Zemplén, 1892. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1892-08-07 / 32. szám
Emberben, vagy állatba 1 kár nem esitt. A ká*- összegét számokban kifejezve 12000 ftra teszik. Az épületek nagy része biztosítva volt. Ennek az égésnek oly nagy füstje támadt s oly közelinek látszott, hogy mi újhelyiek, a város közepéről nézve, az ungvári pincék között véltük a tüzet, így látták a tűzoltók is, kik alarmiroztatván két hordó vízzel, meg a szerkocsival a város széléig ki is vonultak. (Halálozás.) Lapunk nyomatása közben kaptuk a szomorú hirt, hogy. özv Morelli Jánosné szül. Lengyel Terézia asszony, élete 76-ik, özvegysége 21 ik évébe, S.-Patakon folyó^hó 5-én, elhunyt temetése ma délután 4 órakor lesz a Radácsi György tanár udvarából. — A Lengyel,- Zsindely, BálintRadácsi családokat és a kiterjedt rokonságot ért eme csapás súlyában nagyszámú tisztelőik és a résztvevők a legőszintébb szívvel osztozunk. — Az elköltözöttnek áldás emlékére I (Megmérgezte magát) Sziksza Mihály né, par- nói lakos, fiatal pórnö, kinek férje már évek óta Amerikában van; hihetőleg amiatt való szégyenében, hogy megcsípte a gólya madár. Gyufaoldatot ivott a szerencsétlen s nagy kínok közt meg is halt. Orvos-rendőri felbontás után eltemették. (Az aratásról.) Varannóról Írják nekünk: Vidékünkön az aratás vége felé közeleg. A rozs jó, a búza kitünően fizet, holdankint 15—25 kereszttel. A jul 25-iki eső kétségbeejtő volt, de szerencsére nem tartott tovább egy napnál. A takarmánynem is bőven termett. Gyümölcs, különösen szilva sok van, s ha valami nem éri nagy hasznot hoz, A kapás növények eddig kitünően fejlődnek, s ha az idő nem rontja el, kiváló jó esztendeje lesz a gazda embernek. — A gálszécsi járásban az őszi vetések aratását már befejezték. A gazdák most a hordással és csépléssel vannak elfoglalva. Tavaszkor bő aratást ígért a búza, de bizony a gazdák nagyot csalódtak, mert a megdőlt táblák szemei besültek, amelyek pedig nem voltak megdőlve, azokat a múltkoriban öt napon át tartott nagy szél még lábon kicsépelte, úgy, hogy most a legjobbak közzé tartoznak azok a búzatáblák, melyek keresztenkint 30—40 klgramm szemet adnak, bár azoknak, kiknek elég munkaerejük volt idejekorán learatni, jobban fizetett, A gabona, árpa és zab jó közepes termést hozott, a kapás növények általában jól állanak. (Betöréses lopások.) Alig szabadult meg a gálszécsi járás a kóborló oláh cigányok leselkedései- től s rablótámadásaitól, már ismét újabb gonosz indulatu kísérletek nyugtalanítják a járás lakossá gát. Csak a múlt héten is, írja levelezőnk, öt rendbeli betöréses lopás kísérlete merült fel, melyek közül kettő bevégzett ténynek is tekinthető; nevezetesen: M. Izsép községben Radi Róza postamesternőtől és Cselejben Volner Miksától ösmeret- len gazemberek több rendbeli értékes holmit elemeitek. Ugyancsak Cselejben egy Fried nevű izraelitánál is tettek látogatást, azonban a zajra felébredt háziak elrijasztották a jómadarakat. — Kozma községben pedig Urbán Mariska postames ternőt ejtette rémületbe egy ilyen gazembernek éjjeli látogatása; a nevezett kisasszony ugyanis egyik szobájába zörgést hallván, felkelt ágyából s égő gyertyával kezében a másik szobába ment, hogy a zaj okát megtudja. A tolvaj, ki a szobában szintén égő gyertyával működött, a közeledő neszt észrevévén, kezében a gyergyával szintén akkor lépett az ajtóhoz, midőn azt a k. a. kinyitotta. El lehet képzelni a nő rémületét, midőn maga előtt látta a kezében gyertyát tartó tolvajt, aki külömben elég udvarias volt az útból szépen kitérni s a belülről bezárt külső ajtót kinyitván, odább állott, úgy