Zemplén, 1895. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1895-12-01 / 48. szám
hordó bort szűrt s azt 60—62 Ttjával legott értesítette, csak fokozottabb tevékenységre sarkalja őket. Azt is hangoztatják a kétkedők, hogy az amerikai vessző fanyar nedvet bocsát a nemes furmintba s az ótvány borán e keserű iz kiérzik. E balga hit eloszlatására vármegyénk közérdekeit szivén hordozó főispánunk tavaly próba-kóstolást tartott a vármegye székházában s az egy éves amerikai ótványok első termésében teljesen egészséges, jóízű asztali borokat ittunk, melyeknek hegyaljai jellege határozottan felösmerhető volt. És akkor kezébe vette a telepítés ügyét, kirándulásokat szervezett egyes állami és magán telepek megtekintésére, az itt látottak és hallottak alapján megnyílt a telepítés ügye iránt való bizodalom úgy annyira, hogy az intelligencia, legkivált vármegyei székvárosunkban, tömegesen felkarolta az eszmét s az ótványhiányon múlik csak, ha Ujhely hegyei rövid évtized alatt felújítva nem lesznek. Ez akadály leküzdésén kell tehát fáradoznunk. S ha elgondolják, hogy a föld, kézműipar és kereskedés, sót a szellemi munka terén is mily nagy verseny, mennyi akadályok gördülnek a megvagyonosodás útjába, csodálkoznunk kellene, ha épen csak Tokaj-Hegy alj a lakossága zárkóznék el azok elől az anyagi előnyök elől, a melyek főleg az ő részére kínálkoznak. Hazánkban szerte mindenüt hegyen és síkon, egész latifundiomok támadnak a szóló reaktiválása érdekében és a statisztika mutatja, hogy az olasz borok óriási beözönlése lassanként, de már is tekintélyes számarányokban szorul vissza. A homok bucka, melynek szélhordta területe tegnap még egy batkát sem ért, ma keresett forgalmi árral bir. Aki IOO ftot bele fektet szőlőtelepítésbe, bizonyosan 500 ftot nyer vele. Az ötszörös értékszaporulat minimálisnak mondható. Ezt a száz ftot a kicsiben dolgozó felesleges idejének felhasználásával sajátkezüleg megszerezheti. Készítsen ótványt, a felét adja el, s annak árán a másik felét rakja el szőlejébe. Oly könnyű dolog az ótás, hogy pár órai gyakorlat kevés kézügyességgel párosulva mestereket nevel. Én például egyszerű nehézkezü földmives embereket oktattam be, kik másnap már 70%-os foganást produkáltak. A Hegyalja minden községében csak akad egy lelkes ügybarát, aki a dolog szervezését megindítja. Tartson előadást a telepítés üdvös voltáról, írja össze az ótásra jelentkezőket s az állami intézet ügybuzgó vezetője mint eddig, úgy ezután is fog tartani községenként ótási tanórákat. Ha ez megvan, a vármegye gazdasági egyesülete bizonyára kieszközli, hogy a szegényebb osztály ingyen kapjon amerikai vesszőt és ótógalyat, mig a dolog megindul. Mert elég egy-egy községben nehány példa e foglalkozás haszonhajtó volta mellett s ez vonzani, hatni fog legott. A magasabb értelmiség központjai e mellett alakítsanak szövetkezeteket. Elég pár hold jó tele- vény földnek a haszonbérbevétele nehány évre. Álljon össze húsz birtokos s már tarthat egy 4—500 forintos Vinciért, aki ezen a pár holdon 5 —10000 ft ára ótványt termelni képes lehetőleg olcsón, E szövetkezetek lépjenek összeköttetésbe a vármegyei gazdaság, egyesülettel s érdekeik közvetve a kormány által, amely a Hegyalja betelepítését kiváló gondozása alá venni hajlandó, bizonyára támogatásban fognak részesülni. A nagyobb tőkeerővel bíró vagy hitelképes szőlőbirtokosokról nem is szólok. — Azok már építenek, csak legyen ótvány. Mert az bizonyos, hogy az ótvány kezelése, a növekedésével járó vezetnek föl. Egész életemben sem másztam meg mindössze-vissza annyi hegyet, mint itt e hét alatt. Prijepoljeba érve, az itten