Zemplén, 1887. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1887-12-04 / 49. szám

gadja közönségét a művésznek átsugallt ereje. Thomán nemcsak nagy művész, de nagy téritő is. Akik előbb nem hittek, őt hallván, hisznek a zene átszellemitö hatalmában, minden próziasság- tól megtisztító erejében. S mit szóljunk Margitai Józsefről, akit a művész iránt való barátság a nagy közönség iránt való előzékenység s a jó­tékony célra való tekintet sarkalt a művészi közreműködésre? Azt, hogy müvészpár voltak. Margitai gyönyörű dalai gyújtó hatást gyako­roltak. Kivált azt a letűnt boldogságról, örökre elmúlt ifjúságról oly mélabusan panaszkodó dalt, melynek refrénje „Az nem igaz« . . . sokszor kellett ismételnie, s mindannyiszor falrengető taps lett a jutalma. Köszönet Thománnak, a »hü zempléni'-nek, aki müvészhazájából, a nagy világ­ból édes otthonába ellátogatva minket is útba ejtett, s oly kedves emlékeket hagyott nekünk a mielőbbi viszontlátásra zálogul. És köszönet Margitainak, akinek a hangja, hogy nem szebb csengésű, mint az ezüstté, felfogása, nem öntu­datos művészi felfogás — aaz turn igaz.1 (Thomán Istvánt) nemcsak a koncerten fo­gadta lelkesen közönségünk, hanem pár napra terjedő itt tartózkodásának egész ideje alatt te­nyerükön hordozták őt szerető jó ismerősei és barátai is. Megérkezésekor (nov. 26-án) fiatal barátai, kik Meczner Mór elnöklete alatt legott vendéglátó respublikává alakultak, rendeztek tisz­teletére zártkörű ebédet. E republikánus ebéden a az összeférhetetlenségnek még csak az árnyéka sem mutatkozott. Tanúsítja ezt az is, hogy elnök meg étekmester igen jól befértek egy személybe. A koncert után Dókus Gyulának, másnap Ambrozy Nándornak, harmadnap Kossuth Lajosnak (B.-Szer­dahelyen,/ volt a művész legszivesebben látott vendége, ho! mindenütt szép társaság gyűlt össze Thomán Zemplénben való ídőzésének mennél kel­lemesebbé tétele végett. Thomán 29-én szüleinek látogatására haza ment Homonnára, honnan rövid pihenés után folytatja művészi körútját az ország­ban, mindenekelőtt azonban Budapesten fog kon­certet adni. (Városi ügyek.) S.-a.-Ujhely város képviselő­testületének f. évi november 26-án tartott köz­gyűlésében következő tárgyak kerültek szőnyegre. Dr. Sebeök Antal városi orvos a m. kir. honv. tiszti karának tényleges szolgálatába történt ki- neveztetése következtén állásáról lemondván, a lemondás sajnálattal tudomásul vétetett és 10 évi működéséért jegyzőkönyvi elösmerés szavaz­tatott. Az állategészségügyi teendők ellátása tár­gyában Pataky Miklós jegyző által beadott sza­bályrendelet tervezete véleményes előterjesztés végett az egészségügyi bizottságnak kiadatott. Az elöljáróság azon jelentése következtén, hogy a m. kir. honvédség részére épített laktanya a kincstár részéről véglegesen átvétetett és annak lakbér osztályozása eszközöltetett, a legénységi három szobának felsőbb intézkedés folytán rak­tárakul történt felhasználása miatt ezen helyiségek ablakainak közbiztosság, és tüzrendőri szempont­ból vastáblákkal leendő ellátása elrendeltetett. Olvastatott továbbá a városi közegészségügyi bizottságnak az egyesek által felállittatni kért harmadik gyógyszertár tárgyában beadott véle­ményes jelentése, és a helybeli gyógyszerészek memoranduma : tekintettel azon érdemleges tény­körülményre, hogy S‘-a,-Ujhely, mint Zemplén vármegyének székvárosa a vármegye területére nézve minden nemű közhivatalnak központja, né­pesedési tekintetben jelentékenyen emelkedett, továbbá, hogy a helyi viszonyok a vasúti közle­Heristalli Pipin, Albertus Magnus, Bonifácius, Willibrod. A rütlii 3 hős 1307-ben, Nagy Ká­roly, a Nibelungok költője, a kölni dóm épí­tője stb. A bemenettel szemben, a terem északi ré­szén van az Opiszthodomosz, egy kis négyszög- alakú csarnok, mely hat, 24 