Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-21 / 115. szám
24 TEKPIDEfcl ‘-MäG^ARHIRIjäP 1939 MÁJUS 21, VASÁRNAP A felvidéki ember megismeri hazáját.. Egyforma problémák kétféle szemmel nézve — A magyar kenyérkérdés Immár egészen bizonyos, hogy nemcsak az anyaországi magyarnak kötelessége, hogy megismerje a hazatért Felvidéket, hanem a felvidéki magyarnak is meg kell ismernie hazáját, melytől egykor elszakították. Nemcsak mi követelhetjük a hozzánk jött magyaroktól, hogy ismerjék meg húszéves múltúnkat és életünket, hanem nekünk is meg kell ismerünk az anyaországi magyarét. Csak igy jöhet el az a teljes kiegyenlítődés, amely összekapcsolhatja a Felvidék és az anyaország magyarját a közös feladatok elvégzésére. Nekünk például a lehető leggyorsabban szükségünk lenne egy honismereti „átképzésre”, mert — valljuk be — hazánkat alig ismerjük, alig van valami világosabb és pontosabb képünk tájegységeiről, amelyben testvéreink élnek. Mit tudunk a Dunántúlról, a Duna—Tisza közéről, az Ormánságról, vagy a Nyírségről? Valaha, kisebbségi diákéveinkben bebarangoltuk a Garam, az Ipoly, a Sajó és a Bodrog völgyeit s alig hiszem, hogy lenne korombeli felvidéki magyar, aki ne tájékozódnék egyforma biztossággal a Mátyusföldén, a Csallóközben, a Gömörben, vagy a Felvidék legkeletibb részein. A napokban gépkocsin körülszaladtam a Balaton partján s ameny- nyire fölemelt e gyöyörű vidék tájélménye, annyira elszomorított, hogy a víz és a dombok panorámáján túl ezt a tájat alig ismerem. Társaságban a legnagyobb szorongással hallgatok, amikor Székesfehérvárról, Pécsről, Szegedről, Debrecenről, vagy Egerről beszélnek olyan biztonsággal, ahogyan én Komáromról, Érsekújvárról, Léváról, Rozsnyóról, vagy Kassáról tudnék beszélni. A földreform kérdései Nyomasztóbb aztán az, hogy ugyanígy vagyunk a magyarság társadalmi, politikai és gazdasági problémáival is. Közülünk mindenki becsületesen törekedett, hogy a kisebbségi helyzetről kialakítsa a maga felfogását. Ki ne fordította volna a legnagyobb gondot arra, hogy megalkossa a maga „világképét?” Most itt állunk egy, majdnem teljesen új világ előtt. Gyakran van az az érzésünk, hogy nem ismernek bennünket eleggé, hogy egyedül állunk kérdéseinkkel, de ismerjük-e mi is azokat a problémákat, amelyeket az anyaország húszéves fejlődése vetett felszínre? itt van példánl az egyik legsúlyosabh probléma: a földkérdés: A Felvidéken egészen más szempontok és felfogások alakultak ki a földkérdéssel kapcsolatban, mint amilyeneket már itt, honi körülményeinkben n-. kell érvényesíteni. Minden felvidéki magyar feltétlenül a földosztás híve s ugyanazt követelné az anyaországi magyartól is. Minket a cseh földreform végrehajtása szorított arra, hogy föltétlenül a földosztás harcosai legyünk. A csehek nekiestek nagyobb birtokainknak s ha már osztottak és daraboltak, akkor legalább a kisebbségi magyarságnak adták volna a magyar síkon széthasogatott földeket! Vagy legalább parasztságunk megkapta volna az őt megillető részét! Azt is láttuk, hogy a telepesek boldogulnak földjeiken, de hogyan? Úgy, hogy az állam agyontámogatta őket a mi adófilléreinkből s ekkor azt hittük, hogy majd a visszacsatolás után a saját parasztságunkat emelhetjük maid a cseh granicsárokéhoz hasonló helyzetbe. Az első pillanatban bizony nagyon különösen hangzik, hogy az anyaországnak a mezőgazdasági termelés kérdései közül talán nem is a földosztás a legnagyobb problémája. A magyar mezőgazdák és agrárteoretikusok egyre-másra adják közre kutatásaik eredményét, most, hogy a földreform rendezése a törvényhozás elé kerül. S bizony az agrárszociálpolitika elfogulatlan szakemberei nem tudják mindig nyugodt lélekkel a földosztást ajánlani a mezőgazdasági népesség bajainak rendezésére! Mi a Felvidéken megátalkodott maradinak és a nép ellenségének tartottuk