Zemplén, 1895. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1895-06-16 / 24. szám

I. Melléklet a „Zemplén“ 24. számához jövó hó közepéig várható, azt a névsort is közölni fogjuk. Lapunk jelen számának térbeli viszonyai nem engedik, hogy az ülésnek egyéb közérdekű tárgyairól a szokott részletességgel referáljunk. Azért most csak röviden említjük föl még a kö­vetkezőket : Ujhelyben a Gyártelep mellet lévő Ronyva hídnak tizennégy méteres szélességű nyí­lással leendő újjáépítését elhatározták; — Új- helyben a Kazinczy-utca rendezése elé gördített akadályokat elhárították és igy a város képvise­lőtestületénél jóváhagyásban részesült terv végre­hajtásának szabad folyást engedtek; —a n.-mihályi közkórház 1896. évi költségvetését megbirálás céljából a számvevőségnek kiadták; — javasolni fogják a t vármegye közgyűlésének, hogy 3 .Zem­plén,« a »Rendőri Közlöny,« a .Községi Közlöny« és a »Magyar Közigazgatás« c. lapokon kívül a több lapnak községi pénzen és a községi elöljáró­ságok részére leendő hordatását jövőre ne engedje meg, — a járások föszolgabiráit utasították, hogy, az ide vonatkozó belügyi minist, körrendelet értelmé­ben is, ott, ahol a szikvizgyárak hatósági és or- vosrendóri vizsgálatánál visszaéléseket tapasztal­nak, a büntető határozatoknak azonnal érvényt sze- rezzenek; — Tarezal város elöljáróságát gőzzel fertőtlenítő gép beszerzésére kötelezték. Az árvaszéknél elintézést nyert a múlt hó folyamán 1667 ügydarab, hátrálékban maradt 135, kiosztás alatt 39 ügydb. — Májusban a közegész­ségi viszonyok javultak. A diftériának 44 esete fordult elő, ebből is, ott, ahol gőzzel fertötlenitö gép volt használatban, 72°/0 gyógyult. — A n.-dobrai rk. iskola kitűnő eredményt mutatott föl magya­rosodás dolgában, miért is az ottani tanító, Koly- voska J., nagyobb jutalmaztatásra fog ajánltatni. — Andrássy Sándor grófnak azért, hogy a Velejte községben létesítendő állami elemi iskola számára belsőséget és építőkövet ajándékozott, elismerését és köszönetét nyilvánította a közig, bizottság, — A n.-ruszkai kisdedóvó-iskolának 60 ítnyi, a Zem­plén községben lévő ev ref. iskolának pedig 100 ftnyi segedelmet, mely a közművelődési alapból fog kiutaltatni, szavaztak meg. Közútainkon a kavicsszállitás folyamatban van. A szalóki út földmunkája, melyet ínséges közmunkaerővel foganatosítottak, befejezést nyert. Mailáth József grófot az 1890. I. t. c. 38. jj-ának végső pontja értelmében a községi közlekedési közutak jó karban tartására szolgáló községi köz­munka felügyeletével, saját kérelmére, örömmel bízták meg s egyben útasitották a járások főszol- gabiráit, hogy hasonló megbízatás céljából arra szívesen vállalkozó bizottsági tagokat hozzanak ja­vaslatba. — A kir. áll. ép. hivatalt ismételten fel­hívták, hogy az állami és törvényhatósági közútak törzskönyvezését megelőző s folyamatban lévő útfölmérésekhez az útak mentén érdekelt földbir tokosokat, tulajdonjogaik megóvása céljából, min­denkor hívja meg. Egyenes adókban volt a májusi befizetés: 100, 546 ft 54Va kr., hátrálékban maradt: 773,951 ft 73‘/í kr., — hadmentességi díjban befolyt 234 ft 30 kr; hátrálék : 63, 183 ft o5* */*kr. Az ülés déltájban végződött. D. u. 2-kor a magyar nyelvet és népneve­lést terjesztő egyesület választmánya ülésezett. Elhallgattam a kedves áriát s még egyre a Káldor Gyula szerelmi históriáján járt az eszem. Mikor fölvetettem a szemeimet