láb magas oszlopból áll s az északi ablaktól világítva, az egész csar­nok záradékát képezi. A padló, tető, fal, párkány és oszlopok változatos, de összhangzó szinváltozatu diszitést tüntetnek fel, mely részint természetes márvány- színekből, részint aranyozás- és ezüstözésből áll. A padló márvány-mozaik ; a falak mentén 8 kan­deláber és 12 márvány-karszék van elhelyezve. De színtelen és gyarló a legtökéletesebb leírás is eme pompával, az egymás hatását fo­kozó s együtt öszshangzatos egészszé olvadó mű­kincsekkel szemben. Valami felemelő, elragadó érzés lepi meg az embert, mely közel jár az ihlethez ; érezzük, hogy itt elmarad mellőlünk ami földi, s egész lényünk átnemesül, felmagasztosul eme fenséges behatás alatt: az isteni szellem szól hozzánk ez alkotásokból, valóban templom­ban vagyunk ! A Walhalla kétségkívül a legnagyobbszerü és legragyogóbb teremtése a modern építészet­nek és Klenze halhatatlanná tette vele nevét ! Mielőtt elbúcsúztam volna a Walhallától, terraszáról a Buda, Mohács és Nándorfalaihoz siető nagy folyóval egy meleg üdvöztet küld­tem a hazai tájak felé 1 kedés négy felé való irányításával, a magyar északkeleti vasút társulat főműhelyében a munká­sok létszámának folytonos szaporításával, a múlt év folyamán állandóan elhelyezett két század lo­vasság elszállásolásával, ugyancsak a múlt évben a honvéd kincstár használatába bocsátott gyalog­sági laktanya felépítésével, nem különben a folyó évben megkezdett nagyobb mérvű és természetű építkezések foganatba vételével lényegesen változ­tak ; tekintettel továbbá arra, hogy Zemplén vár­megye közönsége épen ez év folyamán határozta el egy közel fél millió forintba kerülő lovassági laktanya felépítését, mi által az ipar és kereske­delem jelentékeny lendületnek néz eléje, miután a katonaság állandó elhelyezése és időszakonkinti összpontositásaa vagyonosodás hatalmas emeltyűje szokott lenni; ezen fentebbiekben elsorolt indo­kokból következtethető, hogy egy harmadik gyógy­szertár felállítása a város és a közeli vidék köz- egészségügyének minden tekintetben csak hasz­nára válik a nélkül, hogy az ily utón megszapo­rodott gyógyszertárak fenállását veszélyeztetné, a városi közegészségügyi bizottságnak a harmadik gyógyszertár felállításához megkivántató engedély kiadása iránti véleménye a képviselőtestület által az 1876-ik évi XIV-ik törvénycikk 134-ik §-a, illetve a gyógyszertárak felállítása tárgyában ki­adott ministeri körrendelet értelmében egyhangú­lag elfogadtatott s a tárgyiratok a vármegye bi­zottságához bemutattatni rendeltettek. (Mulassunk jótékonycélra!) Az árvasegélyző és jótékonysági egyesület alaptőkéjének gyarapí­tása végett e hó 21-én műkedvelői szinielöadás, koncert és tablókkal egybekötött táncmulatságot fog rendezni. Bővebb tájékozást nyújtanak a pár nap alatt szétküldendö meghívók. (Farsangi fecske.) A női ipariskola fel­ügyelő női-bizottsága január 14-én rendezi évi közvacsoráját, melynek jövedelmét fele részben az árvaházi alapra fordítja. Az érdeklődő közönség figyelmét már most is felhívjuk e jótékonycélu és közkedveltségü mulatságra. (A s.-a.-ujhelyi szegény izr. iskolázó gyér mekeket segélyző egyesület múlt hó 30-án tartotta 13-ik évi ruhakiosztási ünnepiességét ( mely alka­lommal 50 szegény gyermek közt kiosztott 27 kabátot, 17 nadrágot, 50 pár csizmát, 30 sapkát és 48 inget. A kiosztást dr Reichard Salamon, az egyesület derék titkára és Wolf Jakab az egye­sület fáradhatatlan pénztárosa teljesítették A kiosz­tás után egy 4-ik osztályú szegény tanuló 50 tanulótársa nevében mondott köszönő beszédet. Az ünnepiességen a hitk. elöljáróság és ennek elnöke, Schwarz Bernát, az iskolaszék és a hit­község számos előkelő tagja, valamint szép számú nő vendég is volt jelen. Főbb mozzanatai voltak dt Nagy Ármin, az