhely, febr. 21. Szép volt, kedves volt. Mielőtt azonban a riporter tollát mártanám a tentába, engedjék még, hogy egy szubjektív vallomást tegyek. Őszintén szólva: ki nem állhatom a műkedvelői előadásokat. A főváros töménytelen klubja, köre, minden rétegű társadalmi osztálya, kezdve a magas arisztokráciától le egészen a „Bádogosok és hasonfoglalkozásuak betegsegélyző és temetkezési egyesületéig“ minden istenadta farsangon kedves, de közönséget boszantó kötelességének tartja, hogy hol a Vigadóban, hol a kültelki körök füstös, de barátságtalan termeiben egy-egy fráncia vígjátékkal, vagy Murai egyfelvonásaival gyötörje végig a műkedvelők rokonságának idegeit és tegyen tönkre bennünket minden áldozatra kész laptudósitókat. Istenemre mondom dugóhúzóvá csavarodtak sok-sok alkalommal különben egészséges idegeim, mikor igy egy-egy lipótvárosi Barin Alice, vagy kőbányai Thomson Cézár hallatta énekmüvészetét, vagy nyekegtette nyirettyűjét.- Mert kérem szeretettel, határozott tény, hogy a mükedvelés boszantó betegsége egyaránt szedi áldozatait úgy a felsőbb tízezer soraiból, mint a A társadalom, a sajtó, a törvényhatóságok, maga az országos kormány eme, a gk. hitközségek közszükséglete iránt még most is ébren levő érdekeltségét ama fontos reform pártolására, melyet e sorok ciméül választottam, felhívni, kikérni, úgy vélem ma szerfölött előnyös lehetne. A magyar társadalom mindenek felett toleráns egész a nagylelkűségig. A görög ritusu egyházak intézményeit soha sem bolygatta. Megvárta mig a felesleges ruhadarabot a vele utazó, együtt élő testvér a szeretet napjának keze által felmelegitve önkényt kész lesz levetni, de erőszakkal nem igyekezett azt vállairól letépni. A magyar liturgia kérdése a görög ritusu egyházak kebelében érett meg arra, hogy országosan tárgyalva legyen, a naptár- egyesités kérdése volt már felvetve régebben is, de a társadalom nem segített a nagy reform tervezőinek harcosainak és az letűnt a napirendről. A naptárak különbözősége a közelgő 1900 ik évvel még szembetűnőbb lesz. Az 1900-ik év ugyanis az ó-naptár szerint szökőév, az uj szerint nem szökőév, a görög egyház az ő naptárával tehát 1900 márc. 1-től már nem 12, de 13 nappal fog a rendszerinti időszámitástól elmaradni. Épp azért, mert a már megszokott idő számítási rendszer 1900-ban igy is úgy is fel lesz zavarva, a jelzett időpont a legalkalmasabb lenne az egész differencia eltüntetésére, vagyis a naptár egyesítés foganatosítására. Belátták ezt mindama nemzetek, melyek az ó-naptárt használták eddig. Csak nemrég járta be a hir a lapokat, hogy maga Oroszország 1900-ban az uj naptárt fogja behozni. Románia már rég tárgyalta és tárgyalja az ügyet. Úgy vélem, akkor midőn a nem egyesült egyházak és nemzetek belátták, hogy e rendezés elől ki bádogosok és rokonfoglalkozásuak köréből. Egyben megegyeznek ezek az előadások. Kacagtató, de egyúttal fölötte boszafitó paródiái egy-egy fővárosi színház előadásának, mert a szereplők erőnek erejével utánozzák a főváros színészeit és színésznőit, de uram isten, hogy ?! A férfiak összeszedik a „szép“ Szirmai arrogáns mosolyainak elhullatott morzsáit, vagy a Gyöngyi Izsó munkácsvidéki zsargonjait, a hölgyek Márkus Emilia asszony szemjátékát igyekeznek utánozni és oly vitustáncot jár a szemgolyójuk, hogy rémület fog el egyes félénk lelkeket. Azt hiszem megokoltam, hogy joggal bőszülök fel, mikor egy műkedvelői előadásról visszatérek: dühöngök, nem eszem, nem iszom, folyton előttem lebegnek a kétségbeesetten kiadott Schumann-dalok magas „C“-i és vélem látni a mestert sírjában izgatottan forgolódni és