Zemplén, 1889. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1889-06-09 / 23. szám

Sátoralj a-Ujhely, 1889. junius 9. 23. sz. Huszadik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁB. Egész évre 6 frt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 űrt 60 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Eézirator nem adatnak vissza. Egy es szám ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (Megjelenik minden vasárnap.) EIBDETÉSI DÍJ ; hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s kör­zettel ellátott hirdetmé­nyekért térmérték szerint minden □ centiméter ntán 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. HIVATALOS RÉSZ. 34042/II. sz. Magyar kir. belügyministeriumtól. Zemplénvármugye központi válaszarányának.*) Sátor dija-Ujheiyen. A Sátoralja Ujhelyen küszöbűn álló képviselő választás indokából, a folyó évi május hó 19 én tartott ülésében 17. sz. a. hozott és Székely Elek sátoralja-ujhelyi lakos által közbevetett és közvet­lenül hozzám benyújtott fellebezéssel megtámadott azon határozatát, melylyel kimondatott, hogy a vármegyei,tisztviselők, községi jegyzők és községi bírák a korteskedésbeni részvételtől, a választókra való nyomás gyakorlásától, azonnali hivatali fel függesztés terhével eltiltatnak és utóbb nevezettek utasittatnak, hogy a községi elöljárói és képviselő testületi tanácskozmányok helyeire, mint közhe­lyekre pártjelvényeket ki ne tűzzenek, azok kitű­zését meg ne engedjék s ha ilyenek már kitűzve lennének : azokat onnan rögtön és személyes fe­lelőség terhével távolittassék el, és ezen intézke désről a választók hirdetmény utján értesittetni rendeltettek, mint illetéktelenül hozottat, törvényes­ség szempontjából feloldandonak találtam. Mert habár teljes mérvben helyeslem a határozatnak érdemi rendelkezéseit, melyek igazságos végre­hajtatásuk esetében a választási szabadságot biz­tosítani és megóvni alkalmasak, mégis miután az 1872 ' ‘ VVVTTr p vála<?7.ráoi eljár sról szóló V ik fejezete a központi választ­mányt a törvényhatósági közigatás köréhez tar­tozó ily mérvű intézke«. »ek e, valamint varme és V zésr nem jogosítja, a határozatot feloldanom kell ílyszer'l eljárás végett értesítem Budapesten, 1889. évi május t A magyar szent korona országainak vörös-ke­reszt egylete a mozgósítás esetén az ország határain •) Ezen elvijelentőségü ministeri intézvényt, mint lénye­gileg a választási szabadság érdekében egy a jövőre nézve nagyfontosságn precedenst, célszerűnek véltük egész terjedel­mében közölni. A mint az intézvényből kitűnik a közp. vál. határozatában kimondott elvek a magas kormány helyeslésével találkoztak, a törvényes formák szempontjából azonban nem a közp. vál. de a törvényhatóság jogköréhez tartozott volna a határozat él' annak végrehajtása. Szerk. T h * 0 A, A csillaglakókról.*) — Vége. — A lények itt mindent rózsaszínben láthatnak, ez itt az uralkodó szin. Az élet gyorsan tenyészik és múlik el, többet élveznek, mint gondolkoznak. A Merkur és Vénus lakók fölött legragyogóbb és legnagyobb csillag a föld. Most a föld következnék, hogy kik laknak itt, tudjuk; azt hiszem elég alkalmunk volt és van megismerni ar embert, bár ez néha csak oly nehéz, mint akár hold a lakóinál. A földön túl az a szép veresfényü csillag a Mars, kisebb kiadásban a föld maga. Kisebb mint a föld, de rajta hihetőleg ugyanazon élet­viszonyok vannak. Van forró, mérsékelt és hideg égöve. A tavasz, mely ott decemberben kezdődik, hosszabb mint a nyár s tele, mely szeptember végére esik, rövidebb, mint az ősz, melynek kö­zepe juni 21-én van. Légköre vörösös szinü, vala­mivel ritkább, de tisztább