Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1897-06-06 / 23. szám

Sátoralja-Ujhely, 1857. junius 6.

23. (1915.) Huszonnyolcadik évfolyam.

ELŐFIZETÉS ÁRA:

Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 „ 50 kr.

Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el.

Kéziratok nem adatnak

vissza.

Egyes szám ára 15 kr.

A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr.

Zemplén.

Társadalmi és irodalmi lap.

ZEMFLÉN-VÁRMEGYÉNEH HIVATALOS LAPJA

megjelenik: JviiLTiDEisr -S7LA. s

HIRDETÉS DIJJA

hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr.

Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik.

Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők.

A német gazdák nálunk.

A német gazdasági egyesület (a berlini „Deutsche Landwirthschafts-Gesellschaft“), mely tiz év óta áll fenn, s ma már az egész német birodalomra kiterjedve közel 12,000 taggal bir, feladatának tekinti, egyebek közt, hogy minden esztendőben egy-egy tanulmányutat rendez külföldre.

Ily tanulmányutat rendezett ezideig az egyesület : Angliába, Felső-Olaszországba és Német- Alföldre.

Az egyesület kebelében már régebben fölmerült az óhaj, hogy Magyarország mezőgazda- sági viszonyait is tanulmány tárgyává teszi. E végből az igazgató-választmány már 1895. évben avval a kéréssel fordult borostyánkői Egan Ede Németországból hazánkfiává lett gazdatársukhoz, hogy egy ilyen tanulmányút vezetését lenne szives elvállalni. Egan ur, ismételt felszólítás után, eleget tett a megtisztelő kívánságnak, s a folyó évben május 11-től junius elsejéig terjedő tanulmányútnak gondos előkészítését és vezetését magára vállalta.

Ez röviden előadott bevezetése annak, hogy a jeles német gazdák, számszerint vagy 150-en, vármegyénket, különösen pedig a Tokaj- Hegyalját és a Bodrogközt, látogatásuk sorrendje szerint pedig S.-Patakot, Tállyát és S.-A.-Uj- helyt is a múlt hó 30. és 31-ik napjain fölkeresték, és szerencséltették.

Őszintén megváltjuk, hogy e látogatásnak csak örülni tudunk; éspedig, nem említve a köz- gazdasági tanulságokat, amiknek méltatása nem is mireánk tartozik, örülünk főképpen azért, mert alapos reményeink ébredtek e látogatás révén, hogy a Magyarország és Németország között hazánk és nemzetünk iránt még ma is fennálló sok balhiedelem végképp el fog enyészni, — és örülünk még azért is mert bízunk abban, hogy magyar és német között az eddig még laza és fölületes viszony helyett idővel egy intimebb, valóban szives ismerkedésen alapuló barátságos viszony jön létre.

Azért ezt a tanulmányútat, hogy kedves vendégeink szavaival éljünk, nem fogjuk mi sem egyszerű magánügynek tekinteni, hanem igenis hajlandók vagyunk úgy mérlegelni, mint a magyar nemzetet közelről érdeklő közügyet.

*

A német gazdák immár széjjeloszlottak a Land“ állami kötelékéhez tartozó országok es

TARCA,

Keresek egy ssivet.*)

Nézem az esőnek lassú peregését,

Levelek hullását;

Nincs, a kihez szálljon, nincs, a ki megértse Keblem sóhajtását ;

Nincs, a ki szeressen s igaz érzelemmel Vonjon a karjába . . .

Keresek egy szivet, mely engem megértsen, Keresek: hiába!

Csöndes éjszakákon kikelek az ágyból,

S ülök ablakomra,

Résztvevőn ragyognak a fényes csillagok Minden sóhajomra.

Kibámulok hosszan könyező szemmel a Néma éjszakába. . . .

Keresek egy szivet, mely engem megértsen Keresek: hiába!

Találtam már egyszer egy olyan emberre,

Ki igaznak látszott.

