Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-30 / 98. szám
20 tehtoeb Aí&arhirmb 1939 ÁPRILIS 30, VASÁRNAP FOLYÓIRATSZEMLE Magyar Szemle Bulla Béla a földrajztudós szemüvegén At nézi a Magyar Birodalomhoz visszatért Ruténföldet: „Az első ruténfaúsztató tutaj megjelenése a Tiszán, az első kilogrammnyí aknaszlatinai só, az első rutén aratomunkás a magyar Alföld búzamezőin húsz év után jelentse a gazdagodó magyar életnek azt a szakaszát, amelynek eredményei kívánatossá teszik a visszatérést a magyar korona uralma alá a többi, boldogulását ma még a magyarság életétől eltérő utakon kereső kárpáti peremtájunk előtt is.” Ravasz László az asz- szimiláció és disszímiláció kérdéséről ír: „Nekünk cementre van szükségünk, amellyel a homokból is gránitkeménységü egységet alkotunk és nem szétmállasztó műveletre, amely a nemzet viharvágta kőszikláját elporlasztja.” — Szabó Zoltán az elmúlt hónapok szellemi és közéletének két legfontosabb eseményéről számol be: Kerék Mihály „A magyar földkérdés története” című könyvéről és a pécsi szociálpolitikai értekezletről. — papp István „Finn lecke” tanulmánya mély hatást keltett mindenfelé, ahol elolvasták; a magyarság csak tanulni járhat a finn nemzethez: a a tiszta finn nyelvet, a szociális szellemű finn életformát és az egyéni érték megbecsülését. — Julier Ferenc a cseh katona lelkirajzát világítja meg a közelmúlt események tapasztalatai alapján. — Szentgyörgyi Lajos: A polgári vagyon a honvédelem szolgálatában. — Pálóczy József: A szójabab. — Erdélyi Sándor: Székely keserves. (Az erdélyi magyarság egyházi állapotáról.) — Jeszenszky Sándor: Az Erzsébetváros. — Bierbauer Virgil: Táji építés. — Lelkes István: Magyar- ország arca. —• Reményi József: Amerikai problémák. LJj Élet lí Pfeiffer Miklós.a felvidéki szellem elemeit, jellegzetes tulajdonságait mutatja meg hosz- szabb tanulmányaiban. — Esterházy Lujza a szlovák-magyar jóviszony lélektani akadályaira és azok áthidalására hívja fel a magyar közélet munkásait; jogosan erős 'ítéletet mond az elmúlt húsz esztendő mulasztásai fölött. Megállapítja, ha a két nemzet nem tanul az eddigi hibákból és nem találja meg, ha mindjárt áldozatok árán is az egymáshoz vezető megbékülés útjait, akkor félös, hogy mindkettőnk a maga államiságának romjain fogja majd siratni azt, amit a másik ellen és így önmaga ellen szükkeblüségben vétkezett: „Szlovákok és magyarok elé, de a többi kárpátmedencei nemzet elő is fel van téve már a kérdés: akarjátok-e, hogy továbbra is emberi nyomorúságot és háborús veszélyt kitermelő szégyenkaloda legyen Középeurópa? Vagy szabad emberekhez és szabad nemzetekhez méltó életet akartok végre ezeken a tájakon? — Sinkó Ferenc a hatvan éves Szabó Dezső arcképét villantja fel sikerült vonásokban. — Vájtok Sándor: A Kassa-vidék magyar szórványairól ír. — Gerencsér István: Magyarok. Magyarok! — Semetkay József Mécs László legújabb veseit bírálja meleg hangon. — Somlyói Gábor: Az irredenta nóták. I orum Pompás kiállításban, gazdag tartalommal és számos illusztrációval jelent meg, Horváth István szerkesztésében a magyar-olasz kulturális és gazdasági kapcsolatokat kimélyiteni törekvő, a baráti Olaszország államrendjőt magas színvonalon ismertető „Fórum” magyar-olasz szemle legújabb