Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1892-01-03 / 1. szám

fedezhetünk fel olyat, mi a természetes bornak sajátosságából csak egy akcentusnyit is magában foglalna.

A természettudósok a vizet akként határozzák meg, hogy az tiszta állapotában szín , íz- és szagnélküli átlátszó folyadék. Ez a mi 50 kros italunk tehát nem víz, mert az ízzel és szaggal biró folyadék s legtöbb esetben át sem látszó.

Van benne tehát mégis valami, mert a faj- sulymérö valamivel nagyobb érzékenységet mutat benne, mint a vízben, körülbelől annyit, mint a villámosságmérő a dörzsölés által villámossá tett fenyűfadarab villámossága iránt, pedig bizony egy fenyőfában vajmi csekély elektricitást lehet előidézni.

Nem foglalkozom a kémiával, de úgy gondolom, nem sokban különbözik számításom a kérdéses italt alkotó részeire bontó kémikus vegyi munkájának eredményétől, ha azt állítom, hogy azon bornak keresztelt folyadék nem áll egyébből, mint vízből, összehá :asitva 5°/0 spirituszszal, 1% cukorral, fél percent szagositóval és izelitővel. Ha ezekből az alkotó részekből áll, akkor az emberi egészségre ártalmas nem lehet, s valóban nem is az, mert még a legerősebb mérget is alkalmazzák kis mértékben orvosságul.

A lapok hirdetései közt olvashatjuk annak a szabadalommal biró fővárosi szeszgyárosnak a reklámját is, ki nyilvánosan hirdeti, hogy 5 ft 80 krért olyan mennyiségű boresszenciát küld, amelyből 100 liter jó bort lehet készíteni.

Ha tehát ily olcsóba kerül 100 liter bornak az előállítása, miután az italmérő helyeken árusított bor nem egyéb, mint ezen vegyi alkotó részekből álló (s Olaszországból származottnak csak hazudott) bor, akkor annak literjéért 50 krt venni már nem lelketlenség, hanem nyilvános csalás.

Nem vádolhatjuk a kisebb korcsmárosokat, mert ők a regálebérlők kezében vannak; ók csak azt mérhetik, amit amazoktól kapnak ; s miután a regále- és fogyasztási adót az elmérendő bortól nekik kell fizetni, természetes, hogy olcsóbban nem adhatják, mert addig, mig egy hektoliter bort elmérnek, annyiféle kiadásaik merülnek fel, hogy olcsóbban veszteség nélkül nem is adhatják.

Itt tehát csak nehány »bor nagyban készítő«, ,úgyis mint regálebérlÖ*, húzza a hasznot s gazdagodik rohamosan, másoknak csalásával, amin, úgy látszik, segíteni nem lehet.

Lehetne ugyan még, ha t. i. a mértékletes- ségi egyesületek mellett a mértékletlenséget ked velők is egyesületté alakulnának s nem fogyasztanák drága pénzért azt a kotyvalékot, hanem közösen vásárolnának természetes bort, abból olyanoknak is juttatnának, kik a regáletörvény miatt kis mértékben nem juthatnak természetes borhoz, hiszen van még, van is, reméljük lesz is, hegyaljai bor.

Igya meg aztán kotyvalékát a »bor-nagyké- szitő« úr; ha pedig nem bírja, fürödjék meg benne esetleg úgy, mint velem együtt az olvasó is gondolja ! Somossy Sándor.

Vármegyei ügyek.

S.-A.-Ujhely, 1891. december 29,

Zemplén-vármegye bizottságának ez évben utolsó rendes közgyűlése ma kezdődött s gyors tempóban haladva másnap d. u. be is végződött. A törvényhatósági bizottsági tagok, dacára annak,

folyásukat társadalmi és szellemi életünk minden ágában s anyagi érdekeink tág mezején egyaránt érezteték. S ma már általánosan üdvösnek elismert fáradhatatlan ténykedésével összefüggésben nem is ecsetelhetem azon lelki gyötrelmeket, melyeket neki átélni és átérezni kellett akkor, midőn mérsékletre intő tanácsait nem követte senki, sőt sokan hazafiságát is kétségbe vonták.

