Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-21 / 115. szám
Ma: Képesmelléklet Árat 20 íilléí II. évfolyam 115. szám. Budapest, 1fMSft f' ‘ Előfizetés ár évente 36,— P, félévre 18— P, negyedévre 9.— pengő, havonta 3.— pengő, •gyes szám ára 10 fillér, vasárnap 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség is kiadóhivatalt Budapest,Vili. kerület,Jőzsef-kőrút5, szám Telefon: 144-400 e Telefon: 144 - 400 Szociálisabb tandíjrendszert! Irta: András Károly „A vezetőréteg népi felfrissítésének egyik legfontosabb eszköze az iskola ... kérjük az illetékes tényezőket, hogy vegyék figyelembe következő szempontjainkat: a) a közép- és felsőiskolákon a tandíj magas, ami elzárja népünk tehetséges gyermekei elöl az érvényesülés útját. Meggyőződésünk szerint a kiválasztás alapja nem lehet a szülők vagyoni helyzete, hanem .csupán a gyermek tehetsége és iskolai teljesítménye” ... Az iskolaév vége felé járunk, főiskolásaink előtt, ismét , fölrémlenek a következő félév iratkozási' gondjai, nyolcadikos diákjaink a középiskolás életnek utolsó napjait élik és nagy tervekkel, szép reményekkel telve gondolnak az őszre, amikor majd előttük is megnyílnak a magyar egyetemek kapui, — ezért nagyon időszerűnek látszik a felvidéki írók és kultúrmunká- sok emlékezetes budapesti megbeszéléseinek fenti határozati pontjával foglalkozni. T&ndíjkérdés, középiskolákban és 'egyetemeken: hazatérésünk óta egyik legsúlyosabb gondunk, sokat írtunk róla, ismételten szóvétettük a nehéz viszonyokat, melyek szegénysórsú diákjainkra várnak, többször hivatkoztunk és hivatkozunk arra, hogyha az ősszel nem történik ..valami, anyagi nehézségek miatt négyszáznál több felvidéki fiatal nem tudja folytatni egyetemi tanulmányait, nem is szólva azokról, akik most még a középiskola padjai közt vannak ugyan, de nagyrészük szintén szegény családok, parasztok, munkások, iparosemberek gyermeke s ezért ugyanez lenne az ő sorsuk is. Középiskolásainknak mit sem sejtő készülődése és szép tervei, a négyszáznál több, már beiratkozott egyetemi hallgatónknak, a népből jött § emberibb sorsa érdemes derék fiataloknak a bizonytalan sorsa és általában az egész magyarságot fenyegető súlyos veszedelem’ késztet minket arra, hogy most, az új gondok és fiatal .készülődések, tervezgeté- sek idején ismét fölelevenítsük a tandíjkérdést. Nem védjük a csehszlovák iskolapolitikát, annyit azonban el kell ismernünk, hogy ott a lényegesen alacsonyabb tan- és vizsgadijak, valamint a rendezettebb és kétségtelenül áldozatosabb diákszociális viszonyok lehetővé tették sok, a legszegényebb, legelesettebb rétegekből származó -fiatalnak. a vezetőrétegbe való fölemelkedését s ezzel akaratlanul is olyan fegyvert adtak a kisebbségi magyarság kezébe, mely ezt a péptömböt egyre erőteljesebben tudta megvédeni minden támadástól. A kisebbségi magyarság ugyanis lassan csaknem egy egészen népi eredetű intellektuális gárdát termelt ki, fiatal tanáraink, orvosaink, ügyvédeink, papjaink voltak, akik mind alulról jöttek, a népből. Egyetemi tanulmányaik befejeztével, diplomával a kezükben visszatértek oda. ahonnét elindultak, a nép közé é3 népüknek megértő, munkás irányítóivá, szervezőivé szegődtek, ők azok, akik a kifáradó, egyre inkább elszintele- n?dő, a prevrat után elmenekült ezrek miatt nagyon hiányos, tehát ellenállásra alig képes szlovákiai magyar vezetőréteget megerősítették, fiatal lendülettel fölfrissítették, színt és egészségesebb gondolkodást vittek bele. Ezt az örvendetes tényt, nagyszámú népi származású fiatalnak vezetéshez, irányításhoz való jutását, nem lehet elhallgatni és legföljebb a cseh iskolapolitika rovására írni, nem lehet azt mondani, hogy ezzel a cseh rendszernek különleges céljai voltak: ha volt is ilyesmi, terveiknek pont az ellenkezőjét érhették el, idéz ezek a tehetetlenségre kárhoztató