Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-04-03 / 14. szám
Sátoralja-Ujhely, 1892. április 3 14. S2. Huszonhármatok évfolyam, ELÍriZITÍS Ál. Egéss érre 6 frt. Főiévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek os&k iámért kezektől fogadtatnak el. lóxiratoi nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. L nyílttérien minden gar- moudsor dijja 20 kr. Zemplén. ■ Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS I.AIMA. 3^EO-JEXjE3Sri22: MIKBEN T7\A.S HIELETÉS DÍJ hivatalos hirdetéseknél : Minden egyes szó ntán 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük e körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden í-i centiméter ntán 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtátik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. A szőlők rohamos pusztulásának okai s az amerikai szőlők jövője Tokaj-Hegyaljáu. (Két cikk.) I. Tokaj-Hegyalja szomorú képe vajmi sok ember szivében szomorú érzetet s még többnek szemében keserű könyeket támaszt. Mig némelyek ezen szomorú látványra re- mélleni sem merik, hogy e kopár hegyoldalak valamikor újból felvirulva ontsák a fejedelmi nedűt, addig mások bár, nem sok reménységgel, a »hátha« szójárásra támaszkodva, kevés erélylyel, de annál több kapkodással tesznek is, tanácsolnak is, hogy a még megmenthetőt mentsék meg. Olyanok azonban, akik egy határozott mentési irányt törhetetlen akarattal követnének, legyen bár győzelem, avagy bukás a vége fáradozásuknak, még eddig nem akadtak. De ez nem is • csoda, mert a sok apró jól- rosszul megejtett védekezési kísérlet eredménytelensége még azt a kis kedvet is, ami eleinte a filokszera elleni harcra mutatkozott, teljesen le- lohasztotta. Pedig ezen kisebbszerü kísérletekből távolról sem lehet azon tanulságot vonni le, hogy a Hegyalja mélyebb s kevésbbé kötött talajaiban egy újonnan telepitett szőlőt ne lehessen szénké- neg mellett kellő haszonnal művelni. De igen is, levonhatjuk azon tanulságot, hogy a Hegyalján a szőlőkultura a filokszeravészig, nagyon csekély kivétellel, csak alsó rangú szerepet játszott. Tavaszszal még csak megmetszették a szőlőt, úgy a hogy; ha némi termés látszott rajta, kapát ! is adtak neki, trágyát azonban csak a homlitás- hoz juttattak. De hogy ezt olyan tökének tekintették volna, amelyik minden körülmények közt egyforma s lehető legnagyobb gondozást igényel, ez vajmi ritkán történt. Számos szőlőnél magas fekvése és csekély termő rétege miatt, a rendszeres művelés nagy, de nem legyőzhetetlen akadályokba ütközött és épen ezen nehézség látszólagos legyőzhetetlenségéből fejlődött ki, még a kellő mélységű termőtalajokban is azon selejtes mivelési mód, mely a szőlőtőkék termőerejét s veszedelemmel szem-, ben ellenálló képességét, nem hogy nem fejlesztette, de még inkább apasztotta. T A ft C A, A starnbergi és Ammer-tó. — Külföldi emlékek — A ^Zemplén« eredeti tárcája. Négyen voltunk B. ur műtermében, három piktor és egy tehnikus, útra készen, felszerelve szöges cipőkkel és bőröndökkel, melyekből már semmi szükséges nem hiányzott; kávé (saját készítményünk) és pipaszó mellett liánytuk-vetettük terveinket, hogy merre vegyük utunkat, mig végre általánosan megegyeztünk, hogy első sorban a starnbergi. azután pedig a szintén közel fekvő Amtner-See-re megyünk. Este búcsút véve Münchenből és pompás sörétől, melyet mostan kénytelenek leszünk nélkülözni, a Centralbahnhoíban felszálltunk a starnbergi direkt-cúgra és rövid másfél órai utazás után már a tó partján sétáltunk és gyönyörködtünk a természet e remek alkotásában és a havasok remek panorámájában, melyek a leszálló naptól bearanyozottaknak látszottak. Kibéreltünk egy csolnakot és átevezve a túlsó partra, megnéztük azt a helyet, ahol 11. Lajos bajor király a vízbe ugrott, amely mostan egy kőkereszttel van megjelölve a vízben. E hely irányában pedig van az 6 remek várkastélya fent a hegyen, melynek belső, mesés fényéről fogalma