Mindezeket már eddig is, bár különböző felfogással, megírták úgy kortársai, mint a mai nemzedék, s nem kétlem, még kimerítőbben fogja ezt tenni a részrehajlatlan történelem.

És mégis nem hagyhatom felemlités nélkül, hogy azon időszakban, melyben Széchenyi István gróf eszméiért harcolt, a hazai tevékenység abban az ébredő korában a haza boldogulását óhajtó s azért önzetlenül küzdő hazafiaknál úgy elmaradottságunk okára, mint a további teendőkre nézve, két egymástól lényegesen eltérő felfogás uralkodott.

Ugyanis míg Széchenyi István azt állította, »hogy bajaink és elmaradottságunk okát nem egyedül állami függetlenségünk hiányában, de nagyobbrészt önmagunkban kell keresnünk, még pedig a folytonos és kitartó szellemi s anyagi munkálkodásra nehezen hajló s államjogi átalakulásokért nem igen rajongó keleti természetünkben, és ép azért tettre kelve anyagi eszközeink öregbítésével karöltve, szellemi haladásunkat is fokozva, kell a nemzet emelkedését előidéznünk«: addig az ellennézctüek bajaink és elmaradottságunk egyedüli forrásának állami függetlenségünk hiányát s kiaknáztatásunkat tartották s azért állami függetlenségünk visszaszerzésére irányított politikai ténykedésen kivül minden más miiköhogy az Atányi József dr. varannai volt szolga- biró (jelenleg kir. törv.-széki jegyző) leköszönésével megüresedett állomás választással volt betöltendő : csak gyér számban forgolódtak az alkotmányos urnák körül.

Főispán Öméltósága d. e. pontban 9 kor lé pett a közgyűlés termébe, hol az egybegyült vármegye lelkes éljenzéssel köszöntötte. — Omdtó- sága megnyitó beszédét ama megdöbbentő merénylet fölemlitésével kezdte, melyet bűnös kezek ez évi október folyamán Rosenthal község vidékén, az akkor Cseh országban utazó király élete e'len intéztek. Az isteni gondviselés népeinek örömére és boldogitására Őfelsége személyét megoltalmazta. A magyar nemzet hálás érzettel fordul a Mindenhatóhoz, hogy azt a gálád célt teljesülésében meggátolta. Indítványozza, hogy a király életét fenyegető veszedelem elhárulása fölött érzett legőszintébb örömének a varmegye közönsége adjon kifejezést (;mindnyájan felállanak s lelkesen éljenez - nek) egyszersmind örömének nyilvánulását jegyzőkönyvileg örökítse meg. (Éljenzés).

Ezután előadta Öméltósága, hogy a közigazgatás menetéről, úgy a középpontban, mint a vidéken gyűjtött tapasztalatai szerint, csak dicséretes és megnyugtató eredményekről szólhat. A tisztikar hiven, becsülettel, jóakarattal teljesítette kö* telességét (Éljenzés). Reméli, hogy az elismerésen felül annak idejében a kormány részéről sem fog elmaradni rnegjutalmaztatásuk. A maga részéről köszönetét mond a törvényhatóság képviselőinek, hogy őtet feladatainak teljesítésében, a közjóra irányuió ténykedéseiben támogatni és pártolni méltóztattak. A kivívott eredményekre rámutatván, megjegyzte Öméltósága, hogy azokban az ő része csak a kötelesség, a vármegye közönségéé az érdem és a dicsőség. (Éljenzés).

Végül az uj év küszöbén legjobb kivánata- inak adván kifejezést, a közgyűlést megnyitottnak nyilvánította.

Horváth József, h. főjegyző, a vármegyei ősi intézménynek patriarhális jellegét szépen kifejtvén, a közönség nevében s a múló év alkonyán Öméltóságának, díszes és magas családjának, boldog uj évet kívánt. (Éljenzés.)

Matolai Etele, alispán, a főispán Öméltósága által előadott indítványt, kiemelésével annak, hogy a rosenthali merénylet éta csak most van először vármegyénk közönségének alkalma a gyalázatos tett felett ítéletet mondani, — avval toldja meg, hogy a vármegye közönsége hódoló feliratot intézzen őfelségéhez. (Helyeslés, lelkes

éljenzés.)

