Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1897-05-16 / 20. szám

tató előadásul a „Bányamester“ kedves operet került szinre, kis közönség előtt, pedig az előadás nagyon jó volt. Régen látott Ujhely olyan jó bányamestert, mint ebben volt Ke­mény. — Tiszayné (Nelli) igéző egy^csipkeverő leány volt. Éneke, játéka, öltözéke mind remek. Kapott is tapsot érte eleget. — Galyassy, mint Fichtenau grófkisasszony elegáns grófnő volt 'és szépen énekelt. — Nagyné Katica (Zvackné) nem hiába, hogy jól ajánlotta magát az első elő­adáskor, ma még jobban meggyőzött arról, hogy kitűnő komika s hozzá még szép asszony is. Tiszay (Zwack) minden izében, mint máskor, most is valóságos „nevető ember“. — Nádassy (Roderik hg.) látszik, hogy kezdő, de önérzetes. Jól teszi. Rósz katona, ki a generálisságra nem vágyik. Igyekezetét dicsérnünk keli. A többiek kis szerepükben jól forgolódtak. A kar korrektül énekelt. Simándi karnagyé az érdem a jó betanitásért és a nagyon ügyes vezetésért. Hétfőn, május hó 10-ikén, harmadik bemutató előadásul „Marianna“ Echegaraynak hires társadalmi színmüve, gyér közönség előtt, Pedig a jó előadás a legrafináltabb igényeket is kielégítette. S. Molnár Vilma (Marianna) mozgalmas és változatos szerepét, (szerető, férfi-gyűlölő, szeszélyes, olykor kacér) minden egyes jelenetében helyes fölfogással, hatásosan, tetszés közt szemléltette. A vidéki legjobb Mariannák közt foglal helyet. Méltó partnere Kemény (Dániel), ki a szenvedélyesen szerető férfi jellemét lélektani hűséggel ábrázolta. Különben sokoldalú színész, ki rövid ittléte alatt már a harmadik fajta szerepkörben mu­tatta be magát, még pedig dicséretesen. Hozzá­járultak a darab sikeréhez Kendi B. (Klára), Kalmár (Don Pabló), Mezey (Don Castuló). Kapossy (Don Joaquin), N. Takács Jolán (Trinidad). Az előadás a darab izgató jelene­teit teljes sikerrel emelte érvényre. Akik elma­radtak a színházból, nagy élvezettől fosztották meg magukat. Kedden, máj. 11-én, a bérlet kezdetéül „Brigitta hozománya“ c. operet. Újdonság és megint kis közönség. Pedig úgy a darab, mint a szereplők megérdemelték volna a közönség meleg pártolását. — Galyassy (Brigitta) a fiatal asszonyka ügyes szerepében kellemesen énekelt. — N. Szigeti Lujza (Hortenze) kis szerepét diszkrétül adta. — Tiszay (Castel-Brillant) az élvhajhászó ezredes alakját oly finomul és mu- lattatóan teremtette meg, hogy: non plus ultra. — Mezei Kálmán (Chamvitel) iskolamester, jó izü öreg ur volt. Különben még eddig szerepei­ben jeleskedett. — Kendi Boriska (Nicole) csak egy-két év előttről még bakfis-ösmerősiink, mai szerepében cukros kis fruska. Csupa báj, merő kellem, kedves pajzánság. — Nádasi József (Bretignyi Emil) igyekezetét dicsérnünk kell. — Németh (Mulot) szeretetre méltó egyéniségében ma is élveztük a pajzán jókedv hatását, ugyan­csak megcsiklandozta nevető idegeinket. — A kar, dirigálójával együtt, precíz énekéért ma is méltó a dicséretre. Szerdán, máj. 12-én, itt először „Gabi villa“ Gondillot vigjátéka, igen kisded számú közönség előtt. A darabról annak idejében nem hiába írtak oly kedvezőtlen kritikát. Régen lát­tunk oly fércmunkát színpadunkon előadva, mint, ez a Gabi villa. Igazán csak a szereplők igye­kezetének tudandó be érdemül, hogy az estét úgy ahogy élvezetessé tették. — Molnár Vilma (Gábriellé) ma is megfelelt a hozzákötött vára­kozásnak. Üres szorepébe igyekezett lelket ön­teni. — Kendi Boriska (Yvone) nagyon ked­veskésen játszotta meg a darab egyetlen vala­mirevaló szerepét. Kapott is érte rengeteg sok tapsot. — Németh (Bachelier), Kissné (Gomery), Nádasy (Edgard), Nagy