hogy a zajra elősiető emberek már csak hült helyét találták az ipszének, aki különben izraelita volt. — Szécs-Kereszturban szintén tettek látogatást a tolvajok azonban onnan is elűzték őket. — F. hó 4 éré viradó éjjel Szemere Lajos, azari birtokoshoz törtek be, és pedig oly vakmerőén, hogy nevezettnek éjjeli szekrényéről zsebóráját és tőrét elemelték, anélkül, hogy a kárvallott az éjjeli látogatás alatt felébrett volna. Mint hogy a tettes egyetlenegy esetben sem került kézre, gyanú van házaló lengyel zsidókra és egy (egyházból nem rég kikerült, rovott múltú emberre, Üldözésüket a járásba érkezett Bariss Árpád, csendőrhadnagy, személyesen intézi az e célból összegyűjtött csendőrökkel. (Az erdélyrészi Kárpátegyesület) Háromszék- vármegyei osztálya a következő sorok közlésére kért föl bennünket: Kirándulás S. Szentgyörgy- ről Málnás,- Bükszád,- és Tusnádon át a Szent- Anna-tóhoz és a torjai Büdös barlangba. Az erdélyrészi Kárpátegyesület Háromszék-vármegyei osztálya f. hó 17-én és 18-án Potsá József főispán, egyesületi elnök vezetése alatt a fentemlitett helyekre kirándulást rendez. Rövid két nap alatt megtekinthető Erdélynek több nevezetesebb pontja. A Szent-Anna-tó hazánk egyik természeti ritkasága, a torjai Büdös-barlang pedig oly természetcsodája, melyhez hasonló csak egy van a kontinensen, a nápolyi /(«tya-barlang. A Budapest felől érkező vendégek az augusztus hó 15-én este 9 óra 20 perckor induló predeali gyorsvonatot használhatják, melylyel augusztus hó 16-án Brassóba, onnan pedig a »Háromszéki vasúton* délután 5 órakor Sepsi-Szentgyörgyre érkeznek és itt a »Központi Szállóba* szállanak. Ezen a kiránduláson nem tagokat is szívesen látnak. Jelentkezhetni lehet Berecz Gyula isk. igazgató, egyesületi titkárnál Sepsi- Szentgyörgyön. A kiránndulás költségei Sepsi- Szentgyörgyről a torjai Büdös-ig és vissza (2 napi fuvart, Tusnádon szállást és 2 napi ellátás beszámítva,) személyenként csak 7 ft 30 kr, mely összeg a jelentkezés alkalmával beküldendő. Részletes programmal szívesen szolgál Berecz Gyula titkár. (Lelkészek figyelmébe.) Nyulászy István nagy- károlyi lakos, aranyműves, 50 ft jutalomdijat ígér azon g. k. vagy r. k. lelkésznek, ki a néh. Popovich József keresztlevelét, esetleg esketési anyakönyvi kivonatát az őrizete alatt álló anyakönyvből kike resi és neki kiadja, vagy bárkinek, ki őt e tekintetben célhoz vezetően útba igazítja. Adatok: felesége Uth Éva 1788. évben a morvaországi Brünn-ből hazánkba származott, az 1790-ik évben Popovich Józseffel egy Aspermont gróf uradalmi tiszttel Zemplén-vármegyében »Cynvay» községben valószínűleg azonban Szinnán házasságra lépett s az 1834 ik évben már nem volt életben. Popovich József ellenben őt túlélve a házasságból maradt több gyermekével az időtájt állító! ag nyo. masztó anyagi viszonyok között valahol Kassa vidékén lakott. (Egy jó házból) való fiú tanulói minőségben fölvétetik a „Zemplén* könyvnyomdájában. Irodalom. Értesítő. A sárospataki ev. ref."főiskolának 1891—92. tanévről kiadott iskolai Értesitő-ját, melyet Szinnyey Gerzson és Kérészy István gimnáziumi igazgatok állítottak össze, köszönettel vettük. — A csinosan kiállított, 102 oldalra terjedő füzet végig lapozgatása sok tanulságosra szolgált alkalmuk A füzet tartalma 3 fő részre oszlik; az I. az akadémiáról általában szól ; a II. a gimnáziumról különösen és a III. Emlék- beszédek cim alatt a főiskola két nagynevű professzora az Emődy Dániel és Kun Pál felett tartott beszédeket tartalmazza. Minden egyes rész kisebb csoportokra oszlik, melyek a tanév történetét, az elöljáróság névsorát, a vizsgálati bizottság