Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-28 / 121. szám
18 TEMHDEKl -^faßfeükHIRMß 1939 MÁJUS 28, VASÁRNAP kisebbségek számát, persze gőzerővel nagyobbítják a pozsonyi propagandaminisztériumban. Eszerint Magyarországon egy millió szlovák volna és háromnegyedmillió német és az összes kisebbségek Kárpátalja visszatérte után már Csonkamagyarország 26 százalékát tenné ki, s így az „aránylag kicsi, de telhetetlen Magyarország” Európában a legnagyobb kisebbséggel rendelkezik... Tudjuk, hogy ezek a számok fantasztikus túlzások, de azért érdemes figyelemmel kísérni, hogy Magyarországra. mint „nemzetiségi államra” Pozsonyban egyre több célzás történik és a szlovákoknak csak segítenék ebben egyes pozsonyi német eszmetársak is, akik Kárpátalja visszacsatolása után úgy nyilatkoztak, hogy itt az ideje, hogy Magyarország a centrálisztikus nemzeti állam eszméjétől eltávolodva az „állam- politikailag egyenrangú népterületek politikai föderációjává változzék.” Előfordul ugyan, hogy a szlovák propagandaminiszter olyanokat is mond, hogy „a térképre vetett pillantás meggyőzhet bennünket arról, hogy a két nép egymásra van utalva” és „főtörekvésünk az legyen, hogy a határ egyszerű forma legyen” és az ilyen kijelentések nagy sikere a legszélesebb szlovák körökben is bizonyítéka annak, hogy minden uszítás ellenére a béke vágya szunnyad a napi politika tülekedésétől távolélő szlovák nép lelkében. De a nemzet élén űj ideológiákat gyártó politikusok még mindig gyakran tagadják, hogy a szorosabb szlovák-magyar együttműködés kölcsönös előnyöket jelentene. Valami atavisztikus gyűlölettel párosult félelemmel vallják egyesek, hogy a közeledés a magyar nemzeti aspirációkat szolgálná és a szlovák jövőt árulná el. Pedig ideje, hogy mindenki egyszer már tisztába jöjjön a magyarság kárpátmedencei központi vonzásával és azzal, hogy a magyarság elhelyezkedése mennyire alkalmas a dunavölgyi államalakításra. A jövő fejlődése talán lefaragja a kinövéseket és egy más szellem, más felfogás, vagy a mindenki által unalomig ismert törvényszerű gazdasági egymásrautaltság közelebb hozza egymáshoz az ezeréves haza őseinek XX-ik századi utódait: a magyarokat és szlovákokat is. Rozsnyói Mikrofon imiiiiiiwíiiiiTiimiiiniiiífiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMniiitiiiiiiiiiiniiiTiiiniii’iüiimiiiaiiiniiiiiiiiiiiiiiMiiiiiini'iiiiiiiiiiiiiiiiiiiii^iiiiiiiiiiiiiiiííiii Megjött a kinevezésem ... Bocsánat, hogy személyes ügyről referálok, de azt hiszem, szórakoztatni fogja kedves Olvasóinkat. A rozsnyói nagytőzsde sorsa a felszabadulás óta állandóan élénken foglalkoztatja a helyi közvéleményt: ki kapja, ki szeretné kapni, ki nem fogja kapni, — és így tovább, folyik a találós társasjáték. Egy ismerősöm jó múltkoriban azt a kérdést szegezte a mellemnek, tudom-e, hogy én kapom a nagytőzsdét? Majd hanyatt vágódtam, mert semmi hivatottságot nem érzek dohány irányában, nagyban, meg Isten látja lelkemet, legelszántabb pillanataimban sem hoztam kapcsolatba a jövő- met egy nagytőzsdével. Honnan eredhetett ez a képtelen hír? Hamar rájöttem. Mert egy másik hallomás szerint olyan politikai exponensünk kapNÁ (állítólag a tőzsdét, akinek neve azonos egy ismert nevű festőművész nevével. A pletyka —■ mire Rozsnyóra ért, csak annyit hagyott meg a sejtésből, hogy „festőművész”-ár- nyalata is van a névnek. No aztán, ki a festőművész Rozsnyón? Tisztelettel alulírott. Tehát, ki kapja a nagy tőzsdét? Természetesen: ő. Hálistennek, nem kaptam meg s nem is fogom. De már valami benne volt a levegőben. Egyszer csak a posta nagyborítékos levelet hoz a Magyar Királyi Vallás- és Köz- oktatásügyi Minisztériumból. Jajj! Mi lesz benne? A vármegyei tanítókat igazoló bizottságba kiküldetésem volt benne. Újra még nagyobb borítékú levelet hoz a postás, ajánlva, nagy tisztelettel nyújtja át, mert ez már egyenesen a Magyar Királyi Miniszterelnökségtől jött. Uramfia, mi lesz ebből? Utóvégre is valami nagy dolog történik? Egy szoboravatás hivatalos meghívója s . annak kísérőiratai voltak benne. Megnyugodtam, mert különben ösztönösen félek az ilyen nagy és magas hivatalok leirataitól. Valami békés, csendes, alkotó művészélet volna jó, procul negotiis. Alaposan megőrölt az a húsz év. Végre aztán befutott valami. Egészen váratlanul és érdemetlenül. Egy vaskos füzet, címszalagján ezzel a felirattal: „Tichy Kálmán úrnak, szobai.” így, rövidítve, hogy szoba-fö! Vagyis: szobafestő. Nézem a füzetet: „Magyar Vállalkozók Lapja”. TeLe szakmabeli dolgokkal. Mármint szobafestő-szakmabeliekkel. A probléma határozottan izgat. Valami regiszterből vehették ki a címemet, bizonyosan hazai festőművészek névsorából, mert szobafestőtestületben eddig nem voltam védjegyezve. De ha ennek dacára kiküldték s így címezték a lapot, bizonynyal szelíd intést akartak vele adni, hogy jobb, ha átkapcsolok ehhez a rokonszakmához, melynek jövője van, hiszen nekilendül az építkezés, lakberendezés, — kár az időt vesztegetni. Ha úgy veszem: kineveztek tiszteletbeli szobafestőnek. Szoba-fö! Azért mondtam végül is: — No, az egyszer csakugyan megjött a kinevezésem! A vér nem válik vízzé! A közeli szomszédunknak pufók arcú, kövér fiacskája van. Már olyan három éveske, de nagyon nem szeret járni. Hacsak lehet, vagy kocsikában tolatja, vagy ölben viteti magát. Sír, panaszkodik, lábát fájtat ja, mindent kitalált: csak vigyék. Velük szemközt nagyobb s elevenördög kis legény lakik a szülői háznál. A bevonulás óta állandóan háborúsdit játszik. Kétlábú létra az erőd, ennek ormára nemzetiszín szalagokból tűz lobogót, hátán huszárosán átvetett bádogpuska, oldalán fakard, fején csákó s úgy dalolja: „Mennydörög az ágyú, csattog a kard!” Szemköztről hallgatja s nézi a kis pufók. Üldögél valahol a küszöbön. Szívesem megnézné a „szomszédvárat”, ha valaki odavinné. . . De az a kis harcidal, az valamit megcsiklandoz benne! Valamit megmozgat, titokzatos, ősi, rejtelmes erejével. Azon veszem észre, hogy a kis pufók egyszer csak feláll, apró köröket gyalogol önmaga körül, kalimpál a két dundi karjával és kövérkés, gurgulázó hangon énekelni kezd, „harcias” lépései ütemére: „Menydö.iöd az ádu, cattod a tajd...” És olyan bőszen gyalogol, mintha legalább is mentén be akarna vonulni Dobsinára! Palócországban volnánk, vagy mi? A múzeumban most nagy az idegén- járás. Cserkészek