Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1897-05-16 / 20. szám
II. Melléklet a „Zemplén" 20. számához megküzdeniük nem kis feladat lehetett. Szóval az egész műsor változatos, érdekes és főleg önálló volt és kívánatos, hogy mint mi az erkölcsi sikerrel, ők az anyagival legyenek megelégedve. Hiszen annak az egyháznak díszét akarják emelni, amely egyház a magyarság istápolója volt mindig. Mely egyháznak legnagyobbjai a magyar nemzeti szabadságért fáradtak s vérzettek. Az újhelyi kezdő, kis egyházközség támogatásával bizonyára jó talajba hull a mag mert igaz magyarokra, hej! de nagy szükségünk van!-— Esküvő. Reichard Gyula és neje tisztelettel jelentik, hogy Linti leányuk Schreiber Henrik úrral (Tápió-Györgyéről) folyó hó 20-án fog S.-A.-Ujhelyben házassági frigyre lépni. A polgári esküvő d. u. 3 órakor, az egyházi esküvő d. u. 4 órakor fog saját házuknál megtartatni. A vasúti harangjelzés az állomásoknál jun. 1-én megszűnik és az ijedős harang helyett szelíden megszólaló villámos csengők és udvarias portások fogják figyelmeztetni az utas közönséget, hogy egy-egy elindulásra felkészült vonatra felszállani méltóztassanak. Fölmentett főszolgabíró. Zábráczky Miklóst, a szerencsi járás volt főszolgabiráját, kit többrendbeli állítólagos sikkasztás miatt szorongatott a kir. ügyész, az ellene emelt vádak alól a kúria fölmentette.- Halálozások. Tolcsváról írja levelezőnk : Hosszan tartó szenvedés után, szerető családjának és a város közönségének őszinte fájdalmára f. hó 9-én elhunyt a derék Búza József t. Zenplén-vármegye törv. hat. bizottságának tagja, Tolcsva városnak 36 éven át volt munkás főjegyzője, életének 64. évében. Temetése f. hó 11-én délután volt a legáltalánosabb részvét mellett. A járás és a vidék községi, illetve körjegyzőin kívül személyesen résztvettek a végtisztesség megadásában a járás főszolgabirája és szolgabirája, Tokajból az állami hivatalnokok közül is többen, a helybeli előbbkelő osztály tagjai s végre számos rokon és résztvevő. A gyászszertartást ft. Kolbay Gergely tolcsvai rk. plébános végezte, miközben a helybeli daloskor Sztareczky Géza rk. tanító dirigálása mellett a „Ha elmúlt az...“ kezdetű gyászdarabot énekelte el. A halottas háztól kiindult gyászmenetet a helybeli tűzoltóság, mely elnökét vesztette az elhunytban, nyitotta meg és tette impozánssá. A temetőben, mielőtt a koporsót átadták volna a sir éjjelének, a daloskor a „Porból lettél porrá leszesz“ kezdetű gyászdarabot énekelte el, azután pedig a jelen volt intelligencia a „Hazádnak rendületlenül“-t, mely az elhunyt jellemének hazafias apoteozisa volt, zenditette rá, mintegy buzdítva az életben maradottakat arra, hogy oly híven szolgálják szeretett édes hazájukat ők is, mint amily önzetlenül s úgyszólván rajongással szolgálta volt az elhunyt életének végső leheletéig. Mindörökre áldott legyen drága emléke!- llj. Wischán József bélyi körjegyző, a maga és a kiterjedt rokonság nevében is fájdalommal jelenti szeretett édes atyjának, Wischán Ferenc nyug. kir. aljárásbirónak, élete 72-ik évében, Bély községben a folyó évi május hó 12-én, hosszas szenvedés után történt ellmnytát. Béke lengjen porai felett!