tagjait, az akadémia és gimnázium tanárkarát, a tanrendet, az akadémiai hallgatók névsorát, a pályázatokat, a taneszközöket és gyűjteményeket, a muzeomok állapotát, az irodalmi körök működését, a könyvtárakat, a főiskola könyvnyomtató műhelyének munkásságát, a tápintézet áldásos ténykedését, a torna-csarnok állapotát, az ifjúsági egyesületeket, a tankönyveket és tananyagot, az évi vizsgálatokat, az érettségi Írásbeli dolgozatokat, az ifjúság érdemsorozatát, a statisztikai táblázatokat, a pályázatokat és versenyeket, valamint az iskolai jótéteményben részesülteket és végül a jövő iskolai évet illető értesítéseket foglalják magukban. Örömmel értesültünk e füzetből, hogy mind arra, amit az ifjúság hazafias nevelése mellett a szellem kiképeztetésére és a test egészségének, kifejlesztésére tapasztalt pedagógusok annyi szeretettel ajánlottak és ajánlanak kiváló gondot, lelkiismeretes odaadást, és fáradságot nem ismerő jóakaratot fordítottak és hogy a főiskola, méltóan régi nagy híréhez, minden lehetőt elkövet, hogy a kebeléből kikerült ifjúság a kenyérért való küzdelemben, az élet színpadán, melyet egy angol tudós oly találóan a »strug’le of the life«-nek nevezett, becsülettel megállhassák helyüket Az Emődy Dániel felett tartott emlékbeszédet Nemes Ferenc jogtanár mondotta ez évi junius hó 19-én. A nagy és mély tudományu tanár emlékének szentel nem hosszú, de alapos és a szív igaz mélyéből eredő sorokban hálás emlékezetet, kinek kidültével a főiskola veszteségeinek nagy sora megindult, mert Emődy, a minden izében magyar jogász, az egykori hírneves Kövy alatt szerzett nevét a főiskolának nem csak megtartotta, hanem öregbítette is. A másik emlékbeszéd szentpéteri Kun Pálról szól, melyet Finkey József jogtanár tartott 1892, julius 19-én. A rokonszenvos hangú emlékbeszéd Kun Pálról mint tudósról, mint Íróról, mint tanárról és mint emberről tesz megemlékezést, nem egy helyütt a könyezésig meghatva bennünket igaz és leplezetlen hangjával. A füzetet, mely a 36. évfolyamról szól, Sárospatakon Steinfeld Béla nyomatta az ev. ref. főiskola betűivel. A király legkisebb unokáját mutatja be a MAGYAR GÉNIUSZ legújabb száma, a mint Mária-Valéria főhercegnő s férje, Ferenc Szalvátor főherceg enyelegnek alig nehány hónapos kis gyermekükkel. A MAGYAR GÉNIUSZ múlt számában egy igen érdekes kérdést vetett fel. Ugyanis a nagy olvasóközönséghez fordult s kikérte véleményét a „lex papea poppaea« vagyis ama törvényjavaslat iránt, melyet egy francia képviselő nyújtott be a kamarához, s mely kimondani kívánja a kényszerházasságot. A közönséget ez a kérdés, úgy látszik, nagyon érdekli, mert egy rövid hét alatt nem kevesebb mint 173 válasz érkezett a szerkesztőséghez, s megannyi hosszab- ban-rövidebben foglalkozik ezzel az igazán érdekes kérdéssel. Mindenesetre jellemző, hogy a válaszok túlnyomó része (124 darab) nőktől ered, még pedig férjes nőktől. Leánynak csak 17-en vallották magukat. A hölgyek véleménye ép úgy mint a férfiakká, megoszlik pro és kontra. Az általános szavazás szerint eddigelé, mert a végleszámolás csak a következő számban tétetik közzé, a mi közönségünk a kényszerházasság ellen van és pedig 173 szavazó közül 145 ellene, 28 mellette. A MAGYAR GÉNIUSZ a beérkezett vélemények közül a sikerültebbeket közli is. Ezen az érdekes tárgyú közleményen kivül találkozunk még e számban több sikerült képpel és közleményekkel, melyek közül megemlíthetjük : Dóczy Lajos „Szakítás* cimü novelláját, J. Virág Béla hangulatos költeményét, Szana Tamás és Kada Elek érdekfeszitő cikkeit. Kik még nem ismernék olvasóink közül a MAGYAR GÉNIUSZ-t, forduljanak