Zemplén, 1890. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1890-08-10 / 32. szám
Jobb egy marok szerencse, mint egy köböl ész. Amit szem nem lát, a szív hamar felejt. * Róka csak szőrét, nem bőrét változtatja. * Ki későre házasodik, későre bánja meg. * , Leghamisabb viz az asszonyok könnyhullasa. (Régi magyar közmondások.) UIY4TALO§ «ÉSZ. 13482. sz. Zemplénvármegye alispánjától. 10 főszolgabírónak. A járása területén létező, vagy létesittetni szándékolt tűzoltó testületeknek sürgős tudomá sára hozatala céljából kiadatik. S. a.-Ujhely, 1890. aug. 7. Viczmándy Ödön, főjegyző. (Másolat.) 45695. V—10. sz. Magy. kir. belügyminister. Körrendelet. A budapesti önkéntes tiizoltó-teslü- let, a másolatban mellékelt felhívás és tanterv szerint, országos tűzoltói szaktanfolyamot nyit, mely folyó évi augusztus 4 tői 17-ig fog tartani, a képesítő vizsgák letételére pedig jövő hó 18 ik és 19 ik napjait tűzte ki. E szaktanfolyam és képesítő vizsga célja az, hogy a vidéki városoknak, vagy kisközségeknek, valamint a tüzoltó-testüle teknek s az ügy iránt érdeklődőknek mód és alkalom nyujtassék arra, hogy kiküldöttjeit, illetve magukat a tűzoltói szakmában elméletileg és gyakorlatilag kiképezhessék, testületek begyakorlására és vezetésére alkalmasokká váljanak és további önképzésükre alapot nyerjenek. Egyszersmind elhatározta a nevezett tesület, hogy a kevésbé tehetős községek vagy testületek által kiküldendő tanfolyam hallgatók közül: húszat díjtalan csoportos elszállásolásban fog részesiteni. A várt siker esetében végül, az idénre tervezett szaktanfolyam több egymást követő éven át isméte'.tetni fog. Felhívom tehát a törvényhatóságot, hogy a tűzrendészet és a tűzoltás jól felfogott érdekéből tartandó szaktanfolyamot és az ezzel kapcsolatos kedvezményt az illető hatóságok és testületek fi gyeimébe ajánlja; megjegyezvén, hogy az ajánlatok vagy felvilágositások iránti kérdezősködések közvetlenül a budapesti önkéntestíizoltó testülethez (Budapest, IV. kér. Duna-utca,i. sz. a.) inté- zendök. Budapesten, 1890. julius 23. A minister helyett: Szalavszky Gyula, államtitkár. Felhívás Hazánk tűzoltó-intézményének fejlesztése, mennél szélesebb körben leendő kiterjesztése és modern alapokra való fektetése céljából kedves kötelességet vélt teljesíteni a budapesti önkéntes tüzoltó-testület, midőn utalással a nagyméltóságu m. kir. belügyminister ur 1888. évi 5 3888. sz. a kelt magas körrendeletével kibocsátott tűzrendé- szeti kormányrendeletre s illetve az abban foglalt nemes intentiók megvalósítását szerény tehetségéhez mérten elősegitni kívánva országos tűzoltói szaktanfolyam létesitését elhatározta. A cél, mit ezen elhatározásával kitűzött, nem más, minthogy bárkinek s bárhonnét, ki a tüzoltó-ügygyel komolyan foglalkozni kíván, módot és alkalmat nyújtson lehetőleg rövid idő alatt s kevés költséggel elsajátíthatni mindazt, mi az illetőt a tűzoltói szakmára képesíti, tiszti vagy a'tiszti szolgálatra minősiti s mások kiképzésére és az önképzésre megfelelő alapot ad. Ezennel felhívja tehát a budapesti önkéntes tüzoltó-testület a vidéki társtestületeket, városok, nagy-és kisközségeket, az összes bajtársakat és a humanistikus tüzoltóiigy iránt érdeklődőket, hogy az idei nyáron, augusztus havában Budapesten tartandó országos tűzoltói szaktanfolyamra mennél számosabban jelentkezzenek, s a nemes ügy érdekében fáradságot