Zemplén, 1890. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1890-08-10 / 32. szám

teg állatok az illető istálóból vagy csordából mind eltávollittattak és ennek megtörténte a helyi ha­tóságnál bejelentetett, a megmaradt egészséges állatoknak teje szabadon értékesíthető illetőleg el­szállítható. Erről a törvényhatóságot tudomásvétel és szoros miheztartás végett értesíteni oly felhí­vással, hogy jelen rendeletemet haladéktalanul közhírré tevén, az első fokú hatóságokat és külö­nösen a községi elöljáróságokat szigorúan utasítsa, hogy a tejnek felhasználása és forgalomba hozásó tekintetében a jelen rendeletemhez alkalmazkodja­nak ; az utóbbiak pedig személyes felelősség mel­let ellenőrizzék azt, hogy a ragadós száj és kö­römfájásban beteg állatoktól nyert tej mindenkor s lehetőleg hatósági közeg jelenlétében, késedelem nélkül megsemmisittessék. Budapesten, 1890. évi julius 5. A minister helyett: (aláírás olvashatatlan.) 13000. sz. Zemp\énvármegye alispánjától. 10 főszolgabírónak. A kereskedelelemügyi m. kir. nagyméltóságu miniszter folyó évi julius hó 19-én 42182/VII. sz. a. kelt kegyes intézvénye másolat melylyel Nagy- Géres megálló helyen az i-ső és 2-ik számú gyorsvonatok egy perczig leendő feltételesen meg­állását engedélyezi, a folyamodókkal leendő sürgős közlés és járása területén közhírré tétel végett kiadom. Sátoralja-Ujhely, 1890. julius 25. Alispán helyett : Viczmándy Ödön, főjegyző. Másolat. Kereskedelemügyi m. kir. minister 42182/III. sz. alatt Zemplénvármegye közönségének Sátor- Alja-Ujhely. Értesítem a vármegye közönségét, hogy Nagy-Géres, Kis- és Nagy-Rozvágy községek és egyéb érdekelteknek hozzám felterjesztett ké­relmére az i-ső és 2-ik számú gyorsvonatoknak Nagy Géres megálló helyen egy peresig leendő megállását engedélyestem. Felhívom a vármegye közönségét, hogy ezen elhatározásomról a folya­modókat megfelelően értesítse. Budapest, 1890. julius 19-én. Baross, sk, 13304. sz- Zemplénvármegye alispánjától. 10 főszolgabírónak. Köztudomásra hozatal végett kiadatik. S.-a.-Ujhely, 1890. aug. 3. alispán helyett: Viczmándy Ödön, főjegyző. Másolat. A kaposvári siketnémák intézetétől. Zemplén­vármegye alispánjának S. a.-Ujhely. Hív italos tisz­telettel felkérem a t. címet, miszerint legyen szi­ves vármegyéje területén, a főszolgabírók illetve községi és körjegyzők vagy rendezett tanácsú vá­rosok polgármestere utján közhírré tétetni, hogy azon szülők és gyámok, kiknek siketnéma gyer­mekeik vannak s őket szellemi kiképzés végett a kaposvári siketnémák intézetébe óhajtanák felvé­tetni, ez iránt az alólirt igazgatósághoz fordulja­nak. I. Felvétettik az intézetbe vallás különbség nélkül minden oly siketnéma növendék, ki a 7-ik élet évét betöltötte, de a 12-ik élet évét túl nem haladta. 2. Ki testi és szellemi képességét orvosi­lag igazolja. 3. Ki évi 200 ft tan és ellátási dijat megfizetni birja. A tanév 10 hónapból áll. A be­iratások szeptember hó i-ig tartatnak A tanítás szept. i-én veszi kezdetét. A növendékek az inté­zetben lesznek elhelyezve és a felügyelet az inté­zet személyzete által teljesítve. A fiú növendékek szellemi oktatáson kívül testi szervezetükhöz mér­ve iparágra a leány növendékek pedig a női kézi­munka minden ágában kiképezhetnek. Kaposvárott, 1890. év julius hó 15. Milankovits Tamás, tb. igazgató tanár. Nyilt-tér.*) Debreczenyi Ferenc urnák, Zemplén-Szinna. Ezennel felszólítom, hogy múlt hó 23 án kelt ajánlott levelemre 14 napon belül válaszoljon. Gálszécsen, 1890 julius hó 29-én. Politzer József. Nyilatkozat. Nyilvános kérdés a s.-a -újhelyi aut. orth. izr. hitköz­ségi iskolaszékI tek elnök úrhoz. Miután Uraságodhoz személyesen intézett azon kéréseim, — hogy tanítói fizetésem kiadása körül felmerülő és igen gyakran nyomasztó anyagi zavarokat okozó rendetlenségek megszüntetése irányában lépéseket tenni szíveskedjék, — siker­teleneknek bizonyultak : azon szerény kérdést bátorkodom ez utón feltenni, nem az iskolaszéki elnök hatáskörébe tartozik e, hogy ezen irányban a kellő intézkedéseket megtegye ? S.