Zemplén, 1889. július-december (20. évfolyam, 27-50. szám)

1889-10-27 / 43. szám

beli megkeresésre — szerezhetők a fóldmivelés ügyi ministeriumtól, a kecskeméti állami „Miklós telep» és az összes vincellériskolák igazgatóságaitól (Érdiószeg, Tarczal, Budapest, Ménes, Pozsony); a borászati vándortanitóktól (i. Tuss Antal, Gödöllő. 2. Deák Tamás. Székesfehérvár. 3. Dezső Miklós, Pécs. 4. Guzmann Dénes, Misztótfalu); a phylloxera felügyelőktől (1. Lehóczky De­zső, Budapest. 2. Máriássy Antal, Kassa. 3. Vény János, Fehértemplom). 111. Hová küldendők a megrendelések ? A kitöltött bélyegmentes megrendelési ivek a földmivslésügyi m. kir. ministeriumhoz külden­dők be és pedig legkésőbb idSp. évi november hó jo.ig. IV. Intézkedés az esetre, ha a megrendelések a telep rendelkezésére álló vesszők mennyiségét felülmúlná. A mennyiben a beérkező megrendelésekben több szőlővessző kéretnék, mint a mennyi a telep rendelkezésére áll, ez esetben azon termelőknek igényei vétetnek első sorban figyelembe, kiknek megrendelései korábban érkeztek be. V. Vesszők árának beszedése. A szölővesszök ára ép úgy, mint a vasúti szállítási költségek, utánvétel utján fognak a vevők­től beszedetni. Megjegyeztetik, miszerint a megrendelő alá­vetni tartozik magát annak, hogy az esetben, ha az utánvéttel küldött vesszőküldemény átvétele iránt bármi okból nem intézkednék : a ministeri- um a vesszők vételárát, a felmerült összes szállí­tási s egyéb költségekkel rajta behajthassa. Budapest, 1889. szept. hóban. Földmivelésügyi m kir. ministerium. 128/eln. sz. T. Zemplénvármegye alispánjától. Nyílt rendelet. Mindazon községek, melyek a sZemp- lén‘ hivatalos lap árával a folyó évre és egy- vagy épen több évekről hátralékban vannak, ezennel felhivatnak, hogy tartozá­sukat még a f. október utolsójáig múlha­tatlanul közvetlenül a nevezett lap tulajdo­nosának küldjék be ; mert különben ellenök a jövő hónapban a végrehajtási eljárást el­rendelem. S.-a.-Ujhely, I889. okt. hó 4-én. Matolai Etele, alispán. Halottak napjára­Ha a halottakra gondolok — nem sze­retem a mát. Ha megvillan előttem a régmúlt idők dicsősége : el kell fordulnom azoktól, akik a jelent alkotjuk. És, ha álmaim gőzkörébe tolulnak tör­ténelmünk és közéletünknek letűnt nagy­ságai, a sírba szállt szivek és nagy elmék, a megmosolygott becsület és a kigunyolt sze­ál, érzőbben nyilatkozik alanyisága örökszép da­laiban, mint Szemere lírájában, ki az élet legked vezőbb viszonyai között, bölcselő természeténél fogva inkább az értelmi költemények hangján szólt, mintsem a kedélyién. Mig Boruth kiválóan erővel teljesen színező elbeszéléseivel, az eredeti­ség tüzétől ragyogó népdalaival és humoros köl­teményei elevenségével tűnt ki, — addig Szemere, mint már tárgyalók, tudjuk, mily téren tündököl- tette lelki erejének fényét. De mindamellett is, sok van Boruthnál ama költői hangból, mely Sze­merénél a humoros bordalok és politikai célzattal biró költeményeken áthúzódik, — azon különb­séggel, hogy Boruth a versalakok csinosságára, ütemeinek, méreteinek pontosságára, a rímek csen­gésének kellemére, a költői választékosság erejére és hasonlatainak folytonosságára s művészi színe­zetére is gyakran sokat ad. A mit Boruth leír, azt többnyire egy hivatott költőnél tapasztalható munka gonddal való kiállításnak tekintjük.1) E körülmény mindenesetre nagy érdeme A ki Boruth költeményeit nemcsak lapoz­gatja, de figyelmes olvasással kiséri azokat s bele igyekszik magát találni a költő helyzetébe, — sok­szor azt fogja mondani: E költő dalai az élet és természet jelenetei által keltett érzeményeknek gyönyörű költői kifejezései; szívügyei a szerelmet, vágyat, merengést, reményt, az aggódást, a bü- csut, a boldogságnak már-már elérkezett perceit zengik ! — az évszakok példázó jeleneteiből a lé­lek, a szív fellángolásának útjaira tér, s már már *) Mintaszerű pl. a nyelvkezelés s a gondolatemelkedés szempontjából ódája (II. Rákóczi Ferenc. . .) Hátha még a kezdetben választott verslábak következetesen tartattak volna meg, vagy legalább az ütemeknél találnánk kifogástalan beren­dezésre, mennyivel jobban magasztalná B. E. lantját ! rénység: kitör belőlem a gyűlölet, a megve­tés szenvedelme minden iránt, ami összefog­lalható e szóban \jdenkor. Hát ’mi vagy te jelenkor ? Önszeretetedbe és öncsodálatodba mé- lyedt gőgös zsarnok, aki leverted, nevetsé­gesé tevéd igaz trónusán, sziveinkben, a szel­lemi istent, hogy a világ elé állítsd a magad porló alkotásait s büszke daccal kiálthasd : íme itt van az isten, a szellemi munkát végző kifejlesztett anyag. íme, én ember, én vagyok az isten, aki tudom kényszeríteni a végtelen természetet, hogy mutassa meg csodás alakulásait s pa­rancsszavamra rontson, vagy teremtsen óriási erejével. Le tudtam tépni a szellemi isten ar­cáról az ezredéves nimbuszt, mely alatt a cso­dás titkokat, ezt a szent semmit, évezredeken keresztül imádta a buta emberiség. Mi volt azelőtt az ember ? Egy áhitatos örjöngő csapat, egy földön csúszó horda, melynek minden időben meg­volt a maga Gessler-kalapja. Hol egy durva, hol egy finom kezű zsiványban, hol egy lel— kedre nehezült beteg képzeletben, amit elne­veztél hitnek, alázatosságnak, köteles hűség­nek, szentségnek, Köd ülte meg agyadat és szivedet. A villámos förgetegnek kellett végig seperni rajtad. A buta fa, amely termett és hagyta magát nyesni, vágatni, a föld mélyébe sü- lyedt, hogy uj anyag-és uj szellemként kerül­jön elő. Véred és verítéked elömlött a sáros földön. Ez a kettős erejű harmat nevelt föl ! A vér és köny. A gyémánt a porával csiszolható csak, — téged csupán a kiontott véred és kisaj­tolt könyüd tehetett nagygyá. És most ki akadályoz meg abban, hogy belé kiáltsd a világűrbe, melynek látod és érzed minucionális moccanatát is, hogy : én, a fejlett anyag, én vagyok az Erő, aki tudok villámlást és dörgést, fagyot és meleget te­remteni, csak úgy, mint a nagy természet ; aki tudom kényszeríteni az öntudatlan anya­got, hogy oszoljon parányos elemeire s al­kossa magát uj anyaggá! Én, a gő«- és villám-korszak embere, én vagyok a Hatalom / Ide nézzetek. És dobbantasz a lábaiddal s azt hiszed, a iöld rendült meg dobbanásodtól. Pedig csalódok Csak a lábaid gyöngék. Azok remegé­sét érzed. Betegség, hallucináció az egész. Te jelen embere, te gőgös tagadás, te önámító ördög, te vagy az erő, te vngy a hatalom ? Hát kényszeritsd a hegyes levelű, piciny a nyugalom, a mennyei érzés zöld szigetére jut! de egyszerre csak észreveszi a figyelmes olvasó, hogy Boruth érzelemszálai megmozgatják ama fa­bábokat is, melyeket anyagelviségnek nevezünk. E szálak között pedig ketté van, melyet költői világában legörömestebb rángat: a maga erkölcsi szabályainak dicsőítése — és e földi lét után az örök megsemmisülés hangoztatása. Remélem, m. t. hallgatóság, — kegyesek lesznek engemet nem félreérteni. Ezzel nem azt állítom, hogy Boruth költőnknek úgy kellett volna írnia, a mint olva­sói szeretnék ; hanem pusztán arra akarom becses figyelműket irányozni, hogy a költőt mindig azon szempontból tekintsük, a melyből önmaga kiin­dult. Ez alkalommal azt tettem. Midőn tehát Boruth költeményeiből azt vesz- szük ki, hogy ö olykor ellenlábasa önmagának, azzal nem azt állítok, mintha költeményeiben meg nem volnának az erkölcsi és hasznossági elvek, mintha ő benne — kegyeskedjenek csak majd al kálóm adtán kedves népdalait elolvasni 1 — meg nem lett volna egy, hangban érzelmes, olykor az ég kékjéig emelő hivatott poétái lélek ; hanem csakis azon körülményt mérlegeltük, hogy sok szór akár dalaiban, akár humoros szólásában, Aranynak öntudatos követőjére valló derék elbe­szélései mellett, egész komolyan, — tehát nem gú­nyosan nevetve, mint Horác, nem a gúny erős fűszerét használva, mint Székács és Gyulai, nem dor- gálón szólva, mint Juvenal, — oly költői fordulatok használatában keresi vagy tán akarja felmutatni a szépet, mely fordulatok szinarany gyanánt az egyéni érdekek, a személyes vágyak kielégítésé­nek talmi aranyát mutatják. A költői műben az eszményi célnak mindig uralkodónak kell lennie. A szépmü által okozott gyönyör független a köz- ’ füvet, hogy kerekre teremje leveleit. Az gyönge és hajlékony, hajlékonyabb mint a gondolatod, százával taposhatod, — nos hát mutasd meg rajta hatalmadat ! Hajtsd