Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-21 / 115. szám
12 TEIsOTDEfcl J'faßfesRhiriae 1939 MÁJUS 21, VASÁRNAP A VISSZACSATOLT FELVIDÉK ÁLLAMPOLGÁRSÁGI JOGA IRTA: DR. GOMBOS BERTALAN i. Az 1939. évi március hő 1-én életbelépett 2200/1939. M. E. számú rendelet hirdette ki azt az egyezményt, amely Magyarország és Csehszlovákia között jött létre a visszacsatolt Felvidék állampolgársági kérdéseinek szabályozásáról. Ez az egyezmény döntötte el, hogy a visszacsatolt terület lakosai közül kik tekinthetők magyar állampolgároknak és kik nem. Tekintettel arra, hogy a magyar állam- polgárság elismerésének a felszabadult Felvidék lakosaira igen nagy a jelentősége, sőt a legtöbbször az emberek egzisztenciális érdekét jelenti, talán nem lesz fölösleges részletesebben foglalkozni ezzel az egyezménynyel, hogy lehetőleg tiszta képet kapjunk az állampolgársági kérdések terén. Az egyezmény 1. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezik: „A Bécsben 1938. évi november hó 2-án hozott döntőbírói határozat alapján Magyar- országhoz visszacsatolt terület lakosai közül 1938. évi november hó 2. napjától kezdődő jogi hatállyal — a trianoni szerződés alapján megszerzett cseh-szlová/W állampolgárságúik egyidejű elvesztése mellett — hatósági intézkedés nélkül visszaszerzik magyar állampolgárságukat azok, akik a trianoni szerződés hatálybalépésének időpontjában az akkor érvényes magyar jogszabályoknak megfelelően kétségtelenül magyar állampolgárok voltak és 1928 november 2-ika óta állandóan a szóbanforgó területen laknak.” A szöveg szóhangzása szerint tulajdonképpen csak két feltétel volna szükséges a magyar állampolgárság automatikus visz- szaszerzéséhez 1. hogy a trianoni szerződés hatálybalépésének időpontjában, vagyis 1921. évi júHuS hó 26-án az illető személy kétségtelenül magyar állampolgár volt, 2. és hogy 1928. évi november 2-ától az 1939 március 1-ig terjedő időben állandóan a felszabadult területen lakott. Kifejezetten nincsen tehát az egyezményben szó arról, hogy az egyezmény csak azokra hat ki, akik a trianoni békeszerződés folytán vesztették el magyar állampolgárságukat. Miután azonban egy közbevetett mondat kijelenti, hogy az illető személyek a trianoni szerződés alapján megszerzett csehszlovák állampolgársukat egyidejűén elvesztik, megállapítható, hogy az egyezmény a felszabadult Felvidék csakis azon lakosainak állampolgárságát akarta rendezni, akik a trianoni szerződés folytán vesztették el magyar állampolgárságukat. Az egyezmény szelleméből és helyes értelmezéséből is ez következik. Az állampolgársági kérdés és a trianoni békeszerződés Minden kétséget elháríthatott volna e tekintetben egy olyan szövegezés, hogy: „hatósági intézkedés nélkül visszaszerzik magyar állampolgárságukat azok, akik a trianoni szerződés hatálybalépésének időpontjában az akim r érvényes magyar jogszabályoknak megfelelően kétségtelenül magyar állampolgárok voltak és a trianoni békeszerződés folytán vesztették el magyar állampolgárságukat és 1928 november 2 óta állandóan a szóbanforgó területen laktak. A magyar állampolgárságukat visszanyert ilyen személyek a trianoni szerződés alapján megszerzett csehszlovák állampolgárságukat egyidejűén el- -esztik.” Nem pleonazmus annak a kijelentése, hogy azok a személyek, akik a magyar állampolgárságukat visszaszerzik, egyben a csehszlovák állampolgárságukat elvesztik, mert akinek magyar állampolgársága van, annak lehet egyidejűleg más állampolgársága is. A kettős állampolgárság létezése ugyanis nincsen kizárva, ami kitűnik a magyar állmpolgársági törvény (iS7g:Li.) 36. 