Zemplén, 1890. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1890-11-02 / 44. szám

Vármegyei ügyek.

A nemesi felkelők emlékoszlopa készen áll. A véletlen keze úgy rendezte, hogy azok, akik a zemplénvármegyei inzurgensek sorából 1809. junius 14-én a győri csatában elvérzettek, halottak napjára nem maradtak emlék nélkül. Az épi- tést vezető vármegyei küldöttség valószínűleg azt fogja a bizottságnak javasolni, hogy az újjá épített emlékoszlopnak ünnepies felavatása a jövő évi jun. 14-ére, vagyis a »zempléni vitézek« dicső halálának évforduló napjára tűzessék ki.

Pénztárvizsgálat. A pénztárakat vizsgáló küldöttség múlt hó 30-án foganatosította a vár megyei pénztárnak váratlan vizsgálatát. Az eredmény most is, mint minden alkalommal, teljesen megnyugtató. Talált a házipénztárban : 1283 ft

59 krt; az úti pénztárban: 12,187 ft 25 kr; a hadászati úti pénztárban: 5159 ft 56 krt; a betegápolási alapban: 3504 ft 61 krt; a közmivelő- dési alappan: 17,225 ft 30 krt; a tisztviselők nyugdíjalapjában: 54.743 ft 87V2 krt; a katona- beszállásolási alapban: 1020 ft 63 krt; a jegyzői nyugdíjalapban: 28,120 ft io1^ krt; az állategészségügyi birság alapjában: 10 ft 67 krt; az ipar-alapban : 490 ft 97 krt; a szegény alapban : 1009 ft 39 krt; a közigazgatási letéti pénztárban: 14, 336 ft 88 krt s igy összesen a vizsgálat napján volt a pénzvagyon: 134,499 ft 04 kr.

A tokaji tüzkárosultak javára főispán Öméltóságához érkezett:

1. Okt. 24-én országos könyöradomány a nagyméll. m. kir. bel- ügyministeriumtól:

.........................4152 ft.

2. Okt. 29 én az uj-pesti táncvigalom tiszta jövedelme Götnöry Oszkár, Óváry Lipót és Kazsinay Gábor rendezőktől:

................................ 330 ft.

3. Okt. 30 án a n. m. belügyminister által saját tárcájából újabban utalványoztatott:.........................10000 ft.

Az alispáni hivatalhoz érkezett okt. 24-én a szilágy-csebbiek táncmulatságából befolyt tiszta jövedelem : . . 28 ft,

Összesen: 14510 ft.

Hírek a nagyvilágból.

Battenberg Sándor hg. volt bolgár fejedelem, belépett az osztrák-magyar hadsereg szolgálatába s őfelsége által ezredessé neveztetett ki.

Ferdinánd, bolgár fejedelem, a nemzetgyűlés megnyitásakor mondott trónbeszédében hangsúlyozva emlitette, hogy nincs messze a nap, amelyen az igazságos bolgárügy ünnepelni fogja végleges diadalát.

Miklós nagyherceg, a cár nagybátyja állapotában javulás állott be. Orvosai remélik, hogy a búskomorság rendes lefolyású lesz és gyógyulással végződik.

Diplomaták találkozása. Caprivi tábornok, német birodalmi kancellár, Milánóban f. hó 7 én találkozik Crispi olasz ministerelnökkel s külügyi ministerrel. Hire járt, hogy ott lesz KAlnöky osztrák magyar külügyminister is ; most ennek valószínűségét kétségbevonják.

Az influenza (orosz nátha) Berlinben föllépett és több betegedési esetben halállal végződött.

Hírek az országbői.

Ottó főherceg, Károly-Lajos főherceg trónörökösnek második fia, a Holicson tartott parforsz- vadászaton oly szerencsétlenül bukott le lováról, hogy paripája alá került, Lába erős rándulást szenvedett,

Lipót herceg és neje Gizella hercegné királyunk leánya, több heti tartózkodásra Gödöllőre érkeztek.

Októberi villám. Zsámbökrétről (Nyitravármegyéből) jelentik, hogy ott a minap valóságos nyári égi háború volt. A villám beütött egy házba s teljesen elhamvasztotta.

