Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-03-07 / Ünnepi szám
8 *»• A »ZEMPLÉN c ÜNNEPI SZÁMA. ÜDVÖZLETEK, i. 7 / ^emplén-vármegye örömünnepet ül. Ünnepli szeretet főispánjának mélt. parnói Molnár István főispánságának 10-ik évforduló napját. Örömmel állunk mi is a tisztelgők sorai közé, hogy mély \ tiszteletünknek s hálás érzelmeinknek e szerény sorokban, a Zemplén ünnepi számában egyszerűen bár, de őszintén kifejezést adjunk. Midőn Öméltóságát ezelőtt 10 évvel a vármegye közönsége székfoglalása alkalmával felülmúlhatatlan lelkesedéssel s általános örömérzettel fogadta, a vármegye jeles fiának már akkor előlegezte azt a szeretetet s bizalmat, melyet Jő szülőföldje, e vármegye részéről nyájas modorával, a közügyek iránt tanúsított önzetlen érdeklődésével, igazságszeretetével, elszegényedett vármegyénk anyagi jólétének érdekében teljesített erélyes buzgalmával főispánkodása alatt nemcsak a legteljesebb mértékben kiérdemelt, hanem a szeretet és ragaszkodás erejével c nagy vármegyében mindenkit meghódított. Nagyemberekkel áldotta meg az isteni gondviselés ezt a szép vármegyét! A Rákóczi-ak, András- sy-ak, Mailáth-ok, Scnnyey-ck, Kazinczy-ak itt látták fölkelni a ragyogó napot; s hogy többet ne említsek, a lánglelkü szónok Kossuth bölcsője is itt ringott. A szabadelvű eszmék forrása, az ősi, avult intézmények megváltoztatására célzó nemes törekvés, innen a hármas hegy tövéből fakadt fel. Az uj intézmények, a szabadelvű eszmék iránt való hazafias lelkesiiltség oly arányokat ö’tött, hogy midőn a reakció fegyverrel akarta kiölni a szivekből a szabadság szeretetét: Zemplén vármegye arisztokráciája és nemes ifjúsága volt az első az elsők között, hogy életével, vérével védelmezze meg a szent szabadságot. Köztük volt az elsők között ami Ünnepeltünk, ami népszerű főispánunk Öméltósága is! Midőn a szabadság zászlaját idegen fegyverek széttépték, bekövetkeztek a szomorú napok . . s a magyar bujdosott saját hazájában.. . Idegenek ültek be örökségünkbe, beözönlött nyakunkra a nyelvünket, törvényeinket nem ismerő német, cseh beamterek serege. Ezek szolgáltatták itt az igazságot, ezek kormányozták elárvult hazánkat. . . és mi ezt, mindezeket a kínos állapotokat, hallgatagon türtük. . . . A kínos napok 10 évig tartottak. 1860-ban jött az ébredés órája. Nagylelkű fejedelmünk keze letörülte a kínos könyeket szemeinkről. Zemplén- vármegye nagyszülöttjét, a nem rég elhunyt dicső férfiút, Andrássy Gyula grófot bízta meg a második felelős ministérium megalakításával. 1867-ben ismét urai lettünk a helyzetnek. Andrássy oldala mellett a ministériumban ott látjuk szeretett főispánunkat, ki szakismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagon 1882-ben a Felség által Zemplén-vár- megye főispáni székébe iiltettetett. A nemes törekvés, a valódi érdem részesült méltó jutalomban. De mindezen kitüntetés mellett becses jutalom azon őszinte tisztelet és ragaszkodás is, mely a nemes vármegye közönségének kebelében fakadt, látván, tapasztalván a vármegye kiváló fiát, Öméltóságát, fáradhatlanul a közügyek intézésében oly eredményesen működni. Lesznek kik avatottabb tollal fogják részletezni főispánunknak érdemeit, a szegény elpusztult Hegyaíja érdekében kifejtett fáradozásait, a magyar