Zemplén, 1891. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1891-11-29 / 48. szám
Sátoralja-Ujhely, 1891. november 29. 48. sz. Huszonkettedik évfolyam. iLfirizzits Ás Egőss évre 6 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek osak ismert keséktől főit adtatnak el. Xóiiratox nem adatna vissza. Egyes szám ára 80 kr. ▲ ayilttérben mindeD gar- mondsor dijja 90 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (megjelenik minden vasárnap.) KISDETÉ3I D1T : hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes ss6 ntán 1 kr. Aaon/elftl bélyeg 80 kr. Kiemelt dissbetQk s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték sserint minden O centiméter ntán 8 kr Bsámittatik, Állandó hirdetéseknél kedvezmény nynjtátik. Hirdetések a „Zemplén41 nyomdába küldendők. Fél utón. Körülbelül se többet, se kevesebbet nem mondok a tiszta valóságnál, amikor azt irom, hogy alkotmányos életünknek egyik sarkalatos feladata a magyarosítás. Ezt minden magyar érzi és óhajtja; még az ellentábor is elismerné, ha a jog és a logika szabályai szerint gondolkoznék. De a fanatizmus kineveti az okos szót. Fanatizmusuk pedig nő a kivívott eredmények arányában. Legújabban sületlen memorandumban tört az ki. Ha az ő részükön lenne az igazság : bölcs államkormány itt megál- lana, félve a világ ítéletétől, de e zajra józan embereknek rögtön eszükbe jut egy sokszor ismétlődő jelenet. Egy bizonyos lábas jószág mindig megugatja a futó kereket s mennél jobban fut a szekér, a komondorok annál inkább csaholnak, nyilván, mert ók nem tudnak oly sebesen haladni. Ezt azonban csak az analógia kedvéért említettem. Tehát nekünk, zajra kiabálásra nem sokat adva, haladnunk kell a magunk igaz utján, az okos magyarosítással; mert ha a magyarosítás mostani intézkedéseit nem tar tóm is oktalannak : az épületet, melyet e törekvés emel, félbenmaradtnak kell Ítélnem. Az épületről hiányzik a tető. Tető nélkül pedig értelmes gazda nem épít. A magya rositás megáll a fél utón. Öröm tölti el az ember keblét, ha olvassa azokat a ministeri jelentéseket, a melyek az idegen nyelvű iskolákban elért eredményt mérlegelik. Valami jóleső érzelem szállja meg az embert, ha egy szláv, vagy román község iskolatermébe lép, a mely iskola erős kezű tanfelügyelő területén esik, buzgó rátermett tanító vezetése alatt áll, ha hallja Vörösmarty dallamos nyelvét azoknak ajakáról, akik hat éves korukig daj bozsé-val köszöntek, kerdezősködésünkre pedig nyeznám pomagyarszkival, vagy a jó Isten tudja mivel feleltek. Széchenyi jóslata jut ilyenkor eszünkbe egy nagy, egy nyelvében is erős Magyarországról. Igazán nagy elismerés illeti hazánk néptanítóit, akik e nagy nemzeti eszme szolgálatában fáradoznak. Mert a tanítói pálya igen nehéz; sok bölcsességet, rengeteg türelmet kíván Magyarországon, ahol a fizetésük majdnem csupán az éhhaláltól való orvosság, kétszeresen fárasztó. Itt a küzdő munkást a legtöbbször semmi egyéb nem biztatja, mint az a tudat, hogy nem a magúk hasznáért, hanem egy nemzet műveltségéért fáradoznak. De ez legalább felemelő lehet. Mennyire leverő lehet aztán egy idegen nyelvű népiskolai tanítóra nézve, ha látja, hogy az ö munkája gyümölcsöket nem terem Félre ne értessem! Mióta a magyar nyel ven való tanítás a törvényhozás által általánossá tétetett, annyi idő mindenesetre eltelt, hogy e törvény hatása a közéleten is tapasztalható