és időt nem kiméivé használják fel a kedvező alkalmat a szakmában leendő kiképeztetésükre 1 Áttérve ezek után magára a tanfolyam részleteire és feltételeire, van szerencsénk tájékozásul a kővetkezőket előadni: Cím : Országos tűzoltói szaktanfolyam. A tanfolyam ideje: Kezdődig 1890. évi augusztus hó 4 ikén és tart augusztus 17-ikéig bezárólag. Képesítő vizsgák : Tartatnak augusztus ho 18 és- 19 ikén úgy az elméleti, mint a gyakorlati részből. Bizonyítványok: 1. Látogatási igazolvány. Ebben fel lesz tüntetve, hogy augusztus 4-től 17-ig tartott tanlolyamot az illető a megállapított tanterv szerint miként látogatta. (Ez azonban minősítést még nem képez ) 2 Képesítő bizonyítvány. Melyben az egész tanterv, úgy az elméleti, mint a gyakorlati beníoglaltatik, s a letett vizsga eredményéhez mérten az illető tiszti vagy altiszti minősítést nyer. Jelentkezés, feltételek és kedvezmények : Jelentkezési határidő: 1890. évi julius hó I 20 ika*) A jelentkezés a budapesti Önkéntes tüzoltó- testület parancsnokságához intézendő. Az illető jelentkezetteknek már augusztus 3 ikán Budapestre érkezniök s a parancsnokságnál (IV. Duna utca 1. sz. II. emetet) személyesen bemutatkozniok kell. (Aug. 3-án egy később közzéteendő helyen ismer kedési est fog tartatni.) Jelentkezhetik bárki, ki az ügygyei komolyan foglálkozni kiván ; ha város, község vagy testület részéről hivatalosan küldetik ki, szükséges, hogy erről igazolványt mutasson be. Ha az illető jelentkező már tényleg tűzoltó, kívánatos, hogy egyenruháját magával hozza. Az egyenruhával nembirók a testületünk szertárából fognak'ilyen- nel elláttatni. A tanfolyam megszakítás nélkül végig hallgatandó, mert csak igy van értelme az abban való részvétnek. Úgy az elméleti előadások, mtnt pedig a gyakorlatok szorgalmasan látogatandók. A kik a tanfolyamat végig hallgatják, de szakvizsgát nem kívánnak tenni, azok látogatási igazolványt kapnak. Ellenben azok, a kik az elméleti és gyakorlati szakvizsgát is leteszik, a látogatási igazolványon felül képesítő bizonyítványt is kapnak. Tandijat senki sem fizet, sem pedig beiratási dijat, szóval a tanfolyam teljesen díjmentes : az eszközök díjtalanul rendelkezésre állanak. Módjában lesz a tanfolyam hallgatóinak szakszerű tapasztalatokat gyüjthetni, már meglévő tapasztalataikat gazdagitni, a tüzoltószer gyárakat látogatni, .próbák és kísérleteken megjelenni, a színházak berendezéseit és szerkezeteit tanulmányozhatni, szóval minden rendelkezésre álló eszközt és módot célszerűen felhasználni. A tanfolyam hallgatói éjiőrség szolgálatra is be fognak osztatni, az előforduló tüzesetekhez pe dig kivonulnak, hogy az activ szolgálatot és tűz támadásokat is tanulmányozhassák. Végül elhatározta a parancsnokság, hogy kevésbé tehetős, esetleg vagyontalan község vagy testület által kiküldött tanfolyam hallgatók közül 20-at díjtalan csoportos elszállásolás kedvezményében fog a testületünk költségén részesitni ; az eme kedvezményben részesülni óhajtók /. é. julius hó 15-ikéig tartoznak jelentkezni. A tanterv a következő: I. Elméleti rész : 1. Szervezés, szabályzat. 2. Tűzrendészet. 3. Egyenruha és személyes felszerelés. 4. Tűzoltó- szerek. 5. Vizszerzés. 6. Tűzjelzés. 7. Tűzoltás és védelem (Taktika). 8. E'ső segély baleseteknél. II. Gyakorlati rész: 1. Rendgyakorlatok Szerek gyakorlati ismertetése. 3. Szivattyú-szerelés. 