közművelődési társulat, a kisdedovó intézetek alapítása körül kifejtett törekvéseit.... lesznek, mondom, kik a Zemplén ünnepi számában erről ékesebben fognak írni. Én tehát leteszem a tollat azon őszinte óhajtással, hogy Öméltósága még továbbra is és igen sokáig a nemes vármegye anyagi úgy mint szellemi javainak előmozdításában sikeresen működhessék ! Isten adjon neki ehhez bőséges testi és lelki erőt! Terjeszsze drága életét a kor legvégső határáig. Isten, haza cs király jegyen továbbra is jelszava és e jelszóval biztosan győzni fog ! cAntalóczy (Imre g. k. lelkész. Cp 11 Jk ápió-Bicske homokbuckáin, Isaszeg, Gödöllő bozótos dombjain még cl se párolgott a hősök vére, midőn Damjanics Vácznak vezette seregét. A fedett állásban küzdő ellenség elszántságán visszarobban a legvitézebb magyar zászlóaljak rohama. Földváry Károly, alezredes, elesett lova aló! felpattan s még más három zászlóaljjal erősített hadosztállyal, másodszor is szuronynyal támad a császáriakra. Mind híjába... az ellenség nem mozdul. — llarmadizben indul rohamra az egész 3-ik hadtest, fedezi az 1-ső hadtest öt zászlóalja. Mint fergeteg indul meg a magyar had. Földváry kezébe ragadja a 9. z. alj zászlaját s a 3. és 9. z. alj élén egyenesen a hidra ront.-----A minden ponton merészen tolakodó zászlóaljak vitézségétől, a 3. és 9-ik zászlóaljak hősiességétől, megroppan az ellenség ereje s a véres utcai harcot, a vitéz császári vezér elestc, a magyarok előnyére befejezi. Ht A drága, hős véren szerzett győzelem, alig áll arányban a veszteséggel. — A lengyel légió mai viselkedése is sötét felleggel boritá az intézők homlokát. Komor képpel ülnek a magyar vezérek a vacsorához; de valamennyi közt legsötétebb a Földváry kedélye. A fővezér, eloszlatandó a komoly hangulatot, poharat emel Földváryért, a nap hőséért, a magyar hadsereg Bajárdjáért. Szavait Így végzi: »azért ne búsulj úgy, jóbajtársam, ellőtt lovadért válaszsz egyet az enyimek közül, neked adom.« »Azt-azt,t szól közbe Damjanics, »angol paripát ; — hogy az első csatában megint agyon lövesse maga alatt. — Furmányos ló kell neki nem angol paripa ...........!« ❖ így szerezték, igy osztották akkor a kitüntetést ! •* Nagy idők... soha, de soha nem bírunk megválni emléketektől! — Csoda-c ha azok közt, akik részesei voltak a nagy idők eseményeinek; a visszaemlékezés varázsa teremtette meg az összekötő kapcsot, melyet a mostoha idők rozsdája se bir elemészteni. liarsa l-VreiHv III. Fljcn parnói Molnár István főispán, a nép jótevője, a nép igazi barátja, a nép igazi atyja ! Sokájig éljen ! !! Történelmi igazság, hogy széles c hazában egy vármegye se dicsekedhetik oly sok, oly hires férfiakkal, mint Zemplén-vármegye. A történelem bizonyítja, hogy Zemplén vármegye mindenkor a »vezér vármegyék« egyike volt s most is az, dacára annak hogy népe nem csupán csak magyar, de szláv-orosz ajkú is. Feljegyzésre méltó, hogy nemes Zemplén-vármegyében e kis kiilömbőző nyelvű nép mindig nemcsak barátságos egyetértésben élt, de testvéri szeretettel osztozott bubán, örömben ; önként és együtt áldozott a haza oltárára pénz- s véradót, együtt érzi és vallja, hogy »a nagy világon e kívül nincsen számunkra hely, — áldjon, vagy verjen sors keze itt élnünk s halnunk kell.