Zemplén, 1891. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1891-11-15 / 46. szám
Sátoralja-Ujhely, 1891. november 15 46. sz. Huszonkettedik évfolyam. I ELŐriZSTÉS ÁS. Égése évre 6 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatna vissza. Egyes szám Ara 20 kr. A nyílttérijén minden gar- mondsor díjjá 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (Megjeleiiík minden vasárnap.) EISSETÉSI DÍJ : hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes saö után 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden O centiméter után 8 kr zzámittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nynjtalik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendók. A vidéki felolvasások. Ha jól emlékezem, 1884. elején, Budapesten, az írók és művészek, bizottságot alakítottak, mely lelkes felhívásban fordult a vidék összes közmívelődési egyesületeihez, a kaszinók, körök, társalgó klubbok s minden, e néven nevezendő és nevezhető, a mívelődést előmozdító tényezőkhöz, kérvén őket, hogy — amennyiben a megindított mozgalom részesei akarnak lenni — tudassák a bizottsággal : mikor, mily szakból szándékoznak felolvasást rendezni; szükségük van-e vendég-felolvasóra s névszerint kire ? Ezer örömmel közvetítik a dolgot / Ezóta nagyot fordult a világ a népies felolvasások rendezését illetőleg. Alig akad manap már város, melyben ezen üdvös felhívásnak eredményét ne élveznék a lakosok; ha többször nem is, de a hosszú tél-időn át legalább egyszer kétszer. Sok földet bejártam; bátran állíthatom, hogy fehér hollóként állanak ama városok, melyekben ne ismernék a népies felolvasásokat. Fehér hollóként kell felemlítenem a mi városunkat, Ujhelyt. Volt ugyan itt egy derék egyesület, mely kezében tartotta ezen nemes ügy vezetését; de két éve már, hogy ez szunyadni látszik. Az ember önkéntelenül e kettőre gondol: vagy annyira míveltek vagyunk mi már, hogy reánk már nem fér több a jóból; vagy nincsen tényező, mely a kezdeményezés útjára lépne. Vizsgáljuk csak e két okot. A magyar példaszó azt tartja : a jó pap holtig tanul. Kérem, ezalatt a szó alatt nem csak papot kell érteni, hanem minden miveit, tudományosan képzett egyént. . S vájjon van-e ember, aki elmondhatja I magáról, legyen bármily tudós, miveit, hogy nincs szüksége tapasztalatokra; ismeretei oly széles terjedelműek-ey hogy egyáltalán senkire sem szorul? Nehogy légből kapottnak lássék e mondásom, igazolom. Budapesten, a tudomány, haladás, miveltség ezen gócpontjában, az akadémia, a Kisfaludy-, Petőfi- és a filológiai társaságok, a földrajzi, természettudományi egyesületek, a különféle kaszinók, körök, klubbok felolvasásait a légmiveítebb, leginteligensebb és a tudományok mezején sem járatlan egyének nagy száma hallgatja. Miért akarnánk mi mások lenni? Nem, erről nem is lehet komolyan szó 1 Nézzük a másik okot. Nincs kezdeményező. Dehogy nincs! Hiszen a nagyon szép látogatottságnak örvendett felolvasások a múltban, melyeket az ,orvos-gyógyszerész-egyesület€ oly nagy sikerrel és annyi elismerés között rendezett, nem fényes bizonyitéka-e annak, hogy van ; igenis van kezdeményező. De ott van a többi közt a kaszinó, a polgári kör is. Kipróbált vezetői vannak: pendítsék meg az esxmét\ E felolvasások által mind a két társaskör nemcsak a tagok számát gyara- pithatná, de némi anyagi előnyt is szerezne magának. Teszem azt, mérsékelt áru belépő dijat