a kiadóhivatalhoz (Budapest. Kerepesi-ut 14. sz.), mely készséggel küld rautatószámokat. A MAGYAR GÉNIUSZ előfizetése egész évre io ft, félévre 5 ft, negyedévre 2 ft 50 kr. Az újonnan belépő előfizetők a KENYÉR cimü emléklapot ingyen kapják. AzAthenaenm Kézi Lexikona. A tudományok enciklopédiája különös tekintettel Magyarországra. Szerkeszti Acsády Ignác dr. Budapest, 1892 Huszonegyedik füzet. Az előrajzhoz híven megjelent a Kézi Lexikon 21. füzete is, mely a IS. betűig terjedő első kőtetet befejezi. A K. betű befejező cikkein kívül ezen pazarul kiállított füzet tartalmazza a pótlásokat, kiegészítéseket, hibaigazításokat és fontosabb haláleseteket az első kötet anyagához: továbbá I1/4 ivén át az első kötet képeire vonatkozó képmagyarázatokat és végre az első kötet címlapját, a képek sorrendjét, átnézeti csoportosítását és a rövidítések magyarázatát. Az első kötet nagy becsére és tartalmára legközelebb más helyen fogunk visszatérni. Itt csak a 21. füzet mellékleteiről akarjuk még elmondani, hogy a füzethez két térkép (Europa népesedési sűrűsége 1892-ben és Europa a Habsburgház legnagyobb kiterjedése korában (1550 körül) és két táblázat, összesen tehát négy melléklet van csatolva. A Kézi Lexikon összesen 40 füzetre fog terjedni : egy fűzet ára 30 kr. A legcélszerűbb 20—20 füzetre hat forintjával előfizetni, mely pénz az Athenaeum könyvkiadóhivatalához Budapestre küldendő. Kapható külömben minden könyvkeres kedésben is. A Magyar Hírlap uj tanyája. Még sem oly rossz ez a magyar közönség, mint sokan mondják. Ha pártolásra méltó valamely dolog, egy szivvel-lélekkel felkarolja azt. Még nincsen másfél éve, hogy a »Magyar Hírlap,* melynek főszerkesztője Horváth Gyula és felelős szerkesztője Fenyő Sándor, megindult s ma már elhagyta régi fészkét és átköltözött a József-kőrut 47. számú palotába. Itt lesz ezentúl nemcsak a szerkesztőség, hanem a »Magyar Hírlap* párját ritkító nyomdája is, a melyben óriási gépek nyomják, hajtogatják és föl is vágják a Magyar Hírlapot. Ott van a »Magyar Hírlap« kiadóhivatala expedíciója is, szóval a közönségnek kényelmére együtt van az egész „Magyar Hírlap.* Hiszen a közönségnek, mely az első perctől kezdve méltányolta a „Magyar Hírlap» szabad- elvüségét, érdekességét és alaposságát, köszönhető e páratlan siker. Természetes, bogy az uj, nagyszerű helyiség nem változtat semmit a „Magyar Hírlap« régi irányán, mely abban kulminál, hogy minét több érdekeset nyújtson a közönségnek. Bebizooyitotta ezt azzal is, hogy megszerezte Zoli hatalmas, szenzációs regényét, a Háború-1 is, melyet most közöl a »Magyar Hírlap.* A Magyar Hírlap uj nyomdájában nyomják ezután a „Kis Világ* cimü hetenklnt megjelenő képes gyermek- lapot is, melyet csak a Magyar Hírlap előfizetői szerezhetnek meg, negyedévenkint 50 krajcárért. A „Magyar Hírlap* előfizetése ezután is havonkint 1 forint 20 krajcár. Zempléni Árpád előfizetést hirdet költeményei- nekmá- sodik bővitétt kiadására. Most egy éve a fenti cim alatt megjelent verskötetének első kiadása teljesen elfogyott. Ez a biztató siker arra indította a költőt, hogy az eltő kiadásban megjelent költeményekből és versekből egy második bővített kiadást válogasson össze. Ez a kötet nyolc év alatt Írott verseinek legjavát fogja tertalmazni Terjedelme másfélszáz lap lesz díszes kiállításban. Ára fűzve 50 kr, diszkötésben 1 ft 50 kr. Gyűjtőknek 10 előfizető után tiszteletpéldánynyal szolgál. Az aláirott ivek s az előfizetés hozzá Pudapestre (VIII. Rökk- Szilárd-utca, 19. sz.) szeptember Ij-ig küldendők be. Szent-László király é]eté-re Paszlavszky Sándornak, a szerencsi