állomásozó török zászlóalj zenekara togadott a várostól mintegy negyed óra járásnyira. Itt u, i. a helyőrség fele részben belőlünk, fele részben pedig a török szultán katonáiból áll, — lévén e terület a török birodalom kiegészítő része, melyet mi csak a berlini szerződés értelmében tartunk megszállva. És mivel ez reánk nézve külföld, illetményeinket is aranyban kapjuk. Én például elsején kaptam 12 Napoleondort. December elsejétől kezdve Jabukán leszek három hónapig. Jabuka egy kis erősség Prijepolje és Plevlje között az országút biztosítására, melynek én leszek parancsnoka három hónapig; lesz 40 legényem és egy tisztem. Épp ez időbe esik a karácsony, Szilveszter meg a farsang. Körültem két óra já rásnyi körletben nem lesz ember fia 1 Hát igy bizony nem lesz valami vig farsangom, mert persze a posztról eltávozni nem lehet. Tegnap ültük meg kinevezett alezredes zászlóaljparancsnokunk előléptetésének örömünnepét. Erre az alkalomra a tiszti menázsiban dlszebéd volt, persze a török hivatalok és a török tisztikar főbbjei is hivatalosak voltak, számra nézve öten és pedig a kaimakám (a politikai hatóságok feje), a bimbasi (őrnagy), egy kapitány, a török orvos meg egy előkelő bég (polgári egyén). Nagyon érdekes volt, az ebédnél is fezben ültek. A társalgást részben a szintén jelenvolt hivatalos tolpepecselés különös gondot igényel, amit a nagyban termelő többnyire más irányú elfoglaltsága miatt inkább a szakmunkásra hárit és szívesen tulfizet a bizonyos siker érdekében. Részemről azért mertem a kérdést ily hossza san tárgyalni, mert látjuk s érezzük már, hogy az ily buzdító hang többé nem kiáltó szó a pusztában. A fejlődés folyamata már megindult, az eszme hatalmas támogatókra talált s bármily csekély oldalról vettessék is fel a gyakorlati megoldás kérdése, a nyilvános tárgyalás eszmecserére nyit utat s az ügynek csak javára szolgálhat.*) Láczay László. Vármegyei és községi utaink. — Irta: Bihary Emil. — Ha jól emlékszünk vissza az időre, 10—12 évvel ezelőtt egyik közgyűlésen a vármegyei utak s útadó ügyéből kifolyólag a magas kormányhoz intézendő felirat s kérelem tárgyalása alkalmából szeretve tisztelt főispánunk, Molnár István Öméltósága, azt a kijelen'ést tette a varmegye közönsége előtt, hogy: „Óhajom és azt szeretném, hogy a vármegye minden adózó polgárának portájához hőut vezessen.« Ezek a vármegye közönségének érdekeit erélyesen védő föispáni szavak mindig emlézele- tesek lesznek; de emlékezetes lesz a jelenet is, mely erre a kije'entésre oly spontán tamadt: a vármegye közönsége egy szívvel, egy lélekkel »tapsvihar* ral és szűnni nem akaró *éljen‘-zéssel adott helyeslésének s tetszésének kifejezést. A föispáni óhajnak, kijelentésnek volt is foganatja. Örömmel tapasztaltuk, hogy ha az útadó és a műszaki tárgyak fentartására kivetett összegek nagy terhet is raktak az adózó polgárok vállaira, de legalább az utak úgy az első, mint a másod és harmadrendű vármegyei utak, sőt a községi utak is kezdtek jó karba jönni. A kátyük, melyekben azelőtt az üres szekér is megfeneklett, eltűntek, a hidak vármegyeszerte szolidan, némely helyütt a szemet is gyönyörködtetően lettek felépítve. Látjuk tehát, hogy az utak gondozói, felügyelői jóval több gondot fordítottak úthálózatokra, mint fordítottak azelőtt. Mindenki tőle telhetőleg megtette kötelességét, az állami építészeti hivatal épugy, mint az alájuk rendelt utbiz- tosok s utkaparók. A vármegyei főszolgabirák pedig szigorúan felügyeltek az utrendészetre. Megérdemlik az elismerést. Különösen ki kell emelnünk Thuránszky László vármegyei aljegyzőnek és a vármegyei utak referensének szakértő