azt, aki kétségeket táplált a feltétjén földosztással szemben s engem meglepett, A múlt század kilencvenes éveitől napjainkig viszont csaknem teljesen stagnál a mezőgazdaság hozamának fejlődése. Búzát például 12.37 mázsát termeltek már 1891 és 1900 között is. Az 1931. és 1935-ös eredmények szerint a búza hozama nem több, mint 13.70 mázsa egy hektáron. Ugyanilyen a helyzet a többi termények esetében is. a szemes tengerit kivéve, mert itt az eredmény még kevesebb! E mellett az is végzetes, hogy ugyanakkor az állatállomány sem növekedett jelentősebben. Ehhez járul most már egy végzetes tény, amely ezt a helyzetet nemzeti létünk legsúlyosabb problémájává teszi s ez az* hogy ugyanakkor a mezőgazdaságból mintegy kétmillióval több eml'°rnek kell megélni, mint ötven évvel ezelőtt. Mi történjék most már ebben a helyzetben? Ha a földreform célja az lenne, hogy minden más szempontra való tekintet nélhogy olyan fiatal anyaországi íróknak, akiket máskülönben haladó meggyőződé- sűeknek ismertem, különvéleményük van a földosztással kapcsolatban. Adorján könyve Itt van mindjárt Adorján János, aki nemrég adta ki „A magyar kenyérkérdés” című könyvét. Ö is a földosztás ellen van. Olyan érveket hord össze álláspontja támogatására, amelyek felett nem lehet oly könnyen napirendre térni. Engem a megszűnt kisebbségi körülményekben kialakított felfogásomba ugyancsak megjózaní- tott egy kissé. Az a tétel, amelyhez Adorján János hosszú kutatásai után eljut, amennyire egyszerű, annyira megdöbbentő. Bebizonyítja, hogy ameddig a tizennyolcadik század második felétől kezdve a tizenkilencedik század végéig a mezőgazdaság javakat ter-nelő képessége nyomon követte a lélekszám és a kultúrigények emelkedését, addig a mezőgazdaság' javakat termelő készsége 1890-től egészen napjainkig csaknem teljes mozdulatlanságot mutat, a lélekszám pedig emelkedik. Annyit jelent ez, hogy mindig több és több embernek kell ugyanakkora kenyérből nem jóllakni, hanem valahogyan az éhséget csillapítani. Hogyan igazolják ezt a helyzetet a statisztika felvételei? Magyarország lakosainak a száma Horvátország nélkül 1720-ban 3,500.000 volt, 1890-ben már négyszer annyi, mintegy 15,262.000 lélek. A terméseredmény a tizennyolcadik század vége felé 3—4 -szeres mag lehetett, vagyis egy mázsa elvetett búza után három-négy mázsa termés. Ettől az időtől kezdve aztán új és új területeket törtek szem alá, vadvizeket vezettek le és folyókat szabályoztak s ezzel a megművelhető területeket megkétszerezték. Emelkedett a mezőgazdasági termelés színvonala is és a terméseredmények is megkétszereződtek. Ezek vizsgálata után Adorján arra jut, hogy ,,a kétszeres terület és ezen kétszeresre emelkedő hozam mellett: hazánk agrártermelése megközelítőleg mintegy megnégyszereződött tehát legalább is párhuzamosan követte a lakosság lélekszámúnak emelkedését.” és gabona kül kij gazdaságokat létesítsen, akkor ez következményül adná, hogy a magyar föld hozama visszaesnék. A kis gazdaságok ugyanis a legritkább esetben képesek annyit termelni a szemes termelvényekből, mint a nagyobb birtoktestek. Ez Adorján vizsgálatainak eredménye s ha az ember nem őrizte volna ellen számításainak és adatainak helyességét, akkor most ragadná a tollat és hadba szállna neomalthusianista kiindulása ellen. Mert végzetesen újmalthusi feltételezés ez. Malthus vagy másfél századdal ezelőtt hirdette, hogy amíg az emberi javak csak számtani haladványhoz (1, 2, 3, 4) hasonlatosan állíthatók elő, addig a népesség mértani haladványhoz (1, 4, 9, 16...) hasonlatosan szaporodik. Adorján esetében a helyzet még komorabb, mert itt a javak szaporodásának stagnációjával szemben áll a népesség növekedése. Aki már ebből, mint tanulság levonható, az a fentiekből majdnem önként következik. A bajok orvoslására elsősoron átgondolt agrárpolitikára