-— Podleszny János, helybeli fényképész e helyen is közhírré teszi, hogy bátyja Podleszny András kassai hírneves fényképésznek Sátoralja-Ujhelyben a főtéren özv. Szent- Györgyi Lajosné 489. számú házában már hosszabb idő óta fennálló fényképészeti műtermét átvette és azt a mai kor kívánalmainak teljesen megfelelőleg újonnan rendezte be. Az arckép felvételeken kívül elvállal minden a fényképészeti iparághoz tartozó munkák készítését és számos éven át e szakban nyert bő tapasztalatainál fogva Ígéri, hogy a mélyen tisztelt közönség megbízásait a legjobban fogja teljesíteni, miért is a közönség pártfogására tá- maszkoeva, számos látogatást kér. — Romantika. Lapunk múlt számában megemlékeztünk búcsi Szabó Béla sárospataki földbirtokos és gőzmalom-tulajdonos végzetes haláláról s részletesen megírtuk, hogy egyik alkalmazottja civódás közben agyonszurta. Megírtuk azt is, hogy a meggyilkoltnak mozgalmas élete volt, igy többek közt huszár korában főlebbvalóját egy bunkóval leteritvén, a hadi törvényszék halálra Ítélte, de a király megkegyelmezett neki. Egyik bajtársa következőképpen beszélte el az esetet: A csehországi Suazban állomásoztunk 1867-ben, midőn búcsi Szabó Béla káplár, ki a custozzai csatában ezüst vitézségi érmet nyert, őrmesterét, mivel folyton üldözte, egy bunkóval leütötte. A hadi törvényszék golyó-halálra ítélte. 1868. január 6-án hajnalban a vesztőhelyre vitték az elitéltet. Spaanochi gr. őrnagy felolvasván az Ítéletet, már a pálcát is eltörte fölötte és azt lábaihoz dobta. Ekkor egy tizedes vezénylete alatt hat gyorslövő lépett elő, kik már fegyverüket emelték Szabóra. A sok ezernyi ember lélekzetét visszatartva leste a következőket, midőn elhangzott az őrnagy szájából a kegyelemszó: „Pardon !“. Leírhatatlan volt a hatás, ami ezután következett. Bajtársai, köztük én is, sírva öleltük át a halál küszöbéről visszatértet. Szabót még aznap szabadon bocsátották, ki egy hónap múlva oltárhoz vezette szép cseh imá- dottját, ki a kegyelmet a királynál kieszközölte. A vesztőhelyen pedig egy kápolnát építtetett bucsi Szabó. — A bekecsi körjegyzőség, pályázati hirdetménye csak e napokban jutott köztudomásra és máris nem kevesebb, mint hét pályázó jelentkezett, névszerint Balajti Sándor mádi, Séra János böszörményi, Basznál' Pál izbugyai, Steiner József megyasszóih., Micskei Ferenc bekecsi h. jegyző és Mezey Jenő bodrogközi járás- irnok okleveles jegyzőéinek nevét, Írja tudósítónk, szándékosan hagytam utolsónak, mert úgy vagyok meggyőződve és úgy tartja a közönség is, hogy az „utolsók lesznek elsőkké“. Valóban Mezey Jenőt nemcsak az a körülmény, hogy kitűnő iskolában nyerte jegyzői tanulmányait, hanem a többi jeles pályázó mellett még az is ajánlja, hogy jelenlegi alkalmaztatása szerint bő alkalma volt a közigazgatás magasabb vonalon járó ügymenetével is ösmeretségbe lépni. Márpedig ennek a mi rég elárvult álapotban sínylődő jegyzőségünknek arra van égető szüksége, hogy akit megválasztunk, egyaránt képes legyen úgy a választóknak, mint a főbb közig, hatóságoknak bizodalmát és megelégedését teljes mérékben kiérdemelni. r. 1. — Nári mulatság. A sárospataki „polgári kaszinó“ létesítendő könyvtára javára, folyó évi junius hó 13-ik napján, a „kossuth“-kertben nyári málatságot rendez. — Kedvezőtlen idő esetén a mulatságot junius 20-án fogják megtartatni. — Elcsípett tolvaj. F. hó 14-ikén Rosenfeld Abrahám czigándi származású 30 év körüli, magát gazdatisztnek valló egyén került a Schwarcz Márkusz boltjában elkövetett kalap- lopás miatt a rendőrséghez. Mcgmotozásakor egy pár uj női cipőt találtak nála, melyről kisült, hogy Rózsásiné boltjából lopta. A zsebében volt ezenkívül három pár vadonat uj bőrkeztyü. Most ennek a tulajdonosát puhatolja a rendőrség, mert a keztyiik is bizonyosan lopottak. Rosenfeld