Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-13 / 109. szám

2 telvideKi 1939 MÁJUS 13, SZOMBAT földreformot politikája egyik sarkala­tos pontjának tekinti és az első tör­vényjavaslatok egyike lesz, amelyek­kel a törvényhozás foglalkozni fog. ’Ugyancsak fontosnak tártjaik, hogy a ház­hely- és házépítési akciót folytassuk és le­hetővé tegyük, hogy a gazda saját otthoná­ban élhessen. — Az ipari termelést is irányítani heti. Ahhoz, hogy az ország erős legyen, iparra van szükség, elsősorban persze a mezőgaz­dasági iparokra és azokra az iparaira, amelyek a hadsereg szükségletét biztosít­ják. — Hatalmas munkalehetőségek vannak az utak építésénél. Kárpátalja visszacsatolása után nem szorulunk fabehozatalra és teljesen biztosítva van sóellátásunk. Ki kell aknázni a föld mélyében rejlő kin­cseket és gyümölcsöztetni kell a föld felett levőket is. Kárpátalján rendkívül nagy vízi- erők állnak rendelkezésre, völgyelzáró gá­tak és vizi erőművek építése szükséges. — Legyen szabad most arról is tájékoz­tatást adnom, hogy ma hogyan áll a kincs­tár. Kétségtelen, hogy az őszi mozgósítás­sal és Kárpátalja visszacsatolásával szük­ségessé vált katonai intézkedések elfo­gyasztották azokat a készpénztartalékokat, amelyek rendelkezésre álltak. De kérdem, mire lehetett volna jobban felhasználni eze­ket a tartalékokat, mint a felvidéki terüle­tek és Kárpátalja visszaszerzésére. (Nagy taps.) — A 400 milliót kitevő civil beruházás az eredeti program szerint úgy megy to­vább a maga utján, mint ahogy eűy eszten­dővel ezelőtt megállapítottuk, onnan egy fillért sem fordítottunk más célra. Uj pénzügypolitikái rendszerre térünk ét — Ä milliárdos terv azonban egymagá­ban nem tud minden kérdést megoldani. Hiszen a területi gyarapodással olyan problémák meritek fel, amelyekre annak elkészítésekor gondolni sem lehetett. To­vább kell tehát mennünk és lehetővé kell tennünk, hogy ezeket is megoldhassuk és a szükséges pénzeszközök rendelkezésre áll­janak. Ezért új felfogás mellett külföldi példák tanulságaiból is merítve, de a ma­gyar viszonyokhoz alkalmazkodva, új rend­szerre tértünk át. — Ez a rendszer abból indul ki, hogy ha a termelőmunkához szükséges anyagi eszközök nem teremthetők elő a bevételek­ből és a megtakarításból, akkor elő kell azokat teremteni hitel útján, természetesen megfelelő mértékben és megfelelő keretek között. Ez végeredményben esetleg arra vezethet, hogy a Nemzeti Bankot vesszük igénybe, ahogy a múltban ig megtörtént, de az fon­tos, hogy a forgalomban lévő bankjegyek összege ne haladja meg a termelt javak ér­tékét, azokkal gyensúlyban legyen, tehát amennyi bankjegy forgalomba kerül, ugyanannyi áru is termeltessék. — Ha többen dolgozunk az országban -és többet dolgozunk, minthogy 1,600.000 magyar testvérrel többen vagyunk és töb­bet is dolgozunk, mert több munkaalkalom vom, akkor természetes, hogy többet is termelünk és többet is fogyasz­tunk. Az egész gazdasági életnek a terje­delme kiszélesedik s ezt a nagyobb terje­delmű gazdasági forgalmat természetesen csak nagyobb m'.nyiségű bankjegyforga­lommal lehet lebonyolítani. Amíg a na­gyobb bankjegyforgalomban rejlő vásárló­erő megfelelő mennyiségű árut talál, nem történik más, mint hogy a belső forgalom növekedik, de a pénz értéke változatlanul ugyanaz marad. — Ezek után azt kérdezheti tőlem va­laki, mi hát az arany szerepe a magyar közgazdaságban? Az arany