De aztán megunta hűséges vonzalmam,

Itt hagyott, kijátszott.

•) A két gyönyörű poémát mutatóul közöljük a kedves költönőnek most megjelent verse skötetéből, mely K. E. cime alatt M.-Szigeten megrendelhető. Egy kötet ára: 1 ft. A derék mű ösmertetésóre még visszatérünk.

Szerk.

nagy, a hatalmas, a gazdag, a művelt „Deutsch- tartományok földjén, a szélrózsa minden irányában. Magyarországról, Tokaj-Hegyaljáról otthonukba igyekezve, költözködésük az apostolok oszlása volt.

Ma már édes otthonukban, a kedves családi tűzhely melegénél kipihenték a hosszú, de tapasztalatokban gazdag út fáradalmait.

Vajha voltak volna ma, piros pünkösd napján, s lennének ezután is, tüzes nyelveken szóló apostolai a szent ügynek, hogy t. i. nálunk jártukban-keltükben nemcsak országot láttak, de megösmertek, megszerettek egy lovagias gondolkozása a hagyományos vendéglátást szivében ápoló népet: a magyart, mely sohasem volt „betyaren-volk“ amelynek igaz nevét mos't tanulták kimondani először és amely nemzet méltán kért helyet és joggal foglalt el állást kulturnépei sorában.

Ha igy gondolkoznak, ha igy éreznek, ha igy nyilatkoznak rólunk — amiben egyébként nem kételkedünk — üdv kisérje őket, volt kedves vendégeinket, a derék német gazdákat édes otthonukban, úton és útfélen.

*

A németországi gazdák Lawoczne galiezai határállomásról, illetve Rereg-vármegyéből, hol Munkács vidékén a Schönborn gróf dúsgazdag uradalmait szemlélték meg, ott a tej- és sörgazdaságokat legnagyobb érdeklődéssel mégis a rntén parasztgazdaságokat és ezek mezőgazda- sági eszközeit, melyek még ma is az ezer év előtti primitiv jellegeket hordják magukon, tanulmányozták, — nagy kényelemmel berendezett két külön vonaton tegnap múlt egy hete éjjel érkeztek az újhelyi vasúti állomásra, számszerint 140-en, hogy másnap és harmadnap, máj. 30-án és 31-én vármegyénkben tegyenek látogatásokat s végezzék be tanulmányutjokat. Az éjét kupéikban aludva töltötték. Másnap reggel közülük vagy 20-an, akiket a teljes három hétig tartott magyarországi tanulmányát fáradalma kimerített, elváltak a főcsapattól s ezek hazánk legremekebb vidékének a Magas-Tatra környékének élvezése s maguk kipihentetése okáért a Tátra-vidéki viszonlátásig elbúcsúztak honfitársaiktól, akik vagy 120-an mindvégig kitartottak és a zempléni kirándulásokban is állhatatosak maradtak.

*

S kitaszitá lelkem a búk, szenvedések Nagy óceánjába. . . .

Keresek egy szivet, mely engem megértsen Keresek: hiába I

Oh, ha feltalálnám, oh ha kincse lennék,

Egy igaz kebelnek,

Oh, hogyha adnának igaz szerelmemért Hü, igaz szerelmet:

Én lennék akkor a legboldogabb ember Az egész világba. . . .

Keresek egy szivet, mely engem megértsen, Keresek hiába!

Dal.

Zengő madár bokrok alján dalolgat.

Visszajő a kedves rózsám maholnap.

Három évét becsülettel lerótta.

Én sem mentem más legényhez azóta.

Szüret után, ha az isten akarja,

Engem ölel, értem munkál a karja;

Én legyek a dalolgató kis madár,

A kihez a párja mindig visszajár!

Krüzselyi Erzsiké.

M

Látogatás Sárospatakon.