meg fejedet Borulj a porig te roskatag gőg, te mának élő gyöngeség! Tekints a temetőbe, ahol véget ér hatal­mad, ahol fölszáradsz, mint a nyári harmat s lesz belőled — laza por, semmiség. Nem érzed, hogy megcsap az enyészet szele ? Mintha megállana szíved verése. Szaka­doznak talmi idegeid ? Száradnak, összefon­nyadnak benned a kémiai vegyülést elősegítő hajszálcsövek. Megbomlik a zúzott gépszer­vezet működése. A nedv gyilkos gáznak pá­rolog ki belőled s az ásványi rész oda kí­vánkozik, ahonnan eredetét vette. Pornak a földbe. Gőgös ember — tekints a temető felé s rendülj meg! K—i —Ő? A vármegye ülésterméből. (Folytatás és vége) A közgyűlés első napjáról szóló jegyzőköny­vek észrevételnélkülieknek találtatván — meg- hitelesittettek. Folytattatván a közgyűlés, az elintézés alá került ügyeknek hosszú sorozatából felemlítjük e következőket: a járási főszolgabiráknak az 1888. évről szóló közig, naplószámadásaik megvizsgál­tatván, rendben találtattak, — erről, valamint a számadási fölmentvény megadásáról a belügy­minisztériumhoz jelentés tétetett. Betegápolási pótadó után f. évi szept. hó végén 18,737 ft 37 krnyi követelése volt kint a vármegyei alapnak. E hátráléknak f. évi nov. hó 15-éig leendő behajtása meghagyatván, egy szersmind kötelességükké tétetett a j. főszolga bíráknak, hogy a befizetéssel késedelmező bírákat vonják felelősségre. — Sára község lakossága, mely az idei tavaszi árvíz folytán hajléktalanná vált, áttelepítésért folyamodott s kérte, hogy B.-Zsadány községhez csatoltassék. Folyamodásuk kiadatott Vtczmándy Ödön főjegyzőnek, mint az e célra alakított bizottság elnökének, hogy a j. főszolgabíró, tisztifőügyész és kir. mérnök társa­ságában a helyszínére menvén, s az ügyet sür­gősen előkészítvén, adjon annak érdemére vonat­kozó konkrét javaslatot, — egyszersmind a kisa­játítási törvénynek megfelelő irányban való ki­egészíttetésére az orsz. kormány felkéretett. — S.-Patak és M.-Laborcz székhelylyel újabb két szolgabirói járás létesítésére kéretett föl már ré­gebben a belügyminiszter, ki leiratában értesí­tette a vármegye közönségét, hogy a járások szaporítását elvben nem ellenzi ugyan, de a meg­felelő javadalmazás híjában a kérelmet teljesíthe­tőnek nem találta Tudomásul vétetett, — A pósta-takarékpénztárak a cheque és clearing forga­lomra is berendeztetvén, e körülmény a vár­megye lakosságának tudomására adatott. — Könyöradomány gyűjtése körül sok visszaélés napi érdekekkel összekapcsolt élvezettől: A szépmü felemelő és nemesitő hatása az, hogy lelkünk fen- sőbb eredetének tudatát költötte fel s összhangzó életre serkent. Minden nép műveltségének fölté­tele, mint a történeti tapasztalás igazolja, a vallás, tudomány és a szellemmel együtt az érzékeket is érdeklő művészet. De hagyjuk a kitérések folytatását 1 Boruth költészete, a mennyiben mesterkéletlen, magyarán szóló és saját keble örömének, reményének rohanó üde patakjából, majd fájdalmai- és vágyainak for­rásvizéből merit, — mindig hű barátként fog kö­zeledni hozzánk. Hisz’ kora Tavaszszal, (költ. 253—254. 1.) midőn kopár partok közt siet a pa* tak, az enyhe völgyekbe viszik léptei; körülötte mély csend, mint a templomban, mielőtt megzen- dült volna az ének a buzgó ajkakon. Ott leül; jól esik a napmeleg neki. Gondolatai messze, — járnak : ^Messze ragadnak gondolataim. . . S csak úgy forr bennem minden érzemény ! Előttem egy szép, álmodott jövő, S égő szivemben uj vágy, uj remény I . . . Hisz’ ifjúságom napja süt még rám, S e nap sugára oly hő, biztató. . . Előre hát ! . . . de mi az ? . . . mintha egy Bűbájos dallam volna hallható! . . .* (253. 1.) Madárdalt hall ott az enyhe völgyben! a tavaszi verőfénynyel hit és remény mosolyg rá a napsugár árnyában : ,Mi vagy, mi vagy te bűvös kis madár ; S honnan dalodban az a hatalom í! . . . A bibliának vagy tán angyala, S egy uj élet hangja szól ajkadon ? S tán a feltámadás ünnepén is, — Lehulljanak bár nap, hold, csillagok, — Csak úgy ébred föl a holt emberiség, Ha megzendül fölötte szép dalod !* (254. 1.) Ki nem érzi itt a költői stil természetessé* Folytatás a mellékleten I

Next

/
Thumbnails
Contents