a nemzetközi fizetések egyik kiegyenlítő eszköze. Az arany tehát gazdasági függetlenségünk szempontjából fontos eszköz, de nem rendel. jük az arany alá a munkalehetőséget és munkaalkalmat. Minthogy aranyat csak a külkereskedelmi forgalommal szerezhetünk, természetesen rendkívül pontosan ügyelni kell arra, hogy a külkereskedelmet tovább­fejlesszük. Ex nem Infláció — A régi felfogású közgazdászok azt fogják mondani, hogy inflációt csinálunk. Erre nyugodtan válaszolom, hogy nem. Ma már ott tartunk, hogy ez a körül­belül egy esztendeje követett módszer kezd elismerést nyerni olyan nagy nyugati országokban is, mint például Anglia, ahol legutóbb egyik legkiválóbb közgaz­dász ajánlotta ezt a rendszert a kormány figyelmébe. — Infláció csak akkor állhatna elő, ha olyan célra hoznánk forgalomba bank­jegyeket, amely nem termelőmunkát jelent. Egyet tehát kijelenthetek: Amíg ez a kormány áll a helyén, egyetlenegy bankjegy sem fog forga. lomba kerülni, amely nem a termelő- munka célját szolgálná. — E rendszer alapján meg tudjuk ol­dani a problémákat, a pénzérték változat­lanul fennmarad s mégis több munkáskéz találja meg a maga megélhetését és bol­dogulását. — Abban a helyzetben vagyunk, hogy már politikánk igazolására is hivatkoz- hatom. A bankjegyforgalom az egy év előtti 500 millió pengőről felemelkedett 900 millióra. De ki érezte vájjon hátrá­nyát annak és ki tapasztalt valamely bajt, hogy a bankjegyforgalom 500 millióról 900 millióra emelkedett. Itt is csak előnyt láttam. Természetes, hogy éber figyelem­mel kell kísérni az árfejlödést, amelyet teljesen normálisnak mondhatunk az utóbbi időben. A polgári hasznot elismer­jük, de az azon túlmenő hasznot nem en­gedjük meg. Az árdrágítókra kíméletlenül lecsaptunk és le fogunk csapni a jövőben is. (Nagy éljenzés és taps.) Mindent a nemzeti termelés szolgálatába állítunk Megvan tehát a rendszer, megvan­nak a lehetőségek, szükséges azonban az is. hogy mindent a nemzeti termelés szol­gálatába állítsunk. Aki nem hajlandó be- állani ebbe a sorba, ellenségnek tekintjük. Ellenségnek tekintjük azt is, aki otthon eldugja a pénzét, de még inkább azt, aki a magyar pénzt —- mint mondják — ki- síbolja külföldre. Ezekre irgalmatlanul lecsapunk és az új parlament élé törvény- javaslatot terjesztünk, amely a bünteté­seket lényegesen megszigorítja. (Nagy taps és éljenzés.) — Természetes, hogy egy nagyszabású pénzügyi politika végrehajtása során el kell távolítanunk az útból azokat az aka­dályokat, amelyek meggátolják a gazda­sági élet egészséges vérkeringését. A hitel­szervezetet egészségessé kell tennünk. A biztosítási piacot már rendeztük, eltüntet­tük már a múltak hibáit. Rendezni kíván­juk a gazdaadósságokat is. Ha ez meg­történt, meg lehet szervezni az egészséges mezőgazdasági hitelt. — Szükséges az is, hogy a vezetésben is megtörténjék az erők összefogása. A vállalatok vezetésében keresztény nemzeti szellemnek kell érvényesülnie. Az új adórendszer — Ugyancsak ennek a célnak szolgála­tába kell állítani adópolitikánkat is. Az erre irányuló terv már elkészült, de a házfel­oszlatás miatt nem tudtuk benyújtani. Az adózás tekintetében szükséges, hogy vilá­gos és egyszerű adórendszer legyen, amely a termelést előmozdítja. A kézműiparnál áttérünk a tételes adóztatásra, a kis­házaknál ismét a házosztály adót vezetjük be a mostani hosszadalmas és sok vitára alkalmat adó eljárás