Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-28 / 121. szám
1939 MÁJUS 28, VASÁRNAP TEIsVIDEKI .MaGÍOkR-HIRIlAE A SZLOVÁK NEMZET KERESI HELYÉT A KÁRPÁTMEDENCÉBEN —— i n ibiiiih i > \m< 11 iii.'MMWWwnTi IRTA: BORSODY ISTVÁN A határ, amely ma délen a Kárpátok lejtőin elterülő Szlovákiát Magyarországtól elválasztja, a trianoni határok északra tolódásával jött létre. Szlovákia különbeni kiterjedése az ezeréves magyar birodalmi határokon belül marad — s ebben a tényben a történelmi és geopolitikai osztóvonalnak legújabb igazolását látjuk — különös jelentőséggel nyugat felé, ahol megszűnt a kelet-nyugati irányban tcrnnészeteUencsen ható cseh köztársaság ereje és a Kárpátok nyugati előhegyein is visszaállt a régi helyzet: a történelmi határ észszerüségé- nek és igazságának nem kis dicséretére. A mai Szlovákia urai nemigen keresik az új állam határaiban rejlő geopolitikai törvényszerűségeket és nem igyekeznek levonni ennek a helyzetnek kézenfekvő tanulságait. Inkább elterelik a figyelmet a fontos tényről, hogy az önálló Szlovákia végeredményben egy magasabb történelmi egység keretében látott napvilágot, amit jó húsz esztendő előtt még Magyarországnak neveztek. Az új állam vezetői egyelőre elutasítják a történelmi reminiszcenciákat, az állam önálló erejét a népiség modern kultuszában keresik s rokon- szenvüket inkább a nagy nyugati szomszéd, Németország felé tárják ki, benne bíznak, őt követik és másolják, míg Magyarország felé gyakran izgatottan, ideges bizalmatlansággal és a jószomszédság és egymásrautaltság időközi konvencionális hangoztatása mellett is, sajnos, többnyire ellenszenvvel viseltetnek. A történelmi magyar birodalmi térben fekvő mai Szlovákia szószólói mintha a múlt emlékeit, a geopolitikai körök főj toga tásait fedeznék fel s tiltakoznak, hadakoznak, erőlködnek ellenük. A tiltakozás a helyzetnek a tagadása, a nagy elégedetlenség amúgyis igazi kelléke a fiatal szlovák nacionalizmusnak. Azok, akik mint a szlovák nemzet Az új állam keletkezési történetében nehéz felfedezni a kiszámított szándékot, az államalkotó akarat szerves fejlődését és az ilyen vállalkozáshoz mégis csak elvárható hosszabb előkészület: csak a kész eredmények merednek reánk, ami különös bizonyságot ad arról a ritka esetről, hogy néha egy nemzet többet is elérhet, mint amennyit várt, akart, sőt amennyire képesnek tartotta magát. Mert a szlovákok számára mindig az autonómia volt a bűvös cél, ami lázba hozott, sorompóba állított, harcra ingerelt és ellenállásra késztetett. Az autonómiáért folytatott küzdelem vonult végig a cseh köztársaság húsz évén is, gyakran kellemetlen árnyékot vetve a két szláv néptörzs testvérinek nevezett viszonyára. A csehszlovák köztársaságon ugyan az sem segített volna, ha nagyobb békességben éi a két államalkotó tag. Az elégedetlen szlovákok kielégítése — az autonómia megadása — semmivel sem járult volna hozzá az ország erősítéséhez. Idegenek jóindulatából jött össze a csehszlovák köztársaság, belső erejéből sohasem válhatott időállóvá. Akik még a zsolnai határozatban is a csehszlovák együttélés új korszakát ünnepelték, annak örülképviselői szerepeltek 1918-ban, tagadták, hogy a szlovákság helye a magyar államban van. Akik 1939-ben döntöttek a szlovák nemzet sorsáról, tagadták, hogy a szlovákság helye a szlovák köztársaságban van. A tagadás eredményei szinte meglepetésszerűek voltak. 