a tőidről, a szét­oszló szürke füstgomolyon keresztül az én szegény érzelgő barátomon akadt meg tekintetem, aki fejét könyökére fektetve, némán, mozdulatlanul ült a kiürített csésze mellett, kezében a cukorfogót szo­rongatva, szivarja pedig hanyagul odavetve, íus- tölgött az asztalon. — Fiú, te még mindig szerelmes vagy. Nem felelt, de nagyot sóhajtott. Durcásan tolta el maga elöl a csészét. Vagy tiz percig ül­tünk igy, néma csendességben, csak azután hal­lottam, amint az elbusult teremtés keserű élet- untsággal s kétségbeejtő rezignációval mormogott egyet a bajusza alól: — Nem érdemes élni . . . * * * Aztán jó ideig mit sem hallottam a tubaró­zsás kis Clemence-ról. A múltkoriban történt, hogy úgy a .fekete« mellett összejöttem egy rég nem látott barátom­mal a kávéházban, aki a következőkkel egészítette ki a Gyuci elbeszélését. — Újabban egy ulánus tiszt csapja neki a levet, úgy hallom, komoly szándékkal. Mert előre kell bocsátanom, hogy a jegygyűrűt már egy hónappal ezelőtt visszaküldte Bogátinak. Hiteget, csalogat, nem jó feleség lesz belőle. Aztán pajkos hunyorgatással hümmögte : »La donna é moblie ...« Hanem azért a fáma még most is igy be­szél róla: Szép volt, mint a tavasz istennője, hullámos barna fürtökkel .........rajongott a tubarózsákért. Rajongott, — no de nagyon válogatós volt bennük. Vármegyei ügyek. A király emlékezése Zemplénről. Őfelsége a király f. hó 8-án fogadta Bécsben a magyar delegátusok hódolatát. Mikor a bemutatásokra ke­rült a sor, Őfelsége beszélgetésbe bocsátkozott Dókus Ernővel, az újhelyi választókerület országos képviselőjével. Először is Andrássy Gyula gróf volt külügyministeréről emlékezett meg a király. Azután azt kérdezte Dókus-tói: Mikor látta utoljára Zem- plén-vármegyét és (hozzátette őfelsége, hogy ö mindig örömmel emlékezik vissza zempléni tartóz­kodására. A földmivelésügyi kir. minister a sertésvész (sertéskolera) föllépése esetén teendő hatósági in­tézkedésekre vonatkozólag terjedelmes körrende­letét bocsátott ki, mely körrendeletét, kellő számú példányokban, a járások föszolgabiráihoz avval a hozzáadással küldötte meg vármegyénk alispánjának távollétében a főjegyző, hogy a vármegye lakosai, saját jól felfogott érdekükben, a közhírré teendő körrendeletben foglaltakat szigorúan betartják és a tudomásukra jutott kihágásokat az illetékes ha­tóságnak tudomására fogják juttatni. A beregszászi országos vásárok az 1895. évnek még hátra lévő folyamán a következő sor­rendben fognak megtartatni: Bertalan vásár aug. 21—22. Mindszent-vásár október 30—31. Luca- vásár december 11 —12. A hetivásárok hetenként szerdán tartatnak. Baromvásárral összekötött heti vásárok lesznek: julius 3. julius 14. augusztus 7. szeptember 18. október 9. november 6. és novemb. 27-én. Hírek a nagyvilágból. Vilmos német császár Ferenc József király trónbeszédéről, melyet junius 8-án a magyar dele­gátusok előtt mondott, igy nyilatkozott: »Atyai barátom és hű szövetségesem, Ferenc József császár és király, igazi apostoli király. A béke apostolsága egy európai uralkodónak sem köszönhet többet, mint ö neki. Európa összes államférfiai iparkodhat­nának, hogy az ő békeszerző uralkodói bölcsesé- gétől tanuljanak.