Uj posztógyár. Beszterczebányán »A besz- terczebányai első magyar posztó- és gyapjugyár részvénytársaság« elnevezéssel ipartársaság alakult s a vállalatba 300,000 ít. tőkét fektetett be.

Orczy Béla br., a király személye körüli minister e napokban megválik állásától. Utódjául Szögyény Imre, kiilügyministeri osztályfőnök van kiszemelve.

Különfélék.

Lapunk mai száma, a kettős ünnepre való tekintettel, a szokott időnél egy nappal hamarább jelenik meg.

(Személyi hírek). Darvass Imre, Abauj-Torna- vármegye főispánja, m. hó 27 én városunkban időzött. — Dekker János honvédszázados a törzstiszti tanfolyam hallgatása céljából Budapestre távozott. — Előd Gyula, p. ü fogalmazó A.-Kubaiból az újhelyi pénzügyigazgatósághoz helyeztetett át. — Lipcsey Gábor honvéd gyalogsági és Pintér Jsnő honvédhuszár tiszthelyettesek hadnagyokká léptettettekelő.

(Halottak napján.) Üdvözlégy »csöndes emberek békés birodalma« — temető! Az élő jó ember köszönti kegyeletével a jó embernek nyugovó helyét. Az élő ember hiszi, a halott látja a kegyeletes munkát. Miriád csillagszemével az égnek nézik a halottak az élőket. Kedvesen veszik a kegyeletes megemlékezést, lenézik a hiúság vásárját !.. A holtaknak visszatetszik, ami az élőknek tetszik : csillogni a pompával ott, hol mindenkinék és mindennek csak egy szóból álló története van: volt\ Büszkeség, léhaság, csillogás — — nem illik a temető hervadásához. A halottak napja s a halottak birodalma csak arravaló, hogy ottan imádkozzanak : az élők a holtakért, a holtak az élőkért. Azért ne hivalkodjatok, de imádkozzatok 1 Sírhalmoknak legszebb, legillőbb ékessége az a gyöngyharmat, mely igaz könyböl ered. Ki igaz köny és imádság nélkül távozik el onnan, nem a kegyeletnek, hanem a hiúságnak rótta le adóját. És ha a sitok lángjai már elégtek, a mécsesek kialudtak : a holtak kegyeletes emléke maradjon hátra égő sziveitekben !

