Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-16 / 135. szám

1939 JÚNIUS 16, PÉNTEK TEOTIDEta JVMfekRHIBiaE 7 Párizs emlékezik... Amikor a „Közönyös", elődjét, Mono Lisát lopták el a Louyreból — Akkor is, most is felháborodott Párizs a múzeum hanyagsága miatt Poggi szinleg elfogadta az árat, majd azon« nal a rendőrségre sietett és jelentette az Bürokrácia és autóigazolvány A kis spórtgépkócél tulajdonosa hoSStú lélegzetét vett 8 a követkéső rövid elő­adást tartóttá: — Eltekintve attól, hagy minden hiva­talban udvariasan s kedvesén, megelége­désemre bántak velem,, a következő mó­don fizettem ki esedékes autóadómát. hat pengő nyolcvan fillért: ■ •— Miután kocsimat hosszas utánjárás után ,,igazolták” s alkalmasnak tartották arra, hogy az országúton porozhasson, kaptam a rendőrségtől egy igazolólevelet, az adóhivatalnak címezve. Ezt személye­sén kellett élvinnem az adóhivatalba, ott felütöttek égy nagy könyvet, beírták a nevemet, ügyesén bevezették az adatokat, könnyedén s bizonyos hivatali lendülettel. Majd adtak az igazolvány helyett egy csekklapot, azt elvittem a postára s egy kis tolongás árán fel is adtam a negyed­évi adót. A csekkszelvényt ismét vissza­vittem az adóhivatalba, ott rendkívül megörültek nekem, elővettek egy megfe­lelő könyvet s barátságosan beleírták, hogy fizettem. Ez volt a félidő. Ismét kaptam egy másik okmányt, ezúttal már a harmadik írást ebben az ügyben, az ok­mányra fel volt jegyezve az a megrendítő tény, hogy fizettem adót s jogom van egy adócédulára. Az okmányt zsebretettem s mivel e járkálással elment a fél déletőt- töm, a továbbiakat másnapra hagytam. Annál is inkább meg kellett ezt tknnem, mivel az adóhivatal s az illetékes %tjénz- ügyőri szakasz nálunk egymástól misfél kilométernyire van. Másnap tehát felke­restem a pénzügyőri szaksst. Ott egy rendkívül jóindulatú pénzügyőr elolvasta azt az írásomat, amelyet az eredeti ok­mány helyett adtak a csekk elintézése után s új írásomat újfent bevezette egy harmadik könyvbe. Hosszan, körülménye­sen, körmén pöcögtetve a tollat, pecséte­ket, bélyegzőpárnákat keresve elő a fiók­ból. Mikor már az okmány okmányát is beírta a könyvbe, elkövetkezett az ünne­pélyes pillanat: megkaptam az adóbélye­get. Az adóbélyeg kerek papírlap, a szél­védőüvegen hordja az ember. A pénzügy­őr szakszerűen ráírta az adóbélyegre a tudnivalókat s biztatóan megindult az autó felé, hogy felragassza. De az adó­bélyeg számára már külön tokot vásárol* tam 8 így a ragasztás művelete elmaradt. Rendkívül örültünk mind a ketten, hogy ilyen jól sikerült a dolog, de a pénzügyőr még kért harminc fillért. — Minek? • — A ragasztás tényéért. — De hiszen nem is ragasztott. *— Mindegy, kérem, előírás. Megfizettem a harminc fillért, mert én ragasztottam, személyesen. Nem tiltakoz­tam: előírás, illetik, ezen már ne műt jón az engedélyem. Ez a rövid, története a negyedévi pár- pengős adónak. Két délelőttömbe került, összesen hat ember dolgozott vele, öt ok­mány kellett hozzá s négy főkönyv. Kilo­méterekben megtettem nyolcat. De ez csak az adóbélyeg: ez volt az autóátírással kapcsolatos utolsó aktus. Nem. akarlak fárasztani, hogy mennyi írás, okmány, álldogálás, ácsorgás kellett hozzá, amíg autóm csehszlovákból átváltozott magyarrá. Csak annyit mondok, hogy ere­detileg hat pengőre jelezték a? összes költ­ségeket. Mire megkaptam az új rendszá­mot, akkorra százhúsz, azaz ÚO pengőbé kerültek az