kettős száma. A tartalomból kiemelkedik Lukinich Imre, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának a magyar-olasz kapcsolatok történetét az olasz levéltárak adatai alapján, megírandó összefoglaló, magyarnyelvű mű megírását sürgető tanulmánya, Arrigo Solmi olasz igazságügy- miniszter kimerítő cikke az olasz munkaügyi bíráskodás elmúlt 10 esztendejének eredményeiről. Gaspare Ambrosini római egyetemi tanár Olaszország tuniszi jogairól emlékezik meg hosszú tanulmány keretében, Horváth István Olaszország határainak kérdését dolgozza fel, a természetes határok után törekvő, de jelenleg mesterséges politikai határok között élő olasz nagyhatalom természetes igényeinek geopolitikai alapjait teszi tanulmány tárgyává. Hat oldalon át mélynyomású szuggesztív geopolitikai vázlatok és Olaszország földközitengeri hadászati helyzetét bemutató külön térkép Illusztrálja az olasz nagyhatalom törekvéseinek irányait. A Figyelő rovatban az új fasiszta kamar szervezetét (tábláztokkal), a Szuezi-csatorna kérdését (térkép és táblázatokkal), az önellátóéi program keretében épülő olasz vízierőművek (térkénnel) kapacitását, külön tanulmányok ismertetik. Közli a szemle Bismarcknak 1866-ban Mazzinihez írt híres levelét, melyben az olsaz-francia ellentéteik földközi-tengeri vonatkozásaira mutatott rá. sarosi ruszin népballada Az 1830-as években, kivált Kriza János és Erdélyi János mozgalma folytán, nagy divatba jött nálunk a népköltészet búvár- lása országszerte. Ennek köszönheti irodalmunk a Vadrózsák gyönyörű csokrát és a Népdalok és Mondák köteteit. A sárospataki és erdélyi két jeles gyűjtőre nagy hatással volt a Herder által megindított folklor-mozgalom s ez aztán meghozta gyümölcsét a nemzetiségek irodalmában is: a szlovákokat Kollár János pesti luteránus pap ajándékozta meg Zpiewanki című nagyszerű gyűjteményével, a ruszinoknál pedig Duchnovics Sándor karolta fel a mozgalmat. Ez az áldott, jólelkű eperjesi görögkatolikus kanonok, annyi szegény ruszin diák táplálója, maga is tehetséges költő volt, ő Irta többek között a ruszin himnuszt is. A sárosi nép ajkáról a 40-es években gyűjtött sok-sok versét átadta Holovacki Jakab lembergi egyetemi tanárnak, aki aztán a saját galíciai gyűjteményével együtt nagykésőre, 1878-ban, adta ki azokat négy hatalmas kötetben. Innen fordítottam le mutatványul ezt a két ruszin népballadát. # A? ErJoJy úrííak Járdogált a lányka Viszló vize partján, Sirdogált, könyörgött a nagy Úristennek: — „Rám bocsáss, mit akarsz, könyörülő Isten, Csak gyermekszüléstől ments meg, nyomorultat, Jaj, gyermekszüléstől, félek attól nagyon.” Mikorra sikongva kimondta e szókat, Két fehér fiúcskát hozott a világra, ő maga, ő maga keresztelé őket, ő maga, ő maga nevet ada nékik: Egyiket nevezé Erdődy Adámnak Másikat nevezé Erdődy Jancsinak. „Ringasson titeket Viszlónak kék vize, Tápláljon titeket maga Isten-anya!” Sebtiben útra kélt, alá Buda felé, Alá Buda felé, budai kocsmához, Ital-árulgatni, vertpénzt-olvaagatni. Viszló vize tornyult, magosra hullámzott, A két fejér fiút partjára vetette. Fölkerekedének alá Buda felé, Alá Buda felé, budai kocsmához. „Kocsmárosni, lelkem, fehér ifiasszony, Addsza nékünk italt, csak ám úgy méretlen, Megfüzetünk néked csak úgy számlálásán!" <3 