-a. Ujhelyen, 1890. augusztus 7. Maradok tisztelettel: Holländer Ignác, néptanító. *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a Szerk. Szerkesztőség-i posta,. X. Y. Versében van hangulat is, gondolat is, de a forma nehézkessége miatt nem bir érvényesülni. Felelős szerkesztő : DÓZUS G "Z U L A. Fűmunkatárs iDONGl-Ó Gr T. GÉZA. Kiadótulajdonos: ÖZV. BORXJTH ELEMÉRNÉ. UixrdLetésiolls 3148/ki. sz. Varannói járás jöszolgbairájától. Versenytárgyalási hirdetmény. Mely szerint közhírré tétetik, hogy a va- rannó őrmezői hadászati úton, Alsó Hrabócz köz­ségében az Ondava folyón lévő vámos hídon sür­gősen eszközlendő javítások és igazitási munkála tok, a tekintetes vármegyei alispánt hivatal által által folyó évi julius hó 28-án 12.880. szám alatt kelt rendeletével engedélyezve lévén és a helyre­állítási költségek 1420 frt 05 krban irányoztat- tak elő. Közhírré tétetik továbbá, hogy ezen sürgős munkálatok versenytárgyalás utj'án lesznek alólirott főszolgabíró által kiadva, mely versenytárgyalás határidejéül, folyó évi augusztus hó 18-ik nvpjának d. e. 10 órája, ezen szolgabirói hatóság hivatalos helyiségébe Varannóra kitüzetik, felhivatnak mind­azok, kik ezen munkálatot elvállalni kívánják, hogy I az 1420 frt 5 kr. vállalati összegnek 1 o°/0-tólijával ellájott zárt ajánlataikat \ugyancsak f. évi augusz­tus hó 18 ik napjának d. e. 10 órájáig nyújtsák be. Későbben beérkezett és meg nem bizható vállalkozók által benyújtott ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. Költségvetés és a többi műszaki iratok ezen szolgabirói hivatalnál bármikor megtekinthetők. Kelt Varannón, 1890. évi augusztus 8-án. Fiizesséry György, főszolgabíró. TK. 1274/1890. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A tokaji kir. járásbíróság mint telekkönyvi ható­ság közhírré teszi, hogy a m. kir. kincstár végrehajtatónak özv. Magyar Istvánná, szül. Beke Terézia végrehajtást szen­vedő elleni 23 ft 29 kr tőkekövetelés és jár. iránti végrehaj­tási ügyében a tokaji 1320. sz. tjkvben 207. hr. sz. ház 360 ftban ezennel megállapított kikiáltási árban az árverést elren­delte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1890. évi I SZept. hó 16-ik napján d. e. 9 órakor e bíróság tkvi osztályá­nak hivatalos helyiségében megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becs­ír áriak 10%'át, vagyis 36 forintot készpénzben, vagy az 1881. LX. törvényezikk 42 §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó i-én 3333. szám alatt kelt igazságügyi miniszteri rendelet 8-ik §-ában kijelölt ovadék- képes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elis­mervényt átszolgáltatni. Kelt a tokaji kir. járásbíróság mint tlckvi hatóság­nál, 1890. évi junius hó 26. napján. Kálmán I.ajos. kir. aljbiró. Tk. 1147. sz. 1890. Árverési hirdetményi kivonat. A tokaji kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a m. kir. kincstár végrehajtatónak Weisz- burg Markus és társai végrehajtást szenvedők elleni 202 frt 27’/2 kr tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a tokaji kir. járásbíróság területén levő O.-Liszkán fekvő az o.- liszkai 448. sz. tjkvben 1771. hr. sz. alatt foglalt szőlőre ezen­nel megállapított kikiáltási árban az árverést elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1890. évi szeptember hó 12-ik napján délelőtt 9 órakor O.-Liszka község házánál meg­tartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át, vagyis 89 ft 60 kit készpénzben, vagy az 1881. évi LX. te. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. alatt kelt igazságiigyminis- teri rendelet 8-ik§-ábán kijelölt óvadékképes évtékpapirban a kiküldött kezé-hez letenni, avagy az 188 r. LX. te. 170. §a I értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezé- . séről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Tokajban, kir. járásbíróság mint telekkönyvi ha- 1 lóságnál 1890. junius hó 14-én. KiUmitll T.iljos, kir. albiró. Az ungmegyebeli Bozos és Darma j községekben fekvő mintegy 590 kát. hold s kiterjedésű, kellő épületekkel és szeszgyá­rakkal ellátott nemesi birtokot a munkácsi i I püspökség feltételesen megvevén, annak ■ 6 évre leendő haszonbérbe adása végett f. évi augusztus 19-én délelőtt 10 órakor : alulírott hivatalos helyisegében zárt aján­latokkal egybekötött árveres fog tartatni. ! Az ajánlatok az ajánlott bérösszeg iou/° ának megfelelő óvadékkal legyen ellátva s f. évi augusztus 19-ik napjának déli 10 órájáig alulírotthoz beküldendők. Ungvár 1890. augusztus hó 7-én. ! Gebe Viktor, püspöki helyettes. KERESKEDELMI AKADÉMIA luiisii i;(7j:\bi;\. Czéljn az intézetnek : tudományos és szakszerű kiképzése azon ifjaknak, kik a kereskedés, forgalom, köz­gazdaság vagy iparvállalatok terén alkalmazást nyerni óhaj­tanak. A három éves tanfolyamból álló akadémia államse­gélyben részesül s végzett növendékei az egyéves önkéntességre vannak jogosítva Az akadémia igazgatósága gondoskodik, hogy a ta­nulók érettségi vizsga letétele után bel- és külföldi házak­nál, biztosító-intézeteknél, gyárakban stb. alkalmazást nyer jenek. Az 1890/91-ik tanév szeptember 1-én nyilils: meg'. Értesítőkkel ingyen szolgál i 3 Az igazgatóság. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a sárospataki közbirtokosság tulajdonát képező ,sáros­pataki nagyvendéglő és állás* és »klspa taki korcsmaház* f. 1890-ik év augusztus hó 25-ik napján d. e. 9 órakor a közbir- tokossági pénztári helyiségben nyilvános árverésen elfognak adatni. Az árverésnél 600 illetőleg 200 ft. bánompénzül leteendő lesz. Egyébb feltételek a közbirtokossági hivatalban bármikor megtekinthetők. Sárospatak, 1890. julius 3I. Dr. Lengyel Endre, I —2 közbirt. elnök. Tk. 2855/1890. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A s.-a.-újhelyi kir. trvszék, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy zemplénvármegye árvaszéke végrehajta­tónak Bállá Mihály végrehajtást szenvedő elleni 108 ít 50 kr tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a s-a.- ujhelyi trvszék (a s.-a.-ujhelyi kir. járásbíróság) területén lévő, S.-a.-Ujhely városa és határában fekvő a s.-a.-ujhelyi 1501. sz. tjkvben Bállá Mihály tulajdonául jegyzett 831. hr. sz. alatti közös bejáratú belhelyre és 40t. öi. sz. házra 600 ftban, — a 6888/a, (0890—6891) hr. sz. feketehegyi rét és dézsmás sző­lőre 100 fiban, a s.-a.-ujhelyi 1910. sz. tjkvben 8167. hr. sz. a. szinte Bállá Mihály tulajdonául jegyzett veresföldi szőlőre 10 ftban az árverést ezennel megállapított kikiáltási árban elren­delte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1890. évi szep­tember lló 29-ik napján d. e. 10 órakor S.-a.-Ujhelyben, a kir. tvszék tkkvi helyiségében megtartandó nyilvános árveré­sen a megállapított kikiáltási áron alól is el fog adatni. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárá­nak io°/0-át, vagyis 60 ft, 10 ft és 1 forintot készpénzben, vagy az 1881. évi LX. te. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881 -ik évi november hó 1-én 3333-ik szám alatt kelt igazságügyminiszteri rendelet 8-ik §-ában kijelölt ova- dékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elis­mervényt átszolgáltatni. Kelt a s.-a.-ujhelyi kir. tvszék, mint tkvi hatóságnál, 1890. évi julius lló 26. napján. IKIOlOS, tvszki bíró. 1890. vgh. sz. 507.-Árverési liirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. ro2. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, bogy a s.-a.-uj- helyi kir. törv. széknek 8480/88. számú végzésével Weinber­ger Hugó jelenleg munkácsi lakos felperes részére Leisero- vics József alperes ellen 1000 ft s jár erejéig elrendelt kiel, végrehajtás folytán nevezett alperestől Ladmóczon 1889. évi aug. hó 13-án lefoglalt s 1572 ftra becsült ingóságokra a s.-a.-ujhelyi kir. járásbíróság 4301(90. sz. kiküldő végzése foly­tán az árverés elrendeltetvén, annak a helyszínén, vagyis Lad­móczon alperes lakásán leendő megtartására határidőül 1890. évi augusztus hó 13-ik napjának délutáni 3 órája tűzetik ki, a mikor biróilag lefoglalt gazdasági eszközök, ölfák, juhok, életnemüek s egyébb különféle ingóságok az 1881. 50. t. ez. 107. és 108. §§-ai szerint a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak egyúttal mindazok, a kik a lefoglalt tár­gyakra elsőbbséggel bírnak, miszerint elsőbbségi igényeiket az árverés megkezdése előtt szóval vagy írásban alulirt végre­hajtónál az ■ 88(. 60. t. ez. itt. §-a értelmében a különbeni következmények terhe alatt bejelenteni el ne mulaszszák. Kelt á.-a.-Ujlielyben, 1890. évi julius hó 28-ik napján Pál I.jijow, kir. bir. végrehajtó. Kitűnő asztali bor 1 literes palaczk 40 krajezár, üvegért io kr. visszaadatik, továbcá valódi egri vörösbor 1880. évi. Szomorodni és asszuborok kaphatók : Malártsik György, fűszer-, csemege-, bor-, tea-, rum- és ásványvíz kereskedésében S.-a.-Ujhelytt.

Next

/
Thumbnails
Contents