A hódoló felirat, melyet a h. főjegyző fo galmazott, igy szó' :

Császári és Apostoli Királyi Felség l

Legkegyelmesebb Urunk — Királyunk!

Folyó év október hó elején kelt szárnyra a megrendítő hir, hogy császári és kir. Felséged szent és sérthetetlen személyét cseh korona-országában a rosenthali hid tervezett fel- robbantása által veszedelem környékezte.

Habár az esemény óta csak mai nap gyűlt egybe vármegyénk közönsége, a hosszabb idő sem moshatta el az emléket, mely a veszedelem hire és szerencsés elhárulásának pillanatában a magyar nemzet érzelmeit háborgatta és annak hatása alatt veszünk bátorságot és határoztuk el, hogy császári és kir. Felséged, lega'kotmányosabb szeretett királyunk szerendést időelőttinek, eredménytelennek és célhoz nem vezetőnek nyilvánítottak.

Ki ne tudná azt, tisztelt Nagygyűlés, hogy csakis a minden feszélytől ment, szabad és független önelhatározás lehet leghathatósabb tényezője úgy az egyéni, mint a nemzeti boldogulásnak s alapja a céltudatos haladásnak. De ne felejtsük el azt sem, a mit épen Széchenyi István mondott, hogy a »legszebb szándék és a legjobb akarat is parlagon hever ott, hol a kivitelhez nincs meg az anyagi erő«.

Nem is lehet, de nem is szabad, hacsak hálátlanok lenni nem akarunk, az egyik vagy másik irány képviselőitől az önzetlen hazafiság elismerését megvonnunk, mert mindannyian tudjuk, hogy mindkét irány követőire nézve a kitűzött és hőn óhajtott cél a haza boldogulása volt, melyet legjobb és legnemesebb meggyőződésük szerint elérni kívántak, ha más-más eszközöket és eltérő utakat választottak is.

De ma, midőn a letűnt lélekemelő korszak éles küzdelmeinek heve közelebbről nem érint, az azóta elért eredmények felett nyugodtan elmélkedhetünk és igy a Tiszaszabályozás fontossága és a már eddig elért eredményei felett is higgadtan Ítélhetünk.

Engedje meg a tisztelt nagygyűlés, hogy röviden felemlítsem, mit tett ő a Tiszaszabályo- zás érdekében akkor, midőn e célból vándorbotot véve kezébe, bejárta a Tisza által érintett vidékeket, hogy személyes megjelenésével és ékesszólásának egész erejével megnyerje a felvett és mélyen anyagi érdekeink körébe vágó eszmének az érdekelt vidék közönségét.

Ez irányban kifejtett lázas tevékenységéről

esés megmenekülése alkalmából üdvözlő feliratunkban fejezzük ki örömünket, hódolatunkat,

Császári és apostoli királyi Felség 1

Trónhüség és hazaszeretet a magyar nemzetnek hagyományos és változhatatlan jel'en- vonása Ez ősi erény vezérelte, lelkesítette és óvta a nemzetet viszontagságos múltjában. Ez eszményektől lelkesülve kész áldozni életét és vérét koron s királya és a haza üdvéért.

A rosenthali esemény hirén tehát a fájdalom és öröm érzelmei vá’takoztak császári és királyi Felséged hű magyar népének keblében. Fájdalom és megütközés, hogy az ármánynak egy gondolata is támadhat császári és királyi Felséged birodalmában, ahol népeinek boldo- gitásában találja boldogságát.

Örömmel rebegünk hálaimát a Gondviselésnek, mely szeretett királyunkat a veszede'em- től megóvta.

Császári és apostoli királyunk iránt táp’ált törhetetlen hűségűnktől és rajongó szeretetünk- től áthatva fohászkodunk tehát a magyarok istenéhez, hogy Felségedet jövőre is óvja meg védő karjával minden veszedelemtől s ármánytól és híj népeinek boldogitására áldja meg az emberi kor leghosszabb határáig terjedő élettel.

Császári és királyi Felségedhez pedig ese- deíünk hogy tiszta forrásból eredő hódolatunkat kegyesen s kegyelmesen fogadni hajlandó legyen.

