Zemplén, 1891. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1891-11-22 / 47. szám
47. S2 Sátoralj a-Ujhely, 1891. november 22 Huszonkettedik évfolyam. ZLŐrizsiÉs Is. Egéé* évre 6 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 50 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől ÍO' gadtatnak el. lézlratojc nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE HIBDETÉSI DÍJ : hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes szó ntán 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden O centiméter ntán 8 kr ezámittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nynjtátik. Hirdetései a „Zemplén“ nyomdába küldendők. (Megjelenik minden vasárnap.) A falusi felolvasások. A nap ide s tova a Baktéritő felett fog ragyogni; ami azt jelenti, hogy a bűzös petróleom-lámpa világánál nemsokára nagyokat kell ásítanunk, a türelmes ágy dagadó párnáin hosszúkat aludnunk és kínosan forgolódnunk. Városon még csak agyon üti valaho- gyan az ember az időt. Ha nincsen pénze, hamar megtalálja a legolcsóbb és leg- egésségesebb mulatságot: elmegy sétálni. Bámulja a kirakatokat, a jövő-menő kvod- libet népséget és ha még hozzá akad egykét türelmetlenkedő petákja : betérhet a kávéházba, vagy ha demokrata : zsidóvízre a korcsmába. De a falusi ember téli élete valóban szánalmas. Négy órakor meggyujtja a lámpát. Ha kissé intelligens ember: elolvassa az újságot. Ha az intelligens név nem fé- nyeskedik neki : előveszi a kalendárjomot, kiókumlálja belőle a következő napi időt, aztán egyet ásít. A jegyzetekre szánt lapokon sorra veszi, hogy borjúi mikor ellettek, szolgálója mikor kapott fejelésre, csikói mennyi idősek, fiát mikor tartották papi vizre, aztán ismét ásit. Közbe-közbe szóba ered a feleséggel, a változatosság kedvéért eldöngeti a vásott ivadékokat, ez a nevelészeti aktus azonban ,cisus bellidbe keveri az asszonynyal. Mérgébe kimegy megnézni, ha olyan-e az idő kint, mint bent. Vizirozza a kaszás csillagot, hogy milyen magasan áll és a fiastyúkot, hogy oly jól ápolja-e az is fiait, mint ő. Ekkor ismét bemegy és megint ásit. Egyszóval ásításból áll az egész téli estéje elannyira, hogyha összegyüjtené e gyenge fuvalmakat, tavaszon elhajthatna velők egy jókora szélmalmot. Ebben az elmefuttatásban a nevetni való nem a benne sántikáló humor, hanem az azt átlengő igazság. Mi pedig nem unalomból adtuk ezt a leírást, nem is az ásítás kergetett rá, hanem egy nemes kulturális cél, melynek éppen a fentebbiek képezik legméltóbb prológját. A Zemplén 46-ik számában egy ano- nimusz ugyanis felveti a vidéki felolvasások eszméjét. De cikke csak a városok körül forog. Mi, kik a műveltség hullámgyű- rüit mennél szélesebb körre akarnók kitolni, a falusi felolvasások eszméjét is megpendítjük. Az eleinte kivihetetlennek látszó gondolat nagyon könnyen ölthetne gyakorlatiasságot. A pap és a tanító, mint a falvak főmatadórjai, elvállalhatnák magukra e missziót. Egyik héten egyik, a másik héten a másik tarthatna ily felolvasást. Hogy miből, azt a dolog természete mutatja. Abból, amit látnak és tanultak,; a mindennapi gyakorlati életből, az erkölcstanból, a tudomány egyes köreiből olyanokat és úgy, hogy azokat a nép kellőleg appercipiálhassa, hasznosíthassa