Zemplén, 1887. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1887-01-02 / 1. szám
A ragyogó öröm, lassan elhalványul, a fájdalmas sebek beforrnak, még a szerelem is helyt ad a barátságnak, csak a remény az, mely kitör a hó alól örökzöldjével, mely még a halálban is vigaszt igyekszik nyújtani. Vajh miért is tették az újévet a lehangoló komor télre, a határvonal mért nem a tavasz? Több önbizalommal, több munka kedvvel indulnánk az uj küzdelemnek, mely.... akkor is csak a réginek lenne folytatása. A magyar embernek sok reményre, sok életkedvre, sok erőre és különösen sok öntudatra van szüksége, hogy kievezzen a fenyegető örvények közzül; hogy a rég sóvárgott jobblét kikötőjébe eljuthasson; hogy megmaradjon nemzetül. Sok bu, baj éri a hazát, ellensége van akármennyi; ha egyezséget köt akkor is port vészit, s a természet sem ontja rá bőségszaruját sok év óta. Már szinte érdesnek sem látszik a mostoha anya cirógatása, csendesen alszunk alatta. Megszoktuk a nyomorúságot. Az emberek úgyis a szokások, aztán meg a divatok, s a szenvedélyek rabjai. Tehát még ott is, az emberek kedélyében, hol a gögös hatalmak a nyers erő jogával nem képesek hódítani, még ott is rabság jelentkezik? Jogot követel magának a hiúság, az önzés, a szív, a vér és még talán a butaság is, — csak az értelem van elűzve legtöbbnyire jogos trónjáról. Mennyi megaláztatáson, mennyi vérfürdőn ment keresztül az emberiség, mig időközönként felösmerte egy-egy megváltójának ihlett arcát, mig megindult a nagy elmék lángszövétneke után, hogy elfogadja a jobblétet, hogy átérezze emberi hivatását! Mily óriási fáradságokba került a görnyedt szolgahátakat a büszke ember egyenes törzsévé idomítani. Hányszor csókolt a zsarnoknak kezet, mely vaspálcát szorongatott és hányszor kövezte meg szolgai hízelgésből, vagy hunyászkodó félelemből, kit imádnia kellett volna. Letűnt századok sötét emlékei I . . . Cartesius tana győzött, ,cogito ergo sum*. Győztek az eszmék. A mi igaz az örök, a mi örök el nem enyészthetö. Születtek mártírok, kik kimerték mondani akkor is, midőn a máglya arcukra veté kísérteties fényét: »ep- pur si muove». Nagy fejlődési fokot ért az értelem, roppant elöhaladt a világ, s hogy az emberiség közjóléte mégis annyi kívánni valót mutat fel hogy oly kirívó módon vegyül a duslakodó jólét az elszomorító nyomorral — annak alig fedezhetnék fel más okát, minthogy az anyagias gondolkodás nagyon is az eszményi rovására fejlődött — s az emberek lelkületében nincs meg azon nemesség, azon fenség, mely onnan a szívtelen önzést elűzze vagy legalább fékezze, s mely ne engedje a nemtelen szenvedélyeket uralkodókká lenni, s mely követelje a legszebb jelmondatot: „Szabadság, egyenlőség, testvériség megtestesülését.“ Ha nemesebben gondolkoznánk, ha más intenciók vezetnék a hatalmasok ténykedését, ha a nemzeti öntudatból a szó teljes értelmében vett népfenség fejlődnék ki, akkor minden polgárnak meg kellene találnia társadalmunkban az őt megillető munkakört s kifejtett munkásságának méltó jutalmát. Ha nemcsak azt néznénk, hogy zsebünk, de szivünk is tele legyen : akkor az uj esztendő sok ínséges arcra festené a boldogság derűjét, akkor a földhöz sújtott ember sem imádkozná hiába „add meg uram isten a mi mindennapi kenyerünket.“ Az isten mindenütt jelenlévő, kell hogy a szívben is ott legyen. Komoly elmélkedések tán ezek ; talán nem is az uj év első napjára valók. Hiszen ma ünnepet ül a világ. A letűnt évet befedik behantolják; csendes hólepel borul reá; a kinek buja volt benne, elsiratja, a kinek öröme, még egyszer vissza idézi és elvigadja. Adj isten hazánknak s minden igaz fiának boldogabb uj esztendőt! — ss. A vármegye gyűlésieméből. Zemplén vármegye bizottsága múlt évi utolsó közgyűlését dec. hó 28-án és 29-én tar- torta meg. A közgyűlési tagok igen szép számban gyűltek föl az ősi terembe. Az elnöki tisztet a főispán vitte. Magvas megnyitó (beszédét bocsánat kérésen kezdte, hogy betegsége, különösen pedig torokbaja miatt, most először szokásától eltérve, csak röviden vázolja a vármegye közigazgatási állapotát. Kiemeli mégis a községek háztartási ügymenetének káros mozzanatait. Dicsérőleg emlékezett