s kevésbé felhős, mint a mienk. Van vize; a szárazföld és tengerek egyen­letesebben vannak beosztva; tengerei földközi *) A zemplénvármegyei orvos-gyógyszerész egyesület által rendezett népszerű ismeretterjesztő esték sorozatában 1889, évi február hó 24-én felolvasta: Zombory Gedd. belül felállítandó tartalék-kórházak és beteg nyug- j állomások részére szükséges betegápoló és sebesült- ' vivő személyzetet a népfelkelők soréiból kívánja épen úgy biztosítani és már béke idején beoktatni, a mint ez a sebesült-szállító oszlopokra a mozgó­kórház és mozgó-rakár részére a honvédek sorá- ! ból már is megtörtént. Az egyesületnek ezen nemes törekvését tá ! mogatni óhajtván megengedem, hogy ezen alkal- I mazásra népfölkelési kötelezettségben álló egyének ! felvétethessenek. Egyszersmind tudomásul hozom, { hogy mindazok, kik betegápolási és sebesültvivói i szolgálatban a vörös-kereszt egyesület által kiké- j peztetve lettek, az egyesület előterjesztésére a i fegyveres szolgálat alól mozgósítás esetére felfognak | mentetni és rendszerint lakhelyük körletében, esetleg ! annak közelében a vörös-kereszt egyesület által felállítandó betegápoló intézeteknél fogják szolgá­latukat teljesíteni. Ezen kioktatásra jelentkezhetnek 25 évesek­től kezdőleg az egészségügyi csapatoknál szolgál­tak kivételével az összes népfölkelésre kötelezett ka­tonailag kiképezett és kineni képezett egyének, kik j szellemileg és testileg magukat ezen alkalmazásra ! elég erőseknek és képeseknek gondolják és a kik sem a közöshadsereg póttartalékában, sem a hon­védség nyilvántartásában nem állanak. Az említett alkalmazásra szolgáló kioktatás i a budapesti; pozsonyi, kassai, temesvári, zágrábi j helyőrségi kórhásakban és a kolozsvári csapatkór- : - • ••• • r ' öan történik. Evenként egymást követő nyolez tan- I folyam álli '.fk fel, melyek közül az illetők a I engedi, bár melyikre is JéTenkezhetnek. Az első oktatási idő foly ‘- évi Julius hó i-én tkezftk hat heti oktatás alatt a vörös- '*M katonai illetékben reszesit- ' a szükséges ruhá­im esnek, j ham nt e* kell váilalniok» hogy az oktanM 1 idő igukat az intéz t szabályai szerint al­I a . A kttjfclyam kötelezik magúkat, ségük tartama alatt mozgo^... len, a/on zethez, a melyhez be lesznek oszta, lapban közlendő felszólításra és az abban •*. zendő napon, szolgálatra jelentkeznek a népin, lés fel nem hivása esetén is. A tanfolyamokra való jelentkezések a vörös kereszt egyesület igazgatóságánál (Budapest, T tengerek, tengerszemek természetes vagy rr séges összekötő csatornákkal. A mezők zöld helyett sárga színűek. A csil­lagos ég felettük nagyobb, fényesebb; két kis holdja van s legragyogóbb csillagjuk a föld. A I nappal alig félórával hosszabb, mint nálunk A nap j körül nagyobb kört fut, valami csekélylyel hosz- ! szabban is mozog s igy az év ott hosszabb, 668 í napból áll, s minthogy minden 6 évből 4 szökő ! év, ilyenkor 669, a mely 687 földi nap tesz egy esztendőt. A csillagászok távcsöve egy égi testet sem I búvárok úgy át, mint ezt S minden oda mutat, 1 hogy ott hozzánk sokban hasonló lények, embe­rek laknak s mig az előbb ismertetett bolygók j lakóinak életében nagyobb szerepet játszhatik a j könnyelműség, szenvedély és élvvágy: a Márs lakói higgattabb godolkozásuak Városaikról, épit- : ményeikről csodás dolgokat sejtenek. A tudományban, művészetben talán előbb vannak, mint mi, intézményeik nagyobbszerüek, életnyilvánulataik tökéletesebbek, századok s talán ezredévekkel meghaladtak minket. Azok, a kik a csillagok életviszonyait tanul- J mányozzák : azt állítják, hogy ez az eddig ismert legtökéletesebb világ. Mintha itt lenne határa annak az élethason­lóságnak, mely a Merkur, Vénus Föld és Mars, ; e 4 bolygón sejthető. A Jupiter, ez a »csillagok óriása.