egyesület érdemes elnökének megnyitó beszéde és Felber Do7nonkos s. tanfelü­gyelő, Bermann Lipót rabbi és Friedliber Albert iskolaszéki elnök alkalmi beszédei. Felber s. tan- felügyelő az egyesület nőtagjairól is megemléke­zett, megköszönvén nekik a szűkölködő és árva gyermekekről való részvevő gondoskodásukat. Dr. Nagy Ármin egyes, elnök az ünnepiességet bezáró beszédében szivreható szavakban megérttette a segélyezésben részesült tanulókkal az áldozat fon­tosságát, intvén őket, hogy ezen adományra szor­galom és erkölcsös jóviselet által tegyék magukat érdemesekké és kérte egyszersmind az egyesület nemeslelkü barátait, hogy az egyesületet ezentúl is részesítsék kegyes pártfogásukban, mert fontos szolgálatot tesznek az emberiségnek az által, hogy a sorstól üldözött szülék gyermekeinek az iskola- látogatást lehetővé teszik s szellemi kiképeztetésüket elömozditják. Végül megemlítjük, hogy a megható ünnepiesség a gyermekek által elénekelt »Hym­nus« sal kezdődött és a »Szózat» eléneklésével Aégződött. Az egyesület a következő segélyezésben részesült ez évben : dr Schön Vilmos 20, a nép­bank 40, a s. a.-ujhelyi takarékpéntrár a zem- plénmegyei termény- és iparbank és a polgári takarékpénztár 20—20 irtot adott; az egyesület által rendezett piknik 171 frt tiszta jövedelmet hozott. Ezenkívül élvezi az egyesület a néhai Breczenheim hercegnő 500, néh. Klein Jakab és neje 400, néh. dr. Weisz Ármin 100, néh. ifj. Schön József 50, és néh. Szöllősi Bernát i5oftos hagyományainak kamatait. (Eljegyzés.) Özv. Pollacsek Samuné bájos leányát Vilmát, e napokban jegyezte el Tauszig Gyula mátészalkai földbirtokos. (Shakspeare-Moliere recitátor.) Szakáll Antal lapunk utján értesíti a müveit közönséget, hogy legközelebb Ujhelyt is fölkeresi s itten egy sza- valati előadást rendez, mely alkalommal a vár- megyeháza nagy termében fog Shakspear, Moliere, Schiller és hazai költőink legremekebb költemé­nyeiből vet müszavalat és eszthetikai előadások által magasabb műélvezetet nyújtó estét rendezni. (Hazajáró lélek.) Teljesen megbízható kezek­ből ily cim alatt »a s.-a.-ujhelyi statusquo izr. hitközség és Löw Lázár főrabbi« egy hoszu cikket kaptunk, melynek az a veleje, hogy Löw Lázár s.-a.-ujhelyi volt főrabbi, jelenleg az ungvári „auto­nom orthodox“ zsidó hitközség rabbija, akinek az itteni hitközségben folytatott s áthidalhatatlan szakadásra vezető szereplését jól ismerik lapunk olvasói, el-ellátogat ide Ujhelybe, hogy itteni párt­j jának, az „aut. orth.« hitközségnek esküdött örök I hűséget felrisitgesse s hogy az egymással való torzsalkodásba belé unt, vagy belé fáradt hitköz­ségi pártok békéjének alapját aláássa. Ennek meg­akadályozása végett a s.-a. újhelyi ,st. quo« anya­hitközség elöljárósága a legnemesebb mérséklet hangján szóló átiratban kereste föl az ungvári hitközség elöljáróságát. S mert már oly tünetek is mutatkoztak itten Ujhelyben, hogy Löw Lázár híveinek az egyéni műveltség legalantasabb fokán álló része a »st. puo.« hitközség egyházi és vi­lági tisztviselőit uton-utonfélen inzultálta, az át­iratban azt is kifejezték, hogyha Löw Lázár láto­gatása (aki magát még mindig úgy gerálja, mintha az újhelyi aut. orth. hitközséggé alakult töredék rabbija volna) ismétlődnék, nem állhatnak jót né­mely hevesebb vérű hitsorsosaikért, akik méltán megsokalván e dolgot, a főrabbi urnák Ujhelyben alkalmilag oly modorban rendeznének »hozsanná«-t mely sem az ungvári, sem az itteni hitközségnek, de legkevésbbé Löw Lázár főrabbinak sem válnék becsületére. A hazajáró lélek legközelebbi érke­zésének tizenkettedik órájára felhívjuk a rendőrség figyelmét. (Tájékoztatásul.) Azzal a téves felfogással szemben, mintha dr. Sebeök Antal, m. kir. honv. ezredorvos 1 szolgálatban történt ténylegesittetése után városunkat, mely