mikor vérre szomjazva megirok egy tudósítást: — kisül, hogy agyba-főbe dicsértem a Tália és Melpomene-káromló társaságokat. Hogy miért, azt ne firtassuk, nem akarom a korrupció leplét egyik-másik különben kedves kollegámról levonni, akiknek egy-egy szőke, barna, vörös szivebálványa rontotta a levegőt aznap este a pódiumon. * És mégis kedves és jóleső érzés fogott el, dacára minden jogosult előítéletnek, mikor fellebbent az újhelyi ócska függöny. Egész más világ ez, más hangulat, más levegő. Nem az a hivatásszerű fővárosi mükednem térhetnek, a magyarországi görök kát egyházak, oly államban, mely rég az uj naptárt használja, nem maradhatnak tevább is közömbösek e kérdés iránt. Pankovics István volt munkácsi püspök kormányzása idején a Zemplén vármegyei gör. kát. klérus hivatásának teljes tudatában az akkor megindított naptár-egyesitési mozgalomban határozott vezérszererepet vitt. S.-A.-Ujhelyben a vármegyeház nagytermében gyűlést tartott az említett klérus és egyhangúlag kimondotta, hogy a naptár- egyesités hi veinkre nézve életkérdés elodázhatatlan közszükséglet és feliratban kérte az illetékes tényezőket, hogy azt mielőbb foganatosítsák. Ha ez igaz volt a 70-es években, mennyivel inkább az ma. A közlekedés megkönnyítésével híveink ma már még többet éritkeznek a társadalom más vallásu rétegeivel, legnagyobb részük megjárta Amerikát és naptárával, ünnepeivel izolálva látja magát mindenütt. Intelligenciánk nem lehet mind pappá, más élethivatásokban is kell érvényesülnie és legyen bár állami, törvényhatósági, községi vagy akár magán intézménynél is alkalmazva, naptára, ünnepeinek különállása csak teher nyűg reá nézve. Mit szóljunk akkor az iparos osztályról, a munkásokról, kik csak azért tudják hogy azok, mert ütme peiket soha meg nem tarthatják. A naptár kérdése nem pusztán egyházi, ügy a fenntebb előadottak folytán; az társadalmi kérdés épp azért miután az az egyházi intézmények minden sérelme nélkül megvalósítható, ideje lenne, hogy a társadalom, valamint a magyar liturgia kérdésében egyhangúlag kérelmünkhöz állott, úgy a naptár-egyesités ügyében is emelné föl szavát, adna biztosítást, a küzdelemhez erőt ama résznek, mely e reformot sürgetni soha meg nem szűnt, mert velés, mely az idegekre utazik, de a kedves, naiv, jótékony vállalkozás és kirándulás a művészet egy és más berkeibe. A kipirult arcok, égő leányszemek, pihegő keblek és a varázsos izgatott hangulat fogva ejtették szivemet és én — tapsoltam. Bizony isten, először tapsoltam műkedvelőknek, vagy két esztendő óta. Amivel kezdtem azzal folytatom: kedves és szép dolog volt a 20-iki est. Minden, minden jól sikerült, üdvözlöm a zseniális rendezőséget. (Nem rándulnának fel egyszer-kétszer oda mi hozzánk eldirigálni holmi műkedvelői előadásokat ?) Tomcsányi Gizella urhölgy az újhelyi Mensdorff Klotild. (Apponyi gróf jegyese is tudják, hogy Bécs város becézett házi művésznője.) Az „Egy boldogtalan asszony“ cimü monológot sokkal zseniálisabban adta elő, mint ahogy megírta a szerzője. Üde bájjal csicseregte el az unalmas részeket és kacagtató, művészi tragi- komikummal festette a boldogtalan menyecske lelkiállapotát. Busásan rászolgált a hálás tapsokra. Seyfried Irén urhölgy a „Trovatore“ édes — bus áriáját csengő, erős hanggal, biztos poántirozással és bámulatos szövegkiejtéssel énekelte. Tauber bájos kis zenei bizsuját, dacára, a dal nehéz tehnikájának nagy hatással énekelte. A zugó tapsokra kedves ráadást kaptunk: Rika belépőjét és vervvel előadott magyar dalokat. ____A „Szép Ilonka“ egész kis előadás volt, MT A Zemplén nini száma tiz oldal.