segítenek a vendégék kalauzolásában. Az egyik teremben felügyelő cserkészhez jelentéstételre jön egy babszemnyi cserkészfióka. Feszes vigyäzz- ban áll, darutolla najdnem magasabb, mint ő mindenestől. De keményen elmondja a rábizottakat, hogy az idegen- forgalmi irodából kérdeztetik, nincsenek-e a múzeumlátogatók között olyanok, akik Váraljára, a várba akarnának menni, mert most indul égy autó. Ha a kis cserkész jelentését fonetikusan le akarnám írni, valahogy így hangoznék: ...„nincs-e a múzeomba, aki Vórajjóra a vórba akarna kimennyi?” Nem jól mondta? Hiszen Palócországban volnánk?! Idegenforgalom Eddig üresen kongott nálunk ez a szó, melynek pedig a hangzásában is valami sodró, örvénylő van. Most megtelt tartalomnál, de annyira, hogy szinte szédülünk belé! Amit még soha nem láttunk: a város főutcájának kőkockái olyan fényesek a sok autókerék csiszolásától, akárcsak a Váci-utca, A szokatlan jelzésű magánkocsik suhanva, dudálva kúsznak fel a városba s rohanak tovább „a várba”, hatalmas autóbuszok, mint nagy, jólfegyelmezett, okos őslények robognak végig a városon, öntik magukból a zsibongó, csicsergő fiatalságot, cserkészeket, diákokat, leányiskolákat. Estére az óriási „buszok” a főtér virágdíszben tobzódó gesztemyefái alá bújnak pihenni, mint meghajszolt paripák, hűtőrostjaikból dől a forróság, a hatalmas volán fekete íve tompám fénylik s a mammuth-kerekek csendesen emésztik a felfalt kilométereket. Az éttermekből pedig vidám tányércsörgés, cigányzene, , a sűrű vendégrajt messze eláruló zsongás hallatszik, a könyvkereskedések levelezőlap-tornyai sebesen forognak a válogatók keze alatt, fényképezőgépek csattognak útoin-útfélen és — aki egyszer itt járt, mind ide akar jönni nyárra is, minél hosszabb időre. Olyan érdeklődés van nyárilakások iránt, — egészen a 3—4 szobás, 8—10 fekvőhelyes, teljes háztartásos, 8—-10 heti tar- tózkodásos arányokig, hogy ha Rozsnyónak lett volna ideje s módja a cseh igában ilyesmire berendezkedni, most máról- holnapra valóságos fürdőváros lehetne belőle. És vendégeink nem győzik dicsérni a pompás levegőt! Egy tisztviselőcsalád egyik tagja évek óta tartó makacs légcsőhurutját az első két hét alatt elvesztette. Másik családban a betegeskedő kis gyerek épült fel oly gyorsan s oly bámulatosan, hogy a szülei örömét leírni nem lehet. Bemosolyognak a zöld hegyek, virágbabo- rult a határ s Rozsnyó ma igazán oly megvesztegetően szép, hogy érteni lehet minden lelkesedést, még a bennszülöttek sok évtizedes megszokásából kifelé nézve is. Aki hozzánk megérkezik s az ódon Rákóczi Kamaraház pillérei mögül eleje bukkan a három évszázad viharaitól vert őrtorony, címeres kőmellével, alján a dús orgonavirágzásból kifehérlő Franciska- szobörral, a Kálvária-hegy háromszoros csúcsának, a Rákosnak és Pozsállónak hátterével, igazán lelke mélyéből sóhajthatja: — Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyar- ország! , , Nyíresi-Twhy Kalman. >»0 A mi kertünk írja: Ifj. Jancsó Vilmos Pömpásnőszirom A Földközi-tenger mellett is honos Iris ger- manicát már a középkorban is ismerik és a lovagi várak kertjeit vele díszítik. Nevét is innen nyerte. Magyarul