különben rovott múltú notórius tolvaj, kire a fentieken kívül még több lopás elkövetését is véli a rendőrség kisütni. — Nőiruhakiállitás . özv Lengyel Samuné, a budapesti nőipariskola volt tanítónője, kinek női ruhaszabászati iskolája Budapesten a legnagyobb elismerésnek örvend, a Sárospatakon tartott ruhaszabászati tanfolyamon készült női ruhákból kiállítást rendez, mely május hó 22-én és23-án fog megtartatni. A kiállítása sárospataki főiskola egyik melléképületében díjtalanul tekinthető meg. Melegen ajánljuk érdeklődő hölgyközönségünk szives figyelmébe. — Meghívó. A sárospataki akadémiai torna- s vivó-egyesület f. évi május hó 22-ik napján, saját alaptőkéjének gyarapítására, az iskola-kertben jótékonycélu, zárkörü tavaszi táncmulatságot rendez. Kezdete délután 4 órakor. Belépődíj : személyjegy 1 korona, csalódjogy 3 korona. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. Kedvezőtlen idő esetén a mulatságot a városháza nagytermében tartják meg. — Evvel kapcsolatban fölemlítjük, hogy a derék múltú torna- és vivó- egyesület ez idei nyílt versenyét május hó 27-én délután tartja meg. — Betörés. O.-Liszkáról írják lapunknak : F. hó 12-ikén éjjel a fogháznak már jól ismert lakója, Boross, zártörést követett el, mely alkalommal egy Smied nevű itteni gazdaembertől három oldal szalonnát és sódart lopott el. A károsult a csendőrsógnél jelentést tett, mire a tettest Boross személyében elfogták, aki kivallotta, hogy ő lopta el a szalonnát és kívül a városon rejtette el, a hol meg is találták, hátára rakták és úgy kisérték be a csendőrlaktanyába. A csendőr-őrs mindenesetre elismerést érdemel gyors és sikeres eljárásáért, r. 1. — Rehabilitált fiskális. Pál Lajos kir.- helmeczi ügyvédő, még abból az időből, mikor újhelyi bírósági végrehajtó volt, okirathamisitás- sal és megvesztegetéssel volt vádolva. A törvényszék a múlt héten tartott végtárgyaláson ezek alól a súlyos vádak alól, mert alaptalanoknak bizonyultak, Pál Lajost felmentette. Az Ítéletben a közvádló is megnyugodott. — Lopás. Folyó hó 10-ről 11-ikére menő éjjel Waller Herman Kazinczy-utcai szatócsbolt helyiségének egyik betört ablakán keresztül ismeretlen tettes behatolt és a boltból 12 — 14 ft. pénzt, két rúd szalámit és két doboz papír szivarkát ellopott. A tettest a rendőrség és csendőrség nyomozza. — A perbenyiki meteorológiai álló* máson az ápril havában feljezett ószleletek eredményei a következők: Csapadék 65'7 m. m. — a redukált légnyomás maximuma ápril 27-én 760'2 — A redukált légnyomás minimuma ápr. 2-án 731'3 — legnagyobb csapadék mennyiség ápr. 3-án 17'5 m. m. — a száraz hőmérő maximuma ápr. 30-án 21*8 — a száraz hőmérő minimuma ápr. 3. 6 és 20-án 2'4 volt. — Tanítók Transvaalban. Transvaal déláfrikai köztársaság pályázatot hirdet 200 tanítói állomásra, melyre bárminő nemzetiségű, a német nyelvet biró okleveles tanítók pályázhatnak. — Az úti költségeket megtérítik. Évi fizetést 4—6000 márkáig adnak. — Mint értesülünk az egyik szomszéd vármegyéből Ungból már jelentkezett pályázó, a ki sorsán igy akar javítani, mivel 14 évi működését a nyugdíj-számításba utánfizetés kötelezettsége mellett sem akarják betudni. Hogyan űzzük el a vakondokot a kerti ágyról ? Erre nézve egy praktikus kertész a következőket Írja: Melegágyaimat minden évben rendesen összebolyogatta a vakondok.Mivel azonban a vakondok télen és kora tavaszszal nem ás viszintes meneteket közvetetlen a föld színe alatt, hanem rendesen csak a mélységből egyenesen