Zemplén, 1891. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1891-07-12 / 28. szám

Sátoralj a-Uj hely, 1891. július 12 28- sz. Huszonkettedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁS Egész évre 6 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levoiek ca&k iámért kezektfil fo­gadtatunk el. léílratoi nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (Megjelenik minden vasárnap.) SIBEETÉSI EU ; hiv.tulo« hirdetőieknél: Minden egyei ezó ntin 1 kr. Aaonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s kör­zettel ellátott hirdetmé­nyekért térmérték saerint minden O centiméter után 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nynjtatik. Hirdetések a „Zemplén'1 nyomdába küldendők. Népünk és Amerika. Ha a zöld ligetek hullatni kezdik lom­bos koronáikat ; ha északnak hidegebb légáramlatai elpusztítják a levegő milliárd rovarkáit és a nádasok, tavak, mocsarak vizeinek hőmérséklete is alábbszáll : égi madaraink egy része érezve a természet kihalásának közeledtét, szárnyaira kél egy uj haza felé, hol enyhébb a levegő, zöl­debb a bokor s több reménynyel kecsegtet a pusztáknak tava. Útnak inditja őket a pusztulás félelme s fáradságos utaikon űzi a megélhetés ösztöne. Mihelyt azonban az anyaföld fölrezzen csendes álmából és a tavasznak jótékony napsugarai keltik föl a természet szunnya- dozó erejét : kivándorló szárnyasaink is megjelennek, — visszaszólítja őket a távol otthonnak ellenállhatatlan vonzalma, s a messze tengereken keresztül megérkezve, örömmel fognak hozzá ismét elhagyott és elpusztult fészkeiknek újból való kiépíté­séhez. Felvidéki népünk jelenlegi helyzete sokban hasonló e vándor madarak állapo­tához ; mert életviszonyaiban csaknem elvi­selhetetlenné vált anyagi körülményei teljesen megfelelnek a tél pusztító hidegének, mi­nek következtében népünk is egy ideiglenes uj haza : Amerika felé evez. Ez idegen hazába helyezi bizalmát, itt reményű nyo­morúságos helyzetének jobbra fordultát 1 Valóban elszorul az ember keble, va­lahányszor egy ily vándor-csapat elbucsu- zásának szemtanúja lehet. Szülő szeretett gyermekeitől, hitves hitvestársától, testvér testvérétől, barát barátjától válik meg ilyenkor bizonytalan hosszú időre, sokszor — örökre. Itt egy családapát 8 — io gyer­meke kiséri ki vészek közt vezető útjára, amott az elaggott szülők egyetlen gyerme­kük után zokognak. Sírva távoznak, siránkozókat hagynak maguk után s mégis — mennek. Mennek, mert a nyomasztó szükség, a mégélhetés tá­vozásra kényszeríti őket. Avagy kérdezz meg egy ily emigránst távozásának okai­ról, mit fog felelni? Legtöbb esetben e keserű szavakra fakad : szőlőm kipusztult, földecskéim zálogban vannak, adóm fizetet- len, az árviz által elsodort vagy a tűz által megemésztett házam felépítésihez kölcsönvett adósságaimnak kamatját is alig vagyok képes fizetni stb. — megyek tehát, mig két kezem bírja a munkát, mert kü­lönben családom koldusbotra jut ! És népünknek ebben is van némi igazsága Legalább az eddigi tapasztalás amel­lett is bizonyít, hogy a kivándorlottaknak nagy része, főleg ha életrevaló, nem igen csalódik reményében. Fárasztó és legtöbb szőr életét kockáztató munkával sanyargatja ugyan testi erejét, 5—6 év múlva azonban hazakerülve, nemcsak tetemes adósságát ké­pes kiegyenlíteni, hanem azonfelül megmaradt keresményéből egynémelyé még birtokot is vásárol magának. De hagyjuk ezt abba! Tulajdonképen nem is célom a ki­vándorlásnak előnyeit fejtegetni. írtak már a kivándorlásról úgyis igen sokan, egyik pro, másik kontra, — egyik ebben, másik abban mondott igazat. Ez alkalommal más valami adta kezembe a tollat. Elmondom, amint történt. Néhány nappal ezelőtt egyházunk ha- rangozója, ki egyébiránt kiismert ügyes kefekötó is, kipirult arccal jött hozzám. — Jóska Ham, úgymond, Írást küldött Amerikából, tessék azt nekem megolvasni. — Szívesen, felelém, s átvéve az irat­csomót, kezdém betlizni a kivándorolt fin által papírra tett különben eléggé ren­des sorokat. Az öreg kezdetben az öröm némi meghatottságával hallgatá fia tudósí­tását, de midőn azon ponthoz ért az olva­sás, melyben lelkére köti atyjának, hogy a küldött pénz egy részét adósságainak fedezésére fordítsa, többiből pedig magá­nak téli ködmönt, anyjának nagykendöt, testvéreinek pedig csizmát vásároljon, az atyai szemekből könyek peregtek alá. Mit érzett keble, — azt nem árulta el, de hogy e szavak erősebb benyomással hatottak reá, azt eltitkolni nem vala ké­pes. Szomszédunkban lakik. Sokszor láttam, mennyire elérzékenyül, valahányszor kas­fonás közben távollevő fia jut eszébe, de mostani könyei a szokottnál is nagyobb megindulásról tanúskodtak. Az olvasás tovább ment és az öreg folytonosan sirt, egyszer az öröm, majd a fájdalom nedvesiték meg szemeit. A levél véget ért