volna. A tanítók régtől fogva minden éven előkészítenek a nemzeti eszmének egy sereg magyarul beszélő és érző növendéket s az eszme tényleg nem veszi hasznát azoknak. Mert tapasztalati tény, hogy csak a körülöttem fekvő szláv községeket vegyem fel, ezekben a magyarul beszélők száma semmivel sem több, mint volt io évvel ezelőtt. Mi ennek az oka? A tanítók? Hisz az előbb említettem, hogy ók feladatuknak megfelelnek. Nem a kérem, hanem azon helytelen gondolkozás, mely a magyarosításnak eleget vél tenni azáltal, ha az iskolában a magyarul tanitást törvényileg elrendeli s a további munkától félreáll. A magyarrá lett gyermek, visszakerülvén a szülői házba, ismét azon a nyelven beszél, melyen szülői ; pár év alatt lesz ismét az a szláv, vagy román, aki volt hat éves koráig. így aztán a ministeri örömriadozá- sokat a való élet szépen kikacagja. Én részemről az iskolát előkészítőjéül tartom az életnek és a melyik iskola nem az életnek nevel : kárbaveszett fáradságot müvei. A kárbaveszett fáradság pedig ott van abban a jól begyakorolt hadseregben, amely mikor az iskolából kikerül, tud bánni a legszebb eszközzel, a nyelvvel, s az élet csatatüzében mindent elfelejt. Tagadhatatlan, hogy e szomorú jelen- i ség előidézésében sem a most divatozó pedagogikának, sem az azzal bánó népta- , nitóknak nincs részük. A papság is hibás, a mely többet tehetne, mint amennyit jelenleg tesz, mert ez annyi mint a semmi. I Az állam is, mely nem siet a megkezdett , épületet tovább folytatni. Elfelejti, hogy a fél ut nem ut, a fél munka nem munka. Az EMKE Erdélyben, a nem rég alakult Dunántuli-közmüvelődési egyesü- ' let, vármegyénkben a magyar nyelvet és i népnevelést terjesztő egyesület több hasonló célú társulatok az ország több pontjain az iskolát segítő munkájukkal, felolvasásaikkal, kiadványaikkal, az állami közigazgatás a maga közegeivel sokat lendít a magyaro- siton, de ez az alsóbb néposztályt alig érinti, inkább a felszínen való mozgolódás csak. Pedig az alsó néposztály az, mely a ma- 1 gyarositás előnyeit vagy hátrányait magában hordja. Éhez férkőzni, ezt egészen meghódi- i tani csak úgy lehet, ha az állam maga indit I valóságos hadjáratot az olcsó népies iratokkal. Akkor azután szivünkből kacaghatunk futó szekerünkről a komondorokra. De addig minden csillogásunk talmi, minden harsogásunk csak színpadi égdörgés. Péter Mihály. Vármegyei ügyek. A sör- és malátagyár ügye, főispán Öméltóságának csüggedetlen közbenjárásával és a kormány hathatós segítségével, legújabban oly szerencsés T A B C A, A s.-a.-ujhelyi magy. kir. dohánygyár. — A ,Zemplén* eredeti tárcája. — Demosztenesnél ékesebben szól — a tett. Zajtalanul és szerényen nyílt meg f. hó 26-án reggel a helybeli m. kir. dohánygyár. Másfél hónapig tartott a berendezése a dohánygyártási célokra bérelt Schön-ié\e épületrésznek, melynél alkalmasabb helyiség városunkban található nem volt. A gyárvezetőség ugyan még ma sem kész a berendezéssel kapcsolatos dolgokkal, azonban az idevágó munkálatok nem csekély erőmegfe- szités után végre abba a stádiumba jutottak, hogy a munka megkezdhető volt. E lap szerkeszt óje a tisztelt olvasóközönség érdekét szolgálta, midőn fáradságot vett maganak és a dohánygyár alapos megtekinthetése céljából a gyár berendezésével, a munkásnők betanításával és egyelőre a gyár vezetésével is megbízott tisztviselőket felkereste, hogy némi