Zemplén, 1892. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1892-08-21 / 34. szám
Sátoralj a-Ujhely, 1892. augusztus 20 34. sz. Huszonhármatok évfolyam. XLÍriZZTÍB ílEgéiz évre 6 frt. Fél érre 8 „ Negyedévre 1 frt 50 kr Bérmentetlen levelek oiak ismert kezektől fogadtatnak el. lóilr&toi nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. A Bjrilttérten minden gar- mondsor dijja 30 kr. Z. E M P L E N. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS LAPJA. íviEEO-jEijEnsriK: avrxisTiDEnsr HIBDETÉS DÍJ hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes sző ntán 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden »3 centiméter ntán 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nynjtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. A dedó, a népiskola és a templom, Mindjobban és jobban kezdjük belátni, hogyha létjogunkat nemcsak bizonyítani, de érvényesíteni is akarjuk, a homogén nemzetiségeket nyelvben egyesíteni kell, mert ez a kapocs az egyedüli garancia arra, hogy a magyar ajk magyar szívnek legyen a tolmácsa. Hála az idők hívó szózatának, ezt ma már mind többen és többen kezdik belátni, de azért sok még a baj: baj az is, hogy kevesen eszünk arra a célra nézve és nem mindig a legtöbb sikert ígérő módon. Az első nagy baj mert segíteni se lehet rajta egyhamar, a második szintúgy ö eg hiba, de segíteni lehet rajta. Hagyjuk hát az elsőt, mert azon csak akkor lesz segítve, ha országos kulturális adót lesz egyszer bátorságunk kivetni a haza minden fiára, s az ebből befolyó százezrek élénkebb lüktetésbe hozzák a közművelődés ügyét szolgáló egyesületek ütőerét Kárpátoktól Adriáig, — de szóljunk a másodikról, hogy az a kevés, ami történik, úgy történjék, hogy eredményében meghatványozódjék. Nálunk, Zemplén-ben, hála az égnek, nem kell panaszkodnunk, hogy talán az idegen ajkúak húzódoznának a hazai nyelv elsajátítása elöl, ha arra elég alkalmuk van; nem, sőt ellenkezőleg, igenis hazafias érzülettől érintvék ennemü hajlamai népünknek. Nagyra van, dicsekszik, ha tud valamit is. s ha gyermeke megtanulhatja, azt mindenképen elősegíti. Nálunk tehát nehézség e tekintetben nem forog fen. Akár az egész Felső-Zemplén-t mind egy lábig meglehetne magyarosítani egy évtized alatt, csak legyen hozzávaló tényező. Ezek a tényezők pedig legfőképpen: a dedó, a népiskola és a templom. A feladat megoldásának sikere e három faktor megteremtéséből áll. Hol e három faktor egyazon cél felé tör, kétségtelen eredményeket fogunk tapasztalni rövid pár év alatt. Ahol pedig csak egy is hiányzik, vagy neutrális állást foglal a szent ügygyei szemben, ott béna a törekvés, színehagyott, sápadt az eredmény. De tekintsük meg közelebbről e dolgot, már azért is, mert tulajdonképen itt rejlik a hiba, a mostanság tett és tevődő intézkedések formájában. A tótajku gyermek a dedóban megtanulja a társalgás nyelvét, oly híven és oly maradandósággal, hogy a legtöbb reá nézve érdekes dolognak a nevét csakis magyarul tudja, s ezáltal egész magyar szókincse oly igazi tulajdonává lesz, hogy annak használása egyátalán nem esik nehezére, sőt osztálytársaival csakis ezen társalog a legszívesebben, ezen értik meg egymást a legjobban. így aztán, ha három évet itt töltött, biztos alap van, úgy az elmében, mint az érzelemben, amelyre tovább