szedne egy-egy felolvasás alkalmával; vagy egy egész felolvasási ciklusra (6 — 8— 10 felolvasás) állandó jegyet árusítana. Igen sok helyen van ez igy! Szívleljék meg az intéző-körök ezt, hogy ne legyen szóm ,a pusztában kiáltó szava‘Beállottak a hosszú, unalmas téli esték, melyeken a testnek kevés szórakoztatás jut ki osztályrészül, kell tehát, hogy a szellemet, melynek szórakoztatása nemcsak megengedett, de kívánatos is, ne hagyjuk magára. Nyújtsunk neki szórakozást, Dixi! Amelung. Vármegyei ügyek. Hivatalát vesztett főjegyző. A vármegye köz* * igazgatási bizottságának fegyelmi választmánya f. ho io-én, az alispán elnöklete mellett, teljes ülést tartott, melyen Viczmándy Ödön vármegyei főjegyzőt ismert fegyelmi ügyéből folyólag, egyhangúlag hivatalvesztésre Ítélte. A közigazgatási bizottság üléséről, melyet f. hó 12-én tartott, a következőkben tájékoztatjuk t. olvasóinkat: Főispán Öméltósága, gyöngélkedése miatt, az elnöki tisztet az alispánra ruházta át, ki is a jelenvoltak üdvözlése után az ülést megnyitván, a napirendre került ügyeket tárgyalás alá vétette. Az alispán havi jelentéséből tudomást vett a bizottság arról, hogy a tisztikarban és a kezelő személyzetben változás nem történt; hogy a csen- dörségi értesítő szerint, a közbiztonság— eltekintve 1 gyújtási gyanú és 9 tűz esettől, 6 lopás és lopási gyanútól, — a lefolyt hóban meg nem zavartatott. A csendőrségi értesítő megemlíti még 8 kivándorolni szándékolt egyén, egy kivándorlásra csábító ügynök és két csavargó, valamint egy éji csendzavaró egyén letartóztatását. A ho- monnai járás föszolgabirája egy véletlen vasúti elgá- zolási esetet, a sztropkói főszolgabíró pedig egy postai sikkasztást jelent be. — Engedély nélkül kivándorolt a beérkezett jelentések szerint 389, ellenben visszajött 127 egyén. — Zugiskolák a hó folyamán fel nem fedeztettek. — A kir. tanfelügyelő jelentése szerint az elemi iskolák a járványszerüleg fellépett himlő esetek miatt a hatóság intézkedése folytán több napig szüneteltek. Jelenti továbbá, T A It C A, Első álom. — A „Zemplén* eredeti tárcája. — Tavasz van 1 A lelkes énekben megrészegült kis madár a magasba törve zengi hála-dalát; a sűrű bokrok között az esti szellő susog édesen, mélán s bo- hókás regéjét, pajzán jókedvét megtapsolja a lombos-ág; a virágok ékes szőnyeggé himzik a hegy és völgy oldalát; a mező-széli tücsök édeskényelmesen, bút feledve nézi a milliárdnyi hangya népet; mennyei illatár terjed a növényekről, melyeknek levelein ott csillog a gyöngyharmat, mit a hajnal sírt oda . . . örömében. Tavasz van! Az évszakoknak azon egyike, a mely huszonkét évvel megifjit ; a mely újra meg újra elkábittat a remény égő csókjával; s e csók csattanásának visszhangja gyönyörebb valamenyi gyönyörnél; pedig csak ez egy szóból áll: remélj! Ez az, a mely visszahozza letűnt álmainkat, az egyetlent, a mely boldogsággal ölel magához, hogy soha egyedül ne legyünk; legyen kivel megosztani bánatunkat, örömünket. Elvezet abba a bűbájos birodalomba, melyet tündérek, viliik laknak s hol minden teljesedik, a mit a képzelet, e kóbor, csintalan fiú, aranyos kedvében^ kigondol. Istenem ! milyen szép az élet, a mikor még álmodozni tudunk ! Régen, nagyon régen volt, a mikor én is álmodoztam. Oh édes ifjúság I miért, hogy oly hamar elrepültél 1 ? El, el a . . . végtelen semmibe 1 Álmodtam én is szépet, gyönyörűt. * * Izának