kék liliomnak, vagy nősziromnak hívják. Igen mutatós és szép évelő növényünk. Haragoszöld kardalakú levelei egy központból indulnak ki és 50—60 cm. hosszúságot érnek el. Fővirágzási ideje május hónapra esik. Ebben az időben fejleszt egy központi virágszárat, mely a végén elágazik és 4—5 virágot visel. A virág formája egyedülálló a maga nemében. Színe pedig a halványkéktől a mély sötétliláig változik. Érdekes, hogy az Irist a régi magyar kertekben ágyások szegélyezésére használták, régi feljegyzésből tudjuk, hogy az erdélyi veteményes kertek táblái Iris germanicával voltak beszegve. Egy 1500 elejéről fennmaradt levél tanúskodik arról, miként ajánlja barátnőjének a szomszédos földbirtokösnő a fűszernövény-kerteknek Iris germanicával való szegesét. Mindezek igazolják, hogy a délebb vidékről hazánkba került Iris mennyire élma- gyarosodott és mennyire magyar virággá vált. Sajnos, újabban a házikertekben mind kevesebbet és kevesebbet látunk, pedig az újabb kertépítési mód szerint is nagyon jól alkalmazható. Bokorcsoportok és pázsitterületek közötti átmenetre kevés jobb nővényt ismerünk, mint az Irist. Medencék egyoldalú hátteréül szintén jó eredménnyel használható. Feltétlenül alkalmazandó a vegyes évelő- ágyakban is, hol a késő tavaszi virágpompát teszi gazdagabbá. A növények szaporítása igén egyszerűen történik. Az idősebb töveket augusztus végén, szeptember elején kiemeljük helyükről, á földet lerázzuk róluk és a vaskos, hüvelykujj- vastagságú gyökereit (rizoma) 8—10 óm-ss darabokra feldaraboljuk. Ezeket a gyökérdarabokat azután a vágás helyén faszénporral behintjük és jól megmunkált kerti talajban kiültetjük. Ha azt akarjuk, hogy felhasználásukig szépen elbokrosodjanak és már erősebb töveket kívánunk kiültetni, akkor az Iris gyökereit egy évig tartalékkertbén neveljük. Ezalatt az idő alatt bőven öntözzük és lehetőség szerint trágyái evezzük. Az Iris germianicán kívül még több fajtája is ismeretes, közülük elsőnek a hazánkban vadon is előforduló Iris pumillát kell megemlítenem. Déli hegyoldalak, lankás legelőkön kora tavasszal, a kankalin virágzásával egy- időben, alacsony sötétlila és kénsárga Húsféleség található. Ez a vadon előforduló Iris pumilla újabban félhasználást nyer a házikertek sziklacsoportjaiban is, igen mutatós és kedves virágként. Levelei szintén kardala- kúak, de csak 6—10 cm-re állnak ki a földből. Ahol jól érzi magát, egészen kis telepeket képez és virágzáskor nagy lila, vagy sárga foltokban jelentkezik. Sziklakerteknél, ha helyesen akarunk eljárni, az Iris pumillát ne a sziklák közé ültessük, — mert az ellenkezik előfordulási módjával, — hanem közvetlen a sziklacsoport mellett összekötőként a pázsit és a sziklacsoportok között készítsünk belőle foltokat. Az Iris pumillának igen gyakori felhasználási módja a mindjobban terjedő télikerteknél, hol sekély földrétegben szintén jól fejlődik és dúsan virágzik. Szaporítása ugyanúgy történik, mint az Iris ger- manicáé, ősszel vagy kora tavasszal még kihajtás előtt az idősebb töveket szétszedjük és újból elültetjük. Szokás ugyan az Iris pumil- lákat magvetés útján is szaporítani, de ebben az esetben 2—3 esztendő