Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-23 / 116. szám
Ara: 10 fillér II, évfolyam 116. szám. Budapest, 1939 május 23. Kedd Előfizetés, ár évente 36,— P, félévre 18— P, negyedévre 9.— pengő, havonta 3.— pengő, •gyes szám ára 10 fillér, vasárnap 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: B ü d a p e s t, Vili. kerület, József-körút 5, szám Telefon: 144-400 o Telefon: 144-400 Kérdés, amelyre feleletet várunk Irta: Ölvedí János J •• •' ‘ i' A novemberi felvidéki bevonulás lelkes napjaiban mondotta nekem egyik magyar- országi képviselőibarátom, aki. a felszabadító magyar honvédekkel járta be a Felvidéket, a következőket: — Egyet csodálok nálatok és egyet irigylek tőletek, felvidékiektől: a lelki egységet. Azt a csodálatos, szinte megmagyarázhatatlan belső fegyelmet, ami egy ütemre dobogtatja meg minden felvidéki magyar szívét és egy cél felé lendíti akaratát. Nálatok — mondotta budapesti barátom — szenvedésben, elnyomatásban, vérben és verítékben: megszületett a lelkek egysége, az a szent kapocs, amelyik minden másnál erősebb és időt- állóbb. Valóban ami legnagyobb erőnk és legértékesebb örökségünk, amit áthoztunk magunkkal a kisebbségi életből: ez a lelki összeforral, ez a belső lelki fegyelem volt. A lelkeknek egy egészen sajátos diszciplínája. amelyik nem parancsszóra, nem a felülről kinyilatkoztatott utasítás nyomán született meg, hanem szervesen adódott abból az életből, amelybe csakis fegyelmezetten, belső egységet alkotva, egyetlen belső irányításra hallgatva lehetett élni. Nálunk nem épített ki senki ideológiai hierarchiát és mégis mindnyájan éreztük, hogy gondolkodásunk, cselekedeteink egy, szorosan meghatározott vonalon mozognak s jöhettek a világnézeti, vagy politikai harcoknak szinte beláthatatlan hullámai: lelki egységünk töretlen maradt. De ugyanígy voltunk a politikával is. A politikai egységet senki sem diktálta reánk dogmaszerűen. de mi magunk jutottunk el hosszú fejlődés és becsületes keresés után az egyetlen helyes felismeréshez, ahhoz a tételhez, hogy politikai jogainkat és megmaradásunkat csakis egységes, fegyelmezett politikai szervezeten keresztül tudjuk megvédeni. Ez a belső fegyelem, a lelkeknek, a közgondolkodásnak ez a becsületes egysége — még egyszer ismételjük — nem volt felülről reánk kénysze- rített akarat, de őszinte és mindnyájunk által sürgetett törekvés. Az egymillió lelket számláló felvidéki magyar nép őszinte és ösztönös akarata. Aláírták Berlinben a német-olasz szövetségi szerződést A világtörténelmi szerződés szerint Németország és Olaszország háború esetén egész hadereiével támogatja egymást — Teljes politikai és diplomáciai együttműködés — A szerződés azonnal életbei ép, érvényességének első időszaka: tíz év 'Berlint május 22. Vasárnap délelőtt 11 órakor az anhalti pályaudvaron megérkezett Ciano gróf olasz külügyminiszter,* hogy aláírja Berlinben a világtörténelmi jelentőségű német-olasz szövetségi szerződést. Ribbentrop német külügyminiszterrel az élén, a német politikai élet számos előkelősége fogadta Ciano grófot, akit a lakosság viharos lelkesedéssel ünnepelt. Ciano és Pariani olasz hadügyi államtitkár megérkezése után megkoszorúzta a hősi emlékművet. Délben az olasz külügyminiszter felkereste Ribbentropot, akivel egyórás tanácskozást folytatott. Vasárnap délután a német külügyminiszter jelenlétében Hitler hosszabb kihallgatáson fogadta Ciano grófot. Este a vezér és kancellár lakomát adott Ciano gróf tiszteletére. A német-olasz szövetségi szerződést hétfőn délelőtt 11 órakor Hitler vezér és