Zemplén, 1889. július-december (20. évfolyam, 27-50. szám)

1889-07-07 / 27. szám

tan a 3—6 osztályon módszertanilag« szép számú tanítványaival feldolgozza. Bizony volt mit tanulni és volt- miben gyönyörködni. Egy a vendégek közül elragadtatásában igy sóhajtott föl: »holtig tanul a jó pap; mégis tanulatlan hal meg« ! Bi zony tanulhatott is ottan mindenki. Az érdemekben gazdag tanféríiu fejére éljenzések közt illesztettük a teljes elösmerés koszorúját, Nem sok híja volt a délnek amikor a másik tanterembe mentünk <z I—2-ik osztályt vezető tanító előadását '-'atni. Az itt működő tanítónak feladata volt is p módszeres ismertetése. Erről az előadásáig »den csak annyit jegyzek meg hogy : amilyen i ' mester, olyan a tanítványa 1 Mert bár a segédtanító még kezdő, már is emberül megállja a helyét. Könnyű annak, akinek olyan mestere van mint Sörögi! Be nem végezhetem igénytlen soraimat, mig a czigándi derék hiveknek és Sörögi tanítónak s kedves családjának vendégszerető szívességükért köszönetét nem mondok. Az iskolá ban felteritett asztalok mellett telepedtünk le az izle tesen felszolgált , jó magyaros ebédhez. Az első pohárköszöntőt nt. Buda János ref. lelkész mondotta a házigazdára Sőrögire, buzdítván az ö példájával a tanitói kart, hogy »előre!« A t. társaság tagjai közül még sokan emeltek poharat talpra esett beszédek kíséretében. Tudósításomat avval zárom be, hogy adjon az ég kedves hazánknak s egyházunknak sok oly derék híveket, mint a czigándi ref. gyülekezet és adjon sok oly tanítót — mint a párját ritkító, derék Sörögi Márton ! B. K.

Sztropkó magyarosodása. Vármegyénknek Galicziával határos legészakibb fekvésű városkájában, Sztropkón junius hó 25. 26. 27. és 28-ik napjain ment végbe az állami elemi iskolába járó növendékeknek évzáró vizsgálata, még pedig oly fényes eredménynyel, hogy e sorok írója kellemes kötelességének ismeri arról az egész vármegye közönségét értesíteni, meg lévén győződve, hogy minden igaz magyar lelki gyönyörrel vesz róla tudomást. Teszem pedig ezt annál örömestebb, mert tősgyökeres magyar létem dacára sokfelé hánytvetett a sors ; hoszabb ideig tartózkodtam a Hurbánok hazájában is, volt alkalmam elég keserű tapasztalatét szerezni az ottan lakók ocsmány magyar gyű löletéröl, mely abban is nyilvánul, hogy az előkelőbbek, papok, ügyvédők, folyvást tótul társalognak, nemcsak, de sőt lealázónak tartják magyarul beszélni. Ha beszélgetve közeledtek felém, már egy közülök oda súgta a többinek: *Dáj pozor, tám Je uherI« (Vigyázz, ott a magyar!) Bezzeg más világ van itt / Élve-halva a magyarosodásért, rövid ittlétem óta folyvást élénk figyelemmel kisérem a dolgot. Egyik ámulatból a másikba estem. Majálisuk volt a gyermeknek, nemzeti Színű zászlók alatt nemzeti dalokat zengedezve vonultak ki a szabadba. Kimentem utánuk én is, és egész napon át sem a gyermekek valamelyikétől, sem a kijött felnőttektől egyetlen egy idegen szót sem halottam még elvétve sem, hanem csak magyart. Sorra látogattam az iskolákat Gondoltam, hogy talán a magyarnyelv tanultatása mellett elhanyagolják a többbi tantárgyakat. Itt is kellemesen csalódtam. Azt az ideális miniszteri tantervet, melyet tiszta magyar-ajkú népiskolákban is csak kevés tanító tud ügygyel-bajjal megvalósítani: itt, ezekkel a német- és tót ajkú gyermekekkel a legsikeresebben feldolgozva találtam. S kié az érdem ? Első sorban a derék igazgatótanitóé, Sváby Istváné, kiben alapos pedagógiai szakképzettséggel odaadó ügybuzgalom és meleg hazaszeretet van párosulva; utána kartársaié, kik derék igazgatójukat minden tekintetben igyekeznek követni. Nagy érdeme van a tanügy iránt igazán lelkesülő iskolaszéki elnöknek: Degró Péter g. k, plébánosnak s Vásárhelyi Dániel gondnoknak — kik minden tekintetben serényül közreműködnek. Adja isten, hogy vármegyénknek hasonló iskoláiról hasonló tudósitásokat kaphassunk 1 Uher.