hívták az aranyost. Olyan kis «iskolás« leányka volt: jó-magam meg deák mesterember. Semmi, akiből minden lehet. Megismerkedtünk. A gyermekek hamar túlteszik magukat az „etiqette« szabályain. Nem nézik «chic*-e vagy sem f — a gyermekes észjárást követik. Sokat megengednek maguknak s mégsem szólja meg őket érte senki. Hamar barátságot kötöttünk, Mindennapos lettem náluk s megszerettük egymást, mint testvérek. Hogy is ne ?! mikor sorsunk olyan rokon volt: anyátlan árvák valánk mind a ketten. Múltak az évek. Iza „kitanulta* iskoláit, s olyan szép teremtés lett, a milyent Isten csak jó kedvében teremthet! Hófehér arcán, mint a láng- tenger, mint egy.egy kinyílt rózsa, ült az üdeség virága. Karcsú, sugár termete szabadon engedé látni gyönyörű melleit; szemeiben a tiszta kék ég mosolygott; szőke fürtéi Ízlésen omlottak alá vállaira; ajkai — oh e pici piros ajkak ! — oly élvvel látszottak édes kéjt nyújtani. Hanem, aki gondosan végig tekintett e leányon, lehetetlen volt, hogy észre ne vegye, miszerint Iza nem azon lények közé tartozik,, a kikről — ha nem csalódom — Byron moncjja valahol: »ég és föld látta, hogy szép; csak ő maga nem tudá.« Sőt inkább: nagyon is tudta; de ez nem vont le semmit szépségéből. A testvéri szeretetet a szerelem váltotta föl az ő édességével, bohókás gyermekségével. Sokszor óra hosszat elcsevegtünk ;majd ismét szótala- nul ültünk egymás mellett, s csak ajkaink édes csattanása szakitá meg a csendet; a hévteljes ölelés mutatta, hogy boldog vagyok. A napsugarakból szót első álom fényrózsái azt mutatták,Jhogy »örökre« boldog maradok. E csalfa ébren-alvás adott erőtj küzdeni; adott bátorságot a sorstól elém vetett keztyüt fölemelni; ez ösztönzött mindig^előbbre törnöm, hogy mielőbb kicsiny fészekre tegyek szert, megosztani . . . ő vele! A folytonos munka, az erőmet meghaladó feszült dolgozás: ágyhoz szegzett. Ott hánykolódtam a kór-ágyon kimerülve, megtörötten sokáig. . . sokáig. Iza meglátogatott. Egygyel több ok, hogy még jobban megszeressem. Mikor elhagytam az ágyat, s legelőször je - lentem meg az emberek között: mindanyiuknak ajkán szánakozó mosolyt vettem észre. Nem tudtam elképzelni, miért e szánakozás ? Iza férjhez ment, mialatt én élet-halál között lebegtem, Újra beteg lettem. Most orvosaim a szó teljes értelmében elzártak : kezdém észrevenni, hogy ítélő tehetségem cserben hagy ; gondolkozás-módom meg-megakad ; egy percben könyü, a másban mosoly vesz rajtam erőt. Elhomályosult előttem minden — erre még emlékezem -- mintha köd borulna a legszebb tájra, oly erősen, hogy végre a tárgyak meg sem ismerhetők. Hogy mikor sötétül el min - den, vagy vájjon elsőtétült-e í — azt csak hónapok múltával tudtam meg; mert négy teljes hónapig, habár élt a testem, a lelkem szünetelt. Négy hónapig, mint mondják, élőhalott voltam. * * * »Szórakozást, szórakozás és harmadszor is szórakozást!« Ezek azok az üdvöt adó szavak, a melyek — ama gyászos négy hó elmúltával — először hatották reám érthetően. Orvosom szavai voltak ezek. Meg is tartottam, talán jobban, mint a tízparancsolatot. Bor, dal, leány 1 Ez lett a jelszavam, s a mit orvosom el akart érni:Teljesen sikerült. Kivetkőztem teljesen régi alakomból s az]|az egy-két szívből szerető barát ugyancsak csóválta a fejét e változáson. Izát teljesen feledtem. Azt tudtam, hogy egykor[jigen-igen szeretMai szamunkhoz fél ív melléletet van csatolva.