néki italt mér csak ám úgy méretlen, Ők néki pénzt vetnek csak úgy számlálatlan. ő nékik italt ád csak úgy, az üvegbe Ök néki aranyat csak úgy, a zsebibe. „Halljátok, két legény, szépek vagytok ketten, Két kökényszemetek nagyon tetszik nékem! Tetszik a szemetek, hallgassatok szómra: Amelyitek elvesz, nem fogja megbánni!” Megszólal Jánoska, az ifjabbik testvér: „A kerek világon sokat keltem-jártam, Fiú vegye anyját, sehol sem találtam!” Szó többet nem jőve fejér ajakára, Fejér asszony széthullt apró porrá válva. Makovica vára Mikor épült fejér Makovica vára, Szegény özvegyasszonyt hajtottak munkára. Az egyik vasárnap urát eltemette, Másik vasárnap lett szép fiú szülötte, Harmadik vasárnap úrdolgára hajták, Űrdolgára hajták, pihenni nem hagyták. Keservesen sírva készül úrdolgára, Könnyével fürösztött magzatát pólyálja. Az egyik kezével fiát szorongatta, Más kezével meg a követ adogatta: „Fehér Makovicát mívesek rakjátok, Ürdolgára szegényt minek is hajtjátok!" Sirdogált, sirdogált, követ adogatott, Könnyes szemeivel tó után kutatott: „Úszkálj, fiam, úszkálj a csendes tavon át, Nem ismertél apát, nem fogsz látni anyát. Apád nem láthattad, immáron ő boldog, Anyád sem ismerheted, ki a vízbe fojtott. Nem hagy el, kis fiam, nem hagy a te anyád, Tó vizében találsz örök játszó tanyát. Vízben fogsz játszani, mint a ‘kicsiny halak, Én meg, szegény anyád, Makovica alatt...!” Sztripsziky Hiador fordítása # Tipikus népköltési termék mind a kettő, édes testvérei azoknak, amelyeket székely népballadák néven ismerünk. Ez a két ruszin ballada azonban nemcsak költői magas értéke miatt nevezetes, hanem magyar történelmi szempontból is figyelmet keltő. Amiképpen az etnográfia tudománya a nép kezén lévő sok-sok tárgyról mutatta ki századokra visszamenő ősi voltát, úgy ezek a költői termékek is ugyanazt a jelenséget bizonyítják. Hogy milyen régi eseményeket képes megőrizni a nép emlékezete, igen jól láthatjuk a magyar történeti énekekből, pl. a folklore által megállapított karácsonyi danákból, amelyek Szent István korára vágnak vissza; a szlovák népköltésnek sok terméke Mátyás korából, meg a mohácsi csata évéből való, nem is szólva a kuruc idők számos szlovák folklorisztikus emlékéről, ugyanezt látjuk ezen a két sárosi ruszin balladán is. Egyikük a Makovica. vára építési korára vág vissza, a másik: pedig egyenest magyar főúri nemzetség nevét örökíti meg. A sárosmegyei Mako-t vica várát Thirring Gusztáv szerint a, XIII. században építették s ha a ballada, nem is erre az időre vonatkozik, hanem valamely későbbi újraépítésre, minden-« esetre régi idők emlékét őrzi. A másik ballada az Erdődy-család két tagjának romantikus történetét örökítette meg. Er- dődy Ádám, Sáros vármegye főispánja, valóban történelmi alak Györgynek 1645 —1690 között élt fia. Adámnak felesége Erzsébet volt, Rákóczi Lászlónak leánya. Ezek az adatok mutatják, milyen szívós- erős a nép emlékezete, mert ez a ballada nyilván egykorúan, még a XVII. században keletkezett. A Viszló vizére meg kell jegyeznem, hogy ez Sáros megye makovi- cai járásában folyik, a ruszinok Viszlava néven ismerik, partján hasonló nevű fahl épült, de alsó folyásában Borsod megye- ben fut s az itteni magyar lakosság már Viszlónak mondja s partján