Zemplén, 1891. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1891-11-29 / 48. szám

ját avval egészítjük ki, hogy iszonyatos fájdalommal járt betegségében, egy őrizetlenül maradt pillanatot felhasználva, revolver-lövéssel vetett véget életé­nek, — maegyhete temették el általános részvéttel. A kartársak nevében Pataky Miklós, újhelyi jegyző, mint a községi s körjegyzők egyesületének elnöke, mondott mélyen megindító búcsúztatót a temetőben. (Léprekerült tolvajbanda) Kesznyétenből ír- ják : Községünkben már évek óta mesterkedik egy tolvajbanda, mely az országos vásárokon működő io—12 tag segítségével szerzett portékáját a köz­ség lakosainál értékesítette. A csendőr-őrsparr ncs- nokság e napokban jutott a jómadarak nyomába s őket egytől-egyig hurokra kerítette. Házmotozást is tartott a csendőrség, mikor is egy szekérre való lopott áru került napfényre, melynek hozzávető­leges értéke 600 ft. Az enyveskezű gaz náció most a szerencsi kir. járásbíróság börtönében várja méltó büntetését. Turpisságuk kiderítésében a főérdem Dajka csendőr altiszté. (Uj patika) A l.-luczi gyógyszertár f. hó 26 án hivatalosan megvizsgáltatván, a közforga­lomnak átadatott. (Honosítás) Wéber József, oreszkai lakos, a kir. belügymiristertől érkezett leirat szerint, a ma­gyarállam polgárai közzé felvétetett (Névváltoztatás.) A belügyminister Kresz- czánszki János czékei lakosnak megengedte, hogy vezetéknevét Sárosi-ra átváltoztassa. (A filokszera-ügy) jelen állásáról Horváth Géza dr., az országos kísérleti állomás főnöke, a 7érmészettudományi Közlöny legújabb számában okos tanácsot ad a szőlőgazdáknak. Azt mondja kövessék a franciák példáját, kik már is bőven termő szőlőket müveinek, örvendetes nálunk is a homoki szőlőmüvelési terjedése, de a régi szőlők ujjáalkotását még csak itt-ott kisérlették meg. Pedig ez a legsürgősebb és legfontosabb feladat. Ugyanez az álláspontja vármegyénk állandó köz - gazdasági bizottságának is, mely már emlékiratát felterjesztette a földmivelésügyi ministerhez. (Nedves alapfalak kiszárítása ) Gyakran meg­esik, hogy az alapfalak nedvesek s ez a nedvesség nemcsak az emberek vagy egészségére hat károsan, hanem az épületet is tetemesen megrongálja. Ezen komoly bajnak könnyen elejét vehetjük, ha az épület hosszában darabonként egy 50 cm. széles, az alapzatig lemenő árkot ásatunk, s az árkot 30 c. méteres rétegekben vastag kőszénhamuval és elporlott mészszel töltetjük meg. Ezen anyagok az alapzatban levő nedvességet teljesen magukba szívják, úgy, hogy az alapfalazat lassankint egészen száraz lesz. A mész- és szénpor keverék által egy vizáthatatlan réteg támad a föld és alapfal között. Könnyen keresztalv'hető ez eljárás, főleg ott, hol gyárak vagy vasút közelléte folytán a kőszénhamu nagy mennyiségben rendelkezésre áll. (A városi üvegházban) virágok télire jutá­nyos áron elfogadtatnak. Értekezhetni a város kertészénél. (Gyermekeink számára a legjobbat!) Ki nem akar törékeny játékszereket vásárolni, ki gyermekeinek játéka felett örülni akar, szóval, ki kedvesei számára a legjob­bat akarja, annak a Richter F. Ad. és társa bécsi cég képes árjegyzékének áttekintését ajánlhatjuk. Különösen minden anyának kellene ezen árjegyzéket figyelemmel átolvasni a ka­rácsonyi ajándék bevásárlása előtt, annyival inkább, mert