« Klio Zemplén-vármegyének minden főispánjáról feljegyzett valami szépet, jót s nemest. Feljegyzi azt is, hogy közülök a népért, s a nép javára egysem gyakorolt annyi mindenféle jót, mint a mi közszeretetii főispánunk, parnói Molnár István Öméltósága gyakorolt 10 évi főispáni munkálkodása alatt a nép szellemi s anyagi felvirágoztatásáért. Hálásan ös merj ük el, örömmel és hódolattal nyilatkoztatjuk, hogy parnói Molnár István Öméltósága 10 évi főispáni működésének története Zemplén-vármegye történetének is egyik fényes lapja lesz ; hiszen Öméltósága alatt e nemes vármegye életében egy uj, egy szebb korszak nyílt meg ; szellemi s anyagi éredekeink önzetlen mun- kálása és felvirágoztatásnak korszaka, mely az ő nevével és érdemeivel elpusztíthatatlan kapcsolatban áll. A krajnyai nép előtt is örökké emlékezetes lesz parnói Molnár István neve s főispánságának áldásdus működése. S azért ma, midőn a Kárpátoktól a Tiszáig, Orosz-Ruszkától Tokajig, Csertésztől Harangodig, hegyen völgyön városokban s falvakban ezerek ajkán kél a fohász, hogy: Éljen parnói Molnár István főispán ; — ma midőn Zemplén-vármegye közönségének kebeléből vallás-, párt- és rangkii- lömbség nélkül egy hő ima száll a Mindenhatóhoz, hogy : Üdv parnói Molnár Istvánnak, áldás szeretett főispánunkra; — ma midőn nincs szakadás az érzelmekben ; midőn sok ezernyi tisztelő, jóbarát s még az ellenség is (ha ugyan volna ilyen) egyaránt siet Ünnepeltünket 10 éves, áldásban és eredményekben dúsgazdag főispáni működése alkalmából igaz és megigazult szívvel üdvözölni : mi is, édes magyarhazánk határőrei, a gör. kar. papok híveink, az ugyan oroszajku, de hü magyar hazafias lelkületű népünk élén együttesen szintén sietünk szivünk leghőbb érzelmeivel üdvözölni szeretett főispánunkat, parnói Molnár István Öméltóságát, s egy szívvel, egy lélekkel kérjük a hatalmas, a mindenható Istent, — hogy parnói Molnár István Öméltóságát, a nép jótevőjét, a nép igazi barátját, a nép jóságos atyját, sokáig éltesse ! ! ! nagy-polenai gk. lelkész. IV. indnyájan tudjuk, hogy kedves magyar AggL hazánk ezredéves történetében nevezetes események vannak feljegyezve ; de oly válságosak, mint amilyeneket az 1848-ik év óta szereplők hazánkban átéltek, alig merültek fel, s aki ezeket átélni szerencsés volt, sokat tanulhatott és sok viszontagságon ment keresztül. Nem szándékozom e sorok által a megtörtént tanulságos dolgokat, eseményeket elősorolni ; azt nálamnál avatottabbak fogják egykoron a történelemnek átadni ; örömömre szolgál azonban jelezni, hogy dicső őseinknek utódai, kedves hazánk sorsát, a nagyjaink által kijelölt utón és módon,[a magasztos célnak megfelelőleg, fáradtság és szorgalommal szerzett tudományukkal ápolják és a szabadság, egyenlőség és testvériség elvei alapján a haza alkotmányát fejlesztik és szilárdítják. Nem célom e cikkecske szűk keretében a haza körül érdemeket szerzett számos hazafi nevét és áldozatkészségét elősorolni ; többeknek érdemei már úgy is a haza egén fényes csillagként tündökölnek, s neveik á halhatatlanok közzé vannak felvéve ; nem mulaszthatom el azonban, hogy a március hó 7-iki jubiláris ünnep alkalmából általánosan tisztelt főispánunkat, parnói Molnár István urat, 10 évi szolgálati évének fordulója napján, őszinte szivemből ne üdvözöljem. Öméltóságának