tájékozást nyerhessen városunknak e valóban nagyjelentőségű uj intézményről, erről a dohánygyárról, melyért Fécs, Szegzárd, Tokaj s utóbb Arad városa is versenyre kelt. Ha van miért keblünk kincstárát feltárnunk s ha van miért köszönetét mondanunk, úgy ennek a dohánygyárnak létesítése körül oly nagy buz- góságot tanúsított főispánunk és a vármegyénk intéző tényezői megérdemlik már a mai napon a hálaadó szót, mert — kenyérről van itt szó, a köznép és épen a munkát kereső középosztály kenyeréről. De térjünk a tárgyra. Bemutatkoztam a gyár vezetőjénél, Rónay István urnái, ki is lekötelező nyájassággal fogadott a csínnal berendezett hivatalos irodában, honnan a gyári üzem megindításába vágó szak- dolgokról történt beszélgetés után, a tágas, elkerített udvarra mentünk Idegennek tilos a bemenet feliratos táblácska van az ajtóra, melyen benyitottunk, szegezve. A csilingelő ajtó bezáródik mögöttünk s egy pillanatra megállva, olvashatjuk az egyik ajtón Szivar előkészítés, a másikon Szivar gyártás, amott Szivarcsomagolás, emitt Or szoba, Motozószoba, Nyersanyagraktár és a többi. Az udvaron áll a tetőzetre vezető óriási lajtorja, mellette a tüzrendé- szeti szempontból kívánatos szerekkel. S most betekintünk az egyik terembe, mely Szivar előkészítés nevezetet visel. Itt ülnek egy hosszú asztal mellett apró fiókos guggonyokon az újonnan felvett munkásnők és bontogatják a dohánycsomókat. Mellettük az oktatónő, ki „mint mikor a vén sas fiát repülésre tanitgatja“ úgy foglalkozik velők szüntelen ; a kis ügyetlen lyánykák, 14—16 évesek, nagy félszszel nyúlnak a dohány után és szent borzalom fogja el őket, midőn a susogó dohánylevelek el elszakadnak; a gyár vezetője egyre bátoritgatja őket, mire aztán derültebben dolgozik tovább. Dolgozik I Azaz, hogy nem is dolgozik, hanem: tanul. Tanul és a tanulásért is fizetést húz. Napi huszonöt krajcár a tanuló dija ; azonban, mihelyt kitanult, 4—5 hét alatt, felszabadul és darabszámra dolgozik, azután megkeresheti a napi 50 — 55 krnyi bért. A hosszú asztal, mely mellett ü'nek, fiókokkal van ellátva, ezekbe rakják a különféle válogatásu dohányokat; kis zsákok, melyeknek széle léckeretre van feszítve, tarta'mazzák a munkaközben képződő dohányliul- ladékot, a szivarbelet és egyéb mellékterményeket. A szoba közepén egy nagy bál dohány áll; ki van kezdve már, mert innen kapják a leányok a csomókat ládánként lemérlegelve egy négykerekű Faierbanks-mérlegen, mely szintén a szobában van. Innen a teljesen berendezett Szivargyártás-ba vezet az ajtó; meglepően tiszta, nagy terem, 12 ablakkal az utca felé ; a tejszinüre festett ablaküveget sodronyhálózat födi. A szobában szépen felszerelt asztalokat találunk; fehér fenyőfából, mondhatni elegánsan kidolgozott tárgyak, melyek mesterüket dicsérik. Minden asztal mellett nyolc ülőhely van, mely a munkásnökre vár. Itt már különféle szerszámokkal találkozunk, melyek a szivargyártáshoz szükségesek: apró kések, vágódeszkák bádoggal bevonva, péptartók, szivargör- ditő fák, minták, béltartó fiókok, szivarboritéktartó ládikák, szivartartó deszkák és a többi; nehány nap alatt, ha az eddig fölvett tanulók be lesznek tanítva, benépesül ez a szoba is, ugyanolyan apró leányokkal, mint a maiak; ezek már a fonás-mesterségre lesznek betanítva, továbbá a szivar-bábkészitésre. Innen a szivarcsomagolásba Mai számunkhoz egy ív melléklet van csatolva.