ezen könyvecske ingyen és bérmentesen megkiildetik. A Zemplén 1892. évi naptára a meg. rendelőknek kiadóhivatalunkból már tel­jesen szét lett küldve. Kik naptárunkból egy vagy két példányt rendelnek vagy rendelni szándékoznak, legcélszerűbb ha egy példányért 45-, két példányért 90 krt postautalványon küldenek be, mert igy keresztkötés alatt küldhető meg, mig el­lenben utánvételi küldésnél 1 naptár 70 — 80 krban kerül. Egyesületi és társas élet. Nyilvános nyugtázás. X1J1. kimutatás. A főgimnázium építkezési költségeinek fede­zésére a múlt héten következő befizetések eszkö­zöltettek : Zlinszky József 60 ft, Jenik Béla 5 ft, Pernál Jakab 10 ft, Behyna testvérek 34 ft. Összesen 149 ft. I—XIII. kimutatás főösszege: 5064 fi.*). A kegyes adományozók fogadják hálás kö- szönetünket. S.-A.-Ujhely város elöljárósága nevében 1891. évi november hó 27-én. Pataky Miklós, Ujfalussy Endre, v. jegyző. főbíró. *) Helyreigazításul közöljük, hogy lapunk multi számá­ban ezen szerkesztői megjegyzés : »A jó példa szolgáljon buz­dításul azoknak, kik a közművelődés oltára iránt eddigelé merev magatartást tanúsítottak,« Wihs Keresztély Tamásnak, a főgimnázium építkezési költségeinek fedezésére aláírási köte­lezettség nélkül lefizetett adományára vonatkozott. Szerk. Nyilvános számadás és köszönetnyilvánítás. A Kir.-Helmeczen ez évi novemberhó 21-én a kir. helmeczi tűzoltó egyesület javára rendezett tea-estén a belépő jegyekből s a felülfizetésekbő• befolyt 51 ft 40 kr. A kiadás volt 44 ft 50 krj Maradt lehát tiszta jövedelem 6 ft 90 kr., mely a kir.-helmeczi tűzoltó-egyesület parancsnokságának átszolgáltatott. — A mulatság alkalmával felülfi­zettek : Schreiber Izidor 4 ftot, Adler Vilmos 1 ftot és Dombay Kálmán 1 ftot. Fogadják a felül- fizetők a jótékony cél érdekében a rendezőség köszönetét. Kir.-Helmecz, 1891. nov. 26. a rendezőség nevében: Dóbé István, pénztáros. CSAJOK, A zsu-zsu. Vége volt a huszártisztek lóversenyének. A hevenyében összetákolt versenybírói páholy előtt a kis gróf mélyen meghajolva szalutált az ezre­desének, s átvette tőle *a szép asszonyok diját,* azt az aranyrojtos, karminszinü plüss-asztalteritőt, melyet a környék tizenkét legszebb asszonya hímzett keresztül-kasul tarka selyemszállal. A nézőtér fakorlátja mellett egy csoportban verődött össze az induló közönség, hogy még nehány megjegyzést tegyen a verseny fölött. A világos, könnyű nyári ruhák közül kicsillogott a tisztek aranyzsínóros atillája, s csak itt-ott szür­kéiéit meg egy-egy angolos »sacco*, az elmarad­hatatlan vörös rózsával a gomblyukban. A kis gróf, vállára vetve az asztalterítőt, a beszélgetők közé lépett. Tizen is nyúltak egyszerre felé, hogy kezet szorítsanak a szép asszonyok becézett kegyencé- vel, aki mai mesteri lovaglásával is kiérde­melte a reáhalmozott jóindulatot. — Felségesen lovagolt ma Oláh — Az az ugrás az utolsó korlátnál, nagy­szerű volt I A hadnagy mosolyogva fogott kezet a fiuk­kal, s egy könnyű, odavetett kézcsókkal hálálta meg a hölgyek dicséretét. Majd megállóit a szép Bognár Leona előtt s kérdé : — És maga, Leona ? A leány megrázta a felé nyújtott kezet, ar­cát a hadnagy felé fordítva, mondá; — Nekem is tetszett, — nagyon 1 Oláh megcsókolta a szép leány kezét belül, ott, ahol a keztyügombsor végén a kis kerek nyíláson