5-ábóI is. Ezért kellett külön is kimondani, hogy a magyar állampolgárságukat visszaszerzett személyek egyben a csehszlovák állampolgárságukat elvesztik. Miután tehát az egyezmény egyik fontos kritériuma az, hogy az illető személy a trianoni békeszerződés folytán vesztette el a magyar állampolgárságát és nem az állampolgársági törvény 20. §-áöan foglalt más okokból, nevezetesen elbocsátás, hatósági határozat, távoliét, törvényesítés és házasság által, foglalkoznunk kell azzal a fontos kérdéssel, hogy kik azok, akik a trianoni békeszerződés folytán vesztették el a magyar állampolgárságukat. Idevágóan a trianoni békeszerződés alábbi cikkei rendelkeznek: 56. cikk. Magyarország magyar állampolgároknak ismeri el jogérvényesen és mindennemű alakiság nélkül mindazokat a személyeket, akiknek a jelen szerződés életbelépésésének Idejében magyar területen van illetőségük és nem állampolgárai más államnak. 61. cikk. Mindazok a személyek, akiknek illetősége oly területen van, amely ezelőtt a volt osztrák-magyar monarchia területéhez tartozott, a magyar állampolgárság kizárásával jogérvényesen annak az államnak az állam- polgárságát szerzik meg, amely az említett területen az állami főhatalmat gyakorolja. 62. cikk. Nem érintve a 6l. cikk rendelkezését, azok a személyek akik a jelen szerződés értelmében a csehszlovák államhoz csatolt valamely területen 1910. évi január 1. után szereztek illetőséget, csak oly feltétellel szerzik meg a csehszlovák állampolgárságot, ha a csehszlovák államtól erre engedélyt nyernek. Ha az előbbi bekezdésben említett engedélyt nem kérték, vagy azt tőlük megtagadták, az érdekeltek jogérvényesen annak az államnak állampolgárságát szerzik meg, amely az állami főhatalmat azon a területen gyakorolja, ahol az illetőknek ezelőtt volt illetőségük. A magyar jogi felfogás A trianoni békeszerződés 1921. évi július 2<i-án lépett életbe. Annak a kérdésnek az elbírálásánál, hogy a trianoni békeszerződés folytán ki tartotta meg a magyar állampolgárságát és ki vesztette el, a trianoni szerződés fenti cikkeit kell vizsgálat tárgyává tenni. Az 56. cikk szerint magyar állampolgárok maradtak azok, akik 1921- évi július 26-án Csonkamagyarország területén bírtak illetőséggel, a 61. cikk szerint elvesztették magyar állampolgárságukat és valamelyik utódállam állampolgárságát szerezték meg azok a volt magyar állampolgárok, akik 1921 július 26-án valamelyik utódállam területén bírtak illetőséggel. A 62. cikk kivételt állapit meg a cseh-szlo- vák köztársaság javára (és Jugoszlávia javára is, de ez most nem tartozik ide), amennyiben ezen cikk szerint a cseh köztársasághoz csatolt Szlovenszkó és Ru- szinszkó lakosai közül csak azok nyerik el automatice a csehszlovák állampolgárságot, akik már 1910 január hó 1-én bírtak Szlo- venszkóban és Ruszinszkóban községi illetőséggel, de akik csak ezefn idő utóm, szerezték meg a szlovenszkói vagy ruszinszkói illetőséget, azok csak úgy váltak csehszlovák állampolgárokká, ha kérvényezésükre a csehszlovák államtól megkapták a csehszlovák állampolgárságot. A 62. cikk 2. bekezdése szerint magyar állampolgárok maradtak azok, akik az elszakított szlovák és ruszin területen csak 1910 január 1-e után szerezték meg az illetőséget, de a csehszlovák állampolgárságot nem kapták meg, akár azért, mert nem folyamodtak érte, akár azért, mert kérvényük elutasittatott. Annak a kérdésnek a vizsgálatánál tehát, hogy a békeszerződés értelmében kik vesztették el a magyar állampolgárságukat és kik nyertek csehszlovák állam- polgárságot, a 64. cikk 2. bekezdése szerint úgy állana a helyzet, hogy a visszacsatolt Felvidék lakosai közül csak azokra vonatkoztatva lehet állítani azt, hogy a békeszerződés folytán vesztették el a magyar állampolgárságukat, akik az elszakított területen már 1910 január hó i-én községi illetőséggel bírtak. Ez a nézet azonban nem