és gyümölcsöztet hesse. Nem igen terméketlen eszme ez. Általa a vidéki fakó élet szint kapna ; a durva érzések kissé kicsiszolódnának és finomodnának ; a gondolkodásba némi tartalom jönne; egyszóval az egész értelmi és erkölcsi élet uj köntöst öltene magára és mintegy magasabb szférába emelkednék. Nem volna nagyobb örömünk, mintha a felvetett idea megvalósulna. Meggondolva, hogy a tiszteletesek és a tanítók erkölcsi kötelessége a falusi gyámoltalan nép értelmét és erkölcsét regenerálni — hisz- szük és reméljük, hogy a fenttisztelt urak felhívásunkat nem fogják könnyelműen per- horreszkálni. Uraim ! tisztelendő és tanitó urak, töröljék ki tehát az álomkórt szemeikből, keljenek föl és cselekedjenek ! Szabó Kálmán. Vármegyei ügyek. A hegyaljai szőlők ujjátelepitése. Mailáth József gf. Öméltóságánál, mint a vármegyei köz- gazdasági bizottság elnökénél Perbenyiken 1. hó 18-án Dókus Gyula, Szerviczky Ödön kg. biz. tagok, úgyszintén Kosinszky Viktor, tarczali vincellérképzö iskolai igazgató jelenlétében értekezlet volt a hegyaljai szőlők ujjátelepitése ügyében. Óriási nagy, 11700 kát. holdnyi az a szőlőterület, melyet a Tokaj- Hegyalján immár parlaggá tett a filokszera. Huszonöt millió ítot érő nemzeti vagyon, melynek évi haszna a 7—8 millió közt variált, s évenkint közel 2 millió ítnyi keresetet nyújtott a hegyvidék kap ísosztályának, vált semmivé I ... Az értekezlet, Dókus Gyula tervezetét helyeselve, a tokaji bort termő szőlőtőkék és venyigéknek ott, ahol még a jelenben is diszlenek, a szaktudomány javallatai szerint s minden áron való megmentését tekinti főcélúl. Evégböl és a vesszőszaporitás szempontjából sürgős feladatnak tartja, hogy minden egyes szőlőtermő községben állami mintatelepek létesittesenek. —- A fajvesszőknek raktározása, vagyis immunus homok területekre való áttelepítése és oítan való kultiválása, minthogy a hegyaljai bort jellemző nemes tűz és gyógyító erő a homokterületeken minden valószínűség szerint áldozatul esik, életbe vágó feladat ugyan, de csak másodrendű fontossággal bir. A tisztán hegyaljai venyigék (és nem az úgynevezett csemege-f jók) fentar- tásán kivül az értekezlet felhivandónak találta a közfigyelmet az eddig nagyon elhanyagolt gyümö'cstenyésztés ügyére is. — Kosinszky Viktor tervezetéből elfogadta és pártolandónak taT A * 0 K Ilonkához. Ilonkám, kérlek, ülj a zongorához, Csendüljön fel lágyan kedvenc dalom, Arcod kedves vonásin elmerengve, Oly benső áhítattal hallgatom. Midö» te játszol és a billentyűkön Végig-végig fut fürge kis kezed, Úgy érezem, hogy eddig érintetlen Szívem legbensőbb húrját rezgeted És elvonulnak ekkor én előttem Jövő boldogságomnak képei, S miért lelkem küzdött — így önfeledten — Mindazt igaz valónak képzeli. El-elhiszem, hogy ez szerény lakásunk, Honnan száműzve bánat és panasz, De itt tanyáz a dal, csók és mosolygás, Tél nincsen itt, csupán örök tavasz. . . . Ezért kérlek, hogy ülj a zongorához, Midőn e képet látni óhajom. Arcod kedves vonásin elmerengve, A dalt így áhítattal hallgatom. . . . Exner Kornél dr. J* Művészet. — A „Zemplén* eredeti tárcája. — sA jó pap holtig tanul« — tartja a köz mondás. Látunk, hallunk, olvasunk, s így folyton folyvást gyarapítjuk ismereteinket a