Május 30-án, vasárnap reggel 8 óra tájban két különvonaton érkeztek Sárospatakra a német mezőgazdák, mintegy 120-an. Az állomáson várták és fogadták őket, a közigatás fejein kívül, Dókus Gyula vármegyei főjegyző, a zemplénmegyei fogadó-bizottság elnöke, úgyis mint a sárospataki főiskola világi algondnoka, Radácsi György akadémiai és közigazgató, Szinnyei Endre gimn. igazgató, több főiskolai tanár s a sárospataki intelligenciának több előkelő tagja, valamint szépszámú hölgyközönség és az Ujhelyből a gyorsvonaton páf perccel előbb ode érkezett újhelyi vendégek.

Miután a másik vonat is megérkezett, gyalog a főiskolai kerten keresztül bevonult a vendégsereg a főiskolába, melynek látogatására a német vendégek első sorban érkeztek s melynek vendégei voltak.

A főiskola nyugati homlokzatán, valamint az iskolakertben a tornacsarnokon, nemzetiszinü lobogó jelentette, hogy a főiskola ünnepet ül. Amint a vendégek az imaterembe fölérkeztek, mely telve volt tanuló ifjúsággal s ott helyet foglaltak, az ifjúság ’rázendítette a „Szózat“-ot, melynek elhangzása után Dókus Gyula lépett a szószékre s mint főjegyző Zemplén-vármegye nevében s mint algondnok a főiskola nevében üdvözölte a német vendégeket a következő szives szavakkal:

Tisztelt vendégeink!

Zemplén-vármegye közönsége és o főiskola nevében örömmel üdvözlöm önöket. Köszönet, hogy szívesek voltak tanulmányút) okban vármegyénket is meglátogatni. Az ország délvidékén szép és nagy gazdaságokat láttak. Itt e hegyes vidéken megösmerkedhetnek, miként küzdünk zordonabb éghajlat alatt a silányabb és lápos talajon. Vidékünk népe is sokkal szegényebb, mint annak, de a magyar vendégszeretet érzésében, melylyel önöket itt körülvenni igyekezendünk, ugyanolyan gazdagok vagyunk. Köszönet, hogy ezek közé az ódon falak közé is eljöttek.

Legyenek szívesek megtekinteni intézetünket, amelyet negyedfélszázad óta egy felekezet önerejéből tart fel és a kor követelményeinek, a tudomány igényeinek megfelelőleg fejleszteni is igyekszik.

Nem a sok szó, hanem inkább fajom jellegével bírva, az érzés embere vagyok, azért

I3énteki mos&s,

— A »Zemplén* eredeti tárcája. —

Irta: Müller J. dr.

— Édes anyám! magamra vehetem-e a piros szoknyámat: pénteki mosás ugyan, de azt hiszem nem lesz zivatar?*)

így szólt ki kamarájából a Veress gazd’ram Zsuska leánya.

— Ne vedd fel — felelt a jó Sára néni kurtán.

— De miért?! PirosJpünkösd napján csak nem öltök magamra kék szoknyát; pedig más nincsen. Aztán kend, édes szülém is tudja a nótát:

. . . Piros pünkösd ünnepén:

Piros szoknya járja:

Még a legény sem néz rá A kék szoknyás lányra . , .

— Nóta ide, nóta oda! nekem az egészen mindegy . . . Talán bizony nincs ki négy sarokra az eszed, hogy ilyen időben pénteki holmit akarsz felölteni ? Ily kora reggel már milyen sütő meleg! Majd meglátod szörnyen nagy zivatar lesz . . .

— Hej! édes szülém, nem igy beszélt kend, mikor még lány volt — mondja gúnyos mosoly- lyal Zsuska.

— De — veti magát közbe az öreg Veress — csak hadd vegye magára azt a bíbor szok*) Az alföldi nép azt tartja, hogy pénteki mosást zivataros időben nem szabad fölvenni, mert bizton belóüt az istennyila. M.

J^F* A Zemplén mni számú tizenkét oldal. *^|