s ügybuzgó fáradozásait, aki minden évben, némelykor zordidőjárás mellett is, személyesen vizsgálta az útszakaszokat s ahol látta a rendet, ott dicsérőleg, de ahol csak egy kis rendetlenséget, hiányt tapasztalt, ott részrehajlás nélkül intőleg tárta fel a vármegye intézőinek az állapotokat, úti tapasztalatait; ösmeri tehát az egész vármegyében az utakat s az utak fentartására, jó karban tartására nagy befolyással biró helyi viszonyokat s meg tudja ítélni, hol s mi a teendő, s hogyan lehet az utakat jó karban tartani ? Hogy az utak jó karban íentarthatók legyenek, belátták azt az intézők, miszerint az utkaparók szaporításáról kell gondoskodni, akik az ut*) Köszönetét mondva t. cikkírónak a serkentő szóért: a további eszraecserése lapunk hasábjait teljes készséggel felajánljuk. Szer*. mács közvetítette velük, részben pedig fráncia nyelvismereteink; sőt egyik tiszttársam már a török nyelvben is annyira járatos, hogy e nyelvet használta a társalgás folyamán. Az ebédnél igazi fráncia pezsgőt élveztünk. Ezt u. i. meg a cognacot s hasonló élvezeti cikkeket Szalonikin át hozzák ide vámmentesen és igy nagyon olcsón juthatunk hozzá. Különben, a liszt kivételével, mindenféle élelmi cikk nagyon olcsó; különösen a hús, melynek kilója 20 kr. Szivart, dohányt a kincstártól kapunk gyári áron; 100 darab britanika például 4 ft., egy */„ kilo csetneki 75 kr. és igy tovább. A vadászat nem nagyon eredményes, már csak azért sem, mert itt nincs vadászati törvény. Minden ember tarthat magának annyi pu-kat, kutyát és lőhet annyi vadat, a mennyit neki tetszik, már t. i. ha igazhivó muzulmán. A szerbek és egyéb keresztény népek persze nincsenek jogegyenlőségben a törökökkel és igy amazoknak fegyvert se szabad viselniük. Mi tisztek, persze, mint vendégek, kivételt teszünk. Már voltam is párszor szalonkára, de még eddig nem sikerült lőnöm, habár láttam nehányat. Szarajevóból egy szép és jó vizsla jött el a trans- porttal. Ez itt nagyon gyakran megtörténik, hogy gazdátlan kutyák hozzászegődnek egy-egy csapat katonához. Friss, jó egészséget kívánva az én kedves zemplénieimnek, honfiúi üdvözlettel maradtam : Geőcze István. testen a legalsó, de a legelső utrendőri közegek is; akik nap-nap mellett, ha szükséges még éjjel is, az úttesten lévén, felügyeletükkel sokszor nagyobb utrongálásoknak veszik elejét s mentik meg a vármegyei útalapot a kiadásoktól. Hiába, el kell ösmernünk, hogy a különösen másod és harmadrendű, tehát a főútvonaltól rendszerint félreeső vármegyei utakon utkaparó nélkül nem is lehetne rendet, az utat s hidakat jó karban tartani, részint a vármegyei munkát teljesítő gazdák utaiknak jókarban tartása iránt lanyha, helyenkint meg éppen ellenszenves érdeklődése miatt, részint hogy sok helyütt, valljuk be őszintén, még nincs egész rend a munkateljesítés, kavicshordás s a gyalognapszám pontos s lelki- ismeretes elszámolásakor. Szóval, hogy jó utakkal bírjunk, arról kell gondoskodni, hogy minél több jó, lelkiismeretes s pontos, szorgalmas utkaparóink legyenek. Nagyon különösnek s lehet mondani zokon vette a felvidéki közönség ama hirt, hogy a szegény felvidéktől, amely mostoha helyi viszonyainál fogva nem elég, hogy megélhetési bajokkal küzd, akkor amidőn a felvidéki nagy terjedelmű erdőségeiben a fa gyári feldolgozása napról-napra emelkedik s a szegény népnek módja lenne a fuvarozással némi keresethez jutni, éppen akkor nemcsak hogy a 2, 3-ad. rendű vármegyei utakat vicinális, kezségi utakká degredálják, de hogy a nép terhe még nagyobb és utjai aztán napról-napra roszab- bak legyenek, még eddig a varmegyei utadóalap- ból díjazott utkap^roitol