birodalmi kancellár jelenlétében írták alá az új birodalmi kancellária nagyköveti termében. Megjelent Ciano gróf olasz kül- külügyminiszter Attolico berlini olasz nagykövettel, Dörnberg követ, protokollfőnök kíséretében. A birodalmi kancelláriában az érkezőket Meissner dr. államtitkár, az elnöki kancellária főnöke és Brückner főcsoportvezető, Hitler első szárnysegéde várta. Az olasz államférfiakat a mozaikterembe kísérték, ahol Ribbentrop birodalmi külügyminiszter fogadta Ciano grófot és kísérte a nagy fogadóterembe. A márvány, oszlopcsarnokban a véderő egyes részeinek főparancsnokai — Goring vezértábornagy, Raeder tengernagy, Brauchitsch vezérezredes lés Keitel vezérezredes fogadta az olasz vendéget, ff if - ler vezér és birodalmi kancellár megérkezése után. ünnepélyes formában megtörtént a szerződés aláírása. Berlin, május 22. Ribbentrop birodalmi külügyminiszter és Ciano gróf olasz külügyminiszter hétfőn délelőtt az új birodalmi kancellári palota nagyköveti termében aláírták a német—olasz szövetségi egyezményt. Amikor Ribbentrop birodalmi külügymN niszter jelentette Hitlernek a szerződés aláírását, Hitler vezér- és birodalmi ka ni cellár átnyújtotta Ciano gróf olasz kuli ügyminiszternek a legnagyobb német kw tüntetést: a Német Sasrend arany nagy« keresztjét. Az okmányok aláírása után Hitler és a két külügyminiszter megjelent a biro-i dalmi kancellári palota erkélyén. A kani cellán palota előtt több tízezer főnyi tömeg gyűlt össze, amely szűnni nem akaró viharos lelkesedéssel ünnepelte a bíródat lom vezérét és a két külügyminisztert. Közvetlenül ezután a német és olasz külügyminiszter rádióbeszédet tartott. Ribbentrop birodalmi külügyminiszter a következőket jelentette ki: — Május elején Hitler kancellár és a Duce elhatározták, hogy Németország és Olaszország most már telbonthatatlanul egyesültek — mondta Ribbentrop Ez a fegyelmezett lelkiség, ez a pompásan működő „belső rend” nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az összeomló idegen uralom utolsó perceiben a felvidéki magyarság tudott egy akarat és egy irányítás mellett állástfoglalni. Tudta akaratát lés követeléseit oly formában képviselni a külföld előtt, hogy annak minden felvidéki magyart összefogó komoly súlyát senki nem vonhatta kétségbe. És ez a lelki egység volt szerintünk, felvidékiek szerint: a legdrágább és legszentebb örökség, amelyet mi az Anyaországba áthoztunk magunkkal. Az Anyaországba, ahol meggyőződésünk szerint valóban nagy szükség van lelkek összefogására, az akaratoknak és törekvéseknek egyetlen magyar cél felé való beállítására. ' Nem lehet most célunk, hogy részletezzük az elmúlt hat hónap eseményeit. De nem térünk ki az igazság leszögezése elől sem. Számtalanszor rámutattunk arra, hogy bizonyos budapesti köröknek visszacsatolásunk óta mi sem fájt jobban, mint a" mi lelki egységünk, az a bizonyos „felvidéki szellem”, amelyet ők a trianoni távlatból feldíszíthettek a maguk liberális, humanista szóvirágaival, de amelyet — mint hazai szellemiséget — eltűrni már sehogyse -volt ínyükre. A csonkaországi liberalizmus nyilván azt remélte, hogy a visszacsatolt felvidéki magyarságban (odaadó fegyvertársakat talál és egyszerre toporzékolni kezdett a budapesti kávéházi polgár, amidőn látnia kellett, hogy a felvidéki magyarság korántsem lelkesedik a multszázadbeli liberalizmus és marxis- mus kivénhedt dadogásaiért, hanem őszinte nyíltsággal odaáll azok közé, akik vele együtt a magyar nép és föld nagy kérdéseit akarják az új idők szellemében megoldani. A magyarországi liberalizmus, az