illetékek, okmányok, bélyegek, pótbélyegek, az átszereléssel kapcsolatos műszaki munkák, mert vagy három centi­méterrel beljebb, vagy hat centiméterről kijebb kellett valami lámpát, mutatókart szerelni, híven az előírásokhoz s a para­grafusokhoz, az autóforgalom nagyobb örö­mére. Valamit még forrasztani, valamit még ragasztani kellett, nyolc centiméter föl, tizenhárom centiméter le, ■*- Megjegy­zem, mindenütt előzékenyek, barátságosak voltak, de egyetlen autó legalább húsz em­ber kezén ment át, amíg forgalmi enge­déllyel s öntudatosan távozhatott. Most még orvosi bizonyítványt kell szereznem, három pengő helyett már eddig is Ötben van, sebaj, így szép az élet, ha minél több főkönyvbe írhatnak bele. Csak, barátom, az utak is ehhez hason­lóak lennének! Mert a forgalmi engedélyt valahogy megszereztük s kétszer annyi autóadót ki is fizettünk eddig, mint az anyaországbeliek, azaz, az évi negyven he­lyett nyolcvanat fogunk előreláthatólag fizetni, — de most már legalább legyen út, gz országutakon iránymutató, ne legyen por s ne legyen annyi elmaradt útépítés! S engednék el a városokban a kövezet­vámokat! De ez a kövezetvám például csak Győrben, egyszeri belépésnél í péngő 20 fillér. Ha a másik oldalon visszajössz, ugyanannyi. Mozdítsák elő az automobiliz­must, de valódi könnyítésekkel! <MV) Párizs, június IS. At égé** világ közvéle­ményét, természetesén elsősorban a francia közvéleményt, rendkívül mértékben foglal­koztatja az a titokzatos képlopás, amit az elmúlt vasárnap a Lóuvreban követtek él. Az egész francia rendőrséget mozgósították Wátmegy világhírű festménye, a Közönyös tolvajának kézrekeritésére. Ezzel kapcsola­tosan szinte természetes, hogy igen sokat beszélnek Párizsban egy közel három év­tizeddel ezelőtt elkövetett, még sokkal na- gyobbazabású képlopásről. Még’ élénken em­lékszik a világ az akkori páratlan szenzá­cióra: eltűnt — ugyancsak a Lonvreböl — Leonardo da Vlad leghíresebb festménye, a világ egyik legbeestlltebb műkincse, a Mona Lisa, Mona Lisa Gioeoúda, a rinásct- mento korában élt firenzei polgárnő arcképe. Szinte legendás kincsé volt á Louvrenak ez a csodálatos arckép, amelyet a XVI. század elején I. Ferenc francia király vásárolt Llonardo da Vincitől. Ellopták a Lauvreból a Mona Lisát Annakidején — 1911 nyarán — a Louvre Salon Carré nevű termében függött Mona Lisa arcképe, amelyhez valósággal zarándo­koltak nemcsak a Párlzst-járó müértő kül­földiek, de a franciák is. 1911 augusztus 21-én, vasárnap este a Louvre egyik látoga­tója panaszkodott az őrnek, hogy *te»t ta­lálja a Balon Carré ben a Mona Lisát. A múzeumőr nem sokat törődött a panasszal, azt hitte, hogy levitték a festményt a mi- sólóterembe. Másnap regged derült ki, hogy —■ a Mona Lisa eltűnt. Kétségbeesett kutatás kezdődött — eredménytelenül. El sem tudta senki képzelni, hogyan lop­hatták el a nagyszerű festményt és ki lehet a tettes. Délre már az egész világsajtót a Mona Lisa eltűnése foglalkoztatta. Mozgósí­tották a párizsi rendőrséget, a határőrsége­ket, házkutatásokat tártottak a Louvre vala­mennyi alkalmazottjánál, de mindez wem ve­tetett eredményre. Párizá valósággal két­ségbeesett Oioconda arcképének eltűnése miatt. A kétségbeesésnél csak a botrány volt nagyobb. A Lovre vezetőségét vádolták, hogy nem őrzi elég gonddal a műkincseket. Fel­merült ugyanez a vád most Is, a Watteau- festmény eltűntekor. A Felvidéki Magyar Hírlap is megírta, hogy o Louvreban kilenc- száz terem őrzésére mindőssza négyszázöt őr áll rendelkezésre. HáaonlA hiákat elkövettek már 29 évvel ezelőtt — a Mona Lisa ellopásakor — Is. Most, hogy a -Mona Lisa /f.