szükséges, amíg virágzó töveket nyerünk. Végül, a legszebb és legérdekesebb virágú Iris-félét, az Iris susianát említem meg. Fejlődése, leveleinek alakja az Iris germanicával egyenlő azzal a különbséggel, hogy míg az Iris germanica a legzordabb hazai telet is kibírja, addig az Iris Susiana enyhébb időben is csak lombtakaró alatt telel ki. Annak ellenére, hogy kényesebb és több bajjal jár a tenyésztése, mint a többi Iris-féleségnek, mégis nagyon megérdemli a fáradozást. Virágjának szirmai szederjes erekkel, szürkés ezü.iiös alapon. Az alsó levelei majdnem feketék és apró fehéren pettyezettek. Az egész virág exotikus orhidea benyomását kelti. Virágzási ideje május közepén, június elején van. Talajjal szemben igényesebb, mint a többi rokonfajta, tápdús, nedves, nem túlzottan napos helyét szeret. Legjobban felhasználhatjuk mint szólónövényt, nagyobb cserjék, vagy fenyők közelében, ahol növényünk naponta 1—2 órát a tűző naptól védve van. Emellett gondoskodjunk arról, hogy bőven kapjon vizet és évente fejirágyázást. Szaporítása ugyanúgy történik, mint ft többi Iris-fajtáknak. Ezenkívül az Irisnek még nagyon sok fajtája van, melyeknek ismertetésére megfelelő hely nem áll rendelkezésemre. Ez a három fötípus, melyeket leírtam, elegendő ahhoz, hogy az Iríseket még nem ismerő kertked'vélőkkel az Mseknek gazdag fajtáit és változatait megszerettessem. Metélő petrezselyem Petrezselymet vágás céljára külön fajtát szokás termelni. Magkereskedések, mint fodros petrezselymet, vagy francia-petrezselymet hozzák forgalomba. Mindkét fajtának lombozata sokkal dusabb és aromatikusabb, úgyhogy mindkettőt feltétlenül előnybe kell helyezni a közönséges gyökérpetrezselyém zöldjével szemben. Termesztése igen egyszerű. A jól megmunkált kertiföldön 20 cm-es sorokban homokkal keverve vessük el magvait 2»—3 cm mélyen. Kikelésig tartsuk az ágyat jó nedvesen, majd azután porhanyit- suk fel és ahogy a lombozat az 5—6 cm magasságot elérte, már vágható is. Az ágyak több évig is tarthatók, csak árrá ügyeljünk, hogy az idősebb növényeknél felitörő virágszárat törjük ki, nehogy virágba menve elpusztuljon. ÜZENETEK. Vidéki látogató: Az ez évi kertészeti üciállí- tásom látott virágos fácskák Azaleák. Valószínűleg az t: tűnt ez most fel önnek, mert a közönség a hajtatott A tálcákhoz van szokva. Az itt felhasznált és a cserépben kihelyezett Azalea-fácskák fajtája teljesen ugyanaz, mint a karácsony és húsvét között virág-kereskedésben látható Azaléáé. A kiállításom csak helyi dekorációra használták, nem szabadföldi növények, kertben kiültetve nem télálló. így hát tevéiében írt célokra nem használható fel. Dénes Béla: A sziklakért készítése, bár! kissé már elkésett, de még véghezvihető. Ezért levelében említett félárnyékos háromszög-alakú enyhelejtőjű résüjét az ottani vidéknek meg-felelő lyukacsos mészkövekkel készítse el. Az elkészítés úgy történjen, hogy szabálytalan lépcsőkben az egész domboldalt kövekkel kell kirakni, még pedig úgy, hogy 2—3 vagy 4 kő mindenkor egy kis vízszintes földtányért zárjon körül. Ezekbe a földtányérokba kerülnek azután a helynek megfelelő félámyókot kedvelő sziklacserjék és sziklaévelők.