helyett. A kisbérie­teknél meg fogjuk szüntetni a kereseti adót. Erősen tekintetbe vesszük a gyer­mekek számát, ahol sok gyermek van, ott kedvezményeket kell adni. Természetes, hogy vannak viszont területek, ahol szi­gorításra van szükség. A nem fundalt nagy jövedelmeket erősebben meg kivárn­iuk adóztatni és ugyancsak gyorsan tető alá akarjuk hozni a társulati adó reform­ját, amely lehetetlenné teszi, hogy min­denféle nyereségek kibújjanak az adózás alól. Az adómorált meg kell javítani és ha ezt nem tudjuk megjavítani szép szóval, akkor meg kell javítani erővel; példát adó súlyos büntetéseket fogunk kiszabni az adócsalókra. (Nagy éljenzés és taps). — A fokozott termelés előnyeiből a köztisztviselő nem veheti ki a részét- Ezért nem kell tiltakozni a köztisztviselői karnak és a nyugdíjasoknak az ellen a kívánsága ellen, hogy az 1931-iki fizeté­sek állíttassanak vissza. — Az újabb területek visszakerülésé­vel az ifjúság elhelyezkedésének kér­dése is lényegesen javult. Csak azt kérem a fiatalságtól, hogy ne akarjon mindenki nyugdíjas állásban elhe­lyezkedni, legyen iparos vagy kereskedő, vállalkozzék mindenfajta munkám, hiszen olyan tehetséges a magyar fajta, hogy mindenütt tud kiválót produkálni. — Az itt kifejelt program felett az or* szág fog dönteni. Választania kell, hogy akarja-e a fokozott erővel történő munkát a némzet jövőjéért, akarja-e hogy megva­lósuljanak a nemzeti célok. A Magyar Élet Pártja ezt akarja. Ehhez a politikáihoz ké­rem támogatáetokat. „A visszacsatolt Felvidék magyarsága lélekben együtt van Teleki Pál programi ával“ Jaross Andor beszédet mond a MÉP ifjúsági gyűlésén Az egész ország azoknak a nyüatkoza­toknak hatása alatt állt, amelyeket a vá­lasztásban résztvevő Teleki Pál gróf, Csáky István gróf, Jaross Andor, Teleki Mihály gróf, Háman Bálint és a kabinet többi tagjai tesznek a választási gyűlése­ken. Ezekből a beszédekből az új magyar élet reformprogramja és az ősi földből ki­áradó új szociálpolitika körvonalai bonta­koznak ki. Legutóbb a pénzügyminiszter jelentette be igen nagyfontosságú pénz­ügyi és adópolitikai reformját, amelynek fő célja: a termelő munka szolgálatába állítani mindent és mindenkit. A Felvidék egységesen sorakozik e kormányprogram mögé, amit Jaross Andor miniszter a pesti Vigadó tegnap esti gyűlésén óriási lelke-« sedés közepette így fejezett ki: A visszacsatolt magyarság: lelkierejével diadalra segíti ezt a választási harcot- Amikor visszakerültünk Cseth-Szlová- Ikiáíból a csonka hazáihoz, akkor nagyon sok oldalról, sokfélül azzal a reménységgel fo­gadtak 'bennünket különböző politikai párt­frakciók, hogy majd talán az ő táborukat fogjuk felerősíteni. Azt képzelték, hogy az a magyarság, ott egy benesi szellemű de­mokrácia légkörében alkalmas lelkű letet kapott arra, hogy a megerősbödött Ma­gyarországon egy liberális demokrata fel­fogásnak legyen felér ősi bője. Megfeledkez­tek arról, hogy ez a magyarság húszéves küzdőmben megerősödve rájött a valósá­gos nemzetközösségi gondolatra és rájött arra, hogy teljesen tisztán látja a nemzet jövő útját a megnagyobbodott Magyar- országon belül. Az a parancs, a nemzet parancsa, amely ott lebegett előttünk az jdegen impérium alatt, ugyanaz a nemzeti parancs azt dik­tálta vieszacsatoltatásunfc első pillanatától kezdődőén, hogy igenis, olvadjunk fel a megerősbödött hazában, a magyarságban, olvadjunk fel abban a népi