sem lehet az embernek, mielőtt látta volna. Esteledni kezdvén, hozzá láttunk az evezéshez, mig tehnikus barátunk, miután az ő kezében volt a Évtizedek hosszú során át a homlitás meg bujtás volt az első és utolsó mivelés a szőlők megújítását s termőképességének fokozását illetőleg. Ezen mivelési módban benne fogla'tatott a földforgatás, uj tőkenyerés és trágyázás ; tehát egy csapásra minden főfeltétele a rendszeres szőlő- kulturának. Mikor bekövetkezett a filokszeravész, melyben a Hegyalja borzadályos rohamossággal pusztulásnak indult, akkor megkezdődtek a szénkéneg- gel való védekezési kísérletek ; de olyan szőlőkben, melyekben a tőke, tőkenyakán szorult, olyanokban, melyekben a ledöntött tőkék s penésztől gyötört gyökerek csaknem egy harmadát alkották a termő rétegnek, s olyanokban, amelyek úgy is életük alkonyán voltak a hemzsegő rovar rajától. Természetes, hogy ily körülmények közt a védekezés hiábavaló volt; mert már úgy is félholtnak nyújtották a gyógyszert. És igy elpusztultak a nem szénkénegezett szőlők,- el a szénkénegezettek is. Korai s rohamos pusztulásukat tehát egyes-egyedül gyarló művelésűk okozta; mert nem volt nékiek azon kellő talaj megadva, ame’y gyökereiket vész közepette is regenorálhatta s igy a filokszerával szemben ellenálló képességére késztette volna. Miért maradtak meg hosszabb ideig az aljszőlők ? Mert mélyebb, porózusabb volt a talajuk, tehát a megtámadott gyökszálak itt-ott ha el is pusztultak, de a kedvező talajfeltételeknél fogva a már előrehaladottabb gyökerek gyorsabb fá- sulásnak indulva, az elpusztult tápgyököcskéket újabbakkal, meg ujabakkal pótolhatták. Az efféle szőlők magukra hagyatva, csak viszonlagos ellenálló . képességet tanúsíthatnak, mert végre is a rengetegül megszaporodott filokszera erőt vesz rajtuk; szénkénegezés mellett azonban kellő haszonnal művelhetők. Ebből kifolyólag bízvást állíthatjuk, hogy a Hegyalján nemcsak az aljakban, hanem magasabb fekvésekben is, bőven találunk oly területeket, hol a honi fajszőlők szakszerűen telepítve, szénkéneggel nemcsak hogy fentarthatók, hanem jó haszonnal növelhetők is. Igen, csakhogy ezidőszerint a szakszerű szőlőművelés sok olyan újabb eljárással toldódott meg, melyekhez a hegyaljai bortermelő közönség vajmi kevés hajlandóságot mutat. A régi kényelmes mivelési mód, melyhez csak szőlő, kapa meg az Isten gondja kellett, gondolataiknak a háttekormányrud, folyton arról ábrándozott, hogyha mostan egy petróleom-motor volna ebben a csol- nakban, mily gyorsan célunknál lennénk. Tehnikus barátunk óhaja nagyon helyes volt, de azért avval rajtunk nem könnyített; tehát neki feküdtünk az evezésnek és egy fél óra múlva testben és lélekben kifáradva elértük a túlsó partot. A parton lévő vendéglőbe tértünk be, mely már telve volt publikummal. Mi persze feltűnést keltettünk magyar beszédünkkel és kivált azért, mivel nem igyekeztünk azt susogva tenni, hanem, mint rendesen a magyar ember, nagy lármával disputáltunk a holnapi utunkról. Éjfélre járt már az idő s csak kevesen voltak a vendéglő terraszán. Az erkölcsös mamák és lányok már rég eltávoztak, csak epy- nehány szemüveges német Student bobiskált a sörös poharak mellett. Mi is csendesebbek lettünk már s csak egyet kettőt szólva gyönyörködtünk a remek estében. A holdvilág fénye a tó tükrében ezerszeresen megtörve csillog; egy egy csolnak surran el a parttól. Ez a gőzhajók legénysége, kik egész nap a vizen lévén, este a partra jönnek szórakozni és mostan térnek ismét vissza örökké mozgó hazájokba. Vagy néha egy-egy nagyobb hal veti fel magát a tóból, nem férve a bőrében, aztán csendes lesz minden, csak mi zavarjuk még az álomba merült természetet. Gyönyörű reggelre ébredtünk. Már jókor fel- költött bennünket a gőzhajóknak élesen sivitó íütytye. Habár még álmosan, de siettünk, hogy le ne maradjunk a gőzhajóról, mely nem sokára ide érve rövid pihenés után délnek indul a havasok felé. Cók-mókunkat