állja meg a helyét és ezt a nézetet elutasítja a magyar jogi felfogás és az állandó birói gyakorlat is. A magyar jogi felfogás ugyanis pusztán a békeszerződés 56. és 61. cikkére támaszkodik, amely szerint magyar állampolgárok azok, akik 1921. évi július 26-án a Csonka- magyarcrszág területén birtak községi illetőséggel (56. cikk) és elvesztik a magyar állampolgárságukat azok, akik valamelyik elszakadt területen birtak illetőséggel 1921. évi július hó 26-án (61. cikk). A magyar jogi felfogás szerint a 62. cikk rendelkezése csak egyoldalú rendelkezés volt Csehszlovákia javára azon kérdés tekintetében, hogy kik nyerik el a csehszlovák állampolgárságot, amely kérdés független attól, hogy kik vesztik el a magyar állampolgárságot. A magyar oldalt csak az érdekli, hogy kik tartják meg és kik vesztik el a magyar állampolgárságot, amely kérdést nem befolyásolja az, hogy Csehország kinek adta meg a csehszlovák állampolgárságot és kinek nem, mert — amint már fentebb is említettük — valaki megmaradhatott magyar állampolgárnak annak dacára, hogy utóbb csehszlovák állam- polgárságot is nyert, feltéve, hogy ezzel egyidejűleg kifejezetten nem bocsájtatott el a magyar állampolgárság kötelékéből. Az állampolgárság kérdésének elbírálásáénál csak egyenlő mértékkel lehet mérni. Tekintettel arra, hogy a magyar álláspont szerint a trianoni békeszerződés értelmében csak az marad meg magyar állampolgárnak, aki a Csonkamagyarország területén 1921 július 26-án községi illetőséggel birt, csak természetes, hogy elvesztette a magyar állampolgárságát az, aki 1921. évi július 26-án nem Csonkamagyarország területén, hanem Szlovenszkó vagy Ruszinszkó területén birt községi illetőséggel, tekintet nélkül arra, hogy I9l0. évi január hó 1-én birt-e már az elszakított területen községi illetőséggel vagy sem, amely utóbbi körülmény pusztán Csehszlovákiát érdekelte annak a kérdésnek az elbírálásánál, hogy az illető személynek megadja-e a csehszlovák .állam- polgárságot vagy sem. Az irányadó időpont: 1921 július 26 A trianoni békeszerződést az 1921. évi XXXm. törvény cikkelyezte be, amely törvénynek ismertetését és végrehajtását a 6500/1921. M. E. számú kormányrendelet tartalmazza. Nagyon fontos, hogy ez a kormányrendelet a békeszerződés 62. cikkének csak az 1. bekezdését vette fel, ellenben teljesen elhagyja azon második bekezdést, amely szerint, ha a csehszlovák állam az illető személynek a csehszlovák állampolgárságot nem adja meg, úgy ez esetben az illető személy magyar állampolgárnak maradna. Ez is mutatja, hogy az állampolgár- sági kérdés eldöntésénél a magyar jog szerint egyedül a trianoni békeszerződés életbelépésének időpontja, vagyis 1921. évi július hó 26-a irányadó, nem pedig 1910 január 1-e, amely időpontban létező községi illetőséghez kötötte Csehország a cseh állampolgárság megadását vagy megtagadását. A 167.335/1922. B. M. számú körrendelet szerint is pusztán az 1921. évi július hó 26. napján fennállott községi illetőség megállapítása fontos és ha a községi Illetőség ezen a napon elszakított területen volt, ez a körülmény a magyar állampolgárság megszűnésének jogcíméül szolgál. A 119-093/1923. B. M. számú körrendelet megtiltja, hogy illetőségi bizonyítványt állítsanak ki olyanoknak, akik 192]. évi július 26-a előtt négy évnél hosszabb időn keresztül az elszakított területen laktak, akiknél tehát valószínű, hogy a magyarországi községi illetőséget már elvesztették és az utódállamok területén szereztek községi illetőséget. A körrendelet szerint az ilyeneknek illetőségi bizonyítványt csak abban az esetben lehet kiállítani, ha kétségtelenül beigazoltalak látszik, hogy a kérvényező a békeszerződés életbelépését megelőző időben az elszakított. területen fekvő lakóhelyén a községi illetőséget nem szerezte meg. A 30-624/1929. B. M. körrendelet szerint az illetőségi bizonyítványok kiállítása előtt tehát különös gondot kell fordítani annak a megállapítására, hogy az illetőségi bizonyítványt kérő személy a trianoni, békeszerződés életbelépése napján — 1921. évi július hó 26-án — hol birt községi illetőséggel és ha elszakított területen és így magyar állam- polgárságát a trianoni békeszerződés értelmében elvesztette, mint már nem magyar állampolgár az 1886. évi XXII. t.