V. (Marínná), Mezei (Morin) jól összefogtak, hogy a cselekmény dö­cögő kerekét gördülékenyebbé tegyék. —• Kal­már (De Mirán Erneszt) nem neki való szerep­ben kényelmetlenül érezte magát. Csütörtökön, máj. 13-án, a „Libapásztor“ operet bizony megint üres ház előtt ment, pedig a darab érdekes meséje, fülbemászó zenéje és a szereplők pompás közreműködése, megérde­melték volna a telt házat. Tiszayné (Lajos) XV. századbeli öltözékében olyan deli levente­alak volt, hogy festeni se lehetne szebbet. Igazán elmondhatjuk róla, hogy ilyen junói primadonna-alak nqm minden bokorban terem, bár meg kell jegyeznünk, hogy énekében ked­vetlennek láttuk, ami nem is csoda, mert a szép direktorné maga előtt bizony csak édes­kevesünket látott. — N. Szigeti Lujza (Fan- chonette) szépen énekelt, kivált pedig imádatá­val excellált, amiért zajosan meg is tapsolták. Alszerepeiben is jellemzetes és otthonos volt. Galyasy (Noémi du Chatet) növendék leány­ka az apáca-klastromban, Nagy Vilma (a fe­jedelemasszony) és Kissné (Eulália) epizód szerepeket adtak kifogástalanul. Németh (Gas­ton Amadé) a herceg nevelője kacagtató figura volt. — Tiszay (Harald) a szájhős-lovagot tőrül metszett eredetiséggel személyesítette. — Ná- Uassy (Krepin), — Kemény (Buckstone) és Kalmár (Pierre) ügyesen mozogtak. Kalmár természet gyermekét, afféle esőszalakot ábrázolt. Az ilyen szerepekben helyén van, szalon-sze­repekben nem érzi magát otthonosan. A ki­tünően iskolázott kar ma is kitett magáért. Pénteken, május 14-én, a „Vigécek“ fővárosi életkép végre egybe vonzotta a máso­dik telt házat. — S. Molnár Vilma (Szidi) kis szerepében (valószínű, hogy alkalmas segéd- szinésznő hiánya miatt) nagyon tetszett. — Kendi Boriska (Giziké) aranyos kis Giziké volt, szaturálva a növendék-lányka kedves huncut­ságaival. N. Szigeti Lujza (Lengei Fáni) jól játszott és éppoly jól énekelt is. A fővárosi trafikos kisasszonyt nagyon diszkrétül, amel­lett kecses pajzánsággal adta. — Kissné (Me­lania) komikai ereje ma is gazdagnak bizonyult. —■ Galyassy (olasz énekesnő) a hiress „Jam- mó-dal“-t sok tűzzel énekelte. Torzonborz-frizu- rája a mai szerepéhez illett. — Mezei (Müller) nagyon jó apa-szinósz. — Fiáról Kalmár (Alfréd) nem ismételhetjük azt az epitetont. A vigécek szerepeiben utólérhetetlenül első volt ma is Tiszay (Abeles Samu), mondhatni igazán, hogy a vigécek tábornoka, — és akkor Németh (Ko­nyái) az ezredese; a többiek: Nádasit (Czakó) és Keményt (Berzsenyi) csak tiszthelyettesek. A nézőség ki kacaghatta magát kedvére. Meg is cselekedte. Szombaton, tegnap az „Ezredtrombitás“ énekes élőkép. Erről és a többiről a jövő számban. Jövő heti műsor : Vasárnap: Mária bátyja népszínmű, hétfőn: Tiltott gyümölcsök bohózat, kedden: Szultán operet, szerdán : Két Champignol vígjáték, csütörtökön: Kis vicomt operet, pén­teken : Hortobágyi virtus népszínmű, szombaton : Celestin apó operet. Tehát hét darab közül hat vadonat uj: tessék élvezni! a—b. Különfélék. — Személyi hírek. Gulovics János, vira- vai esperes-plébánost, az eperjesi gk. székeskáp­talan tiszteletbeli kanonoltjává nevezte ki a ki­rály. —■ K%rsa Elemér, kedves földink és fiatal barátunk, a tordai törvényszéktől a maros-ludasi jbirósághoz helyeztetett át aljegyzői minőségben. — A Nyíregyházán állomásozó és Vilmos csá­szár nevét viselő cs. és kir. 10. huszárezred lo­vagló versenyén fíogyay hadnagy, vármegyénk derék szülöttje, két alkalommal nyerte el az el­sőség pálmáját, — éspedig a tisztek dijversenyén, hol harmadmagával mérkőzött, Néni nevű lova vitte be elsőnek a célhoz; továbbá öt közül első lett a huszártisztek gátversenyén fíucsán nevű lovával. Gratulálunk!! — Kemény Jenő fény­képész s.