(Halálozás.) S.-a.-Ujhelyben múlt hó 28-án, d u. 3 órakor helyezték örök nyugalomra az ev. ref. sirkerben Slépán Mihály porait. — Dacára hogy a jó Miska bácsi már hosszú évek óta remetei magánosságban élt, sokan jöttek el, hogy végső búcsút vegyenek koporsójától és őszinte szívvel osztozzanak a család fájdalmában. A temetés szertartását az újhelyi ev. ref. egyháznak iskolázott énekkara nyitotta meg búcsúztató énekével, szivreható gyászbeszédet, a boldogultnak végső óhajtását teljesítve, Fejes István ev. ref lelkész, a költő pap mondott, ő maga is, kit az elköltözötthöz a tisztelet és szeretetnek leggyöngédebb kötelékei fűztek, helyenként a könyhullatásig megvolt hatva. Beszédé nek bölcselkedő részében találóan vázolta és jellemzően színezte ki a boldogultnak egyéniségét, mint az önzéstelen szeretetnek egy ritka nemes példányképét. — Férfiuságának delén előkelő állást foglalt el a vármegyei közéletnek oszlopos alakjai között. A 40 es évek elején felváltva előbb a bodrogközi járásnak, később pedig és épen az 1848—49-iki epoha alatt a n.-mihályi járásnak volt hazafias irányban munkás főszolgabirája. Mikor a szabadságharc lezajlott s az alkotmányos élet ege elborult, Horáe mondását követve : „Beatus ille, qui procul negotiis .... paterna rura bobus exercet suis« — ő is mezei magán gazdaságának intézésében keresett jóval biztató reményt. Mikor a politikai látóhatáron pittymallani kezdett a hegyek fölött, a provizórium idejében, ötét is csalogatták vissza a közélet porondjára — hiába. Független és szabad »arany középszerűségének« házikóját nem cserélte föl a jogtalan alapokon épült hataöm palotájával. Az alkotmányos élet és jogrend helyreálltával a vármegye avval tisztelte meg, hogy a Käszten- baurn-féle tömeg gondnokává tette. Később és végre a sorscsapások, csalódások elől és a világ zajától teljesen elszigetelt életmódra adta magát. Családján kívül, úgyszólván, mindenkitől elzárkózott. De hiába zárkózott el, jó emlékéhez hű tisztelői mindannyian, a vármegyei és kir. törvényszéki tisztviselők közül számosán, kortársai közül bizony már mennél kevesebben, ellátogattak koporsójához. Ami után régen vágyott, a csendes, háborittatlan nyu- galom'ntán, feltalálta szeretett hitvese és gyermekei mellett a temetőben, hol Boor, újhelyi ágost. ev. lelkész vett tőle, mint a hitfelekezetnek egykori felü gyelőjétől meleghangú búcsút. — Nyugodjék békével ! — A család által kiadott gyászjelentés igy szól: Nagyváradi Stépán Ottil, férje Farkas Dezső és gyermekei Erzsi és Irén, Stépán Vilma és férje dr. Szombathi László, özv. Stépán Gyuláné szül. Farkas Irén, nagyváradi Stépán István, özv. Besse- nyey Istvánné, szül. Stépán Erzsébet, Stépán Vince, Stépán Sándor, özv. Mezőssy Menyhértné Stépán Apollónia, Stépán Borbála, Bessenyey János, és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik szeretett édes atyjuk, apósuk, nagyatyjuk és testvérük illetve sógora Nagyáradi Stépán Mihálynak f. évi október hó 26-án, d. u. 5 órakor Rudabányácskán, életének 78-ik évében, végelgyengülésben történt gyászos elhunytác. Béke és áldás lengjen a szeretett halott porai felett!

(Az időjárásról.) E cim alatt hétről-hétre közölni szokott tudósításunkat, ma egy hete, ott hagytuk el, hogy az első hópihék, a tél fecskéi, megjelentek. Bizony, vasárnap reggelre ébredve decemberi külsejében tűnt szemünk elé a termé ■ szét. Két-három centiméteres hóréteg takarta a földet, nyomta a háztetőket. Ritkaságok ritkasága, hogy, mint most is történt, október végén legyen december. Hétfőn, kedden zuhogó eső volt, mely elmosta ugyan a havat, de elmosta a szüretelésben megakasztott szolős gazdák szép reménységét is, mert a tökén maradt termésnek nagy része lehullott, semmivé lett. Szerdán és csütörtökön jó száritó szél támadt, de közben-közben megint esett. Tegnap annyira-amennyire kiderült s nagyjából felszikkadt az eltésztásodott föld, — hozzá is láttak teljes erővel a szürethez. A jövendőmondók tartós, szép időjárásra számítanak.

(A »Zemplén« 1891 évi naptára) már elhagyta a sajtót s rövid pár nap múltával kikerül a könyvkötőtől is. Tartalmát a jövő héten meg- ösmertetjük.

dánál a kaszákat kalapálták, a tokmányokat meg borral töltötték teli.

S hol ebéd, vacsora ideje érte őket, bevonulva a csárdába, kezdődött az eszem-iszom.

Ilyen bolond ember is akadt ám a világon.

Mikor Szt.-Miklósra ért a csoport, lett any- nyi nézője, hogy a városban a halálos betegen kívül csak a házőrző kuvaszok maradtak.

Országúton port kaszáltatni hallatlan eset. Ilyent csak az tehet, a kinek annyi pénze van, hogy ha aranyat enne, még sem fogyna el.

De a mihez sohasem tesznek, inkább mindig elvesznek — fogy az. Hátha még mindig igen sokat vesznek el ? , .

Ilyen volt István pénzkészlete is.