ugyanilyen nevű ruszin-magyar falu van. Világostól Josephstadtig Földy János naplótöredékeiből közreadta Balassa Imre—Budapest, 1939. Kir. Magy, Egyetemi Nyomda „Habent sua fata libelli” — állapítja meg a múltakon merengő könyvbarát, amikor a nagyváradi jogakadémia felvidéki származású, egykori tanára, Földy János rég feledésbe merült naplótöredékeinek kalandos sorsáról és az utókor számára izgalmas átmentéséről értesül Balassa Imre remek történeti karcolatéból. A sajátos bájú elbeszélés szerint több mint egy évtizeddel ezelőtt finom öreg hölgy, Jólcai-tipusú nagyasszony lépett az író szobájába, kezében elhunyt férjének szabadságharcutáni hosszas ra- boskodását megörökítő naplótöredékkel, kérte annak megőrzését s magát alig megnevezve, végleg eltűnt. „Megelevenedett, e betűkből a Neugebäude, Olmlltz, Josephstadt, kitárult a rabláncon sinylődő hazafiak élete, sápadt arcképek néztek rám a sír mélyéből, elhangzott léptek kopogtak és örökre elnémult szavak újra szóltak. A naplóíró történelmi személyekről és eseményekről mondott el és árult el titkokat. A nagy történelmi nevek mellett életre keltek a mellékszereplők is, azok az elfelejtett nevű, nagyszerű magyarok, akikről a történelem aranybetűi nem szólnak, a néma mártírok, a szerzetesi alázatú hősök, a nagy tragédia nagylelkű mellékszereplői. Különösen megrázó volt, ahogyan a naplóíró elbeszéli a múló évek, a hétköznapok lelket őrlő egymásutánját. Nem is tudtam választ adni önmagámnak arra a kérdésére: vájjon Batthyány utolsó éjszakájának balladai feszültségű elbeszélése az érdekesebb-e, vagy azoknak a napoknak szűkszavú, komor egyszerűségű, borzongatóan színtelen meséje, amikor — semmi sem történt... Csak azt nem tudtam: kinek a kezeírását olvasom a nagyítóüvegen keresztül? Éreztem, hogy nagyműveltségű, fölvilágosodott szellemű, büszkelelkü, mélyen vallásos, nagyon jel- lemes és talpig becsületes magyar vallomásai ezek. De vájjon ki volt?” S megkezdődött az igazságot szom- juhozó kutatás, történelmi adatok, irodalmi utalások egybevetése és szorgos egyeztetése, melynek eredményeképpen egyre élesebb körvonalakat kapott a napló írójának, a Szepesváralján 1811 március 3-án született Földy János dr.- nak (családi nevén Neupauer) személy- azonossága. Gondviselésszerű ujjmutatás, hogy Földy János ugyanazon napon, 1886 nov. 25-én halt meg, melyen Balassa Imre született e a búcsúzó szellem örökségképpen bizta reá az elfeledett írások napvilágra- hozatalának misszióját, özvegye pedig hivő lélekkel fordulhatott a .„Nagy idők” forró tollú krónikásához, „aki azt a Petőfit, azt a Kossuthot, azt a Széchenyit, azt a Görgeyt és István nádort adta az olvasónak hideg és merev ércszobrok helyett, akik előtte mint élő emberek, színészi póz nélkül szólaltak meg és akikben hitt.” Földy elbeszélésében élő varázst kap a régi Nagyvárad, az ősi püspöki székhely Világos utáni riadt hangulatával, az osztrák és orosz csapatok fenyegető inváziója középette helytálló, gerinces magyar uraival. Meggyőzően ecseteli, miként szántanak a történelem legszebb szabadság- harcának reakciós fogaskerekei úri családok testén-lelkén keresztül soha be nem hegedő véres csíkokat, hogyan veszítik a bebörtönözöttek családtagjai létalapjuk egyensúlyát az abszolutizmus