-a.-ujhelyi lakos polgártársunkat, mint az ezredéves országos kiállítás helyi bizottságá­nak egyik volt buzgó tagját, értesítette a keresk.- ügyi kir. minister a legfelső elismerésről. —- Kinevezések. Keresztessy Lajos tör­vényszéki vizsgálóbíró igen tisztelt bátyánkat a VIII. fizetési osztályból a Vll.-be léptették elő. Gratulálunk! — Á kultuszminister Kovács József a homonnai felső kereskedelmi iskola jeles és képzett igazgatóját a VIII. fizetési osz­tály harmadik fokozatába léptette elő; továbbá Vandruska Antal újhelyi főgimnáziomi helyet­tes tornatanárt rendes tanárrá s Ugray Lajos homonnai közs. iskolai tanítót a IX. fizetési oszt. első fokozatába léptette elő. Fogadják mind­nyájan őszinte szerencsekivánatunkat! Hivatalok vizsgálata. Berczolli Ber- czely Jenő, a kassai kir. Ítélőtábla elnöke, tit­kára Rácz Ernő tanácsjegyző kíséretében az új­helyi kir. törvényszék megvizsgálása céljából f. hó 11-én ide érkezett és három napi szakadat­lan és a legbehatóbb vizsgálat után Seyfried József elnöknek, valamint az összes bíráknak nemcsak teljes megelégedését fejezte ki, hanem általában dicséretének és elismerésének adott kifejezést a tapasztalt, munkaszeretetről tanús­kodó rend és mintaszerű ügykezelés fölött. Az ügy védők itt időzése alkalmából banketet akar­tak a tábl. elnök tiszteletére rendezni, ez azon­ban gyengélkedése miatt elmaradt. Tegnap d. u. utazott vissza Kassára, amikor Seyfried el­nökkel az összes bírák, Hlavathy József kir. ügyész, Görgey Gyula járásbiróval, az aljárás- birák testületileg kisérték ki feljebbvalójukat a vasúti állomásra. — Örömhír. S.-A.-Ujhely város érdemes képviselőtestülete, kalapot emelünk tisztelettel Ibölcsesége előtt, tegnap délután, az esti órákba (benyúlt közgyűlésén elhatározta, még pedig egyhangúlag névszerinti szavazással határozta el, hogy a városunk kulturális életében köz- szükséget pótló polgári felső leányiskolát úgyszintén az állami iskolát fölépitteti és lsedig oly időben, hogy mindakét iskola nemes hivatásának már az 1898—9-ik iskolai -évben átadható legyen. Az örömhírt, melynek szerzé­séivel az érdemes képviselő-testület jelenvoltjai ércnél maradandóbb emléket emeltek maguk- naic a szülők és a nemzedékek hálájában, siet­tünk köztudomásra hozni. — Zsófia napja alkalmából tegnap d. e az újhelyi úri társaságnak igen számos tagja sürü rajokban látogatott el „Gyulaiak“-ra, Dókus Gyula cs. és kir. kamarás vendégszerető házához, hogy a ház úrnőjének, Dókus Gyuláné szül. haclusfalvi Spillenberg Zsófia úrnő Öméltóságá­nak nevenapjára szerencsekivánatait tolmácsolja. A legőszintébb Szerencsekivánóklioz mi is csat­lakozunk. — A „s.-a.-ujhelyi keresk. társulat“ a kereskedelemügyi országos kormány jóváhagyá­sával ellátott alapszabályok birtokába jutván, folyó hó 9-én, a városháza dísztermében, tartotta meg az évi első rendes közgyűlését. A társulat eddig 64 tagot számlál, az aláírások folyamat­ban vannak. A társulat elnökéül Schön Sándort, alelnökéiil Beliyna Miklóst, pénztárossá Kellner Edét, titkárául Schneider Jakabot választották meg. A választmány tagjai lettek: Behyna Kálmán, Fleiszner Frigyes, Grünbaum Simon, Halász József, Haas Mór, Hercz Armin, Jelenek Adám, Landeszman Miksa, Lővy Adolf, Reichard Armin, Szent-Györgyi Vilmos és Zinner Adolf. Számvizsgáló bizottsági tagok: Grünwald Aladár, Lenkei Mihály és Szőllősi Sándor. A titkári je­lentést, melyet közérdekűségénél fogva egész terjedelmében lapunk mai számának „Egyesületi élet“ c. rovatában közlünk, a közgyűlés helyeslő tudomásul vette és az abban érintett célok meg­valósítását magáévá tevén, keresztülvitelével a választmányt bízta meg. |Ganzler Lajos dr.