feltör, azért azt a kis gonosztevőt nem lehett fogóvassal kézre keríteni. Más szerhez kellett tehát folyamodnom. A petróleomba áztatott rongyokkal célt nem értem, mig a karbolsav csak addig használt, amig eső nem jött, sőt már erős öntözésnél is elvesztő tulajdonságait. Végre a patikában egynéhány krajcárért úgynevezett büdös szarvas- szarv-olajat (oleum animale foetidum) vettem, mely fekete olaj szerű anyag, s igen kellemetlen bűzt áraszt. Ebből az olajból egy pár cseppet rongyra csöpögtettem és beletömtem a vakondok meneteibe és a melegágyaim megszabadultak az ellenségtől. A mióta ezt az eljárást ismételem, melegágyain soha sem szenvedtek kárt a vakondok túrásaitól. Ugyanez az olaj kitűnő szolgálatot tett a vizi pocok irtásánál is, melyet az olajnak kellemetlen szaga szintén elűzött. („Der praktische Landwirth“.) — Különös számok. Ha az 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 alapszámokat 4.5-tel megsokszorozzuk, akkor 5,555,555,505-öt nyerünk eredményül; ha pedig a számokat megfordítjuk úgy, hogy a 9 lesz az első s 1 az utolsó és azután 45-el sokszorozzuk, ekkor az eredmény 44,444,444,445 lesz, s amint látható, az első és utolsó szám a 45-öt, a szorzót adja. Ha az alapszámokat újra helyre állítjuk s a szorzót változtatjuk meg, úgy, hogy 54-e 1 szorozzuk a 45 helyett, uj különös számot, vagyis 6,666,666,606-ot nyerünk. Ha a sort újra megfordítjuk és 54-el szorozzuk, ekkor feleletül 53,333,333,334-et nyerünk, melynek első és utolsó száma újra a szorzót adja. Ha a szorzót felezzük és 27-el vagy megfordítva 72-vel szorzunk, a tréfa még nagyobb lesz, mert az első esetben csupa 6-okat, a másodikban csupa 1-eket nyerünk eredményül. — Hogyan lehet a jellemet felismerni ? Erre a kérdésre a különböző frenológok különböző feleleteket adtak. A legtöbb a koponya állásából következtet az emberi jellemre, mások az arcból Ítélnek. A legújabb teória szerint a keskeny ujjak szépészeti érzékre, a rövid ujjak találékonyságra és eredetiségre vallanak. Sőt azt is állítják, hogy az ujjak tartásáról is lehet következtetni, arra, vájjon az illető komoly férfi-e, vagy ledér, könnyelmű. Azt is vitatják, hogy a tudományos, gondolkodó elméjű emberek kalapjukat mélyen húzzák a fejükre, ellenben a ravasz, hamis, emberek csak a homlokukat takarják be kissé a kalappal. Azok pedig, a kik a kalapjukat félre csapják, többnyire korlátolt, szellemtelen emberek. A szemek is tükrei a telkeknek. A kékszemü ember jó, liü és őszinte. A szürke szem okosságra mutat, a legtöbb nagy embernek szürke a szeme. A zöld szeműek erélyesek, de gőgösek is. A fekete szeműek becsületesek, kötelességtudók, szorgalmasak, de a túlságosan fekete színű szemek tulajdonosai szenvedélyesek, hősiesek, elszántak és többnyire jó szónokok. — Időjóslat május 16-ára. Délon csapadék és hűvös. 0^“* Lapunk mai száma nem 10 oldalra, mint az első lapon jelezve van, hanem tizenkét oldalra terjed. UonnoWd.oidvom csakis akkor valódi’ ha köz nCUIlOUCIg üCljOlll vétlen gyáramból rendelik — fekete, fehér és szines 45 krtól 14 ft 65 krig méterenként — sima, csikós, kockázott, mintázott, damaszolt s. a. t. (mint egy 240 különböző minőség és 2000 mintázatban s. a. t.) a megrendelt árukat postabér és vámmentesen, házhoz szállítva, valamint mintákat postafordultával küldenek llenneherg G. (cs. és k. udvari szállító sei vem gyárai Zürichben. Svájczba címzett levelekre 10 kros és levelező lapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztetnek. 1.