« — Találóan írja az egyik párizsi nagy lap, amint a trónbeszédről elmélkedik, hogy Ferenc József őfelsége biztosítva lehet országainak szeretetéről és hálájáról az általános béke fentar- tásáért. Laibach vidékén újabb földlökéseket éreztek, sőt volt egy olyan hatalmas lökés is, mely a hús­vét hétfője óta kisebb-nagyobb erővel folytonosan ismétlődő lökések között a legerősebb volt s igy általános rémületet idézett elő. Dzsevat basa nagyvezér beadván lemondását, utódává s nagyvezérré Said basát nevezte ki a tö­rök szultán. Az új nagyvezér, ki most nem először viseli e legfőbb állami méltóságot, nem fogja tűrni azt, hogy idegen hatalmak avatkozzanak Török­ország belügyeibe. Kínából jelentették, hogy a .mennyei biro­dalom« nak egyes tartományaiban pokoli dühvei folytatott polgárháború dúl. A városokat, falvakat egymás után rabolják ki és égetik föl, mindenfelé a legnagyobb vérengzést folytatva, különösen a Formóza szigetből visszavonuló kinai csapatok. Hírek az országból. A koronázás évfordulóján mindazok a főis­pánok, kik a megjelenésben akadályozva nem vol­tak, Budapesten egybegyülekezve, a király meg- koronáztatásának negyedszázados évfordulója al­kalmával hozott határozatuk szerint diszebéddel ünnepeltek. A lelkes pohárköszöntők sorát Pótsa József, a főispáni kar korelnöke, nyitotta meg, magyar alattvalói hűséggel a legalkotmányosabb, a legjobb királyért ürítvén poharát a magyarok istene kegyelmének bőséges tárházából kért a ki­rályra és felséges családjára áldást és boldogságot. Új főispán. Szatmár-vármegye főispánjává Simontsits Béla, Tolna-vármegye alispánja, nevez­tetett ki. Sopron-vármegyében rémitő felhőszakadások pusztítottak e héten. A nagy víztömegek házakat, utakat, hidakat ragadtak magukkal. A szántóföldek és rétek évekre semmitérőkké váltak az iszap és törmelék folytán. Fájdalom, a felhőszakadás több emberéletet is követelt áldozatúl. Értesítés. A folyó évi május 7-én dühöngött tűzvész­ben leégett gálszécsi római katolikus templom restaurálásának költségeire s a gálszécsi szegénysorsu tüzkárosultak felsegélyezésére Polonyi Elemér zongoraművész és helybeli műkedvelő hölgyek s urak szives közreműködésével S.-A.-Ujhelyben, folyó évi junius 22-én, a városi színházban, rendes helyárak mellett, műkedvelői hang­versenyt rendezünk. A hangverseny kezdete: este 8 órakor. A részletes prográmot a hangversenyt előzőleg néhány nappal fogjuk kiadni. Jegyek elárusitását, valamint az azokra való előjegyzéseket Szentgyörgyi Vilmos ur volt szives elvállalni. Midőn erről a n. é. közönséget ez utón előzetesen értesítjük, szívesen kérjük, hogy a nyo­mor enyhítésére irányuló törekvésünkben minél nagyobb részvételükkel támogatni méltóztassanak. S.-A. Ujhely, 1895 június hó 15-én. §6kus (gyula. rStaut József. Különfélék. (József főherceg Ujhelyben.) Tegnap délután futott hire, hogy József fhg. holnap este váro­sunkba érkezik. A fenséges ur látogatásának célja az, hogy, mint a kir. honvédség főparancsnoka, szemlét tartson az itt állomásozó honvéd-zászlóalj fölött. Habár tehát József fhg. látogatásának ez az alkalma csak közvetve érinti a polgárságot, mégis, egészen természetes okokból, jövetelének hire úgy a vármegye és város intéző köreiben, mint a la­kosságnak minden rétegében a leglelkesebb örö­met ébresztette. Azért örömének külsőképpen is ki­fejezést adni óhajtván, önként elhatározta a pol­gárság, hogy József fhg. tiszteletére holnap és holnapután a várost fellobogózza, az érkezés es­téjén pedig s hódolata jeléül az ablakokat fényesen kivilágítja. A vármegye nevében pedig, mint