TELEKI PÁL GRÓF: A mi politikánk: magyar és keresztény A szentfstváni állameszme a Dunamedence rend* jének állameszméje — A miniszterelnök a szélső* ségek ellen Az új parlament első törvénye a földreform lesz Debrecen, május 20. Teleki Pál gróf miniszterelnök szombat délelőtt Debrecenbe érkezett, ahol a MÉP választói gyűlésén nagy beszédet mondott. A miniszter- elnököt a pályaudvaron nagy ünnepélyességgel fogadták, A nagygyűlést, amely az Aranybika dísztermében folyt le, - Vay László báró, a MÉP országos elnöke nyitotta meg. Lelkes taps és éljenzés közepette állott fél szólásra Teleki Pál gróf- miniszter- elnök. — A pártelnök úr . rámutatott arra, hogy Szegedről indult ki az a gondolat, amelynek zászlaját ma már magasan lobogtatjuk. Ez a gondolat röviden nem más, mint: a magyar gondolat. Ha azt kérdik, hogy ez a gondolat jobboldali-e, akkor eszembe jut, — ha már Szegedről beszélünk, — hogy Szegeden a franciák lépten-nyomon azt kérdezték tőlünk polgároktól, tisztektől, hivatalnokoktól és miniszterektől egyaránt, írancia- barát-e vagy németbarát. Egy idő muLva meguntam ezt a kérdezősködést és azt mondottam: Ha Magyarországon tisztességes emberrel akarnak beszélni s remélem ezt akarják, akkor Magyarországon magyarbarátokat keressenek. (Nagy taps és éljenzés.) így vagyok ezzel a másik gondolattal is. Az az irány, amelyet követünk, jobboldali annyiban, amennyiben a magyart és keresztényt annak nevezzük, de nem minden jobboldali gondolat magyar ! A mi politikánk: magyar és keresztény. (Hosszantartó lelkes taps és éljenzés.) — Én földrajzi képekben, a magam mestersége képeiben szoktam gondolkozni. Az én iránytűm, az..én nyilaim nem mutatnak sem nyugatra, sem keletre, sem északra, sem dél felé, vagy a világ bármely irányába. Az iránytűm idemutat s magyar,, (Kitörő taps és lelkes éljenzés.) A miniszterelnök ezután ai egyes politi« kai irányok történelmi szerepéről és korszakáról szólott, elsősorban a liberalizmus ról. Ez a korszak megszán, nincs többé. hazai körülményeikből kilendült fiatalok csak megszilárdították, ellenállóbbá tették a kisebbségi magyar társadalmat, jövőnket is egyre inkább az ő munkabíró képességeikre akartuk építeni. Hazatérésünk után nemcsak mi, hanem az ország felelős tényezői is hangoztatták, hogy a csehszlovák viszonyokat nem szabad csak lekritizálnunk; van azok között néhány olyan dolog, melyek okvetlenül megszívlelendők. Nos, ilyen megszívlelendőnek tartjuk mi az alacsony tan- és vizsgadíjak rendszerét, az arra rászorulók és érdemesek tanulmányainak anyagi téren való teljes megkönnyítését, hogy a szegény nép gyermekei is hozzájuthassanak a magasabb műveltséghez és nagyszerű képességeikkel, munkabírásukkal és tiszta magyar lelkületűkkel ők is részt kérjenek saját sorsuk irányításából. Részünkről ez nem „benesi demokrácia” és nem „felvidé- kieskedés”, pusztán a tapasztalat mondatja ezt velünk, mert láttuk, mit jelent, ha a nép egészséges fiai frissítik fti a vezetőséget. Azért merjük a hazai viszonyokra is vonatkoztatni, mert tény, hogy az anyaországi vezetőréteg- is egyre inkább kifárad, elszíntelenedik, nincs megfelelő életerős utánpótlás. Állandóan ugyanabból a csöbörből újratöltés nélkül nem lehet vizet meríteni, így a vezetőréteg képességei is csökkennek sőt elapadnak egyszer és ilyenkor van szükség a kiapadó, ernyedő erőknek gyors, pótlására, újratöltésére. Ez az egy szempont már komoly meggondolásra kell, hogy intsen minden, nemzete sorsát a lelkiismeretén viselő magyart, de ugyanilyen meggondolásra int az az egyszerű emberi szempont is, hogy nem lehet és nem szabad megakadályozni a tehetségek előretörését csak azért, mert szegényebbek, anyagilag tehetetlenebbek, mint az őket vezető, fölöttük élő réteg. A magasabb művelődés, az érvényesülési lehetőség, a vezetésben való részkérés a legelemibb joga