-ügy foglal­koztatja a francia közvéleményt, a párizsi lapok felelevenítik a Mona Lisa I. ellopása­kor megindított izgalmas nyomozás részle­teit. Megírj4* a párizsi lápok, hogyan hall­gatták ki annakidején mindazokat, akikről kiderült, hógy a tett elkövetésekor a Louvreban Járták, — á kéményseprőktől és a takarítóktól kezdve a külföldi vendégekig és a másoló művészekig. Visszaemlékeznek á lapok az l9U-bén elterjedt fantasztikus hí­rekre. A* egyik hir szerint egy titokzatos nő éjszaka a Szajnába dobott egy képet (amely persze nem lehetett itaás, mint á Mona Lisa) és a hullámok örökre elnyelték Llonardo mester remekművét. Bgy másik hír szerint egy feketekabátos férfi a pályaudvaron egy tehérvagónba do­bott egy rejtélyes csomagot, (világos, hogy ebben a csomagban volt az ellopott vászon.) Valamennyi nyomról kiderült, hogy hamis. A kutatás megkönnyítése érdekében bezár­ták a Louvret la. A közvélemény felháboro­dásának hatása alatt a múzeum vezetőségének több előkelő tagja lemondott állásáról. Mindez semmit sem használt, fis nem hasz­nált a* sem, hogy Basket, a L’lllustration főszerkesztője ötvenezer frank jutalmát tű­zött ki a nyomravezetőnek. Az sem segített, hogy később nyolcvanezer, frankra emelte fél a Jutalmat, azzal a záradékkal, hogy haj­landó ezt az összeget a tolvajnak is kifizetni, ha az visszaadja a kópét. Még arról is ke­zeskedett a főszerkesztő, hogy • tolvajnak nevét senki sem fogja megtudni és semmi bántódása nem less. Hónapokig folyt a nyo­mozás, hónapokig kereaték a festményt — eredménytelenül. Már-már belenyugodott Pá­rizs a legendás műkincs eltűnésébe. Firenzében megtalálták Gioconda arcképét Több mint két év telt el a Gioconda eltü* néee óta. 1913 december 12-én végre hírül adták a lapok a világszenzációt: megkerüli a Mona Lisa. 1913 december elején Perl, a legismertebb firenzei mükereskedés tulajdonosa levelet ka­pott Párizsból. A levél aláírója egy magát Leonhardnak nevető férfi közölte Gerívei, hogy az ellopott Llonardo da Vinci-kép nált van és vissza akarja azt ádni Olaszországnak, ahonnan a festmény ered. Gerl Poggival, e firenzei J7//i*í-képtár igazgatójával együtt válaszolt a rejtélyes levélírónak és levélileg megállapodtak vele abban, hogy találkoznak Firenzében. December 11-én este történt még a találkozás a firenzei Hotel Tripolis-bati. Az állítólagos Leonhard egy kettösfenékü bőröndből elővette az eltűnt festményt. A műkereskedő és a képtárlgazgató kétségtele­nül megállapította, hogy valóban az eredeti Mona Lisát hozta Leonhard Firenzébe. Llonardo da Viliéi és Gióconda városába. Az olaszul beszélő férfi, aki a képet hozta, félmillió Urát kért á festményért. GiH és Berlin, június 1§. A csütörtök reggeli német lapok szintén vastagbetűs címek alatt foglalkoznak a legújabb angol és francia tévhírékkel, ámplyek újabb német csapatmozdulatokról, LÖngyelorzZágélleneS támadásról és Szlovákia. Németország és Magyar- ország közti felosztásáról vélnek beszámolni. A lápok egyöntetűén hangoztatják, hogy ezek az újabb riasztó hírek ugyanabból a hazusággyárból kerül­nek ki, amely az utófehí időben állandóan izgalomban és nyugtalanságban akarja London, június IS. Borzalmas leletre buk­kant Leeds angol város közelében egy ama­tőr-fényképész. Gépével sétálni ment, hogy néhány szép felvételt