meg a központi számvevőség fokozott munkásságáról; de mert a községekben igen gazdag vármegye itt a központon csak két szakközeggel rendelkezik : hogy a háztartási ügyek előlegesen és utólagosan mégis beható bírálat alá vétethessenek, kéri a bizottsági tagokat, miként jövendőre otthon, mint képviselő-testületi tagok, a községek háztartási ügyeinek intézése és ellenőrzésében kellő támogatást nyújtsanak a központnak. Megpendité a járási szemvevőségek üdvös eszméjét is, melynek mielőbbi megvalósítása a közérdek szempontjából nagyon kívánatos. Azt a baráti jóakaratot és bizalomteljes ragaszkodást, mely mindenkor alapját és erejét képezte a főispán terhes állásnak, kéri jövendőre is a bizottsági tagoktól. Végre őszinte szívből a vármegye közönségének legteljesebb értelemben vett boldog uj esztendőt kíván s kéri a bizottsági tagokat, hogy kedves családjaiknak is vigyék meg szives üdvözletét. A közgyűlés ekként megnyittatván, a fontosabb ügyek a következő sorrendben kerültek a tárgyalás szőnyegére : A betegápolási pótadó, melyet az 1886. évA távoli torony harangja megkondul — dél van. A fáradt munkás a mezőn kis árnyékot keres, lefekszik s megpihen, de az ki nem dolgozott, s mégis oly halálosan fáradt, nem lel nyugalmat a duzzadó fehér csipkevánkosokon. Éles fütty hallik s tompa dübörgés, A vonat halad el a kastélyhoz közel. A beteg félig felemelkedik fekvő helyzetéből és sóvárogva hallgatja-hallgatja, mig a hang lassan-lassan a semmiségbe vész. Ismét csönd van — mély csönd — s halkan suttogják: ,,Az úrnő beteg, nagyon beteg.“ A vonat robogása már rég elenyészett, de a fiatal halvány nő a nyugágyon még mindig hallani véli azt. Képzeletében őt viszi a robogó vonat — viszi — s villámgyorsan tűnik el a táj. Elmarad a síkság a homokbuckáival, el a délibáb, mely oly bűbájos, oly szép, s oly csalékony ; feltűnik a fenyves hüs örökzöldjével. Megcsillan a tó és partján, hol anynyi boldog órát töltött, barátságosan integet a kis faház. Minden fa, fűszál jó ösmerőse itt, a keresztes őr vigan, dalolva köszönti, közel hajolnak hozzá a lombok s halkan bűbájos regéről beszélnek. A kis virágok s a tó sima tükrén táncra kelnek a habok. A szellő gyöngéden ringatja a csolnakot, melyben ül és rég álmodott álmok ujrá kelnek, fölpattan a gondosan zárt koporsó fedele s újra kisért a múlt — a múlt. — Az ifjú nő szeme fölragyog, sápadt ajkán boldog mosoly játszik. Elenyészett a terem sötét árnyával, el az óra egyhangú ketyegése, mely sietve mondja : „Soha többé mindörökké, mindörökké soha többé.“ Körülte kora regg van és tavasz. A nap a felhők közül kél s ölelve tartja kedvesét az erdők tavát. Minden fa, fűszál szerelemről beszél. A kis madárkák énekelnek, s ő versenyre kél velők, imává *lesz az ének, a boldogság hálaimája ez. A virágok bólintgatnak, csobognak, rengnek a habok. Mi a boldogság? — Álom, mely jővén már eltűnt s varázsa talán éppen ebben rejlik. Egy percnyi boldogság, mely fölér egy hoszu, hoszu élet keservével. A beteg arca lázasan ég, keble remeg. Hoszu selyem haja kuszáit fürtökben csüng elé, s összefoly a hószin párna csipkéivel. Ajka érthetetlen szavakat susog, szeme egy bűvösen szép világba néz. Az ápolónő ijedve hajlik le, beszél hozzá, de ö nem érti meg. Hallgatja az örökzöld erdők zúgását, nézi a habokat, melyek kis csolnakját rengetik, s figyel kedvese suttogó szavára. Napsugár, virág, dali egy bűbájos képpé szövődik, melyet égető tüzével átleng a szerelem. Elvan feledve a világ, mert az ő világa kedvesének ölelő karja lett. Suttogó szava oly édesen regél boldogságról, örök szerelemről. „Van a hegyekben egy forrás, édesem tün- dérkutnak nevezi a nép, s babonás hittel függ rajta. Ha két szerelmes ahhoz elzarándokol, s ben 2°/0 ra kellett felemelni, a betegápolási alap 1886. évi záró eredményeinek előterjesztése után .72 ,igen“-nel 28 „nem“ ellenében, még az 1887. év folyamára is 2°/0-el fentartatni határoztatott.