építni csupa gyönyörűség. De ha csak dedó van a községben, s egyéb semmi, akkor igazán felesleges dolgot cselekszik az az intézet, mert fáradsága gyümölcse a zsenge elméből egy pár hó alatt úgy elmosódik, mintha sohasem lett volna ott. A dedóban szerzett szóismeretre és jártasságra tovább épit az elemi népiskola-, csakhogy ez aztán szintúgy magyar legyen ám a tannyelv minden ízében; mert nem sokat érünk el vele, ha egyes tantárgyakat tótúl tanítunk, vagy németül, mert erre itten nemcsakhogy semmi szükség, de egyenesen hazafiatlan dolgot cselekszünk, ha a dedóban megmagyarosodott gyermekeket holmi tót vagy német olvasással zaklatjuk. Ez pedig vajmi gyakori rendszer, s nincs égetőbb szükség, mint ennemű törekvéseinknél arra igyekezni, hogy a dedó birtokában levő község népiskolája minden ízében magyar legyen, ha célt akarunk érni. A népiskola hat évi tanfolyama már bő alkalmat nyújt arra, hogy növendékei a haza édes nyelvét alaposan elsajátíthassák, ha az iskolalátogatást a szorgalmi idő 6 — io hónapja alatt elég szigorúan megkövetelik; fájdalom azonban, hogy avval a szigorúsággal, különösen faluhelyeken, tisztelet a kivételeknek, nem igen dicsekedhetünk, az illető hatóságok se hideg, se meleg érdeklődése és ügybuzgósága következtében*). De azért senkise higyje azt, mintha a népiskola már be is tetőzné müvét olyfor- mán, hogy a magyar nyelv bő ismeretében részesítő növendékeit. Óh nem! Az állandósítás egy további időre esik, mely még nem esik ki egészen a népiskola hatásköréből ugyan, hanem nincs is már annyira hatalmában annak, hogy a szerzett ismeretek megmaradásán állandóan őrködhessék, lévén az a 12 évtől a 15-ik évig még mint ismét- lős iskolás mindig tanköteles, s ha betartatnék a törvény, akkor legalább hetenkint kétszer 4—5 órán át ismételtethetnék az elsajátított ismeretek halmaza. Ebben sok erkölcsi érték rejlik. De hát ki veszi azt nálunk komolyan ? Csak immel-ámmal úgy válaszolnak, ha kérdezősködik az ember falun az ismétlő iskola után, legtöbb helyütt pedig mitsem tudnak felőle, s megmosolyogják az embert az ilyen kérdésért. *) A t. cikkírótól, úgyis mint szakférfiútól, \ árjuk, sót a közérdek szempontjából kérjük, hogy ide vonatkozó konkrét tapasztalatait lapunk hasábjain juttassa az intéző körök tudomására. Síért. háromjukat elfedje. Lehajolva, tisztán láthattak a barlang belsejébe, melyet a hold fénye egészen megvilágított. Cant figyelmesen szemléié a helyet, hol a szörny lakott. * * * A bátorságot rémület váltá fel Cant kebléhez, amint szemléjét tartá. Alig három ölre volt tőle a barlang közepén az emberevő. Egy hatalmas, rémületbe ejtő, de most nyugvó helyzetben szendergő nőstény tigris. Előtte feküdt a szerencsétlen Kóré. Sok seb volt rajta, de egy sem halálos. Cant észrevette, hogy az áldozat pillái olykor felnyílnak, melle fel-felemelkedik s újra leszáll mint a hálóba került madáré. A bestia tunyán, félig lecsukott szemekkel nézett rá, ahogy a macska szokott az egérre, ha karmai közé került s játszani akar vele. E szörnyeteg is játszott áldozatával. Lövésre emelte fegyverét Cant, de lebocsátá karját. Nem mert lőni. A harag, szánalom és rémület vegyes érzete bizonytalanságba ringatá. Érezte, hogy nem találna. Két perc telt el. Koré csöndesen mozogni kezdett ott a bestia előtt, könyökére