4 Mászó-és mentő gyakorlatok.5 .Jelképes tüztámadás és védelem. Tanórák: délelőtt 3 óra elméleti előadás (kezdete reggel 7 órakor), 1 óra ismétlés és megbeszélés ; délután 3 óra gyakorlat a gyakorló-téren (kezdete délután 4 órakor). Kelt Budapesten, 1890. május hó. A ,Budapesti Önkéntes Tűzoltó-Testület« parancsnoksága. 12,15 5/90. Zemplénvármegye alispánjától Köztudomásra hozandó. S.-a. Ujhely, 1890, aug. 2. alispán h. Viczmándy Ödön, főjegyző. 21628 szám. III./9. , Hirdetmény. A phylloxerának ellenálló amerikai fajta szőlő- vesszők kiosztása, illetőleg azoknak a szövetkezetek és egyesületek, hatóságok vagy községek által létesítendő szőlőtelepek céljaira díjtalanul leendő adományozása tárgyában. Az állandó országos phylloxera bizottság meghallgatása után és javaslata alapján, alulirt földmivelésügyi ministerium a következő intézkedést hozza az érdekelt közönség tudomására. Az állami szőlőtelepeken a jövő 1891. év tavaszán rendelkezésre állandó amerikaifajta szőlővesszők első sorban a közérdekű célokra létesítendő szövetkezeti, egyesület', hatósági vagy községi amerikai szölőtelepek létesítése és beültetése céljából '»a'ó di tálán adományozásra fognak felhasználtatni akként, hogy a beültetésre szükséges vesszőanyag dijealanul fog adományoztatok minden oly esetben, a hol valamely szövetkezet, egyesül, t, hatóság vagy község hiteles módon igazolja, hogy a tervezett amerikai sző'őtelepet tényleg létesíteni, és céljának megfelelően kezeltetni fogja, és igy az adományozandó vessző anyagot — a kérelemhez képest — valóban a közcélú telep beültetésére fogja használni. Felhivatnak ennélfogva mindazon érdekeltek, szövetkezetek, egyesületek s egyéb testületek és hatóságok, vagy községek, a kik, vagy a melyek közcélra szolgálni hivatott szőlőtelepek létesitését még ez év őszén avagy jövő tavaszkor óhajtják kezdeményezni, és e célból a fentebbi értelemben a szükséges szőlővesszöket e ministeriumtól díjtalan adománykép óhajtják nyerni: hogy ide vonatkozó és a megfelelő adatokkal felszerelt kérvényeiket az egyesületek, vagy szövetkezetek az *) A ministeri körrendetet és felhívás aug. 1-én érkezett az alispánhoz. Szerk. illető vármegyei gazdasági egyesület utján a hatóságok, vagy községek pedig az illetékes törvény- hatóság utján legkésőbb a f. évi szeptember hó i ig terjeszszék fel ezen ministeriumhoz. A jelzett határidőig beérkező kérvények — a mennyiben egyáltalán figyelembe vehetőknek fognak találtatni — első sorban való kielégítésre tarthatnak számot. E lenben a kitűzött határidőn túl beérkező, hasonló díjtalan vesszőadományozások iránti kérelmek ez évre feltétlenül el fognak utasitatni, illetőleg nem fogadtatnak el. Ez utóbbi rendelkezés indokolása végett — s az érdekelteknek e részben való tájékoztatása kedvéért, megjegyeztetik, hogy a fenti záros határidő kitűzése szükséges azért, mert az állami telepeken, a jelzett határidő leteltével az addig beér- kezendett és figyelembe vett kérvények kielégítése után még netán szabad rendelkezésre maradó amerikai vesszőkészletek, a magán birtokosok igényeinek lehető kielégithetése céljából, szeptember hó folytán eladás végett fognak kihirdetetni; és azon időtől fogva viszont a magáncélokra pénzért való megrendelések fognak a beérkezés sorrendjében előjegyeztetni és figyelembe vétetni. A fentiek értelmében szőlővesszö adományozások iránt legkésőbb szeptember hó i-ig benyújtandó kérvények