Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-09 / 81. szám
FELVIDÉKI RHIRLAE 1939 ÁPRILIS 9. VASÁRNAP Pozsonyi jegyzet 1939 tavaszán Irta: Peéry Rezső Pozsony ma meglehetősen ismeretlen és új környezet annak, aki szülötte, fia, szerelmese volt idáig. Hat hónap óta nehéz ráismernie akár legbensőbb hívének is. Egy várost nemcsak új utcák, terek, szobrok, jelölőtáblák, közforgalmi intézkedések változtatnak meg, hanem hangulatának, lelkiségének, szellemének átalakulása, a henne élő emberek hangjának, modorának metamorfózisa. A régi monarchia országaitól és tartományaitól védetten, az egykori hasa peremén a város maga volt a bizonyosság, a biztosság és a béke. A Duna és a Kiskárpátok dombjai védték, szimbolikusan széles és hatalmas vára a tetőn, a romokban is a megóvás eszméjét sugalló-gótikus tornyai és barokk házai között serényen dolgozhatott a polgári kéz. Az élet, munka és teremtés megszakítatlan jogfolytonossága, a viselkedés és kultúra formáinak stabilitása, a belső béke és állandóság szelleme, ezekkel volt Pozsony talán a legméltóságosábban város a régi hazában. Sokféle rend, osztály, nép. és kultúra, mind egy feladathoz járult itt: egy nyugatian magyarországi, városi magatartás egyensúlyát alakította ki. A nyelvek, népek, kultúrák és érdekek kereszteződése tarkább, mint az amúgy is kevert nemzetiségű magyar városok átlagában, a közös érdek és egymásrautaltság kézzelfoghatóbb. Pozsony meglehetős sikerrel formálta megértővé az egy nép fiait a nemzetiségi béke, de legalább is az udvarias közöny irányában. Áz ellentétes vérmérséklet, hajlam, alkat és törekvés évszázadokig csiszolódott egymáson. A protestáns német polgárok intézményeinek létjogát az erdélyi fejedelmek és rebellis főurak biztosították; a magyar reform gondolatai és tettei pozsonyi ihletésnek; a szellemi ős, a leginkább ideillö és leg- tipíkusában kifejező, a pietista tudós: B é l Mátyás, aki talán pozsonyi szükségtől indíttatva írja magyar nyelvmesterét a németajkú magyarországiak számára; a város iskolái, elsősorban a protestáns líceum egyformán elkötelezettje a magyar, német és szláv kulturális újjáéledésnek. Ezekből az emlékekből a tolerancia élő szelleme lett\, az egyensúlyé, békülékeny- ségé és közönyé. Pozsony a szobrászok, zenészek, magántudósok városa, nincs egynyelvű és dús verbális hagyománya, hogy költőt és írót hívjon a nyelvi kifejezés munkájához. A Pávai Vájná Gáborok és Simonyi Ivánok türelmetlensége nem változtatott jellegén a századvégén és a századelőn. A város, mintha az országalapító tanácsára hallgatott volna, nem lett egynyelvű és egy erkölcsűvé. A partikuláris jog, szellem és hivatás ellenállt a századvég magyarító lendületének. Népek, fajA Visszacsatol! Felvidék Községi Elöljáróságainak figyelmét felhívjuk ■ m. klr. belügyminiszter úr 280/1938. B. M. a. rendeletével beszerzésre ajánlott. Novák Jené dr. összeállításában megjelent Községi polgári bíráskodás című jogi könyvre. Bégi hiányokat pótló munka a községi bíráskodásra vonatkozó jogszabályokat tárgyalja, egységes szerkezetbe foglalva. A könyv használhatóságának előnyére szolgálnak a szakaszokhoz csatolt jegyzetek, melyek az egyes szakaszok összefüggésére mutatnak rá és a rendes bírósági gyakorlat mellett Ismertetik a hatásköri bíróságnak a községi polgári bíráskodás hatáskörébe ntalt kérdésekben követett gyakorlatát Is. A mfi használhatóságát az abban közölt 24 Iratminta, valamint betüsoros mutató Is előmozdítják. A könyv terjedelme 173 oldal. AHA 7— PENGŐ Megrendelhető az összeg előzetes beküldése mellett: STÁDIUM Könyvkiadó- vállalatnál, Budapest, VI, Bózsa-n. 111. MmmmmntfaBMSsaaBHmaaaHB ták, nyelvek pozsonyi békéje így dicsérhette a magyar türelmesség gondolatát. A városi tanács csak ezerkilencszáztizenhat- ban váltotta föl a kétnyelvű utcai táblákat egynyelvűekre. Az