Egy másik tudósítónk, ugyan erről a tárgy, ról Írva, igy végzi levelét: A magyarosodás terjesztésének, de magának az állami iskolának is nagy segítségére lenne, ha Sztropkón kisdedóvó állitatnék fel. A kisdedóvó iskola létesítése tekintetéből Sztropkó város és közönsége nem idegenkedik a tőle kitelhető anyagi áldozatoktól, azonban szegénysége miatt csak keveset tehet. Az anyagi segítség legnagyobb részének tehát kívülről kell jönnie. A magyarnyelvet és népnevelést terjesztő egyesület valóban magasztos, úgy a jelen, mint az utókor hálájára érdemes tettet művelne, ha községünkben a már rég hangoztatott kisded- óvó iskolát mielőbb felállítaná és berendezné. Talán az országos kisdedóvó egyesület ha geográfiái és vagyoni helyzetünkről felvilágositatnék, részeltetne bennünket némi anyagi segítségben. Vagy a magas kormánynál nem lehetne kijárni legalább annyi évi segélyt, amennyit (200— 300 ltot) a sztropkai allami elemi iskola évente a varannai kir. adóhivatalba beszolgáltat ? Ezt az összeget méltán lehetne Sztropkó város kulturális céljaira fordítani 1 V. D.

CSARNOK,

A szerelemről.*)

(Folyt, és vége.)

Ilyen .szerelmi eszményképek," vagyis typu- sok, a világirodalom költészetében nem gyérek ; de mindmegannyi, mint a szerelem tragikus hősei oly utolérhetetlen bensőséggel és érzettel vannak felruházva és festve, hogy ragyogó csillagokként tündökölnek a szerelem láthatárán — és csak «törpékének bizonyulnak mellettök a nyomdokaikba lépő embertársaik 1 Ilyen vezércsillagok: Hero és Leander, Romeo és Julia, Pál és Virginia, Werther és Lotte, Abélard és Heloi'se sat. Ugyan melyik szerelmes nem ismerné e szerelem hősök egyikének vagy másikának szívszaggató történetét?! Igaz, hogy csak költött alak mindegyike, mely érdekünket köti le és képzelmünket annyira elfoglalja! De van e valami valószínűtlenség benne, hogy tényleg meg nem történhetett volna? íme, például, a Hero és Leander története : A szerelmes papnő, Hero, megszegi istennőjének tett esküjét, kedvese Leander pedig gondtalanul úszik át egy tengert és nem is sejti, hogy minden percben a halál martalékává lehet!

S midőn csakugyan sírját leli a huUámok között, szeretőjének szive utána szakad. íme, hol van a szerelem kétségbeesésének izzóbb szenvedélye, mint azokban a szavakban, melyek Hero ajkáról feltörnek, midőn Leandernek holtteste előtte fekszik?! Csak most tudja, hogy mit veszített kedvesében: csak most érzi a szerelem elvesztett paradicsomát, mikor már hasztalan csókolja a kihűlt ajkakat, az örökké lecsukott szemeket; és mikor már hiába lesi ezekben az élet egyetlen meleg sugarát 1 A kéz, melyet kezében tart hideg és a belőle áradói {agy szivéig hatol, A fájdalom őrjön- gövé teszi őt és őrjöngésében maga előtt látja kedvese haláltusáját; és mikor a fájdalom már minden könnyet kiégetett szeméből, egy haldokló lélek mély megindulásával látja maga előtt az üres, közönyös világot: ráborul a holttestre és szive megszakad !