kielégítése, vagy megtagadása fölött október hó r - ig érdemleges határozat fog hozatni és ugyanakkor az érdekeltek az esetleg szükséges további előkészületek haladéktalan foganatba vehetése cé'jából hivatalosan éríesittetni fognak a kérelmük érdemében hozandó határozat eredményéről. Az engedélyezendő vesszők — önként értelőleg, — az e részben eddig is követett eljárás szerint, jövő tavaszkor fognak kiszolgáltatni. A ministerium fentartja azt a jogát, hogy az adománykép engedélyezett szólővesszők megfelelő felhasználást közegei által tetszés szerint ellenőriztesse, s a mennyiben azt tapasztalná, hogy a vesszők nem az engedélyezett célra lettek felhasználva, azok árát az illető telep tulajdonosától utólag is beszedhesse, a mennyiben pedig, bár a bejelentés szerinti használatot, de meg nem felelő kezel est tapasztalna; megfelelő kezelésre az i letö érdekeltséget kényszerithesse. Budapest, 1880. évi junius hó. Földmivelésügyi m. kir. ministerium. *3085 13145 • Zemplénvármegye alispánjától, A 10 járási főszolgabírónak. Kis János o.-liszkai lakos leánya Kiss Zsu- sanna folyó évi május havában eltűnt, nevezett 12 éves görög kath. vailásu, középtermetű, fekete szemű, kinek szőke haja, rendes szája és orra van lábai pedig befelé állok eltűnése alkalmával rózsaszín kabát és egy barna szinü rekli volt rajta. Rigó Istvánné szül. Rontó Erzsébet elmebeteg 50 éves római kath. vailásu magas termetű, kerek arcú, szőke kinézésű testén babos ruhával folyo évi julins hó 16-án Zétény községéből nyomtalanul eltűnt. Járása területén köröztetni ne terheltessék. S.-a. Ujhely. 1890. julius 29. alispán h. Viczmándy Ödön, főjegyző. 12168. sz. Zemplénvármegye alispánjától. A ragadós száj és körömfájás betegség uralkodása idejében a tejnek felhasználása és forgalomba hozatala tárgyában 34373 sz. a. kiadott ministeri intézvényt alkalmazkodás végett kiadom. S.-a.-Ujhely, 1890. julius 21. alispán helyett: Viczmándy Ödön, fójegyző. (Másolat.) Földmivelésügyi rn. kir. Mirister. 34373/111/8 szám. Körrendelet. Valamennyi törvényhatóságnak. Több o'dalról tétetett hozzám panasz amiatt, hogy némely hatóságok a tejnek felhasználását és forgalomba hozatalát minden törvényes alap nélkül s a gazdák érzékeny megkárosításával túlságosan megszorítják, illetőleg az állatok között járványosán fellépett száj és körömfájás miatt az illető köz ég egész határában lévő kérődzők és sertések forgalmára nézve az 1888. t. c. végrehajtására ki adóit 1888. évi 40000 számú itteni rendelet 219. g-ában előirt zárlatnak fenákása idejére feltétlenül megti tjak a határban nyert mindennemű tehát bár egészséges állattól is származó tejnek felhasználását és forgalomba hozatalát. A hivatkozott törvény 79. § a minden kétséget kizárólag megállapítja azt, hogy a szóban forgó ragadós betegség esetén csakis a beteg állatoknak tejét tilos felhasználni vagy forgalomba hozni. Minthogy pedig majdnem lehetetlen annak szigorú és állandó ellenőrzése, hogy azon istállóból vagy legelő csordából, melyben akár csak egy darab ilyen beteg állat van, csakis az egészséges és a betegségből meggyógyult állatoktól nyert tej kerülhessen fogyasztásra vagy feldolgozásra, a fentjelzett tilalom akként alkalmazandó, hogy csak azon istállókból vagy csordákból nyert tej juthasson használatba, a melyekben a mondott betegségben szenvedő egyetlen egy állat sem találtatik. Ha tehát a be-