zsarnoki e1- nyomása alatt. Különösen drámai az Újépületben félbeszakított sakkjátszma leírása. amikor a partnert, Szacsvay Imrét hirtelen kiszólitják. s aztán a vesztőhely felől dobpergés hallatszik, Szacsvayt báró Perényi Zsigmonddal és Csernus Károly- lyal együtt kivégzik, mig a sakktábla tovább ott áll az asztalon, rajta a bábuk abban az állapotban, ahogy Szacsvay elhagyta. .. Részletekben pedig rendkívül megkapó az egykori délceg katonatisztek, ferikölt gondolkozású egyházfők, orvosok, ügyvédek, a régi megyei leteinervilág sorvadásának szomorú folyamata, sorozatos kinzatásának tárgyilagos hangú leírása, s a sorok közül kicsillanó hit a magyar feltámadásban. Földy munkáját Balassa — hogy a 48-as sajtó kifejezését idézzük •— „hiv szellemben és igazán”, a történeti és politikai összefüggések labirintusában világos perspektívát nyújtva az olvasóknak, bocsátja régvárt útjára. A finom stiliszta és gazdag tudású történész a kegyelet szerénységével mindvégig a háttérben marad s csak a könyvhöz fűzött tömör tanulmánya, — több mint száz történelmi személy és diplomáciai fordulat jelentőségének megvilágítása kapcsán — árulja el a vérbeli korfestő, olthatatlan, fanatikus lángolását nagy magyar idők horizontja felé. Dr. Váradi Miklós Kárpátalja fjősei Ezzel a címmel kis fényképekkel illusztrált könyvecske jelent meg a könyvpiacon. A honvédfőparancsnokság szedte össze benne csokorba a kárpátaljai harcok apró hőstetteit. A könyv a kisemberek nagy tetteiről szól. Nem a tisztekről, hanem a legénységről. Arról a magyar paraszt fiúról, vagy városi munkásról, aki gondolkodás nélkül, ösztönös, katonás fegyelemmel és lelkesedéssel áldozott a haza oltárán és ment élete veszélyeztetésével a harcba. A könyv nem történelem, nem is harcászat, hanem emlékoszlop, a harcok legtöbbször névtelenül maradó hősei számára. Meg pirosló véres valóság, amelyet a helyszínen szedett össze a hivatott szakíró, a harcok krónikása. Csupa apró kis esemény, egy-egy név, egy-egy elismerő s zó azok számára, akik a legnagyobbat akarták áldozatul adni: az életüket. De egyben egy ' felkorbácsoló, figyelmeztetés is azok részére, akik az otthon kényelméből nézik csak ezeket a „politikai” eseményeket és nem gondolnak arra, hogy mindezért mások mit kockáztatnak. A kis könyvecskének nincs betüszaga. Belőle az élet árad. A ma eseményei. Ha valahol volt könyv, amely a valósággal lelkesített, úgy ez a kis füzetecske az. egLyen tehát ott minden iskolában és minden magyar asztalán, mert felbecsülhetetlen erklöcsnevelő jelentősége van. Katonává nevel és tiszteletre a nemzet hadereje, a honvédség iránt. A történelmi háttér "ismert. Ami talán eléggé neon tudott, az az, hogy ezek a Kárpátalján harcba lépett csajxitok zömükben, még alig, alig voltak katonák. Hat hete3 újoncok voltak csak, mikor elindulniok kellett. De a hivatalos katonai jelentések bizonyítják, hogy megállották a helyüket. Ennek a kiskönyvnek legnagyobb értéke az, hogy újra meg újra bizonyítja a mával is, hogy a hagyományos magyar vitézség nem költemény, nem szóvirág csak, hanem valóság, amely benne van a meg nem rontott, félre nem nevelt egyszerű magyar ember vérében és annak faji tulajdonságát képezi. Olvassuk, terjesszük és merítsünk önbizalmat a jövőre nézve„