is megfosztják s mintegy utasítják a községeket a községi pótlék emelésére a községi utak utkaparóinak fentartasára, mert hát, miként feljebb kifejtettük, jó utat, jó s lelki ismeretes utkaparó nélkül képzelni sem tudunk, tudjuk ugyanis, hogy községi bírák meg a legerélyesebbek s a legjobbak is sohsem lesznek, mert nem lehetnek jó utkaparók. Ezt tapasztalásból mondjuk s állítjuk; hogy miért, azt talán felesleges is, de meg terünk se engedi elsorolni. Nem tudjuk, még csak képzelni sem tudjuk, miért miért nem s kinek indítványára történt ; de tény, hogy a felvidéken több 2-ed, 3-ad rendű vármegyei utat fokoztak le vicinális községi úttá. így. miként erről biztos tudomásunk van, a szinnai járásban is a szinna—pcsolina— hosztovicza— zubnai és aztán az ulics—Zboj—novoszedlicei útvonalakat is vicinális utaknak nyilvánították s az ez útvonalokon felügyelő 3 utkaparót is elvonták s az uljentartását a községekre s az utrendőri felügyeletet a községi elöljárókra hárították. Tekintsük csak meg indokolt-é ez az eljárás. A szinna—zubnai útvonalon a községek s az érdekelt földes uraságok a vármegyei utialap megterheltetése nélkü 1 147 hidat tartottak s tartanak fel jó karban, továbbá a nagy-berezna—ungi útvonaltól kezdve az ulics—zboj—novoszedliczei útvonalon a községek circa 83 hidat szintén a vármegyei utialap megterheltetése nélkül tartottak fel. S ha most tekintetbe veszszük, hogy ez a két útvonalat íentartó községek még 2184 az az két- ezerszáznyolcvánnégy ft útadót s ezenkívül a vármegyei úti műszaki tárgyakra is tekintélyes ösz- szeget fizetni kénytelenek ; ha továbbá tekintetbe veszszük, hogy az újabban épült: zubnai és a csak e hetekben üzembe hozott telepóczi gözfürész gyárakból az anyag (deszka, hajlított butorfa stb.) elíuvarozása tekintetből a fuvarozó gazdák a szinna—zubnai útvonalat kénytelenek használni; ha tekintetbe veszszük, hogy a herceg Lobkovicz- íéle fürészgyárból a faanyag a novoszedlicza — ulicsi útvonalon fuvarozható csak; azért tisztelettel kérdjük, igazgazságos-é, méltányos-é, hogy ezen fentemlitett két vármegyei útvonal vicinális úttá legyen ; — igszságos vagy méltányos-é, hogy a két hosszú útvonaltól a számba sem vehető 3 vármegyei utkaparó elvonassék s az alföldi utakhoz fordittassék? Azt hiszszük, hogy ez sem nem igazságos, sem nem méltányos. Ez ügyből kifolyólag a szinnai járás íőszol- gabiráját is megkérdeztük, hogy mit tett járása közönségének ebbeli érdekeben s tőle azt a megnyugtató kijelentést hallottuk, hogy ö mindent elkövetett a két útvonal vármegyei jellegének s a 3 útkaparó meghagyása érdekében, a tekintetes alispáni hivatalnak részletes s kimerítő felterjesztést tett, de eredménytelenül. Nem hihetjük, hogy a vármegye érdekében volná az, miszerint csak az alföldi vármegyei utak legyenek jók s oda kellenek az utkaparók ; nem hihetjük, hogy a vármegye intézői előtt a felvidék s ennek közönsége csak mostoha gyermeke volna nemes Zemplén-vármegyének, akit azzal akarnak megbüntetni, hogy pénzéért, munkájáért még útja se legyen; sőt az a meggyőződésünk, hogy a vármegye intézőinek a felvidék érdeke is úgy szivén fekszik, mint az alföldé. A vármegye intézői előtt nem lehet küiönbség a vármegye felföldje s alföldje között, sőt a felvidéket, amely általánosan ismert viszonyainál a szegénységgel küzd, istá- polni, emelni kell, hogy anyagilag gyarapodván szellemileg is emelkedhescék. Azért itt a nyilvánosság utján tiszteletteljesn kérjük a vármegye *nagyrabecsült intéző urait, hogy az összes felvidéki s különösen a szinnai járás fentemlitett két útvonalát is mint a felvidék Folytatás az l-ső mellékleten.
