Zemplén, 1890. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1890-11-02 / 44. szám
Sátoralja-Ujhely, 1890. november 1 44. SS. Huszonegyedik évfolyam. ELömnís íi Egész évre 6 írt. Félévre S „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek osak ismert kezektől fogadtatnak el. Xéxlratoi nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 kr. L nyílttérijén minden gar- mondsor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (Megjelenik minden vasárnap.) HIBEETÉSI Eli : hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes sző után 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt öisebetttk s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden D centiméter után 8 kr ssámittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtátik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. Szellemi élet a vidéken. Általános az a nézet, hogy a kultúrái haladás az országban általában azért oly lassú, mert szellemi élet a vidéken vagy semmi sincs, vagy úgyszólván semmi. Van ebben a mondásban egy kis igazság. A tudomány, művészet, irodalom középpontja a főváros. Áll ez a mi fővárosunkról sokkal nagyobb mértékben, mint bármely más fővárosról. Minden nevezetesebb szellemi mozgalom a fővárosból indul ki, s inig a fővárosi otthon, tűzhelyénél élvezi, a vidéki ember csak értesül arról. Jó színházak, nyilvános könyvtárak, ezernyi látni- és tapasztalnivaló, népszerű, tudományos felolvasások, az országgyűlési tárgyalások eleven mozgalmas képe : ez mindmegannyi tényezőjét képezi a fővárosban a szellemi élvezetnek, ennek folytán a haladásnak. Mi vidékiek mindezt nélkülözzük s csak az újságokra vagyunk utalva, melyekből nem ritkán a történt mozzanatoknak nem épen valódi képével ismerkedünk meg. A főváros polgárságának lépten-nyo- mon alkalma nyílik a szellemileg nemes szórakozásra; e mellett számos oly részlettel, oly kérdésekkel és tudnivaló dolgokkal ismerkedik meg, amiket oly kellemes módon sem könyvekből, sem újságokból elsajátítani nem lehet. A mi szellemi élvezetünk, egy-egy hangversenyben tetőzik, mely annál kevésbé elégithet ki teljesen, mert az is nagy ritkaság s az ily élvezet iránt való érzék e miatt valami nagy mértékben nincs is meg. A színházi élvezeteket, melyeket vándortársulatok nekünk évek óta ugy-ahogy nyújtanak, lehet még ehhez hozzáadni. Marad még az egyesületi élet, melyen alkalmunk van egymással érintkezni, s a nyilvános helyeken való rendes összejövetel, melyen vagy szórakoztató játékkal töltjük szabad időnket, vagy újságokat olvasunk, vagy pedig mikor annak épen ideje és alkalma van, politikai eszmecserét folytatunk. Elfogulatlanul ítélve, bizony nagyon szegényes eredmény ez ; de hát bármint csűrjük, csavarjuk a dolgot, egyebet sem hozunk ki, s összes szellemi, élvezetünk jóformán azokra a mulatságokra redukálódik, melyek a téli évadokon át az egyik vagy a másik egyesület részéről a jótékonyság érdekében rendeztetnek. S ez nemcsak nálunk van igy, hanem hazánk legtöbb vidéki városában, a hol hiába iparkodnak útját vágni annak a szellemi meddőségnek, mely teljesen lehetetlenné teszi, hogy a vidéken is, legalább a vidék nagyobb, intelligens elemekkel biró városaiban életerős szellemi középpontok keletkezzenek. Már próbálgatták, megkisérlették; nem igen sikerült, vagy egészen más lett belőle, mint amit szándékoztak. Van egy pár város ugyan hazánkban, ahol vagy régészeti vagy történelmi társulat van ; van város, ahol muzeum létezik, s talán itt-ott a nagyobb közönségben is mutatkozik némi érdeklődés az ily szellemi mozgalom iránt: de oly város, amely mozgalmas szellemi életével centrumát képezné egy nagyobb vidéknek s úgyszólván értelmi bélyegét sütné erre, kevés van, vagy talán nincs is. S igy megmaradnak ezek a városok mind a szó szorosabb értelmében vett provinciának, szűk látókörrel, kevés életrevalósággal s kicsinyes felfogással a köznapi go adok és bajok közepette. A törekvés mindig eredménytelen is fog maradni, amig egyoldalú lesz, s az ösz- szes erre hivatott tényezők egyetértőleg nem működnek közre. Mert a baj oka csak részben fekszik külső körülményekben, inkább a vidéki társadalmak egy nagy hibá, jában. Abban ugyanis, hogy a főváros szel- | lemi mozgalmairól többnyire hamisan értesülvén a lapok útján( igényeink nagyobbak, mint tehetségeink s törekvéseink már ebben j is akadályra találnak, s azután rendesen azt, ami szerényen, hangzatos követelés és rek- ! lám nélkül lép fel, kicsinyeljük, semmibe se veszszük. Innen van az is, hogy nem annyira csendesen élvezni, mint zajosan mulatni akarunk. Aki ezt az Ítéletet általában a vidékre nézve szigorúnak találná, az vonja le egyszer egy esztendő szellemi élvezetének rezüméját a vidéken — és nekünk fog igazat adni. Ezzel korántsem azt akartuk mondani, hogy a magasabb szellemi érdeklődés a vidéken egyáltalán hiányzik — korántsem. Van elegendő mindenütt ; de az a körülmény gátolja az utóbbit, hogy akik e magasabb szellemi érdeklődéssel bírnak, ezt másokban is felkölteni vagy nem akarják, vagy nem tartják magukat reá hivatottaknak* *). Ny. V. *) Az előre bocsátott vezércikknek bátran adhattuk volna ezt a címet: Ujhelyről-Ujhelynek. Bizony a szellemi élet városunkban is „úgyszólván semmi*. Akik ezen a téren nálunk vezetők voltak : vagy elköltöztek, (többen az élők sorából is) vagy belefáradtak, vagy egyszerűen félreállottak. A szellemi élvezetek szolgálatába szegődött társulatok, egyesületek vég- elgyengülésbe esvén, felvették a néhai nevet. Virágzó múlt helyébe lépett a sivár jelen. Legutóbb a »zemplénvármegyei orvos- gyógyszerész egyesület« húzta be a zászlót. Miért — máig sem tudjuk és nem is értjük. Hiszen mindig „zsuffolt ház« vette körül a felolvasó katedrát ? — Nincs felolvasó ? Van minden újunkra kettő. — Nincs pénz a felolvasott müvek kinyomatá- sáraf Ez pénzbe nem kerül, mert lapunk szívesen vállalkozik azok közlésére, kivált, ha a felolvasók lehető rövidségre és élénk előadásra törekszenek s ha, mint alattomban értetődik, az előleges birálatnál a szerkesztőség is beleszólást nyer. — Meg- . unja a közönség f Változatosságra kell törekedni a rövidség mellett, a komoly tárgyat a vig elemmel kell összeházasítani; meg azután műszavalással, recitálással, zenével, énekkel variálni, sőt táncmulatsággal is egybekapcsolni. Elég életrevaló és számottevő még a mi fiatalságunk ahhoz, hogy e tekintetben is lendítsen a dolgon, természetesen az oktalan fényűzés kizárásával. Eddig az volt az ellenvetés, hogy nincs alkalmas gyűlőhelye a táncra- perdülő pároknak. Most már van. A jó öreget, a vármegye székházának nagytermét, mióta aláfalazták, doktorai nem féltik az összerogyástól.Szóval itt az unalmas tél: gondoskodjunk a szellemi élvezetekhez vezető utakról, módokról és eszközökről. Ohyzer Kornél dr. és derék adlátnsai, (mert hozzájuk szólunk eljes bizodalommal) vegyék fel újra a