egyszersmind az ö szere­tett szülővárosa is, elhagyná — felhatalmaztattunk köztudomásra hozni azt, hogy nevezett tisztelt barátunk továbbra is Ujhely lakója marad s or- vosi gyakorlatában, különösen pedig a fogbetegek gyógyításában naponta d. e. rí-tői d. u. 1 óráig a szenvedő emberiség szolgálatára áll, (Tartozunk az igazságnak) köztudomásra hozni azt, hogy a múlt számunkban aposztrofált építkezési dombok, melyek hónapokon át diszte lenkedtek s alkalmatlankodtak legnépesebb utcá­inkon — eltűntek a föld színéről. Dicsérjük érte a város főbiráját, aki rögtönösen érvényt szerzett fölszólalásunknak. (A tarczali ántikrisztus, mint zsoltáros) ily cim alatt küldötte be lapunknak egy barátja a követ­kező szent-verset, melyet Cservák János ihletett perceiben szerzett, híveinek nagy örömére és gyö­nyörűségére: »Szent írás — föd szülte a palma fát — palma fa az agat — az aga virágját — virágja almamaját — Almaja Annát — Anna Mariát - - Maria szent fiát — éltesse az ur Isten az egész Kompániát.« Cservák ántikrisztus már haza került a kórházból s ő és a hívek szent kompániája esténkint összegyűlnek s imádkozással töltik az időt éjfélig. Azután elzengik a fenti zsoltárt s csendes nyugalomra térnek. (A közönség panasza) Nemcsak a Teleky utcai lakosok, de az arra járókelők is, lapunk ut­ján kérik az illetékes hatóságot, hogy szívesked­jék a Kótics-iéXn ház mellett lévő katonai ló-vasaló helyiséget onnan vagy más helyre áttétetni, vagy pedig környékét akként átalakíttatni, hogy az a szűk gyalogjáróhelyet, mely köztulajdon, magános célra el ne foglalja; nehogy a novemberi bokáig érő sár helyett az utca térdig érő kátyúiban kelljen az arra kerülő halandónak lubickolni, ezer áldást szórva az ilyen állapotok megtürőire. (Óriási vadkan.) A kis-toronyai s az ezzel határos erdőségben a környékbeli Nimródok már régóta vadásztak egy hol itt, hol amott föltűnt s nagy károkat okozó óriási vadkanra, de mind­annyiszor eredménytelenül. Mig végre Csapó Jó­zsef tiszttartó és Schmidt Géza gazd. gyakorló e hó 28-án zsákmányul ejték a hatalmas vadat. A kopók által üldözött vadat először a tiszttartó két lövése sebesitette meg, de ezzel a vérző dúvad még dühödtebben rohant tova, üldöztetve Schmidt s a kutyák által egész a csarnahói határig, hol az üldözővel szembe fordult vad ismét két lövést kapva, hátsó részére rogyott; ekkor a bátor vadász már nyugodtan közeledett a biz­tos zsákmány felé, hogy a kegyelem lövést meg­adja, hanem a fenevad végső erejét összeszedve, fölugrott s az előtte álló vadászt fejének egy lö. késével földöntve, a beléragadt kopót hátán ci­pelve, tovább száguldott ; mígnem a lélekjelenlé­tét nem veszített s folyton üldöző Schmidt ál­tal a sebeiben már-már roskadozó vadkan még két lövéstől találva, kilehelte szívós páráját. Késő holdfényes est volt már, a mikor hat kis-toronyai paraszt vonszolta le nagy nehezen az óriási vad­kant, melynél nagyobbat a környéken eddig nem lőttek. Súlya hatodfél mázsa volt! (Egyházi irodalmi iskolát) alapítottak Eper­jesen a g. kath. papnövendékek. A szent és haza­fias ügy szolgálatában álló iskolának tagjai Rojko- vies Vladimir IV. éves hittanhallgató elnöklete alatt múlt hó 27-én tartották az első, vagyis megnyitó ülését. Tudósítónk méltó dicsekvéssel említi föl azt az örvedetes jelenséget, hogy a nevezett is­kola pártfogóságát dr. Vályi János megyei püs­pök elvállalni kegyeskedett. (Betöréses tolvajlás.) Lapunk zártakor ér­tesülünk, hogy Lelesz község házába eddig isme­retlen tettesek éjnek idején betörtek, s a község pénztárából 6000 egynéhány száz forintot eltol- vajoltak. A gyanú a községi bíróra esett, kit rögtön le is tartóztatott a csendörség, azonban ártatlansága kiderülvén — harmadnap már sza­badlábra helyeztetett.

Next

/
Thumbnails
Contents