Zemplén, 1886. augusztus-december (17. évfolyam, 33-52. szám)
1886-12-05 / 49. szám
Sátoralja-Ujhely, 1886. ctoember 5. 49. sz. Tizenhetedik évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁS: Egész évre 6 frt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 frt 50 kr Bérraentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratos nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor díjjá 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (Megjelenik minden vasárnapon.) HIRDETÉSI DÍJ : hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes szó után lkr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Kiemelt, diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint, j minden □ centimeter i után 8 kr. számittatik. ! Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdájába küldendők. Közegészségügyi bajaink. *) — Két cikk. — II. Lássuk hogyan függnek össze közegészségi bajaink természettudományi nevelésünk és ismereteink hiányosságával. Valamennyi tudomány többé-kevésbé összefügg egymással, de a természettudományok az egészség és közegészségtantól elválaszthatatlanok, akár csak mint egy láncnak egyes szemei. A természettudományok egyenkint alapkövek, s együtvéve maga az alap, melyre testvérüknek a közegészségtan épületének kell felemeltetnie, mely végelemzésben nem is egyébb mint alkalmazott természet, és orvosi tudomány. Hol az alapkövek hiányzanak, ott sem alapot sem épületet alkotni nem lehet. S ezért mindaddig, mig a tudatlanság, a babona a természettudományok terjesztése által oszladozni nem fognak, mig a nép zöme a természettudományi kutatás adta vívmányok alapján a kórok megelőzésére, terjedésüknek megakadályozására kiadott rendeleteket legalább részben felfogni és megérteni képes nem lesz, vagy legalább azon osztályok, melyek a népet e tekintetben felvilágosítani hivatvák, ezt meg nem értendik: én jó közegészségügyet és közegészségügyi közigazgatást képzelni nem tudok. Legyen szabad ez összefüggés megvilágítására példával élnem. De ha példával Mustrálom e kérdést, úgy én aligha tudnék szebbet és jobbat választani, mint a világhírű tudós Huxlei *) Kivonatos közlemény dr. Chyzer Kornélnak 47-ik számunkban ösmertetett előadásából. Szerk. beszédét, ki egy népszerű természettudományi előadásán, melyet 1866-ban tartott, az angolokhoz ily formán szólt: Éppen 200 éve annak, hogy Londont egymásután két iszonyú csapás érte; a pestis, mely ötvenezer embert ragadott el, és a nagy tűzvész, mely a város öt-hatodrészét semmisité meg. Az akkori nemzedék a bajok okát, az akkori felfogás szerint, a pestist Isten büntetésének tartotta s néma megadással hajolt meg előtte; de a tüzet emberi alávalóság müvének tartván, nagy elkeseredés és düh támadt a gyujtogatók ellen. S furcsán járt volna azon halandó, ki megkísértette volna azt mondani, a mit ő mondott hallgatóinak, hogy mind a két hipothezis hibás, s hogy ily nagymérvű szerencsétlenségek megakadályozhatásának egyedüli forrása ott keresendő ama igénytelen kis társulatban (a mai Royal Society megvában), melyet húsz évvel a pestis előtt néhány tudós, amint ók mondák „a természet ismeretének javítása okáért“ alapított. Mert dacára annak, hogy Londonban ma tízszer több gyúlékony anyag van összehalmozva mint volt 1866-ban ; dacára annak, hogy maga a lakosság temérdek gyúlékony és robbanó gázt készít, bevezet a házakba és használ lel: ma már egy egész utca sem éghet el többé, mert a természettudomány a gépek és módok egész halmazát találta fel, melyek segedelmével a tűzvészt megfékezhetni. És a pestis ? Ennek oly mérvű lehetetlenségét is csak a természettudományoknak köszönhetni. Tudjuk, hogy a járványok csak ott fészkelik be magukat, hol sepret- len, piszkos lakások várják őket. Szűk, poshadó szeméttel telt utcáju városok, melyeknek házai nem szellőzhetők, roszul vannak világítva, vízhiányban szenvednek, melyeknek lakói mosdatlanok, mértéktelenek, roszul vannak táplálva, roszul öltözködnek, szokott tanyájai a járványoknak. Ilyen volt London 1665-ben, s ilyenek a mai kelet azon városai hol az öldöklő járványok otthonosak. A mi nemzedékünk tanult már valamit a természettől, s részben engedelmeskedünk is már törvényeinek. S a természet eme részletes ismereténél és az engedelmesség eme csekély töredékénél fogva ma már nincs pestisünk \ de mert ismereteink és engedelmességünk még igen tökéletlenek, a tifus még velünk lakik, s a kolera még vendégképen jár hozzánk. De az eddigi haladásból bátran következtethetni, hogy természettudományi ismereteink gyarapodásával s vívmányaik iránti engedelmességünk növekedésével London ép úgy századokon keresztül ment fog maradni a tífusz és kolerától, mint ment volt két századon keresztül a pestistől, mely a 17-ik század elején háromszor dúlta fel. így mondta ezt Huxlei, ki nem orvos, de századunk egyik lángelméje s és készebb voltam az ő általa felhozott példát idézni, mint a kérdést más hasonló példákkal