-c. 10. §-a alapján — habár az ezen törvényszakaszban felsorolt feltételeknek meg is felel —. illetőséget nem szerezhet. Ezekből a kormányrendeletekből kétségtelenül .kitűnik, hogy a magyar jogi felfogás szerint az 1910 január 1-1 községi illetőségi állapotra egyáltalában nem kell figyelemmel lenni, hanem annak a kérdésnek az eldöntésénél, hogy a trianoni békeszerződés értelmében valaki elvesztette-e a magyar állampolgárságát vagy sem, egyes-egyedül az mérvadó, hogy a békeszerződés életbeléptekor, hol birt községi illetőséggel, a Csonkamagyarország területén-e vagy pedig az elszakított területen. De maga a 2200/1939. M. E. számú rendelettel kihirdetett magyar-csehszlovák állampolgársági egyezmény végrehajtása tárgyában kiadót 252.000/1939. számú belügyminiszteri rendeletből is kitűnik, hogy ennél az egyezménynél is az 1921. évi július hó 26-1 időpontot tartották irányadónak. Az egyezmény 3. cikke értelmében ugyanis az 1. cikk rendelkezései alá eső cseh, szlovák vagy ruszin nemzetiségű személyeknek jogukban áll a csehszlovák állampolgárság fenntartását igényelni (optálni). Az egyezmény végrehajtási rendeletének 5. §-a szerint az optánsnak a kérvényhez többek között a következő okmányt kell csatolni: „helyhatósági bizonyítványt arról, hogy az optáns a trianoni szerződés alapján Magyar- országtól Csehszlovákiához átcsatolt valamelyik községben az 1911. évi július hó 26-tól 1921. évi július hó 26-ig egyfolytában lakott és ezalatt az idő alatt a községi terhelthez legalább egy ízben hozzájárult". Az optáns ugyanis csak ilyen esetben birt 1921. évi július hó 26-án az elszakított területen községi illetőséggel és így a trianoni békeszerződés értelmében elvesztette a magyar állam- ' polgárságát és megszerezte a csehszlovák ál- lampolságot és most az egyezmény értelmében csehszlovák állampolgárságot automatice elvesztené és visszaszerezné a magyar állampolgárságot, de joga van optálni a csehszlovák állampolgárságot. Ebből is kitűnik, hogy csakis az 1921 július 26-a szerinti községi illetőség számít abban a tekintetben, hogy a trianoni békeszerződés értelmében yalaki elvesztette-e a magyar állampolgárságát vagy sem. * Annak a kérdésnek az elbírálásánál tehát, hogy a trianoni békeszerződés folytán ki vesztette el a magyar állampolgárságát és hogy most a Csehszlovákiával kötött állampolgársági egyezmény szerint, kik nyerik automatice vissza a magyar állampolgárságot, a fent előadottak szerint kell eljárni. Először azt kell bizonyítani, hogy az illető személy a békeszerződés életbeléptekor, vagyis 1921 július 26-án magyar állampolgár volt és pedig a történelmi Magyarország állampolgára. Ezt a kérdést a magyar jogszabályok szerint kell eldönteni. Ha már megállapítást nyert a magyar állampolgárság, akkor azt kell vizsgálat tárgyává tenni, hogy az illető személy a magyar állampolgárságát a trianoni békeszerződés folytán veszette-e elf! Igenlő esetben hatósági bizonyítvánnyal igazolni kell még azt, hogy az illető személy 1928 november 2-a óta állandóan a visszacsatolt területen lakott. Ennek a három feltételnek igazolása esetén az illető személy a magyar-csehszlovák állampolgársági egyezmény értelmében ismét állampolgár lett.