felolvasó esték rendezését. Szerk. TÁftC A, Mikor három bolond tesz egypárt. (Elbeszélés három fejezetben.) A „Zemplén* számára irta: Mészáros Sándor. III. Fejezet. (Folyt, és vége.j A harmadik fejezetet úgy is kezdhetném, hogy most meg a harmadik bolondomról irok. János a kitett koporsót a kriptába tétette, a kulcsot meg éjfél tájban, hogy még nappal sem találjon reá, elásta jó mélyre az országút árkának a legfenekébe, Gábor eltűnt ismerősei elől, s midőn János hiába kereste, őis felment Pestre,ott pedig egyenesen azon banküzletbe, honnan nem régiben birtokára pénzt vett fel. — Mennyi is az összeg, kérdé, mit a háztól birtokomra vettem ? . . — A mi házunk, mondák, a birtokra adott — forintot, a bécsi ház pedig — forintot, összesen — ftot. — Helyes, egy hónap múlva kamataival együtt visszafizetem. — Akkor ismét öné a birtok. — Ajánlom magam. — Az üzlettől ment a másik üzlethez, hol, Gábor zálogosittotta el birtokát. — Mikor megmondták a birtokra adott összeget, ott is azt mondá : egy hó múlva kifizeti. — Hogy miből fizeti e roppant összegeket, senki csak ő tudá. A kis város, Szt.-Miklós, látta rémitő ször- nyüködéssel a két öregebb Fekete őrült tetteit, s kíváncsian várta, vájjon a harmadik miféle bolondot csinál, mert hogy csinál, oly bizonyos, mint bizonyos, hogy a másik kettő már túlesett a bolond dolgokon s kipottyant birtokából. — Az ördög vesződik tovább ezzel a birtokkal, mondá István egy napon. Pedig ő vesződhetett volna vele, hanem ő vele vesződött az ördög. Meg is szabadult birtokától nem sokára, mert megszabadulni ilyentől millószerte könnyebb, mint hozzá szabadulni birtokosnak ismét. * — De rengeteg sok pénze lehet most tekintetes uram , kérdé egy jómódú apró dzsentri tőle a vendéglőben. — Tudja, mondá neki hetvenkedve István, ha kanállal enném az aranyat, ezüstöt, aztán ötven évig enném, még sem tudnám megenni, A hallgató akkorát szörnyüködött a hallott mondáson, mert elhitte, hogy beleizzadt. — Rettentő ? . . — Pedig elhiheti. Istvánnak tovább nem volt semmi gondja, mint enni, inni, agarászni, pipázni, mulatni. Beleunt mindenbe. Ekkor kapta meg az eszét a bolond és tett ostobát. A legnagyobb munka idején ötvenével, meg százával fogadta meg a napszámos népet. A munkára napszámost kereső gazdák meg majdnem kétségbe estek, hogy mit csináljanak, körmükre égett aratás, hordás és egyébb fontosabb teendő és nem kapnak embert. István meg önelégülten mosolygott magában, mert tudta, a városban, környéken most ő a leg- emlegetettebb ember. És mit csinált azzal a temérdek emberrel ? . Megmondom, de csudálkozzatok, hogy ilyen bolond ember is akadt a világon ; — megfogadta azt a temérdek embert jó napszámért, mire ? . . a korcsmákban napszámba enni, meg inni. A legtöbbet evő, legtöbbet ivó külön dijat húzott. * * * Ebbe is beleunt a mi Istvánunk s azon gondolkozott, mikép tehetne nagyobb bolondot. összeszedte a cigányokat, kocsira ültette, és vitte Soroksárra. Szt.-Miklós összes jó kaszásait megfogadta kétszeres napszámra, enni-innivaló amennyi kell — lesz. Ezeket is Soroksárra transporálta. Mi lesz ebből ? A kaszásokat sorba állíttatta az ország-uton, a cigányokat meg utánuk állította, maga meg lóháton kisérte őket. S mit tettek ezek ? . . . Halljátok: az a bolond István Soroksártó- Szt.-Miklósig kaszáltatta az országutat, a poros ország utat. S hogy hű legyen a kaszálás, minden csár HT Mai számunkhoz fél ív inolléklot van csatolva.