államfordulat után elsősorban ennek az úri türelmes ségnek az emléke változtatott sok németajkú polgárt heves és buzgó magyar patriótává. Az államfordulat sorsokat cxbáló zűrzavara a statisztikát megváltoztatta, a város lelkiségét annál kevésbé. A meghódítottak szelleme lelegyőzte a hódítóikét, mint az annyiszor megtörtént már. Gyarmati arányú középületek, bérpaloták épültek, a városhoz új negyedek illeszkedtek hozzá. A város mozgalmasabb, hatalmasabb lett, ám amikor az esők megkoptatták az algíri jellegű kolosszusokat, szépségben és finomságban ismét a régi kövek, árkádok, a barokk házsorok kezdtek előnyösen kiemelkedni, az új városrészek pedig szervezetlenül kinövő és a gyarmatosítok idegen és esetlen ízléstörvényeit hirdető telepek maradtak. A heves és friss szláv nacionalizmus asszimiláló rohama megtört, mert udvarias közönyt és csöndes félreállást talált ro- konhevületű ellenfél helyett. A megnagyobbodott, átépült Pozsony maradt csendes és konokul különböző polgárvárosnak. év után, (A pozsonyi állomáson, 1939. III. 29.) Nagy este van. A március csodája, — Hogy talpra áll nép — és népek esnek el; A Morvamezőn téli szellő járja, — De március van — és tüzet lehel. — És alszik az ég — és alszik a rög, Csak Prága felől dübörög... Nagy sietésben botlik az idő... — A cseh Prágába ment a gyorsvonat, És német Prága, honnét visszajő — Vad rohamában botlik az IDŐ! Gépsárkány néz rám két izzó szemével; Nekem félszázad ez a tavasz éjjel. Utasok löknek, zaj arcomba vág, S ez a siket zaj — mégis némaság Az égen fent állott csillagderű, De szám ma mégis epés-keserű, Hogy biztatom magam: hordd sorsodat, Bár lelked minden húrja megszakad ... Érzed? Ez férfi végzet! „Az otthonodban számüzöttnek lenni, és Számüzöttnek újra hazamenni... Magyarnak mindez ősi férfi végzet. Még egy pillantás — arra — arra — messze, Hol ködbe veszve — Míg vélem élet, bánat, sors szalad, A csonka tornyok csillagok alatt, Rossz csillag alján, — ég magaslatán... Valóság? — pasztelkép csupán. A dómtoronynak kerek fényszeme Virraszt, miként ha jövőt fénylene. Virraszt, — sietni nem tud a jövő; Csak önmagában botlik az idő. Az óra nem fut; éjfélt lassan üt — Míg apró viskók, büszke paloták Álmos szemük behúnyják mindenütt. A dóm tornyában őrző óra üt: Egy-kettő ... s vár és újra vár, — Minden bongása új élethatár, — Országhatár... Már agg vagyok? — nem! — hiszen zokogok, — A férfi nem sír, — hát gyerek vagyok. Egy csókát még, — levegő-semmibe — Azt sem tudom, hogy kire vagy mire? Csók volt? vagy csak keserű zamat? — Megérintették rengő vállamat... Csend. Igen, — fölébreszt köznap és a rend. — ------Hogy mit viszek? mit rejteget kezem? — Igen, bevallom, kincsemet viszem. Nem, nincs arany----------Hát amott mi van? Nincs semmi eltitkolt írás, Csak véres, könnyes, porrá vált sírás; Nem gyémánt és nem ezüstfényű gyöngy, —, Pozsony földjéből egy marék göröngy, Virágok anyja, — lelkek szemfödője, — Nem adhatom. Haygják meg, emberek, — Mert nem tudok, nem, megválni tőle! Pozsony, bajtársak, Isten veletek! Megyek, hogy itt maradjak Veletek! És mind, ti is, kik megbántottatok, Isten veletek, — én kezet adok; Érezzétek szerető melegét, Polgos tizedek szent becsületét El. Vége van. Éj volt. Nem vettem észre: Körülzsong élő élet ébredése ... Ni, a Duna, — Pozsony felől folyik, Piros tükrében ép hajnalodik. Hajnalt köszöntök — magyar ég alatt, — Fenékig hajtom a Szent Gellért falán Zúzom szét ezt az ürömpoharat! A szép, igaz és jellemző, az ízléses és arányos kőben és szellemben a régi város maradt. Az idegeneket és telepeseket észre* cia és béke gondolata, vétlenül hatahnába ejtette a békülékeny- ség varázsa. Minden külső lárma és felületes igyekezet mellett, mely a magyarságot kegyetlenül kiszorította kulturális pozi- [ dóiból, mint csöndes magánemberek így éltünk békében és tisztességes