kipiroslott a rózsaszín tenyér és sar­kantyúit szépen összeütve csak annyit mondott: — Ez a nagy dij nekem ! Megindult a tömeg. Csoportonkint mentek a versenytéren kivül a hosszú vonalban feketéllő kocsisor felé. Bognámé, ez az előkelő, minden izében nagyúri asszony, a tisztek között, Leóna pedig hátrább, a kis gróffal, haladtak a kocsi felé. A kifeszitett vörös napernyő halavány pirt vetett a mosolygó, üde kis arcra, s az Ízlésesen össze­állított barackszín ruhára Mikor már fentültek a hintónak olivzöld bőrpárnáin, a búcsúzás után Bognámé még egy­szer odafordult a glédához : — Holnap azután nálunk, Bognárvölgyön. A viszontlátásig 1 A tisztek még egyszer meghajoltak a höl­gyek előtt, s egy pillanat múlva már a szürke országút magasra kavarodó porfellege takarta el szemük elől a tovarobogó fogatot. Este ott ültek a bognárvölgyi park mester­ségesen épült, alagutszerü bolthajtása alatt. Mel­lettük az alig egy arasznyi széles csermely szaladt el, megtörve, locsogva a kiálló köveken. Olyan virágillatos, csillagfényes, csendes őszi este volt ez, melybe behall átszőtt a kis falu harangbugása, a messze nádas béka brekegése, s az elsárgult, részben felszántott tarlók metsző tü­csök csirpelése. A virágágyak között, a lámpiónokkal be­világított üveggolókon egy egy járó-kelőnek az árnyéka suhant keresztül. A veres falú, tornyos kastély színes üvegtáblákkal borított verandáján, üveggolyós kerti lámpák mellett, egy hangos kom­pániának a megcsontosodott kártyás Szaday báró adta a bankot. Ezeknek lármája, s az apró cső portokban beszélgetők zaja, elnyomott, tompa morajként hatott el a faragott homokkő-bolthaj- tás alá. Leóna egy alacsony kerti széken ült; Oláh pedig a szék támláján nyugtatva karját, fölé hajolva beszélt neki. Valami közönséges dologról beszéltek. Hogy a kis Szaday ért a múlt héten fizetett ki az öregje, (— a jó ég tudja hányadszor ?!) három­ezer forintot, s most már eladóvá tette a Rollát, a szép almásszürkét, mert igen sokba kerül neki a másik, a Mimi. A leány egykedvűen fel fel húzta vállait, mint a kit nem érdekel a dojog. — At is helyezték volna már, folytatta a hadnagy, de egy hónap múlva úgy is megy az égész ezred, Valahová á »Nyírségbe.* Én talán még onnan is tovább. Áthelyeztetem magam a dragonyosokhoz, s megyek föl a csehek világába. — Miért? fordul felé Leóna. — Még maga kérdi ? Hiszen magának kel­lene azt a legjobban tudni. De, ha hallani akarja, elmondhatom újra, ezredszer, hogy . . . Csak ne mondja! vágott szavába a leány. Én nem is értem, hogy lehet valaki olyan unalmas, mint maga? A hadnagy ellökte a kis, kerek tüzfénynyel égő cigarettát, s az egy nagy félkört Írva le, hangos sistergéssel aludt ki a szaladó csermely­ben. Félt, hogy az izzó kis tűzgolyó ide irányítja a figyelmet, s akkor vége e kinos, de azért oly édes egyedüllétnek. Elnézte egy darabig a leányt, a mint a cser­falevelekből készült láncot forgatta nyakában ; azt a láncot, melyet még délután, uzsonna alatt, fontak együtt a kis erdőn. Szeretett volna vala­mit mondani neki; de tudta, hogy ismét c ak félbeszakítja. Ma délután, mikor a kis erdőből jövet, a keskeny szalagként kígyózó hegyiúton, a szúrós gallyú kökénybokrokat kerülgetve, előtte haladt ez az aranyvörös hajú, feketeszemü szép gyer­mek, világos almazöld ruhájában: betelt nézésé­vel, s egy szót nem tudott mondani neki. Oláh odaült mellé egy lefürészelt, tövén hagyott, bár­sonyos zöld mohhal belepett fatörzsre. Előttük feküdt Káló a hatalmas bernáthegyi kutya. A hadnagy odafektette térdére az állat fejét, s vé­gig simitgatta. — Látja, még ezt az állatot is irigylem, mert mindig maga mellett lehet, mondá szomo­rúan. — Eh menjen ! fakadt ki Leóna haraggal. Beszéljen már egyszer valami okosat is. Mondja meg inkább, miért nem udvarol már annak a szép doktornénak, akit a télen annyiszor meg­táncoltatott ? — Mióta nem udvariok neki ? — A mióta ide jár. — Nos, akkor megvan a felelet reá. A leány vállat vont. Hallja, ha még egyszer belekezd az érzelgésbe, itt hagyom. — Óhajtja talán, hogy megelőzzem ebben ? kérdé a gróf felemelkedve a fatörzsről. — Csak üljön vissza 1 hangzott a parancs. De nincs szükségem sablon-igazságokra, mert olyakat hallhatok mások mellett is. Ha annak gondolja, legyen úgy 1 A hadnagy előtt rejtély volt ez a leány. Szívesen foglalkozott vele; ha a szolgálat távol tartotta, a többitől tudakozódott utána ; ha visz- szaesve a régibe, a szép asszonyok körül legyes- kedett, haragudott érte ; s mégis, va'ahányszor elakarta mondani neki féltve őrzött titkát: ez a pajkos gyermek mindig elfutott előle. Olykor, mintha várta volna, hogy szólna mír valamit s ha a hadnagy belekezdett, hangos kacagás­sal menekült. Vacsorára csengettek. A veranda széles, vörös mátvány kőlépcsőit ellepték az ebédlőbe menők, meg-megállva a lépcsőfokok szélén nyugvó faragott oroszlánok mellett; a kártya asztal mellől felállottak a tisztek, várva, mig ki­nyitják az ebédlőnek a verandára nyíló, fényezett diófa szárny aj táj át. — A karját, mondá Leóna a grófnak, fel­ugorva a székről. Káró megrázva dús fekete bun­dáját. rövid léptekkel szaladt előttük, az alag­útból az útra kivezető fehér nyírfa korlátok között. Az elipszis alakú, nagy virágágy előtt, mely­nek közepén a magasra felcsapó szökőkút viz- cseppjei omlottak vissza hangos csobogással a széles kőmederbe, egy rózsaszínű lampión alatt, egyszer csak megállóit a leány. — Hát tudja mit ? nézett az Oláh szeme közé. Van kedve a sorsra bizni magát ?- Hogy-hogy? — No nézze, itt van két zsu-zsu, mondta Leóna, lekapcsolva a karján függő, vékony arany karikáról két kis ezüst pénzt. Maga már oly sokszor sürgetett engem egy szóért, s én min­dig kitértem előle. A két zsu-zsu egyikére van bevésve az a szó, a mit maga hallani szeretné. Ha láttatlanba azt választja, úgy . . . nem bá­nom 1 De azt válaszsza ? A hadnagy meglepetve nézett reá. De gon­dolja meg, kérte, a puszta véletlenre bízni valakinek, talán migának is, a boldogságát. Ezt nem akarhatja komolyan ! — Igen, vagy nem ? S ezzel ez a szeles, el­kényeztetett gyermek mosolyogva dugta hátra két kezét, s mohó vágygyal leste a gróf határozatát. Oláh mozdulatlanul állott előtte. Kimond hatatlanul félt tenni valamit; mert a mit ez a szeszélyes fejecske feltett magában, attól el nem állt. Már felemelte karját, hogy a jobb kéz felé nyúljon, mikor ismét visszahúzta azt, s még egy pillanatig gondolkozott. Határtalan könnyelmü- ségnak tűnt fel előtte ez a veszedelmesnek Ígérkező játék, s nem tudta elszánni magát, hogy végét vesse már egyszer ennek a dolognak, Felsohajtott.

Next

/
Thumbnails
Contents