rendbe hozva és vállunkra rét képezi, s azzal a reménynyel biztatja őket : 1 hátha úgy lesz még, mint régen volt. Arról pedig ez időszerint szó sem lehet. Egy újonnan telepített szőlő nem fog többé nemzedékről, nemzedékre szállani, hanem elég lesz ha 10—20 évi időtartalmával hálálja meg gazdája fáradozását. Elég szomorú ez a múltak szép emlékeihez képest, de még sem oly kétségbeejtő, hogy az egykoron csengő aranyat termő Hegyalja borvidéke jó nagyrészben ne legyen az, mi hajdan volt. De ha már saját kitűnő fajú furmintunkat nem merjük újból a maga gyökerén nevelni, ott vannak az amerikai fajok, részint mint direkt karcosat termők, részint mint filokszerának ellenálló alanyok, ami finomabb s gyengébb sejtszer- kezetii szőlőfajainkhoz. A véletlennek sajátságos találkozása, hogy Amerika volt az, amely a filokszera-inváziót küldé szőlőinkre, ugyan ő az, amely módot nyújt nekünk saját szőlő fajtáival a filokszerával szemben való védekezésre. Tudvalévő dolog, hogy Amerikának saját különálló, s az európai fajtáktól egészen elütő szőlőfajai vannak, melyek bár vaderedetüek s vadonban, különösen a hatalmas folyók határtalanul termékeny partjait boritják, egyes kiválóbb fajait azonban rendszeres kultúrában is részesítik, ezeknek borát az amerikai yanky-k sokszor a kiválóbb európai borokkal egy kategóriába helyezik; de a mi európai Ízlésünk még csak oly becset sem tulajdonit neki, mint a közönséges nyíri vinkónak. De mert az európai bor mégis csak az igazi bor, tehát Amerikában is egykoron igen sok helyen mivelni kezdték az európai szőlőt, ez azonban semmikép sem akart sikerülni, különösen ott, hol az autochton szőlők el vannak terjedve. Ezen eredménytelenségek okát egyedül a klimatikai viszonyoknak tudták be; igazi okok után nem igen kutattak, ami nemis csoda, mert hiszen ott a megélhetést biztositó vállalat sokkal több, mintsem a kétes szőlőkulturát csak valamilyes számba is kellene venni. A tudomány azonban nem pihent és minden áron bírni óhajtotta a maga botanikus kertjeiben az európai fajszőlőket s rá is jöttek, hogy bizony fentartható az, csak hogy nem a maga gyökerén, hanem az amerikai fajra ojtva. És igy konstatálva lett, hogy az európai szőlőt Amerikában nem a kiima teszi tönkre, hanem a fillokszera, mely az % vetve (mert itten kirándulásokra nem kézitáskát, hanem rücksackot, u n. hátzsákot használnak, mely közönséges zöldre íestett vászonból van szijjal ellátva), épen jókor értünk a kikötő hidjára. Már itt füstölög a hajó. Egy órai viharos út után szerencsésen kikötöttünk Feldafingba. Partra szállva, mostan már csak gyalog folytattuk az utat, az előttünk ismeretlen vidéken, melyet csak B. ur ismert, de ő is három év előtt járván itt utoljára, csak homályosan keletelte magát. így tehát a véletlenre bízván magunkat egy jó órai gyaloglás után szerencsésen elértünk egy bajor falut, ahol rögtön kérdezősködtünk a felól, hogy hát merre lehet elérni még ma az Ammer-See t. Egészen elcsudálkoztak rajtunk, hogy mi még ma oda akarunk érni és pláne gyalog. Megmutatták az utat, de ők sem tudták bizonyosan. így tehát ismét bizonytalan léptekkel mértük az utat. Csak a tehnikus nem csűgedett el. ó, mint tudományos férfi közöttünk (azonkívül irigylendő hosszú lábakkal is ellátva) azt mondta, hogy a tó délnyugatnak fekszik, ergó, ha a megkezdett irányban haladunk, okvetetlenül elérjük. Mi tehát ismét reménynyel eltelve neki vágtunk a kijelölt célnak torony-irányában hegyen,-völgyön, erdőn, mezőn és posványon keresztül. Csendesen bandukolt kis karavánunk az ingoványos sikságon át, A fenyvesek közül ki-ki kukucsált egy-egy szarvas s amint megpillantottak bennünket, eszeveszett sietéssel tűntek el a sűrűben. Már négy órányit gyalogoltunk s éppen egy előttünk lévő jókora hegy megmászásához készültünk. Már késő délután volt. Kis pihenőt tartva a hegy lábánál, reményünket már-már végkép elvesztettük, hogy Mai számunkhoz egy ív melléklet van csatolva.