| Mély részvéttel tudat­juk, hogy a hozzánk is eljutott gyászszegésii jelentés szerint Ganzler Lajos dr. orvos, Zem- plén-vármegye bizottsági tagja, Debreezenben folyó hó 10-én, hosszas szenvedés után, életé­nek 79-ik évében végkimerülés következtében elhunyt. A megboldogultban özv. Erényi Ja­kab dr.-né, szül. Ganzler Jozefa édes atyját, Erényi Nándor, kedves munkatársunk, nagy­atyját siratja. Úgy ők, mint a kiterjedt rokon­ság fogadják köztiszteletnek örvendő családjuk barátai nevében is tolmácsolt igaz részvétünk nyilvánítását! A megboldogult 32 évig volt városunk lakója, ahol egész életét a szenvedő emberiség gyógyításának és a szegények gyámo- litásának szentelte. Végig küzdötte volt az 1848— 49-ki szabadságharcot, mint fiatal honvéd-orvos, megalapítója és később igazgatója volt a helybeli polgári takarékpénztárnak. Városunknak és vár­megyénknek e tiszteletreméltó, régi alakja pár év előtt költözött leányához Debreczonbe, ahol hosszas és kínos szenvedésektől váltotta meg a jótékony halál. — A köztiszteletben élni fog emlékezete. — Házasság Herman Sándor ung-várme- gyei nagybérlő és Szirmay György gróf erdészeti ellenőre, május 8-án vezette oltárhoz Garany községben Dinnyés Etelka kiszaszonyt, Dinnyés Kálmán, Almássy Kálmán gr. uradalmi felügye­lőjének leányát. Ugyanakkor tartotta esküvőjét Sebeczky Győző a felső-bodrogi ármentesitő tár­sulat igazgatósági irodavezetője Dinnyés Kálmán uradalmi felügyelő leányával, Dinnyés Matild kisaszszonynyal.. — A műkedvelői előadásról.*) Azok, kik május elsején végig nézték és hallgatták a gyár­telepi tisztviselők, munkások és családjaik s egyes városi polgári műkedvelők részéről ren­dezett, a mai materialisztikus világnézeteken felülemelkedő, nemes, tisztultabb eszméktől su- galt műkedvelői előadást: bizonyára egy kelle­mes színházi est emlékével gazdagabbak. So­kat jártam a külföldön, írja alkalmi tudósí­tónk, és ahol jártam, mindenütt azt tapasztal­tam, hogy a szellemi tudás és anyagi jólét révén elkülönzött társadalom és a munkás nép között gyakoribb és melegebb az érintkezés, mint minálunk. Tisztségeket elvállalni s azokat javukra ellátni, erénynek tartják s egyszerű vi­dám ünnepségeiken résztvenni megtiszteltetés. Nálunk amaz kegy, ez leereszkedés! Pedig a mi derék gyártelepi műkedvelőink sem arra, sem emerre rá nem szorulnak. A ki látta, hal­lotta őket, meggyőződhetett arról, hogy azok a munkás zubouyok nemesen érző szivet takarnak, érzékkel a szép, jó, nemes és törekvéssel azok megvalósítása iránt. Előítélettel küzdöttek és annál nagyobb legyen az elismerés, hogy siker kisérte lépéseiket. Nehéz volna mindnyájukat fel­sorolva megdicsérnem. Sokan voltak, s csak sok érdemelné meg: igy megadom mindnyájuknak. Szinelőadásuknak éppen hibája adta meg az eredetiséget: a félénkség (nem lámpaláz!) mely a hangba nem önt lelket s a mozdulatoknak nem ad természetességet, ezt ritkán látjuk, s mégis ritkán mulatunk jobban egy más hasonló előadáson, mint a multi „Viráglakadáson.“ A zenekar élvezhető darabokat nyújtott, egyes da­rab pedig, igy az „Euphonium-szóló“ is gyö­nyörű volt. Osztatlan elismerést nyertek a zon­gorajátékosok is, elfogulatlan, igazi zenei tek- nikával előadott, jó Ízléssel kiválasztott darab­jaikért. Az élőkép oly szép volt, hogy rendező­jének s szereplőinek őszintén gratulálunk, any- nyival is inkább, mert színpadunk mizériáival *) Múlt számunkról lekésett.______________Szeri.. Folytatás a II. mellékleten.

Next

/
Thumbnails
Contents