De nemcsak a költők, hanem a regényírók müvei is azok, amelyeknek tükrében szoktuk az életet nézni és melyek kitörülhetlen nyomokat hagynak lelkűnkben és gondolkozásunkban. Az eredmény pedig az, hogy egy korszak irodalmi tendenciája csaknem mindig meghatározza ugyané korszak szerelmének tendenciát is. Vagy ki tagadhatná, hogy Jean Jacques Rousseau müvei nem voltak befolyással arra, hogyan szerettek az ő idejében?! Vagy gondoljunk csak vissza a közelmúltra, vagyis az 50-es évekre és Dumas (apó) regényeire, melyeket akkoriban úgy olvastak, mint az evan- gehomot; továbbá Sue és Soulié regényeire; mindezek tragikus szenvedélyükkel és sötét indulataikkal bizonyos szenvedélybe sodorták az olvasó közönséget, nevezetesen a gyúlékony ifjúságot, mely — magamat sem véve ki — napi munkáját előbb nem végezhette, mig péld. d’Artagnan szerelemhősének utolsó kalandjával nem volt tisztában.

Látjuk tehát, hogy rendesen a könyvekből ismerjük meg a szerelmet, melynek megfelelő tárgyát azután az életben szoktuk keresni. Költői színben és lánggal tele, vagy pedig holdsugárfény tői bűvösen elárasztva, mutatják be azt nekünk és gyakran egész életünkön át őrizzük meg azt a benyomást, melyet ifjúságunk legeslegelején belőlük merítettünk volt. Sőt némelykor magunkkal is visszük azokat viszonyainkba, szerelmünkbe és azt látjuk benne, amit a könyvekből sajátítottunk el. Azonban a mai irói nemzedék elszoktat minket a szenvedélyes álmodozástól és az emberi érzést inkább realistikus, de kórtani szempontból fogja fel. Azért is mindig megvagyunk lepve, ha egy újabb regényben a régi ábrándokat találjuk fel és a mai nyert igazságok helyett, melyek leginkább az ösztön befolyását az erkölcsi természetre tárgyalják, azon varázshatásu kék ködöt látjuk magunk előtt, mely fiatalabb éveinkben olyan nagy hatást gyakorolt reánk.

Kik manapság kivételesen még naiv lélekkel és romlatlan szívvel bírnak és még képesek arra a szenvedélyre, melynek neve szerelem, azok nem a felső rétegek 10,000-rei közt, hanem az alsókéban keresendők. Itt, a szabad természet mindennapi nyilvánulásainak közvetlen megfigyelése és az erdő és rét folytonos szemlélete folytán, tehát kiválólag a falusi nép romlatlan, műveletlen rétegei közt keresendő és fel is található még az emberiség ama boldog töredéke, mely a szerelemnek, mint az emberi szív legerősebb és legtermészetesebb szenvedélyének, a legnagyobb odaadással hódol. Itt, a városi zajtól távol és minden nyűgtől menten, legélénkebben is nyilvánul a szerelem; itt a fiatalság legmerészebb gondolatai ő neki szen- telvék, és hol és bármikor is az lehet, legyen az akár az északi sark zordon vidékén, vagy pedig az egyenlitő forró égöve alatt: egyenlő erővel tör ki és hódit!

S a szerelemnek az emberi nem történetében

•) A zemplénvármegyei orvos-gyógyszerész egyesület által rendezett népszerű ismeretterjesztő esték sorozatában raárc. 10-én felolvasta Dr. Welszberg Ziigmond.

eme közös jelensége megmagyarázza egyszersmind annak azon tüneteit is, melyek, ha túlzottak, a szenvedély kóros kinövéseiképen tekintendők, és melyek rendesen ama finom határvonalon csapnak át, melyen túl a szerelem költészete megszűnik természetesnek lenni és «kóros eltévedés» jellegét ölti magára. Nem kételkedünk ugyan, hogy a szerelmesre nézve nincsen szebb, nem létezik boldo- gitóbb valami, mint szeretőjének — szeme; mert szemében, mint lelkének hű tükrében jóeleve meglátja a kimondhatlan gyönyörnek egész menyországát azon esetre, ha szerettetik, és a legkínzóbb fájdalmak egész poklát azon esetre, ha szerelme viszonzásra nem talál. De a szeretők szemeinek ezen istenitésében, mely valamennyi szerelmes közös tulajdona, rejlik már egyszersmind a tébolynak egy szikrája is; mert a szemek azen istenitésétől, azon kóros állapotig, melyben kizárólag a szeretőnek csakis szemeit, de semmi egyebet nem talál szeretni valónak, már csakis egy lépés 1 Más ismét kedvesének csakis kezeibe szerelmes. Folyton maga előtt lát oly .eszményi* kezet, mely szerelmének tárgyát képezi, és nyomban elszomorodik ha közelebbi vizsgálatnál, a természetben csak némi eltérést is talál képzeményétÖl. A harmadik megint a női hajnál büvölőbbet nem is ismer és csakis női hajért rajong! Egy negyedik ismét csupán a hangba szerelmes. Szeretőjének hangja «angyali hang» számára, melynek hallatánál a menyországban véli magát és — őrjöngni kezd ! Az ötödik végre egész lényét szeretője — lábába helyezi; ha szeretője lábát látja, mintha valamennyi báját a lábban ösz- pontositva látná! De valamennyi szerelmes és kivételesen némely józan is, a női kecsesség cégérét a — szájban látja. Nem is hiába jellemzi nagy jelentőségét ama népdal, mely igy hangzik, hogy: Ez a pici száj,