* Vakító su­garaival egünkön ez a legfényesebb csillag, majd­lánchid-utca 1. szám) vagy a vidéken a vörös- kereszt fiók egyesületek elnökségeinél akár személye­sen, akár Írásban levélileg tehetők. írásbeli jelent­kezésnél a név, születési év, polgári állás, lakhely (község, megye) világosan felemlítendő. Miután egy helyen és^egy-egy időszak alatt az oktatásban csak három egyén vehet részt, cél­szerű lesz a jelentkezők részéről esetleg több idő­közt is megjelölni, melyekben az oktatásban részt venni hajlandók volnának. A jelentkezők felvételükről a vörös-kereszt egyesület igazgatósága által ideje korán értesittetni fognak és egyidejűleg utasítást is nyerendenek, hogy hová kell a tanfolyamba bevonulniok. A folyó évi julius hó i-én kezdődő tanfolya­mokra való jelentkezések f. évi junius hó 1 ig az említett helyeken okvetlenül megteendők. A később kezdődő tanfolyamokra azonban ezen határidő után is bármikor ugyanott lehet jelenkezni. Felemlitendőnek tartom végül, hogy az inte- ligensebb osztálybeli egyének, továbbá azok, kik az oktatásba saját költségükön hajlandók részt venni, a felvételnél előnyben részesülnek. Budapesten, 1889. május 5. Fehérváry, honvédelmi miniszter. '7‘,mplénvármegye alispánjától. Köröztetés, é ,eL <<!tétel végett a főszolga­bíró uraknak kiada. ^ -a.-Ujhe’v .8' ma, tíatols étele, alispán. 7673. t iától. F. évi iió :5-én Kis-Géretfközségé­: - egy »S. J « b. :yeggei ellátott üsző-tinó bitang­ban t II. /’r57- v máj. hó 15-én megtartott gálszécsi vásár a A imával . étre Mihály (Minór) rákóczi lakr a vásárról h • :afeié menvén, a gálszécsi já- rá* 02 tartozó rKinci .-s* puszta mellett egy fekete k’ heréit lovat bitangságban talált.-a.-ujhelyi járás fó’szolgabirájátol. Hirdetmény. bt lt adrás, 40 éves. rom. kath alacsony termetű, £, mbölyü arcú, szürke szemű, gesztenye- =r oldökü, rendes orrú, szabályos szájú, tényt* szin hajú, ép fogú, szakáltalan cseléd V Péter n. toronyai lakostól, felesége és me'“ hátrahagyásával, f évi május 17-én megs2>_Kött. ■ , nem 4 agy óbb, mint a föld. A naptól távolban fut;kohóját 4332 földi nap tehát XI év, 10 hó, ij-aiap alatt bes így- ennyiből áll ott egy esztendő. A kkbálunk 50 éves, ott még nem töltött: be 4-ik évér'^Ten- gelye korul oly bor.-,, asztő sebesc ggel forog, liogfc egy nap csak, 5 f'ldi óra s az éj viszont csak 5 órából áll. így ők gy év alatt 10455-c Tátják fel­kelni s ugyanannyiszor lenyugodni a , ot. A nap oda 25-ször kevesebb fényt és mele­get juttat s igy ott meglehetős .ötét világ VLei. A természeti erők, az anyagrészei, az elemek a vízgőzzel telitett légkörben villany és hő .,.;sze- hatása, más törvények, más viszonyok közt mű­ködnek ; de élet minden esetre van; 4, talán holdja is van. Ezenkívül a Mars és Jupiter közt mintegy kétszáz kis bolygó kering, valami nagyobb égi test összetört darabjai, kicsinyek, némelyik egész felülete alig 100 kim. Naprendszerünk legcsodásabb csillaga a 5a- turnus, a naptól mintegy 1420 millió kilométer távolságban. Fénygyürüiről ismeretes. E fénygyü- rük különálló apró, előttünk ismeretlen anyag­ból levő ezüstös körök, melyekre folyton 8 hold hinti fényét. Levegője oly sürü és felhős, hogy mi magát a Saturnus talaját soha sem fogjuk látni. A nap onnét 90-szer kisebbnek látszik, mint a földről s igy fénye, melege 90-szer ke­vesebb. Meglehet azonban, hogy azon anyagok, a melyek innen nézve körülte fényöveket képeznek számunklioz egy ív melléklet van csatolva. "rfPJ

Next

/
Thumbnails
Contents