érte­sültünk, fényes küldöttség élén, főispánunk Ömél­tósága fogja üdvözölni az újhelyi vasutrállomásnál, hova József (hg. őfensége saját, — úgyszintén a hon­védkerületi parancsnokság részéről csáford-jobba- házi Bolla Kálmán altábornagy kerületi parancs­nok, továbbá szentgyörgyi Jablanczy Sándor tábornok és Bihar Ferenc ezredes ezredparancs­nok kíséretében holnap este 8 óra 21 perckor ér­kezik. A vasúti állomáshoz kivonul a városi és a gyártelepi tűzoltóság is Juhász Jenő főparancsnok vezetése és zászló alatt, a tűzoltói zenekar kísé­retében. Őfensége és kísérete a Magyar Király szállóban tölti az éjét; másnap azaz kedden reggel a gyakorlótéren szemlét tart a csapatok fölött és a déli 12 ó. 30 p.-kor induló vonattal Iglóra utazik Isten hozza — isten vezérelje őfenségét szerencsésen 1 (Űrnapja.) Űrnapját, a róm. kát. világnak ezt a nagy ünnepét, Ujhelyben ez idén is a szokott pompával, sőt fényesebben mint valaha tartották meg, mert evvel az alkalommal a gyártelepi tűz­oltóság saját zenekarával jelent meg s emelte az ünnep díszét. A diszszázadot, mely a sikerült szalvé-lövéseket adta, Pálmay József főhadnagy ve­zérelte. Testületileg résztvettek tanáraikkal a helybeli főgimnázium, a róm. kát- elemi iskola ifjúsága és a Karolineum nőnevelő intézet növen­dékei, kik közül mintegy negyven szép kis leány, fátyolos hófehér ruhában, fehér liliommal, az egy­házi szertartást vezető pap sátora előtt haladtak és virágot hintettek a szentséget vivő Lengyel Pál plébános lábai elé, ki fényes segédlettel pontifi­káit. Oltárokat emeltek Román János Kossuth- üteai házánál, Szedlák János a Papsoron fekvő házá­ban, ősi szokás szerint a vármegyeház főbejáratánál és Dubay István asztalos Kazinczy-utcai háza kapu­jában. A kormos borulat azonban, melyből már- már kitört a zimankó, megzavarta az ünnepi kör­menetet. Emiatt az ok miatt csak a Kossuth u. oltárnál végezték el a szokásos egyházi szertartást. Innen a körmenet visszament a templomba. A nehéz fellegek azután eső nélkül mihamar eltaka­rodtak ugyan, a nap is szépen kisütött, de a szél egész nap szinte az orkán erejével fújt. (Személyi hírek.) Matólai Etele, vármegyénk szeretett alispánja, és kedves neje őnagysága f. hó 11 én Csehországba utaztak, hol négy hétig a marienbadi fürdőt fogják használni. — Szieber Ede, a kassai kir. tankerület főigazgatója, a szóbeli érettségi vizsgálatok fölvétele céljából S -A.-Uj­helyben időzik. — Fischer Herman cs. és kir. főtörzsorvos és Gálffy mérnökkari főhadnagy, f. hó 14-én Ujhelyben időztek és Ujfalussy Endre fő­bíróval megszemlélték, helyesebben : kijelölték azo­kat az épületeket, melyeket háború esetére katonai kórházaknak lehet használni. (Kazinczy-emlékünnep Széphalmon.) Múlt számunkban úgy irtuk, hogy f. hó 12-én, a Kazin- í^-emlék-ünnepnek előre kitűzött időpontján, Tompává] szólva »Szép nap virad föl Széphalomra.* Fájdalom, időjárás tekintetében az a nap nemcsak hogy szép nem lett, de nagyon is nem szép volt. Az ünneplésnek egész ideje alatt, (mert a rút idő dacára is megtartották a prográmot) d. e. 9 órától ii ig, szünetlenül szakadt az eső. A/ szakadó eső volt az oka, hogy mindazok, akik Újhelyből ké­szültek a »szent öreg« széphalmi sirlakához elza­rándokolni (pedig nagyon sokan készültek!) szorongó szívvel kénytelenek voltak itthon maradni. így ez idén sokan nem lehettünk részesei annak a kegyele-

Next

/
Thumbnails
Contents