van szükség, mint olyan beavatkozásra, amely a javak termelését átmenetileg vagy huzmosan is csökkentené. Hát mi, felvidékiek ezt a helyzetet valóban nem ismerjük eléggé. S ha pillanatnyilag habozunk is feladni éveink hosszú során alakított felfogásunkat ebben a kérdésben, a körültekintés mégis ajánlatos. Valaha volt egy jó szavunk, amelyet addig koptattunk, hogy szinte tartalmát vesztette a nagy használatba. A „helyzet- analizisra” gondolok amit valaha programszerűen annyit emlegettünk és nem valósítottunk mindig meg. Használjuk most hazai körülményeinkben, hogy minél biztosabban tájékozódjunk a problémák között .amelyeket hazatérésünkkel elénk állítcftt az idő. MAGYAR RITKASÁGOK EGY LETÖRT KASSAI PÉKSZTRAJK. A magyar történetírásnak nagy hiánya, hogy alig vannak modern város-monográfiáink. Fájdalmas különösen az a hiány, hogy Kassa történetének részletes feldolgozása nincs meg. Felső-Magyarország egykori fővárosa igen nevezetes szerepet játszott Magyarország hadtörténetében, politikai, gazdasági és kulturális történetében. Változatos történelmének nincs egyetlen olyan szakasza sem, amelyben sorsa szorosan ne kapcsolódott volna a magyar nemzet egyetemes történetéhez. Kimeríthetetlen kincsesbánya az az anyag, amit a levéltárak nyújtanak Kassa városának történelmére vonatkozólag. Szorgalmas kutatók sikerrel búvárkodtak ebben az anyagban és már nagyon sok értékes kincset hoztak napvilágra. Kassa gazdaságtörténetének érdemes kutatója: Kerekes György, a tudományos felkészültség vértezetében közölt nagyértékű tanulmányokat Kassa város gazdaságtörténetére vonatkozlag. A kassai kereskedők életéről írott monográfiája igen nagy értékű. Csakhogy ez a nagy gonddal készült tanulmány sem rajzolja meg Kassa gazdasági életét a maga teljességében. Sajnos, hogy az a folyóirat, amelyet a század tizes éveiben Czobor Alfréd dr., most az Országos Levéltár igazgatója és a fáradhatatlan buzgalmú Kemény Lajos városi főlevéltáros teremtettek meg és amelynek a célja az volt, hogy Abaujvármegye és Kassa város történetére vonatkozó ismeretlen adatokat közöl- jö'n, a háború és az államfordulat miatt megszűnt. A kitünően indult Közlemények pótlásáról feltétlenül gondoskodni kell és itt az ideje, hogy Kassán megalakuljon az abaujvármegyei és kassai történelmi társaság. Ezeket szükségesnek tartottuk előrebocsátani, amikor mostani közleményünkben néhány olyan adatot hozunk napfényre, amelyek jellegzetes fényt vetnek Kassának a múlt évszázad eleji gazdasági viszonyaira. Első adatunk a sütőiparosok híres sztrájkjára vonatkozik. 1808 áprilisában tört ki ez a sztrájk. A sütőiparosok Kassa városának tanácsától engedélyt nyertek arra, hogy a kiszabott mérték szerint kétkrajcáros zsemlyéket süssenek. Mivel azbnban már harmadnapra a kétkrajcáros zsemlyék olyan kicsinyek voltak, mint nemrégiben az egykrajcárosok, _ a szigorú tanács elkoboztatta az összes péksüteményeket és azokat a betegek számára a kórházba küldette, ahol kiosztották. Erre Kassa sütőiparosai — négynek a kivételével — sztrájkba léptek. (Ezt a fogalmat forrásunk persze még nem ismeri és így fejezi ki magát: Egy zsemlyét sem sütöttek.) Ezért a „vakmerő makrancsos- ságért” a tanács azt végezte, hogv csak az említett négynek legyen szabad ezután zsemlyét sütni. Azonkívül némelyeket töm- löccel büntetett, a sztrájkvezért pedig (egyet, aki a többit lázítgatta) a céhből és a polgárok sorából kizárta. A HÚS AR AK LETÖRÉSE. Ezekben a háborús napokban egyéb élelmezési cikkek körül is jelentkezet az árdrágítási törekvés, így elsősorban a húsárak körül. 