Jaj be nagyon fáj,

Ha csókját nem élvezni,

De csak képzelni -- muszáj !

Látjuk tehát, hogy az imént rajzolt »szerelem bolondjai« és az u. n. »bolond szerelmesek« közt az a lényeges különbség, hogy az utóbbiak a szeretőt egészben véve, tehát testestől-lelkestől imádják, miglen az előbbiek, csakis egy töredékéért rajongnak. De, valjuk meg csak őszintén, egy csepp bolondság mindegyik szerelmesben rejlik, ez megirigyelt előjoga, mig fiatal és megérdemelt; büntetése, ha vén! mert:

Remélni oly nehéz A kornak alkonyán,

S szeretni tilt az ész Letűnt remény után zengi a költő

Mindazonáltal mégis leggyönyörűbb az érett férfiúnak szerelem vallomása, mert szép és igaz együttI E szerelem mély, csöndes, állandó és meleg — és egészben véve olyan, aminőt azok kívánnak maguknak, kik már ismerik a szív boldogságát, de egyszersmind féltik is. Azonban a nö, kinek a szerelem »éltető elem«, és kinek szive mindig áradozik, ritkán hajlik meg a komoly és csöndes szerelem előtt. Ingerlékeny és ideges természete az erős szenvedélyt szereti ; ő neki csak az szerelem, mely mint szenvedély lén föl, — és bárminő korú és tartamú, érte hévül és nyíltan vallja szerelmének! A titkon érte epedé szív, legyen bárminő mély érzelmű, ritkán akad elismerésére; ő mint hóditó, mindig megkívánja, hogy a meghódított hódoljon is neki, és mint győző elvárja, hogy lábainál lássa is a legyőzöttet! Ez okból nem nagy súlyt fektet arra, kit hódított meg tulajdonképen és e könnyelműségének köszönheti leginkább gyakori csalódásainak keservét, mert azt tartja, hogy szeretni, a nö végzete és rendeltetése ; és bármily keserű csalódá - sokon is ment légyen keresztül szive, ha a sze relem éltető sugara Ismét, és valahányszor csak érinti : uj életre támasztja eltemetett reményeit; elfeled, megbocsájt és ismét — szeret! Mert a nő

.... csak szeretni kész.

S szerelmében magát feláldozó csak!

E ki nem apadó szerelemforrásért pedig tisztelet és becsület a nőknek 1 Legyenek bár más egyéb tekintetben kifogásolhatók, de a legmagasztosabb érzelem tekintetében, övék az elsőség I

»Szerelmetek szivünkbe nyomott szavai, szent talizmánként kisérnek sírunkig — és valószínűleg

— végtelen szerelmének zálogául és sáfáraiul teremtett az úristen titeket, oh nők 1 Hozzátok el a szeretet országát, hogy felvirágozzék a szerelem: mert nektek adatott a megtérítés hatalma!" mondja egyik hő tisztelőtök — kinek ebbeli nézeteit és óhajait mink is osztjuk, midőn — záradékul — azt mondjuk, hogy: boldog csak azon korszak, melynek női nemzedéke, mindenek dacára, hisz a szerelemben; a férfiéban is, a magáéban is, és imádja azt, mint a szív evángeliomát, édes álmát 1

— Mert:

Oh szív édes álma, ha nem álom volnál,

Perc, rövid múló perc, soha el nem múlnál!

Rózsa, mindig nyílnál, el sem is virulnál,

Szerelem, szerelem, jaj be áldott volnál!

KÖZ GAZDASÁG. Tokaj-Hegy alj a pusztulása.

— A szakértők tanulmányútja —

A filokszera-kérdés tanulmányozására az orsz. gazdasági egyesület borászati szakosztályának kö-