Még egy nagy bolondot akart tenni, de a pénz nem engedte. Megelégedett a kis bolonddal is. Felszántatta a város homok- bányája környékét, aztán belevettetett vagy egy negyedzsák rézpénzt, s mikor már le boronálta, akkor rá eresztette keresni a népet, s az hanyatt oomlok, egymást törve rohant a homok alól előkeresni az elszórt rézpénzt.

Ez volt az utolsó tett, elfogyott a birtok ára, még egy nagy szép háza volt, eladta azt is,

a pénzt zsebre vágva elment a városból.

*

* *

Letehetném a tollat, de nem teszem, mert ha bolondokat állítottam olvasóim elé, be kell még bizonyítanom azt a jó magyar közmondást, hogy — bolondra száll a füst.

Éjfél időben János, volt birtokán, a puszta templom mögött, nagy titokba egy kocsi állt meg,

az egyetlen ember, ki a kocsin ült, leszált, elővett egy ásót s elkezdett ásni.

Kevés idő múlva nagy erőlködéssel egy kis vasládikát emelt ki a földből s tett kocsijára ; ásott tovább s hasonló ládikát emelt ki a földből. Ez ismétlődött még háromszor. Azután a gödröket be sem temetve viss óhajtott, merről jött.

Kevéssel később egy pusztai meglátva az ásást, azon töprengett, ki ásta azt, vagy mi célból ?.. . Hejh, ha tudta volna, mi volt ott eltemetve.

János volt az ásó s mit felásott — kincs volt.

Akkor fedezte fel, mikor a temploma már körülbelül kész volt. Megtehette volna nagyon- könnyen, hogy megakadályozza birtoka lefoglalását, de hagyta, gondolta, ha megint kiváltja.lesz csodálkozás.

Ki is tisztázta birtokát, magához váltotta Gáborét is ; de Istvánét már egészen nem tudta kifizetni, felét lefizette, a fele törlesztés alatt maradt. Egy két év, és ki lesz fizetve. Minderről a birtok-visszavásárlásról nem is álmodott senki. A három Fekete testvért tartotta mindenki elszegényedett embereknek, kiknek egy istenük s egy nadrágjuk, egyebök semmi ; no még a lelkűk, meg a bolond eszük.

Hát az meg miféle hir ? . . . kérdé a nép, mikor fülébe jutott a hire, hogy az összes Fekete birtokokat egy ember vette meg s az átadás ünnepére a városi erdő előtt tiz tulok lesz nyársra huzva, meg ötven akó bor csapraütve — a népnek, hogy emlegesse az átadást s hogy éltesse az uj gazdát.

A nép jól mulatott, evett-ivott, éltette az jó uj gazdát, s mikor hire ment, hogy az uj gazda nem más, mint Fekete János, a szemeket meresztették, a szájak meg nyílva maradtak ja nagy csodálkozásnak miatta.

Előkerült Gábor is s a nagy birtokot ketten Jánossal kezelték.

Jutott a rengeteg birtok hasznából minden jóra s a pusztai templomot is felszentelték igazi templommá, s a káplán kijárt oda minden vasárnap prédikálni a pusztai népnek.

A templom mellé épült iskola is, szerveztek egy tanítói állást is.

A városi iskolák, egyház, szegénység a nagy- birtokos jó tetteit mind érezték, mert adomány, ajándék egymást érte.

A kiterjedt nagy rokonság meg megtanulta a Fekete János, Gábor nevet tisztelni és tisztelve szeretni Lett a birtokokon aztán a famíliából sok gazda, bojtár s egyébb alkalmazott, ki minő állást érdemelt.

Kutyából nem lesz szalonna — mondja a közmondás, pedig itt is teljesült az ellenkezője, mert János, Gábor lett olyan igazi ur, ho^y párját kellett keresni messze földön.

— Hallod-e Gábor, rnondá nevetve egy napon János, Gábornak, két dió — egy pár, két ökör — egy pár, mindenből kettő együtt tesz egy párt. Mi testvérek vagyunk együtt -- egy pár. Mikor oly nagy bolondokat tettünk, voltunk — egy pár bolond. Hol van a harmadik, István ? Bizonyára, ha itt volna, lennénk hárman, de hárman is a jó elnevezés végett — egy pár bolond.

Folytatás a mellékleten.