1806-ban Kassán a tehénhúsnak a fontja 9 kajcár volt. A kassai mészárosok zúgolódni kezdettek és azt hajtogatták, hogy ők ilyen alacsony ár mellett tönkremennek, ráfizetnek és inkább nem hajlandók kiárusítani. Mit tett erre a bölcs hatóság? Abauj vármegye viceispánjai négy ökröt vétettek és azoknak fontját 9 krajcáron mérték ki a piacon. A hatósági közegek ilyen módon megállapították, hogy nemcsak ráfizetés nincs, hanem egy-egy ökrön 40 rénes forint nyereség mutatkozik. A mészárosok emiatt nagyon rosszul jártak, mert a hatóság elrendelte, hogy a tehénKözli: Dr. Uécsey Zolián húst jövőben nem szabad kilenc krajcáron, hanem csupán hét krajcáron kimérni. « * V A KASSAI HETIVÁSÁR. A kassai vásárok évszázadok óta híres, nevezetes piacai voltak széles vidéknek. Sok helyütt és sokan emlegetik. Szemléletes leírását adja Kazinczy az Orpherusban közölt útirajzában a kassai hetivásárnak. Minthogy ez a rajz 1789-ben, tehát kerek másfélszázaddal ezelőtt készült, bizonyos jubiláns jellege van. „Mikor a kisétálás nékem eszembe! jutott, a hetivásár már oszlani kezdett és így sokat nem láthattam. Csaknem félóráig tolongván a pályinkát, vajat, tejet, tojást, zöldséget és gyümölcsöt áruló külföldi (vidéki, falusi! mondanók most) asszonyok között, kik közül sokaknak zsidós öltözete Nemzeteknek különbözését nyilván mutatta, egy vasat áruló Metzenzöffel kezdtem beszélni. Ez már bérakodott volt, s csak azt várta, hogy kocsisa egynéhány zsák megvett gabonát hordasson elő s örült, hogy míg emberei előkerültek, valakivel beszélgethete. íme, ez az, amit tőle tudok. Abaujnak Szomolnok és Jászó közt fekvő hegyeiben fekszik mind Felső, mind Alsó Metzenzoff. Ebben a két helységben van az egész Co- lonia, s három esztendővel ezelőtt még a jászói praemonstratensis praelatu3 bírta, most a fundus religionariushoz van vetve s cameralis tisztek által adminisztráltatik. Sovány határok elégtelen arra, hogy őket eltartsa s eszerint a szegényebbek az esztendő nagy részét másutt töltik el és árkok hányásával, ortással és zsindely- hasogatással keresik élelmeket. Bányájuk vasat és ezüstöt s rezet is terem. Az asz- szonyok Németországból kihozott öltözetek nemeit ekkoráig is megtartották, a férfiak pedig setétkék posztóból készült Magyar ruhákban járnak, de közönséges nyelvek érthetetlen németség. Tiszta levegőjök, egészséges forrás-vizek, főképpen pedig a sanyarú élet és a munkásság őket izmos taguakká, erős, egészséges emberekké tette. Hitelesen beszéltetett előttem, hogy egy alsó-metzenzéfi születésű a teli hordó bort, mely 180 itzéből áll, füelemelte, s belőlle jó kortyot ivott. Kassa piaca tele van, a város mindennemű eleséggel bővelkedik, valamint kívánhatni. A Szikszó termékeny környékei,' ide számlálva Borsodnak is egy részét, néki gabonát, a zemplényi Hegy-alja, Gönc, Héjce és^ Szikszó bort, Kassának környékei zöldséget, a szalánci erdőség pedig bőv makkolást ád, eszerint Kassán vagy olcsó lakásnak kell lenni, vagy ha az nincsen, azt nem a természet és népesség, hanem a rendetlen politika csinálja. A fejér köznép, mely mind egyig tót leányokból áll, ábrázatjára s termetére nézve szép. Mindég lehet két rútra nyolc nem rútat feltenni, de motskos öltözetek természetes kedvességekből sokat elveszen. A metzenzödi és miszlókai leányokat és menyecskéket ellenben kedvesség nélkül való nacionális fiziognomiájuk szint oly könnyen kiismertetheti, műit a tótokat a közönséges szőkeség, ötven közt is nehezen lelhetni egy bamahajú tót leányt. Még talán tovább fetrengettem volna a vásárlók közt, ha egy hundslóger (úgy nevezik azt a hóhér legényt itt, aki a kutyákat öldösi), tőlem nem messzire embertelen csapással el nem iszonyított volna. Leütötte a kutyát s farkán fogva vitte egy vörös színnel bekent emyős kalitkára. Nem jobb volna-é a kutvák pusztítására más napot rendelni? Miért kell a falusi gazdák kutyáit a kassai tanácsnak pusztí- tatni?” __________ Felelős szerkesztő: LÜKÖ GÉZA > Felelős kiadó: NEDECZKY LÁSZLÓ-c_=STÄDIUM SAJTÓVÁLLALAT RT., BUDAPE ST. VIII.. RöKK SZILÁRD-UTCA 4. — FELELŐS: GYŐRT ALADÁR IGAZGATÓ