a haza és megyénk szolgálatában tett érdemei megszámlálhatatlanok. Üdvözlöm Ót, mint a veszedelemben forgott haza egykori ellenségei ellen fegyverrel vitézül harcolt. Üdvözlöm Öt, mint páratlan férjet és gyöngéd családapát, kitűnő bajtársat, nem külömben mint a magyar vendégszeretet páratlan mintaképét. üdvözlöm Öméltóságát, mint Zemplén-vá'r- megye főispánját; ki hivatalos kötelességét fclebb- valóinak teljes megelégedésére híven teljesítette, alárendeltjeinek szeretetét pedig, szivjóságánál fogva, szelíd bánásmódjával örök időkre bitositotta. Legyen üdvözletem a megérdemelt babérkoszorúnak, melyet számára tisztelői fontak, egy parányi levélkéje, melyről az egykori bajtárs ragaszkodó tiszteletét mindenki leolvashassa. Az egek ura Öméltóságát sokáig éltesse! Varannó, 1892. február 27. Álltak»«*/,) Antal, kir. jbiró. V. í~[z öröm, a lelkesedés, a lélek e két nevezetes indulata, adja ma kezünkben a tollat. Az öröm, mert a mai nap fensége községi szervezetünket erősiti, lelkünket városunk közönsége érdekében fokozódott munkára és önzéstelen kitartásra sarkallja; a lelkesedés, mert a mai napnak nagyszerű és magasztos tartalmú jelentősége hat lelkünkre, s e hatás alatt a tiz év első napján fölébredt, máig teljesen megszilárdult boldogító érzelemnek, a szeretetnek hangján egy szívvel egy lélekkel kiállthatjuk: éljen Molnár István lőispán Öméltósága ! Tiz év nem nagy idő egy város, egy község életében ; de minden esetre elégséges arra, hogy az egyesek által megzavarni célzott önkormányzat keretén belül a jog és kötelesség közötti összhang helyreállittassék, s egy felsőbb erőnek támogató és jótékony hatásával, a jobb és szebb jövőbe vetett hittel folytathassa reményteljes munkásságát. Kérdjük, fejlődhetett volna-é S.-A.-Ujhely városa oda, hol ma van, ha a helyi érdekeknek az országos érdekekkel való összeegyeztetése nem oly önérzetes és tapintatos kezekben lett volna, mint a jubiláns főispán ur Öméltóságáé? Határozottan áditjuk: nem ; mert Öméltósága a szeretet elvével igazgatott, tanácsolt a megpróbáltatás napjain bennünket, az önkormányzattal foglalkozókat az együttérzés sorompójához állított; s mi eme, mondhatni családias jellegű érzelmek és páratlan jóakarat közepette növekedtünk fel odáig, hogy mig egyrészt városunk megkezdett haladása biztosítva van, másrészt polgáraink kebeléből a politikai sz nvedélyek száműzettek, s helyüket a közügy előmozdítására irányzott tevékenység nemes versenye váltotta fel. S.-A.-Ujhely városának, mint az állam egyik helyi szervének, egyetemes és külön feladatok teljes tését kellett maga elé kitűzni, hogy a népesség szaporodásával, a hivatás munka szabadságának és belterjedésének növekedésével, a kor igényeinek elég tétessék s ez által a város közös, de édes lakhelyünkül szolgálhasson, és ne legyen helyileg zárt, elszigetelt, ösmeretlen a világ előtt, mint annak előtte volt. Az egységes akarat véd- intézkedések rendszeresítésére késztettek bennünket ; közlekedési, biztonsági, tanügyi, ipari és kereskedelmi, katonai és végül társadalmi intézményeink létesítettek, melyek támogató erő nélkül nem létesülhettek, s ez erőt Öméltósága szolgáltatta, mert áldásos működése mindenütt ott volt, hol a szellemi-, fizikai-, személyi-, gazdasági- és tár-