A megüresedett szolgabirói állomásra csak egy pályázó, Pintér István, közig. gy. és vm. tb. aljegyző jelentkezvén, közfelkiáltással megválasz tatott. (Gratulálunk 1 — Szerk.) Hivatali esküjét a vármegye színe elett megválasztatásának kimondása után nyomban le is tette.

Az 1876. VI. t. c. 2. § a értelmében kiegészítendő közigazgatási bizottságba az onnan kilépett tagok újra biválasztattak, éspedig: Andrássy Sándor gf. 90 szavazattal, Szerziczky Ödön 72, Balassa István br. 55, Bydeskuthy Sándor 58 és Meczner Béla 99 szavazattal. — A b'ráló választ mányba tagokíl beválasztalak: Dókiis Ernő, Perlsberg Ede, Fejes István és Meczner Bél 1, — az igazoló választmányba: Sne?iiczky Ödön, Molnár Béla dr., .)>pUenberg József, Czibur Bertalan és Kun Béla. ETökké lo’spán Öméltósága kine vezte : Diószeghy Jánost, tagokká Vékey Gedeont és Margilai József dr.-*- — Ló. vató bizottsági elnökök, becslők és orvo ok újra maradtak a régiek. — A szabályrerde’eteket készi.ő küldöttséget Nemes Lajos és Paiaky Miklós bizottsági tagokkal egészítették kú

A választott bizottsági tagok névsorának felolvasása és megfutefesiTése után következett az évnegyedes a'ispáni je'e"tés, melyből fölemlítjük, hogy a vármegye területéről az 1891. év oké.-- dec. folyamán Amerikába kivándorolt 823 egyén, visszajöttek 311-en. A hasznos házi állatokon sokáig uralkodott ragadós be.egség, a száj és körömfájás, szünőfélben van. — A jelentésben foglaltakat főispán Öméltósága egy örömhírrel egészítette ki; nevezetesen, dicsérettel emlékezett meg a szerencsijezukorgyárban működő isko’áról, (Ide vonatkozóig bővebben értesül a t. olvasó lapunk Különfélék c. rova'ából. — Szerk.)

Az idő előrehaladván, az első napi közgyűlés d. u. Éa i-kor a távozó főispán megéljen- zésével végződet".

;(Folyt. és vége köv.)

j

csak akkor alkothatunk magunknak tiszta képet, ha figyelemmel kísérjük azon korszakból reánk maradt, s részint ő tőle magától, részint másoktól eredő iratokat, leveleket, naplókat és feljegyzéseket, 1846-tól, hivatalba lépésétől, 1848-ig ter- jedőleg, melyek mind arról tesznek tanúságot, hogy őt a kormány emberei minden áron maguknak megnyerni igyekeztek, mert belátták, hogy a nagy Széchenyinek munkássága és sikerült vállalatai a kormánynak csak előnyére válhatnak.

Hosszú belső harc után engedett csak Széchenyi a meghívásnak és lépett be a magyar kir. helytartó tanácsba, hol egy külön osztályt, az országos közlekedésügyi osztályt állították fel számára ; tette pedig azt azon tudatban, hogy a kormány erélyes támogatását nem nélkülözheti, ha az ország anyagi erejének kifejtésében nagyobb szabású mozgalmat akar megindítani, s mert mély belátásánál fogva tisztába jött magával az iránt, hogy nagyobb keretű terveinek megteremtésére az eszközöket csak a kormány által neki felajánlott állásból kaphatja meg, már pedig e nagy vállalathoz sok pénz kell, »mely nélkül — szavait idézve — a legmagasztosabb is parlagul hever»!

Hivatalba lépve kedvenc eszméjét, a Tisza- völgy rendezésének kérdését, karolta fel. Az anyagi ügyek közül a Tisza-ölgy rendezését ő első sorba helyezte nemcsak a nagy eredmények tudatában, hanem, mert azt a magyar faj fentartása és fen- maradásának egyik lényeges feltételéül tekintette a jövőre nézve.

Tiszai útjában közelebbről érintkezve fajának sajátos alakjaival, különösen a köznép eredeti és józan fölfogásával ismerkedett meg és

Folytatás a mellékleten.