alkonyati kurír demokrata hevü- léseit szürcsölő pesti polgár, a szentist- váni gondolatért lihegő dohány-utcai krajzleros, a tőzsde és a mammutvállala- tok, a nagyipar és kereskedelem intézői, a zsidó nagytőkével vadházasságban élő szabadelvű árja értelmiség: egyszerre jaj- dult fel. Csalódott a „felvidéki szellemben”. És a „csalódást” azonmód a tett követte. A magyarországi liberalizmus mihamar rájött arra, hogy a felvidéki magyarság erejét, befolyását csak egy úton lehet gyöngíteni, úgy hogy a legendásnak hirdetett felvidéki egységet kell megtorpedózni. A magyarországi -liberális körök politikai akciója tehát elindult. Először a felvidéki képviselőket sündörögték körül hazai szabadelvű zsidó lapjaink, ám rövidesen rájöttek, hogy minden eredmény nélkül. Most irányt változtatott a taktika és személyi vonalon próbált eredményt elérni. A nemzeti függetlenségért aggódó körúti közvéleménygyártás egyszerre csak felröpítette a színes léggömböt. Feltette a nagy kérdést: ki képviseli a „hamisítatlan” felvidékiszellemet? Az akció ezúttal már némi sikerrel kecsegtetett. A felvidéki magyarság köztiszteletben és becsülésben álló régi politikusa ugyanis nyomban kifejtette, hogy a felvidéki szellem: a szabadság eszméjével egyenlő és ő ezt a gondolatot hirdette hosszú pályafutása alatt valamikor még a delegációs bizottságban, majd a régi magyar parlamentben és nem kevesebb átütőerővel a cseh republikában. És hozzátette nyomban a maga különvéleményét is, azt, hogy a „hamisítatlan” felvidéki gondolatot ő képviseli. A hazai liberalizmus, mint elaggott nagy gyermek, hónapokon keresztül játszadozott a nagy lehetőséggel kecsegtető gondolattal. Az egyesült keresztény ellenzék ünnepi vacsorán beszéltette a felvidéki magyarság „igazi vezérét” és nyilatkozatokat közöl tőle úgyszólván valamennyi liberális napilap. A taliíyudi csinnadrattával megrendezett vezérréavatást csak itt-ott zavarta meg az érdekelt fél: a felvidéki magyarság közbeszólása. Mint a budai Vigadóban rendezett gyűlésen is, ahol a Felvidék szónokát a kellemetlenkedő felvidéki közbeszólók főleg oly irányban molesztálták. hogy bizonyos igazgatósági tagságokra nézve kértek felvilágosítást. Azonban, miként most utólag látjuk, a magyarországi szervezett liberális baloldalnak ez a zavartkeltése végkép nem járt sii kerrel. A felvidéki magyarság lelki egysén gét ez a színtelen epizód távolról sem érintette. Mi inkább kacagni tudtunk csupán a hazai liberálisok lihegő kis törekvésein, amelyek egyfelől nekünk magyarázták meg a felvidéki gondolat lényegét és minket oktattak ki, hogy mit követel tőlünk húsz- esztendős kisebbségi tradíciónk. De mosolyogni tudtunk csupán azon az éhenkórász igyekezeten is, amelyik másfelől a körúti sajtó hasábjain, terjengős keleti publicisztikával világosított fel bennünket arról, hogy voltaképpen kicsoda a felvidéki magyarság lelki vezére. Mi, ismétlem* csak mosolyogni tudtunk a hazai liberalizmus vérszegény, de ugyanakkor tisztességtelen üzelmein és legyünk őszinték: szóra sem méltattuk őket. Egyszerűen azért, mert kezdet kezdetén leszögeztük már, hogy hidegein hagynak a „túlsó oldal” idétlen acsarkodásai és hogy azok a kis raffinált kellemetlenkedések, amelyekkel a zsidó baloldal vissz* atolásunk óta elhalmozott: egyszerűen nem érdekelnek. Nem érdekelnek pedig azért, mert vannak irányok és tényezők, amelyekkel nem tárgyalunk. Nem; tárgyalunk és nem állunk szóba. Akikkel nem vagyunk hajlandók vitába elegyedni, egyszerűen azért, mert sokkalta többre értékeljük a magyar újságolvasó ember idejét, mint