1918-ban a csehek kivonták a szlovákokat a magyar államból, mert szükségük volt Észak-Magyarországra: az utolsó pillanatig alig körvonalazott tervek sikere, az értelmi szerzők későbbi vallomása szerint is, várakozáson felül volt. 1939-ben a németek felrobbantották Cseh-Szlovákiát és igényeik kielégítése után meghagyták az önálló Szlovákiát. De sem a csehszlvák közös államnak, sem az önálló Szlovákiának nem voltak a szlovákság körében régtől ápolt és rendszeresen fejlesztett eszmei hagyományai, hogy ezek a szlovák nemzet ilyen, vagy olyan irányú terveit, vágyait igazolhatnák. Az önálló szlovák állam tényére ez különösen vonatkozik. A csehszlovák nemzetegységnek még voltak eszmei hirdetői, a politikai gyakorlatban éppen úgy, mint az elvont irodalomban. De az önálló szlovák állam mindenképpen rögtönzésnek látszik: egy helyzet megoldásából eredő melléktermésnek. Az önálló szlovák állam váratlan fordulattal a szlovák önkormányzatból alakult át. A sors különös játéka ez: amikor a szlovákoktól az önkormányzatot húsz éven át megtagadó csehek elvesztik állami függetlenségüket és az önkormányzat ígéretével beolvadnak a nagy Németbirodalomba, ugyanakkor a szlovákok önkormányzatából önálló szlovák állam születik. A szlovák autonómia húszéves vágyából így valósul meg néhány hónap gyors ütemében — cseh vonatkozásban — a még nagyobb szabadság, a még nagyobb függetlenség: a teljes elszakadás, az önálló szlovák államiság. tek, hogy a szlovákok csak autonómiát követeltek és nem mondták ki benne a teljes elszakadást. De úgy a csehek, mint a szlovákok érezhették, hogy sorsuk közös irányítása kiesett a kezükből; meggyőződés nélküli szólamnak tetszett, az unos-untalan ismételt jelszó is, hogy a „második köztársaság” a csehek, szlovákok és kárpátukránok közös szabad hazája marad ... Magyaroktól a csehekhez — esetiektől a németekhez A csehek kelletlenül alkalmazkodtak az új helyzethez: kényszeredett megértéssel ismerték el a szlovák nemzeti aspirációkat, szép szavakat szóltak a szlovák jog és lélek tiszteletbentartásáról, de legszívesebben megfojtották volna az egész szlovák önkormányzatot és őszinte gyűlöletet éreztek a szerintük hálátlan szlovákok iránt, akik a csehek szorult helyzetét arra használták fel, hogy egyre több követeléssel lépjenek fel velük szemben. A húsz éven keresztül ingadozó nemzetegység fikciója teljesen elvesztette egyensúlyát. Amikor a csehek és szlovákok megkockáztatták az amúgyis gyönge lábon álló közös hazában a nyílt testvérharc erőszakos kirobbanását, bebizonyították, hogy a csehszlovák együttélés feltételei végleg összeomlottak, a két nép teljesen leszámolt egymással, a közös hazával, mindennel, ami őket akár egy jóindulatú barátság erejéig is összeköthette volna. A cseh és szlovák nem értette meg egymást. A faji rokonságot elhomályosította a külön szellemi, történelmi, táji, erkölcsi hagyományok és világnézeti hatások ereje. A szakadást az érdekelt felek természete fokozatosan készítette elő. Mikor a csehek, akik fejében a közös állam gondolata megszületett, búcsút mondtak a szlovákoknak, azt írták, hogy „újra el vagyunk választva egymástól, mint a háború előtt, de jelen esetben nem idegen akaratból, hanem Szlovákia politikai képviselőinek saját elhatározásából a közös államban történt együttélés húsz éve után, miután meghiúsult az a remény, amelyen a közös állam felépült.” Ezek szerint a csehek nem akartak elszakadni. Csak kénytelenül elismerték a közös állam gondolatának csődjét. A csődöt viszont a A jövő nagy kérdései azonban folyvást kísértenek: az államalkotás tapasztalatlansága gonddal tölti el azokat, akik az új áilam vezetésére vállalkoztak. Rögtönzés, kiforratlanság, zűrzavar csap fel a fiatal szlovák állam első kapkodó lélegzéséből. A sok zavart, amivel a fiatal állam küzd, a politikai vezetők a gyűlölet szításával akarják palástolni. Ezzel a céllal iktatják műsorba a magyarellenes érzések ápolását is. A magyarok iránti ellenszenvet már a cseh nevelés alapította meg, amikor igyekezett minél jobban elmérgesíteni a szlovák hiedelmet, hogy a magyarok elnyomók és zsarnokok. A magyarok iránti mesterségesen ápolt szlovák ellenszenv ma, a múlt félreértésének örökös fölele- venítéséből táplálkozik, a magyarországi szlovákság előnytelen