illusztrálni azon meggyőződésben, hogy hazánkban, a tekintélyek országában, egy angol nagy szellemnek szavai többet fognak nyomni a latban, mint vándorgyűléseink egyik napszámosának szavai. A természettudományi ismeretek terjesztése lévén az egyetlen ut, a melyen közegészségügyünk tökéletesedése felé haladhat, azoknak minden irányban, minden oldalról s minden erővel való terjesztése mindnyájunk feladata. T A B 0 K — Útleírás. — Mint az ár özönlötte el egy, úgy 60 tagból álló, társaság a dunagőzhajózási vállalat egyik aldunai hajóját, tolongva és zajjal igyekezve helyet csinálni a különben elég tágas hajón. Valódi élet-halál harc. Hogy a szép szemekért és csárdásbeli elsőségért készek a vias- kodásra a mai »jeunesse dorée® tagjai arról van tudomásom; de hogy a szép kilátás reményében harcoljanak kétségbeesetten békés turisták, azt nem igen hittem. Egyszer klakká préselve, máskor kulibrázzá csavarva, ismét összelapitva, kezdém félteni tagjaim épen maradását, s azért is egy merész idea és szaltó mortale segítségével felvetém magam a kabinok tetejére, ily magasból, valahára, a lábaim alatt hömpölygő ember-áradatot vizsgálva szivartárcám kitűnő kubai produktumába merül- heték. (Már tudniillik a mennyi élvezetet nyújt a m. kir. kincstár eme szivarok mellett.) Szivarom bodor füstjétől példát véve a hajó vastag kürtője ugyancsak eresztgeté a sötét füstfellegeket, szürke ködbe boritá ezáltal elindulásunk helyét — Orsóvá kikötőjét. Az előkészületeket egy fütty fejezi be, jelentve a hajó elindulását. Zakatolva csapnak le a széles lapátok a Duna vizére, melynek felvert habjai locsogva törnek meg a hajó széles oldalain. Legszebb kiséret a hajón játszó cigány zenéhez. Valóban geográfus, vagy legalább orsovai finánc legyen az illető, ki eligazodjék az itt ösz- szeérő három ország határain. Geográfiái ismereteim kiegészítése végett, tanácsosnak tartám ösmeretséget kötni, egy a hajó fedélzetén cirkáló pénzügyőrrel, ki ugyan nem tagja a határ-rendezö-bizottságnak, de őre a határ-biztosságnak. Udvarias megszólitás, kedves mosolylyal oda nyújtott szivar eredményei, hogy a pénzügyőrből csicseróné lesz. Kalauzom sietett eloszlatni ebbeli tudatlanságomat. Hozzá is látott buzgón : Az a kis falu a Duna jobb partján, szemben Orsovával Tekia, már az, valamint az egész oldal Szerbia. Azok a veres fedelek Verciorova házai, az meg már Románia. Ez a kis földnyelv, a mely mellett épen most megyünk el, ez mind a háromé : Magyar, Román és Szerb országé ; tetszik tudni, olyan mutyi föld az, rajta van a korona-kápolna. »De most alászolgája egy kis dolgom van még, majd később vissza jövök®, ezzel sarkon fordult az én csicseróném és ott hagyott. így szárnyaszegetten magamra maradva kénytelen valék minden históriai és geográfiái tudományomat előszednem, hogy eligazodjam e vidék névezetességei között. Tekintetem visszatéved arra a kis földnyelvre, melyről derék kalauzom utoljárá emlékezett meg. Kétszeresen érdekes az nekem; mint turistát érdekel azon hely, hol egy ország jelvénye volt eltemetve s mint magyart, kinek szentségét takarta ezen föld. Gyorsan haladó hajónk kiragadja szememből előbb a virágágyak közepette fekvő bizánci stílben épült emléket, majd az útját szegélyző sugár jegenyéket s végül eltűnik az egész földnyelv s csak emléke marad vissza lelkemben. Gondolataim más felé sodorták figyelmemet s meglepetésem nagy lón, midőn utazásunk célja felé tekintve azt magam előtt láttam. Mint a Zaharából egy váz, úgy emelkedik a Duna közepéből elő a kis török sziget, melyet fekvésénél fogva a török Adah-Kalehnak (Sziget- Várnak) nevez. A megindulás vesz erőt a szemlélőn, ha végig tekint a szigeten s ennek egykor erős bástyáin, most romhalmazain. A nagy török birodalom élethü képe kis keretben. A félig romba dűlt sáncokon az annektáló osztrák-magyar hadsereg katonái járnak f^l és alá, őrizve az európai békét s pár száz török családot, gondolataik pedig ott bolyongnak a kék bércek mögött — a szép Magyarországon. Alig lép a partra az utas, már is körül van véve a mohamed kereskedő ivadékaitól, kik dohányt, gyümölcsöt, fezt és különféle apróságokat próbálnak nyakára sózni a becsületes gyaurnak. Kiegészítik az érdekes képet azok a göndör hajú kis ördögök, kik oly sival- kodást visznek végbe, mintha legalább is Rámáján böjt lenne. A társaság megindul, élen a török konzullal beomlott sáncok és kazamáták között a sziget közepe fele. E helyütt fekszik a kis török falu rongyos házaival és bazáraival azon benyomást keltve, hogy keleten vagyunk. Sok helyet említ a történelem, hol ádáz csaták vivattak; de hol annnyi vér áztatta volna a földet, mint épen e kis szigeten, arra példát nem tud felmutatni. Hajdanában a Duna-kulcsa és hol Magyar- ország védőbástyája, hol rablófészke a töröknek, a mint a vitás feleknek kedvezett a szerencse ; most távol kerületben az egyetlen hely, hol a Mai számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva.