támaszkodik, menekülni készül. A hold egészen megvilágítja vonagló alakját. A rémület halálos szint ad arcának, szemei egészen tágra nyílnak, a kétségbeesés rémitő torza e szegény ember. Kémlelődik a boldogtalan. A tigrisre néz s ez fel sem vevőleg másfelé látszik figyelni, mintha kegyesen belenyugodnék az áldozat menekülésébe. Kóré csúszni kezd. Mintegy másfél ölnyire csúszott el az állattól. Cant jól látta, mint ül a szerencsétlennek arcán a remény sugára s állhoz emeli ő is fegyverét. Nagy baja azonban, odatolva. T A ft 0 A, Az emberevő. Irta: Ronny F. Alkony borul a halmokra. A hold teljes pompájában kezd ragyogni. A meleget visszasu- gárzó föld, a teljes szélcsend, az éjjeli állatvilág csodás zaja, az égbolt milliárdnyi csillaga, a műveletlen és mégis olyan elragadó, vadságában nagyszerű tájék a költészet félreismerhetetlen érzületébe ejté ms. Cantot, kit ez őserdők táján találunk. Ms. Cant után Bavard a benszülött lépeget. Sovány magas vállu férfiú, arcán az értelem észrevehető kifejezésével. Legelői Dunel, a vezető járt. Ez vállaíkozott rá, hogy a Nardonarest s vidékét rettegésben tartó emberevőhöz elvezeti ms. Cantot, megmutatja, hová hurcolt tegnap is egy embert. Az alkony mind jobban közeleg az est lomha szárnyaival. A fák között az élet most kezdődik. A szárnyas egerek csapatosan szelik a levegőt, a vadak orditása rémülést kelt a néma csöndben. De embereink csak haladnak. A félelem csak a kisérő arcán látszik, de ez is bátorodni kezd, ha urának arcán a rettenthetetlenséget látja. — Messze vagyunk-e még attól a besti ától ? — kérdé ms. Cant a vezetőtől. — Nem I . . . mindjárt oda érünk, — volt a válasz. * * * Csakugyan mindjárt oda értek. Alig tettek tiz húsz lépést, ott voltak. Igazi panoráma tárult föl a helyen, a hová léptek. Buja növényzet, óriási sziklák, örök zöld mohák, szürke kövek, embernél magasabb páfrányok köszönték a jövevényeket. Alant a földön zajos erdei élet, fent az égbolton az est méla királynéja, százezernyi udvarhölgyeivel. Az ellentétek tökéletes összhangja ez Hegyi virágok, csobogó patakok, bóditó illatár: soha sem élvezett kéjmámorban ringatják az embert. Itt galambbugás, amott sakál visitás; emitt élet, ott halálos csönd. Lét és nem lét. Kezdet és vég együtt egyszerre egy helyen. — Itt van I biztosan tudod ? — A minap, hogy egy antilopot üldöztem, itt láttam a barlang előtt, akkor épen egy asszonyt hozzott ide. Szegény Korét is bizonyosan ide hozta. . . Hogy e beszélgetés csak susogás volt, köny- nyen elképzelhető. Zajt ütni halálos játék lett volna. — No vezess hát egészen a barlanghoz 1 Átmentek egy kis patakon. Csöndesen, nesztelenül jártak. A hold mintha ellenük esküdött volna, pazar kézzel szórta halvány fényét. A vezető s kísérő önmegadással lépegettek, arcuk sápadt, tekintetük bátortalan volt. Csak Cant volt nyugodt. Rettenthetetlen bátorság kifejezése ült arcvonalain. Bízott karerejében, szemei éles látásában. Tudta, érezte magában, hogy csak isigy nem lakolhat fejével vakmerőségeeért: lakóhelyén keresni föl az emberevő szörnyet. Dunel, a vezető megállt s igy szólt : — Itt vagyunk 1 ... ott a barlang 1 Megálltak mindhárman. Cant elvett egy puskát Bavardtól s lassított lépéssel a barlang felé ment, mely előtt csalit bokor volt, épen elég, hogy Mai számunkhoz fél ív melléklet van