helyzetének felpanaszolásából és főleg az igazságtalannak nevezett területi rendezések fölött érzett fájdalomból. Szlovákia határainak déli és keleti rendezését a szlovákok égbekiáltó igazságtalanságnak tartják. Revíziót, irredentát hirdetnek, igazságot követelnek Szlovákiának és fennhangon kiáltják, hogy Szlovákia jelenlegi határaiba sohasem nyugodhatnak bele. Ez a szlovák „nem, nem, soha” a magyar revíziós propaganda eszközeit másolja, több felületességgel, mint meggyőző eredetiséggel. Ezzel azonban könnyen ébresztik fel a magyar gyűlöletet, az új ízű szabadság lelkes híveinél, akik szívesen vágynak vissza a magyarok felé, mintegy megmutatva, hogy vége a régi világnak: ma már a szlovákok is a magyarokkal egyenrangú cselekedetre képesek. Az ehhez szükséges bátorságot pedig nem annyira önmagukból, mint a nagy német protektor képzelt védelmében bízva merítik. Nehéz lenne ma higgadt tárgyilagosságot és a Kárpát-medence történelmi politikai, etnikai kérdései iránt emelke- dettebb véleményt várni a népi elvek és Harmadik Birodalom hatalmának kellett likvidálni. A szlovákok hangoztatják is, hogy mindent a németeknek köszönhetnek. Érzelmes odaadással viseltetnek a felszabadító Németország iránt és a függőséget — amely a Birodalomhoz köti őket — nem tehernek, hanem biztosítéknak, kitüntetésnek és előnynek tekintik. Jele ez annak, hogy a kis és önmagában életképtelen szlovákságnak — lazábban, vagy szorosabban — de össze kell kötnie sorsát valamelyik szomszédjával: a magyarok és csehek után most a németek kerültek sorra. A nagy odaadásnak persze sok furcsa következménye is van: a mindenható német protektor oltalmában a szlovák állam mai vezetői minden tekintetben rábízzák ügyeiket nyugati szomszédukra és még az égető gazdasági kérdések felől azzal nyugtatják meg magukat, hogy a szlovák államnak dolgos kezekre van szüksége s akkor Isten segedelmével minden szlovák részére lesz munka és kenyér... Közelebbi részleteket persze nem hallani arról, hogy milyen lesz a gazdasági rendszer, amely megélhetést biztosít a szlovák állam lakosainak. jogok szédületében szabadságát ünneplő szlovák októbristáktól. A nemzeti állam lehetőségeit első ízben ízlelő forradalmi klikk, ma a „mindent a nemzetért” izgalmában él, szerepét nem tudja kapcsolatba hozni a szlovák nemzet helyzetének bizonyos örökérvényű szabályaival. Függetleníteni igyekszik magát minden gátlástól, ami a teljes szabadság és önállóság álmának rovására mehetne. A szlovák nemzeti öntudat mai türelmetlen hangadói hinni akarnak abban, hogy a szlovákságnak, mint önálló nemzetnek korlátlan joga van az önálló állami életre. Pillanatnyi extázisukhoz tartozik, mikor nem veszik észre, hogy államukat is a népiség elvén csak akkor szerezhették meg, amikor cseh fajtest- ■ vérüket a történelmi elv parancsa az államiság lemondására kény szeritette. S azt is figyelmen kívül hagyják, hogy nem annyira a népiség tiszteleté biztosított a szlovákoknak a cseheknél különb sorsot: hanem inkább a magyar birodalom történeti határa, amely a szlovákokat a csehektől elválasztotta. A geopolitikai körök vonzásában De éppen a népiségi és történelmi elvek új összecsapásánál a szlovákok ingerülten tekintenek oda, ahonnan a veszélyt sejtik: saját népiségük védelmében harcba szállnak a magyarok felől kísértő történelmi nyomással. Az új politikai ideológia művelői életerekben akarnak gondolkozni és elméleteket állítanak fel arról, hogy a „magyar életért” a Komárom, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged, Pécs, Nagykanizsa, Szombathely, Győr, Komárom határolta körön belül van, a trianoni Magyarország is túlméretezett volt és a magyarok Európa békéjét veszélyeztetik, amikor ennél nagyobb területi igényeket támasztanak... A magyarországi Aki keveset markol —többet fog... Nem, nem, soha — szlovákul