közönyben évtizedekig egymás mellett szlávok, magyarok és németek. S most gondolkozni kell és latolgatni az eddigi ellenállás győzelmének okait. A békés, udvarias, fölényes pozsonyi partikularizmus győzött, mert megfelelt a város valódi összetételének és maga mögött tudta a hagyomány erejét. A rendi nemzetiségpolitika magyar tradíciója a városi privilégiumok bástyái | mögött érintetlenül hagyta az eszmék, nyelvek, kultúrák szabad cseréjét. Ez a I vak és hivatalnoki nemzetiségpolitika maibb alapvetésénél annyival bizonyult erőteljesebbnek, hogy nagyobb megrázkódtatások nélkül túl tudta azt élni. Húsz éven keresztül íg lett a pozsonyi városlakó | magyar élménye a visszasóvárgott tolerancia és béke gondolata. Hat hónap óta gyakran kell gondolni, egyre gyakrabban a békülékenység és az udvarias arányérzék pozsonyi elvére. A város a harmadik központosító gondolat és gyakorlat tüzében ég, — kemény próbára teszi a béke és megértés szellemében nevelt, egykori magyarországi németség fiait. Elég erősek lesznek a falak és az idegekben élő emlékek, hogy el ne öl- I vadozzanak 1 Ideges, zaklatott és nyugtalan pozsonyi' | éjszakákon bizonyosan sokan gondoltak erre, a tömegek újfajta lázadásának pokolgépeitől és fegyvereitől féltve a csöndes utcák nyugalmát és a felkavart város lelki egyensúlyát. A város kicsit kimerült, — gondoljuk. Két évtizedig ellenállt természetes ösztönére hallgatva, emlékeinek bűvöletében. Most még erősebb hódítás kezdi rohamát. Az emberek odalenn a korszak egyenruhájában masíroznak. A határ Pozsonynál nyugat felé nyitott, most hivatásos védelmének szálai a türelmetlen fiaial népóriáshoz kapcsolják. Riadt, baljós éjszakákban és ólomsúlyú, elmozdult nappalokon ébresztünk valahai, tiálványuló emlék, P a x H un g ar iael | Lehet-e ismét nekünk, egykori városod lakóinak békében és türelemben továbbdol~ gozni műveden? Akik másfelé tartanak, induljanak útjukra, de szabad-e még a régi, töretlen, serénységgel tűzhelyeink mellett és műhelyeink csendjében építeni más álmokon? Maradhatunk-e falaink mögött, amit német, magyar, szláv mesterek emeltek a nyugodt és biztos együttélés védelméül? Az apákban két évtized óta még makacsabbul él a vár03 szelleme: a béke, közöny és arányosság éber érzéke. A fiák megrendültebb időkben egyszer ismét elindulhatnak keresni az emléket, mely a jelennél tisztébb és igazságosabb. Az emléket, mely nemzedékek tisztességérzetének és erkölcsi szabálykeresésének műve, épülő és gyarapodó, a múlt távlataiban megtisztuló és a mai cselekvést és szándé- I kot megtisztító norma. Emlékek, magasodjatok és tisztuljatok, kövek zárjátok I magatokba titkaitokat. Város, hallgatnod kell, hogy szellemed legyőzhetetlenné legyen ismét, készülj fel, hogy önön törvényeid kibontva, hazánk lehess ismét! A kormányzó távirata Lebrun elnökhöz A kormányzó úr Őföméllósága az alábbi táviratot intézte a francia köztársaság újólag, másodízben megválasztott elnökéhez : Abból az alkalomból, hogy Nagyméltóságod a francia köztársaság magas elnöki méltóságát másodszor foglalja el, sietek legmelegebb és legöszimtébb szerencse- kívánataimat kifejezni Nagyml'ltóságod: I személyes jólétéhez és Franciaország boldogulásához. Horthy Miklós, a magyar királyság kormányzója. Honvédhőst temettek Nagykanizsán Nagykanizsa, április 8. A város által I adományozott díszsírhelyen temették el az ungmegyei harcokban hősi halált halt vitéz Szabady Béla emléklapos zászlóst. A vitézi székházban történt felravatalozás után a nemzeti lobogóval letakart koporsót az országzászló elé vitték, ahol a búcsúztatás folyt. Megjelent itt vitéz Kiss László tábornok, hadtestparancsnok és Grunde Géza alezredes, állomásparancsnok, Krtáky István polgármester, Kaltrovits Antal őrnagy, a volt iskolatársak nevében pedig Bodá Károly mondott búcsúbeszédet. JANKOVICS MARCELL.