*) Alapos reményünk támadt azonban, hogy ennek a tehernek szokatlan nagy súlya 1888-tól kezdve V9%-el már állandóan könnyebbedni fog. A hatona-beszállásolási pótadó kérdése a napi rendről azért, mert az elnöki körlevél keltezésétől a közgyűlés határnapjáig számított 15 napnyi intervallum be nem tellett, levétetett s a f. évben megtartandó első rendkívüli közgyűlésen fog újra felvétetni. E címen YíVo ny* ujabb közteher varható. A tokaji főszolgabírói szék megüresedése tárgyában a vármegye közönségéhez és a köz- igazgatási bizottsághoz intézett belügyminiszteri leiratok felolvastatván, azok tudomásul vétettek s mielőtt a kijelölő választmány munkájához fogott: Dr. Andrássy Sándor gfot Zemplén vármegye tiszteletbeli főjegyzőjévé, Tőig Gyula leleszi lakost pedig tb. állatorvossá nevezte ki a főispán. Szünet után jelentette a főispán, hogy a tokaji járás föszolgabiróságára csak egy pályázó, a helyettesi minőségében közmegelégedésre szolgált Haraszthy Miklós jelentkezett. Jelentkező a közönségnek lelkes éljen-kiáltásával a tokaji járás főszolgabirájává megválasztatott s hivatali esküjét nyomban le is tette. Az ekként megüresedett szinnai szolgabirói állásra Payzsoss János közig, joggyakorló és tb. szbiró egyedül pályázván, pályázó szintén közfelkiáltással a szinnai szolgabirói pálca birtokához jutott s jegyzőkönyvileg az eskü letételére utasittatott. És itten egy szép s minden alkotmányosan érző kebelt mélyen megható jelenet következett. A főispán leszállóit az elnöki piedesztálról. „Lelkemben csatlakozom én is“ u. m. „az éljenzőkhöz.“ Azután keresetlen szavakkal reá mutatott a választási rendszerben megnyilatkozó igazságra. íme 1 Zemplén vármegye ez alkalommal is (Haraszthy megválasztatását értve) bebizonyította, hogy a személyes érdemet és szolgálati múltat méltányolja. A megválasztott háta mögött nem állanak a rokonság és cimboraság falánkszai : hanem a közelismerés, a befolyásolatlan igazságérzet, a legnemesebb pártfogás voltak azok a tényezők, melyek az uj főszolgabírót díszes hivatali állásra fölemelték. Zemplén vármegye közönsége büszkeséggel emlegetheti föl, hogy ismételve szaporította egygyel a szép példaadást. Egy ünnepies formában nyilvánuló vetó-szavazatot mondott ki Ítélet gyanánt azok fölött, akik kátói vak buzgalmukban a választási rendszert a kükk-rendszerrel szeretik azonosi tani s oktalan módon »delendam esse«-t kiáltanak arra. A főispán szavait meg-megujuló lelkes éljenzés követte. A közigazgatási bizottságból kisorsolt Dió- szeghy János, Evva András, Farkas Lajos, Mai- láth József gr. és Prámer Alajos helyére bevá- asztattak: Dókus József, Diószeghy, Évvva An- rás, Mailáth gr. és Prámer. Megalakittatott: az igazoló, központi, bíráló, egészségügyi, jegyzői nyugdíjalapra felügyelő, adófelszólamlási, jegyző- és közgyamjelölteket vizsgáló, végre a lóavató bizottság. A zempléni közkórház választmányi tagja lett Pékáry Gyula. •) A névszerinti szavazás alkalmával a régen elhalt bizottsági tagok emlékét is fel-fel újítottuk. A halottak emlékével foglalkozni szép dolog, de csak a maga helyén s illő alkalommal. Bizonyára nem lett volna kegyeletlenség a bizottsági tagok névsorából kitörülni a mennyei közgyűlésbe költözött tagoknak neveit. Szerk. vizével szomját oltja örökre egyesül. Eljösz oda velem én édesem ?“ A fiatal nő heves mozdulatot tesz, boldog mosoly ül ajakán, oly vidám, derült, mint e termekben még soha. Az ut nehéz volt, de ő kedvesével meg- küzdött vele s a tündérkuthoz eljutott. Együtt isznak a forrás varázsvizéből, s hiszik hogy többé soha sem válnak el. S midőn nyugágya mellé az ezüst kelyhet leejti, újra érzi kedvese forró csókjait, s tudja hogy nincs többé földi hatalom, mely elválaszthatná attól, kit min- denekfelett szeretett. Szép álmát, melyből fölzavarták, folytatja most mindörökre csöndesen, hallgatja az örökzöld erdő zúgását s kedvesének suttogó szavát. A kastélyban csönd van — néma csönd van, s halkan mondják : „Az úrnő alszik, mélyen alszik.“ Az ápolónő tudja, hogy örökre elaludt, J .. . . Olasz meleg napsugár téli hidegben. — Montekarlo. — II. (Vége.) Az óriási nagyságú termekbe csak félve tekint be a nap a lebocsátott függönyökön. A komor világításban, csak az asztalok körül lehet látni 3-—400 főnyi fekete tömeget, a játszók tömegét, kik összegyűltek az arany halmaz körött, miként a cukrozott mérges papíroson a legyek. H^T“ Folytatás a mellékleten.