r. k. egyház tudós plébánosának ily cimü, valóban számot tevő, s nemcsak irodalmi színvonalon álló, de vallásos és hazafias szellemével egyaránt kiváló müvére, melynek tervezetét lapunk 25-ik azámának Irodalom rovatában már közöltük, ismételten felhivjuk az irodalom-pártoló és a nemzeti történelemnek hősikorszakát olvasni szerető közönség figyelmét. A Szent-László élet-ét a szerző bárkinek megküldi 1 ft io kr. beküldése után. Ezért az árért, tekintve a jeles mnnkának majd 10 ívnyi terjedelmét és azt, hogy igen finom papírra van nyomva, valóban ajándék. A kiengesztelt átok. Regény, irta P. Szathmáry Károly A nemrég elhunyt kiváló elbeszélőnek e hátrahagyott müve jól megirt és eleitől végig érdekfeszitő történetet. Szathmáry azon elbeszélők közé tartozik kik szépen megsző- vik a cselekmény szálait aztán ismét ügyesen ss kedves modorban oldják meg a csomót, azonfelül van humora, fantáziája magyaros nyelvezeté és érzéke a historiumok iránt. Mint e tulajdonok jó részben föltalálhatók jeien müvében is. a magyar vidéki életet e század első évtizedeiben, midőn még a betyárromantika is belejátszott társadalmi és közállapotainkba, kitünően és szakavatottán ecseteli. A kötet különösen nőknek ajánlható, mint olyan munka, mely a női szív világ ecsetelésében jeleskedik. Kapható mint a Singer és Wolfner kiadásában megjelenő. Egyetemes Regénytár hetedik évfolyamának 15 kötete, díszes vászonkötésbea 50 krajcárért minden hazai könyvkereskedés utján. Egyesületi élet. A gálszécs-kohányi kisdedóvó uj épületét f. hó 2-án adták át rendeltetésének, mely alkalomból az óvó-egyesület választmánya, Görgey Gyula kir, járásbiró és választmányi elnök vezetése alatt, Molnár Béláné úrnőt gálszécsi kastélyában felkereste, hogy előtte, mint az egyesület elnöke előtt, köszönetét nyilvánítsa egyfelől a kisdedóvás előmozdítása körül kifejtett buzgó tevékenységéért, másfelől pedig hogy férjének, Molnár Béla dr. országgyűlési képviselőnek is köszönetét mondjon, hogy az uj épület felépitéséhez oly szép anyagi áldozatokkal járultak s három éven át, t. i. az uj épület elkészültéig, kegyesek voltak az óvóiskolának ingyenes helyiséget adni. A választmány elnökének meleg hangú beszédére Molnár Béla dr. országos képviselő meghatottan köszönte meg az egyesület megemlékezését, s további támogatásukról az egyesületet biztosítván, egyebek közt mondotta, hogy legnagyobb örömükre szolgál s fáradozásuknak legszebb koronája, hogy a kitűzött cél megvalósult; részükről is kívánják, hogy az egyesület szintén az elért szép eredményben találja fel fáradságának méltó jutalmát. Az óvóiskola uj épületét már előzőleg átadta az egyesület Gál- szécs város képviselőtestületének, ki a további fentartással járó ezutáni terhek viselését magára vállalta.—Ugyanezen e helyen találjuk megemlitésre méltónak, hogy a kisdedóvó intézetnek első a’ap- ját a Molnár Józsefné úrnő által tett 30oftos, az And- rássy Géza grófné által tett 200 ftos a Schwarz Izsák által tett 200 ftos, és a Fáy András kohányi szülőházának emléktáblával történt megjelölésére alakult bizottságnak 300 ftos alapítványa képezte, melyhez később Andrássy Tivadar gf. 1000 ftot, s a vármegyei közművelődési alapból utalványozott 1500 ftos kegyes adományok s az egyesületi tagsági dijak járultak, Molnár Béla dr. és neje pedig az összes kő- és téglaanyagot díjtalanul adták és fuvaroztatták az épülethez. — Végül fölemlíti tudósítónk, hogy az óvóiskolában az évzáró ünnepséget f. hó 3-án tartották meg szép számú közönség előtt. A tapasztalt örvendetes eredmény Marikóv- szky Margit k. a. óvónő jártasságát és szakértelmét dicséri.