energiában, amely az országot belülről erőssé, kifelé átütőképessé és egy jobb jövő megteremté­sére alkalmassá fogja tenni. Nem volt sok válogatnivalónk. . -— Tisztán áll előttünk az út és ez csakis az a politikai irány lehetett, amely húsz évvel ezelőtt Szegedről sj* elindulva a kormányzó úr őfőméltó- lg sága (lelkes éljenzés) vezérsége alatt M az ellenforradalom gondolatának meg- Iobogtatásávaj, valóraváltásával és 'M fokozatos kiépítésén keresztül akarja megvetni az alapjait azoknak a fel- jS-fí tételeknek, amelyek az ország hatá­rait kitágíthatóvá teszik. > , Magyar testvérek, ez az út egye­nes volt. Azok a kormányok, amelyek en- nek az útnak folyamán vezették a nemze- tét, — ha néha lassúbb ütemben is — fo­kozatosan e felé a cél felé törtek. Gömbös Gyula óta azonban határozottabb léptekkel haladunk e felé a cél felé. És most, amikor a visszacsatolt, úgynevezett felvidéki terü­leten technikai okokból nem tudunk vá­lasztatni, legyen meggyőződve a csonka haza, a trianoni haza területén minden magyar, hogy a visszacsatolt Felvidék ma­gyarsága az utolsó emberig lélekben együtt van azzal a programmal, amelyet Teleki Pál jelent. És ha lélektani, pszichológiai erők is hatással vannak a választásra, ak­kor a felvidéki visszacsatolt magyarság, ha tevőlegesen, a szavazatával nem is, de a maga lelkierejével diada'..a segíti ezt a választási harcot. Isten adja, hogy úgy legyen. Szombaton a MÉP ifjúsági gyűlésén beszél Jaross Andor Ä választási gyűlések során szombaton a Magyar Élet Pártjának ifjúsági cso­portjai tartanak nagygyűlést a budai Vígadóban. Kiemelkedő eseménye lesz a vigadói gyűlésnek Jaross Andor beszéde, aki az ifjú generáció előtt fogja kifejteni az új szellemiségű magyar fiatalság reformprogramját. Az egész főváros kö­zönsége nagy várakozással tekint Jaross Andor újabb megnyilatkozása felé. Fel­szólal még a gyűlésen Padányi Gulyás Jenő is. ' Itt említjük meg, hogy Jaross Andor miniszter vasárnap a nagykanizsai kerü­letben, hétfőn pedig a szigetvári kerület­ben mond, beszédet. Minisztertanács A kormány tagjai pénteken délután öt órakor Teleki Pál gróf miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsot tartottak. A minisztertanács, amely az aktuális kül- és belpolitikai kérdésekkel foglalkozott, az esti órákban ért véget. Választási hírek A kerületekből érkezett jelentések sze­rint a Magyar Élet Pártjának jelöltjeit mindenütt nagy bizalommal és lelkesedés­sel fogadják. Csütörtökön Teleki Mihály gróf földmívelésügyi miniszter Kecelen és Császártöltésen mondott beszédet % helyi jelölt, Gesztey Nagy László mellett, A kunszentmártoni kerületbe Mezey La­jos hivatalos jelölt támogatására Fenczik István utazott le és végigkísérte a kerü­letben a népszerű jelöltet. A jászberényi kerületben Takách Tolvay József gróf mondott igen nagyhatású programbeszé­det. Itt említjük meg, hogy Antal Istvánt államtitkár, aki elvállalta a pápai kerület jelöltségét, levelet intézett a jászberényi kerület közönségéhez, amely őt a képví- selőházba küldte és megköszönte az eddigi bizalmat és egyben elbúcsúzott kerüle­tétől. Ugyancsak igen meleghangú levélben búcsúzott el Imrédy Béla is volt kerületé­től, az ónodi kerülettől, miután a mostani választáson a pécsi kerület jelöltségét vállalta el. FELVIDÉKI B fl Mbgyiir hírlap ég kiadóhivatal, Bp, VIII, József-kit 5. Telefon szám t 144-400

Next

/
Thumbnails
Contents