s az öreg megvi­gasztalódott. Miért sírjon ? Hiszen fiának jól megy dolga, egészséges s hiszi az Is­tent, hogy nem sokára ismét megláthatja. Igaz, fia nem panaszkodik, de ama sorok, melyeket egy nyolcadrét ivén leve­léhez csatolt, legnagyobb boldogtalanságá­ról tanúskodnak. A tengeren tnl feltalálta ugyan ami után lelke sóvárgott, a boldo- gulhatás forrását, egyet azonban keserűen kell nélkülöznie : hazáját és benne övéit. S valahányszor a bányák sötét üregeiből föl­emelkedve, munkától reszkető kezével szülői számára sorokat ir, egyszerű lelkét mindannyi­szor megszállja a honvágy s megszólal benne T ft S C ft, Tengerparton állok. . . '^tengerparton állok, melynek neve — bánat 1 Köröttem megmentett, hű bajtársim állnak. «. E partról nézek a közel múltra vissza, Mint a bátor uta°, ki a habra bízta összes kincsét, éltét! Jött a tenger irigy vésze, a zord vihar, S mély keblébe rejté, mit hűn védett a kar! Az élet megmaradt megtörve és pusztán ; A féltve őrzött kincs enyészetbe jutván : Az utas — koldus lett I Éltemet megmentém... Őrzött sápadt kincs em Melyért égtem vágytam, az már régen nincsen 1 Megmaradt két tártsam: a bú és szenvedés, Oly hű, hogy bárhová s mindig követni kész Éjjel és nappalon. Fájó reményekkel nézek a jövőre. . . Kérdés támadt bennem : most hová és merre ? Talán legjobb lenne mélyen a sir alatt, Hol örök nyugalom, örök béke lakad Megtépett szivemre 1 Kapás. Crkvenicáról. — A magyar-horvát tengerpartról. — »Fürdőre ke'l menni.« Ezt halljuk mindunta- ■ lan, de legtöbbször nem a részvét, hanem a gúny hangján. Pedig a fürdőre menők legtöbbje inkább a részvétet érdemli. Mert nem számítva a beteges állapottól való szabadulás reményét, ugyan mi örömet nyújt a fürdőkre való járás! Elhagyni hosszú időre a kedves otthont, lemondani a meg­szokott kényelemről és a szinte nélkülözhetlennek vélt tárgyakról, elválni a rokon lelkektől, kikkel összeforrva érezzük magunkat, nélkülözni a jó ba­rátokat, kik minden bajban fölkeresnek s együtt éreznek velünk, s elmenni messze idegen földre, | megváltoztatni életmódunkat, dideregni, mikor me- ' leget óhajtunk és sülni, mikor hüsölni szeretnénk J s a saját nagyra becsült főztünk helyett enni oly 1 idegen kotyvalékot, melynek más-más cifra neve I van, de az ize egyforma rossz s mindezt drága • pénzért, amit otthon is el tudnánk költeni, vagy ha már épen mulatni akarunk, kéjutazáson. | Ez nekünk nőknek a mi annyiszor megiri­i gyeit fürdőbe menetelünk. Mindig jó lelkű vo'tam mások iránt, ezt sem kívánom senkinek. Efféle keserűségekkel eltelve indultam útra e hó köze pén délnek, s még a vidék szemlélése sem birt reám vonzóerővel egyelőre — lehet, hogy csak azért, mert Budapesttől Zákányig nagyon egyhangú , a tájék, a következő érdekesebb részre pedig rá- borul az éj. Utunk másik felének tájképét csak j hazafelé fogom élvezni s talán számot is adok majd róla. Az álmok országából egyszerre a Quarnéróra lépve, az ember azt hiszi, hogy még mindig álmo­dik, különösen aki először utazik erre. Itt az Ad­ria, mint jó anya megosztozkodott gyermekeivel, még pedig oly igazságosan, hogy mindenkinek juttatott valami szépet. Veglia, Cherso és a számos kisebb sziget változó panoráma a tenger közepén, hol mindenütt élet van. Az igaz, hogy nehéz élet, mert isten itt csak vizet és követ adott az embe­reknek, de adott hozzá erőt és kitartást is, a par ton küzdeni a földért, a vizen dacolni az elemek­kel. Megesik az ember szive, ha látja a kopár szirtek aljában azt a néhány négyszögölnyi porha­nyó földdel behordott területet, beültetve burgonyá­val és egyéb zöldséggel. Mennyi elövigyázattal van az ily részecske bekerítve kőgátikkal, hogy a bóra szele el ne söpörje az egész földbirtokot, mert akkor saláta nélkül kellene elfogyasztani azt a halat, amely után éjjeleken át cirkálnak a csa­tornákon. Fiumébzl a Cinal di Maitempón áthajózunk a Canal di Morlaccában fekvő Crkvenicára, melyet néhány év óta tengeri fürdőhelyül használnak kik társaság és mulatozás helyett békét, nyugal­mat óhajtanak. Ebben a parti városkában, ha nem vagyunk nagy igényűek, mindent feltalálunk. Enyhe levegőt, mert a nagy hőséget mérsékli a tenger szellője ; mértföldekre terjedő szép séta-utakat, melyek közül kiválik a Dubricsana patak mentén, hegyoldalban épített, a páratlanul szép Vinodol (borvölgy) felé vezető ut, úgyszintén a másik, Szelcze falu felé, folytonosan a tenger partján. Fürdőnek pedig oly tág, lejtős, homokos talajunk van, hogy Scheveningben sincs különb; s ha dél­tájban lengedez a levante szél, van meg egy kis hullámunk is. Nyáron itt a bóra a legritkább jelenségek közé tartozik. Ez a borzasztó vendég a téli hóna­pok számára tartogatja látogatásait. rVfni HzftmimkliOK egy ív melléklet van csatolva,.

Next

/
Thumbnails
Contents