nélkül, hogy végtére elmondhatnók, hogy tudásunk edénye már csordultig telt, több egy csepp sem fér belé. Számtalanszor tapasztaljuk, hogy az, amit látunk, mástól hallunk, vagy olvasunk, gondolatainknak egy-egy egész uj tért, egy-egy kincses- bányát nyit meg. Avval azután sokszor nem bir az ember a titkolódzás köpönyegébe takaródzni, hanem úgy tesz, mint a jó szomszédasszony, aki meg nem állhatja, hos*y friss híreit át ne szaladjon elujságolni. Megsúgja a forrást is, a honnan az uj pletyka hozzákerült. — Én már ezt csak nem teszem. Majd kisül az magától is. Már Plátó, kinek neve az áradozó szerelmi vallomásoknak ma is fontos tényezője, kifejtette, mi az eszmény, az ideál; hogy az a valónak min den tekintetben tökéletes, de testi szemeinkkel láthatatlan extraktuma — Azt mi emberi gyengeségünknél fogva elérni képesek nem vagyunk, de megközelítésére természetünknél fogva törekszünk. Minél jobban megközelítjük alkotásainkban annál tökéletesebbek azok. Ez az eszmény az, ami felé a művész : a festő (perszenem a szobafestőt, a piktort értem, hanem a képírót), a szobrász, a költő törekvése irányul tárgya megalkotásában. Mindegyik eltérhet a valóságtól annyiban, hogy amit megérzékit, amit teremt, az a való életben együttesen, érzékeink segítségével fölfogható állapotban nincs meg; de alapjában véve egyez a valóval; látszatra való; tehát: a való színét magán hordja, valószínű. De minek a művésznek a valóságot faképnél hagyni ? Nem könnyebb s rövidebb utón teremthetne, ha annak kü mását adná vissza, a mit érzékeivel fölfoghat, ami bizonyosan olyan, mint a minőnek látja, érzi, tudja? Micsoda kegyetlen sors jutott neki osztályrészül, hogy kénytelen egy nem létező, képzelt világba is ellátogatni, ahol valóságban nincs semmi ? — A képzelet világa az; szép, sokkal szebb annál, melyben mi élünk, teszünk — veszünk ; megvan abban minden, ami itt a földi valóságban, csakhogy szebb, nagyszerűbb, istenibb annál, amit mi látunk és élvezünk, amivel mi foglalatoskodunk, amiben élünk. Abba a fenséges országba nem visz vasút, nem visz sem gőz- sem léghajó. Csak kevés halandónak jutott ki az az isteni kegy, hogy azt az ideális Eldorádót ragyogó képzelete szárnyain bejárhassa, s még kevesebbnek az az isteni szikra, hogy amit ott lát, azt nekünk, gyarló földieknek, föltárván láthatóvá, élvezhetővé tegye. E hivatottak a művészek, legkivált a művészek művésze : a költő. * A bűvész hatalmas betűkkel hirdeti a falakon csodaszerü mutatványait. Nagy közönséget csödit össze. A gázfény káprázatában bájos nő lép az emelvényre elő. A bűvész meghajtja magát s azután nyugodt lélekkel vagdalja le hölgyünk karjait majd fejét. —A publikum szive szorong, a csend irtóztató. De egy — két perc, s a levágott ka- 10k, fej ismét helyre illesztvék. Az előbb csonka, fejetlen nő-alak újra ép, sőt mi több 1 a bűvész- szel együtt meghajtja magát jelezvén, hogy a sokaság véleményének meghallgatására kész: tessék hozzá szólni. Egetvérő taps és éljen. — Jó ! de próbáld csak meg azt a csonkítást tettlegesen vinni véghez és úgy mutatni be. Lesz-e majd tenyér, mely a tetszés nyilvánítására csattogni vágyik ? — Ha csak nem ratjad ? íme, pedig gtfrjgT" Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva.