minden magyarnak. A kiválasztásban, a vezetésre való rátermettség vizsgálatában tehát nem lehetnek anyagi szempontok az irányadók, csakis a tehetség és a friss, az egész nemzet életébe lendületet hozó szívósság és munkabírás. Mi, felvidékiek, így gondolkodunk a közoktatásról. A fenti szempontok teljes érvényesülésében azonban nem hihetünk mindaddig, amíg azt látjuk, hogy nálunk, akarva, nem akarva elsősorban az anyagi nehézségek rostálják a diákságot, a középiskolákban is és főleg az egyetemeken. A tandíjgondok már a középiskolában megkezdődnek. Aggódva nézzük a fiatalok sorsát, akik eddig csaknem akadálytalanul részt kérhettek az emberibb életből és most egyre inkább szükül előttük -a kilátás: fenyegetőn tornyosuló anyagi erők szűkítik. Különösen fokozódik aggodalmunk, amikor itt-ott még mindig hallunk olyan kijelentéseket, hogy „nem kell mindenkinek tanulnia, suszter is kell”. Igaz, de a világ melyik törvénykönyvében van megírva, Jiogy csak az nem szerezhet diplomát, az nem emelkedhetik fel alacsony sorsából; aki, bármily tehetséges is legyen, szegény, anyagilag tehetetlen és nem telik neki tandíjra? A gazdag viszont, még középszerű tehetséggel is szabadon érvényesül, elfoglalja a jobb koponyák részére fenntartott helyet, mert ő viszont minden nehézség nélkül ki tudta fizetni a különféle illetékeket és vizsgadíjakat. Ismételjük, nem akarunk felvidékieskedni. bár a helyzet most elsősorban a felvidékieket érinti, de ugyanúgy fáj számunkra az is, amikor elgondoljuk, hány anyaországi fiatal előtt csapódik be és csapódott be már eddig is évek hosszú során át a felemelkedésihez vezető út ajtaja. Nálunk, a Felvidéken most egyszerre sok felemelkedni akaró, derék munkabíró fiatal jövője van veszélyben, és veszélyben az egész társadalom. Középiskoláinkban a tandíj majdnem kétszerese a réginek (ez az összeg, valamint minden más díj, illeték síb. különösen megnőtt- a mi viszonyaink közt az 1:7-hez átszámított fizetések miatt), az érettségi díj pontosan kétsze- rese a réginek, az egyetemi tan-, mellék« és vizsgadíjak a három-, négyszerese is az ezelőttieknek. (Azonban nemcsak az 1:7-hez átszámított fizetések okozzák a nehézségeket: eddig még anyaországi testvéreink közt sem találkoztunk olyannal, akinek nem esett volna kimondhatatlanul nehezére a magas díjak lefizetése.)] A felvidékiek az elmúlt félévért nem panaszkodhatnak túlságosan. Elég szépen érvényesült velünk szemben a méltányosság elve; néhány pengő s 90—100 pengő között változott az az összeg, amit tan- é3 mellékdíjak címén anyagi tehetségünk szerint fizetnünk kellett. Ez azonban nem végleges megoldás és különben sem vigasztalhat meg minket, hisz] anyaországi diáktestvéreinkkel szemben nem érvényesültek ezek a szempontok; — mn pedig egyetemes magyar érdekeket hangsúlyozunk. Mi lesz az anyaországiakkal és mi lesz velünk, ha majd megszűnik a méltányosság? Mi lesz most az ősszel azzal * négyszáznál több felvidéki főiskolással, akik most még be tudtak ugyan iratkozni, de rendes körülmények között gondolni sem mernének erre? Mi lesz velük és mi lesz azokkal, akik most hagyják el a középiskolákat, egyelőre ; ugyan még szép terveket szőnek, de mf lesz, ha az egyetem, a magasabb művelődés, a szép tervek és remények, az emberibb eors felé vezető úton maguk előtt találják a csaknem kétszázpengős beira- tási díj áthághatatlan korlátját, mely, összeg sok család két-háromhavi jövedelmét is fölfalja? Mi történik velük, ha nem lesz többé méltányosság és emberi jogaikban vérig sértve, becsületükben, tisztességes szegénységükben és népi büszkeségükben porig alázva, a megtört, elkergetett fiatal lelkek visszakulloghatnak oda. ahonnét elindultak: a hallgatag, tehetetlen el- esettségbe? Nem mintha nem vállalnák ezt a sorsot, és nem tudnának szenvedni. különbség van a ''ét visszatérés között?