csináljon és mintegy hat kilométernyire a várostól az útszéii árokban egy szürke csomagot talált. Aíhlkor a csomagot felbontotta, borzadva állapította meg, hogy abbán egy fiatal nő levágott feje, jobbkarjs és jobblába van. Rögtön értesítette a legközelebbi rendőr­őrszobát a leletről és a rendőrség azonnal megindította a nyomozási az egész környé­ken. a titokzátos női holttest darabjait még vasárnap találták meg, de a hiányzó testrészek azóta sem kerül­tek elő. esatft. kftág^apra Poggi laboratóriumába rendel­ték iggghgrdót. A helyiségben már korábban detektívek rejtőztek él. Amikor elővette a Mona Lisát —- ls­tartóztatták. Leonhardról a rendőrségen kiderült, hogy Vlnzenzo Perugia az igazi neve. 37 éves ola„z festő, mázölő és díszletező. A párizsi Louvre fényképészeti műhelyében állt alkalmazásban és egyike volt azoknak a munkásoknak, akik üveget tettek a Gioooneta-arcképre. Beval­lotta, hogy 6 lopta el a képet, de lopott más műkincseket is müncheni, monacói és párizsi múzeumokból. Azt állította, hogy nem nyere­ségvágyból követte el a lopást, hanem bosszúból. Bosszút akart állni Franciaországon azokért a károkért, amiket Napoleon Itáliának Okozott. A kép megkerülése után 1913 december l3-in az olasz külügyminiszter megjelent a római francia nagykövetnél, gratulált neki a kép megkerüléséhez és gavallérosan Kije­lentette, hogy Olaszország boldogan adja vissza a műkincsét Franciaországnak. Ez­után néhány napra kiállították Firenzében a festményt, majd erős fedezet mellett Pá­rizsba szállították és a Mona Lisa elfoglalta régi helyét a Balon Carréban. Perugiát néhány hónappal a világháború kitörése előtt enyhe fogházbüntetésre Ítélte az olasz bíróság. Nem sikerült megcáfolni ast a védekezést, hogy hazafias célzattal lopta el a festményt. A Mono Lisa eltűnése óta fokozott szigor­ral és óvatossággal őrizték a Louvre műkin­cseit. Huszonnyolc évig nem is Ismétlődött meg a Moha Lisa esete. AZ utóbbi Időkben, úgy látszik, megint felületesebbé vált az őr­ködés, — ennek következménye, hogy Pc- tügiánák máris utódja akadt. tartani a világ közvéleményét. A Völkischer Beobachter rámutat arra, hogyha a külső körülmények és a közön­séges eszközök már néni elegendők, akkor a hazugság eszközéhez folyamodnak a be- keritők. Ennek a politikának veszedelmes kinövéséi napról-napra nagyobb nyugtalan­ságot keltenek, ezt a nyugtalanságot igyekezzenek újabb hazugságokkal ellensúlyozni, másrészről pedig azt remélik, hogy Moszk­vát ezáltal a megegyezés gyorsabb meg­kötésére tudják rábírni. ti meggyilkolt nő személyazonosságát azon­ban már sikerült megállapítani. A nyomozás eredményét a rendőrség nem közölte a nyil­vánossággal, hogy a tettes ne vehessen arról tudomást. A rejtélyes gyilkosság nagy izgalmat vál­tott ki a környék lakossága között, annál is inkább, mert a gyilkosság nagyon hasonló ahhoz a bűntényhez, amelyet néhány évvel ezelőtt Szintén ezen a vidéken követtek el és tettese máig Sem került kézre. A rendőrség megállapította, hogy a gyilkos anatómiai ismeretekkel rendel­kezett, mert erre vall az éles baltával feldarabolt holttest megtalált maradványa. » ■ »I ■ A nyugtalanságkeiíé hazugsággyár legújabb Németország lengyelellenes támadá­sáról, Szlovákiának Németország és Magyarország közti felosztásáról földár altéit női Solltest az országút árkában Rejtélyes gyilkosság egy angol városban JÍ tettes anatómiai tudással boncolta szét áldozatát

Next

/
Thumbnails
Contents