Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-30 / 98. szám

1939 ÁPRILIS 30, VASÁRNAP

A CSEREPLÁBOS

Irta: Lukách Gyula

18

ment s az évek folyamán itt megfordult magyarok számát.

Ennek az állandóan mintegy ezernyi magyarnak szociográfiájához a következőkben adhatunk pár adatot:

Foglalkozási összetételükben gyári munkások, főkép üveggyáriak — Salgótarján vidékéről, — kőművesek és iparosok mintegy .fele számban. A Duna kikötővárosaiban a két hajózási vállalat a MFTR és a Dunagőzhajózási Társaság — alkalmazottainak legnagyobb része magyar; igen sok magyar gyárnak és exportcégnek van magyar képviselője és szívesen alkalmazzák a magyarokat bankokban és nagykereskedők irodáiban is, de találunk tanárt, mérnököt, orvost, tanítót is közöttük; végül, sajnos, több száz fiatal magyar leányt, akik „művésznő”-ként a különböző mulatók, tánclokálok és még rosz- szabb hírű helyek keresett szépségeiként szereznek, mint „vengerkák”, kétesértékű dicsőséget a magyarságnak.

Legnagyobb számban, mint ez általában lenni szokott, az ország fővárosában, Szófiában élnek. A másik nagy telep Russe (a török Ruszcsuk), majd Várna, illetve a mellette lévő Gebedzse, ahol az üveggyárban dolgozik vagy 15—20 munkáscsalád; a dunai kikötővárosok közül Vidin (az ősi magyar Bodony!), Lom, Orehow, Svistov a magyar fészkek, míg az ország belsejében, Dupnicán, Plovdivban (mi a görögös nevét ismerjük inkább: Filipopolis), Sumlá-ban (Sumen) és a feketetengeri Burgasban találunk néhány hazánkfiát.

Szófiában három fellegvára is van a magyarságnak, ahol meleg otthon, igazi vendégszeretet fogadja az érkezőket, illetve ahonnét a magyar kultúra kincsei kiömlenek az azt keresők elé. Ezek: a Szófiai Magyar Egylet, a Szófiai Magyar Munkások Petőfi Kultúr Köre és a magyar iskola.

Szófiai Magyar Egylet

A Szófiai Magyar Egylet 1935. év végén ünnepelte . fennállásának 35 éves jubileumát. Még 1898 szeptember 28-án alakult ugyanis meg a bulgáriai legrégibb magyar egylet, melynek alap- szabályzatait 2276/3/1899. számú ren* deletével még a „császári és királyi” külügyminiszter hagyta jóvá. 1921 szeptember 10-én alakult újjá az egyesület: az ekkor elfogadott alapszabályok 5. §-a szomorúan mutatja a mai sorsot, imigyen rendelkezvén: „Rendes tagok csakis feddhetetlen előéletű, legalább 20-ik életévüket betöltött magyar állampolgárok lehetnek, vagy olyanok, akik magukat magyaroknak vallják.’ S bizony ilyenek is vannak elegen.

Előttünk van az egylet néhány évi jelentése, melyből lelkes, tevékeny és elismerésre méltó hazafias munka körvonalai bontakoznak ki.

A város szívében kedves, modern berendezésű helyisége van az egyletnek, egy társasház öröklakása, mely < ezer 550 leva értékben szerepel az egyesület vagyoni kimutatásában, jelezve egyúttal a tagok öntudatos áldozatkészségét is. Március idusát, Szent István napját és karácsonyt évenként ünnepi keretekben szokták megülni, karácsonykor a kolónia szegény gyermekeit meg is ajándékozzák. Tíz év alatt mintegy 150.000 leva segélyt osztott ki az egylet a rászoruló honfitársak között

Kitűnő szellem uralkodik az egyletben, de az egész magyar kolóniában is; nincs torzsalkodás, széthúzás, magyar átok. Összetartanak és istápolják a rászorulókat. Az egylet lelke, de az egész bulgáriai magyarságnak általánosan ismert, tisztelt és szeretett vezetője: Fehér Géza. Vele együtt Elszász Alfréd alelnök, Halász Ede titkár, Biró Rezső pénztáros fáradhatatlan, odaadó munkásságának köszönhető az egylet sikeres működése. Megemlítjük még, hogy 530 kötetből álló könyvtárral is rendelkezik az egyesület.

Petőfi Kultúr Kör

Míg a Magyar Egylet tagjai az úgynevezett középosztályból rekrutálód- nak, addig a munkás- és kisiparososztály részére külön barátságos helyiségben áll fenn 1923 április 8. óta a Szófiai Magyar Munkások Petőfi Kultúr Köre. Az összeomlást követő forraTEIsVIDEKl ■Av&ÄRHIRLÄE

dalmi idők utórezgései különösen a külföldre került munkásság soraiban még sokáig tartottak, ép ezért jelentősek és minden támogatásra érdemesek az olyan munkásszervezetek, amelyek nemzeti alapon fogják össze a munkásságot. Brogli János fodrászmester, elnök már évek óta derekas munkát fejt ki az egyesület felvirágoztatása érdekében, melynek 64 rendes és 10 pártoló tagja van. Mellette Hlavác3 Tibor útkár, Hajek Rezső pénztáros, Waldner Dezső könyvtáros tevékenykednek az eredményekben gazdag egyesületi életben. Műkedvelőgárdájuk évenként több előadást, sakk- és pmg-pongversenyt rendez és céllövészetben is kiképezték tagjaikat. Különös gonddal kezelik 502 kötetes könyvtárukat, melynek anyagát történelmi és földrajzi munkákkal nem ártana kissé felfrissíteni. Tagjaikat alkalmilag segélyben is részesítik s általában mindenképpen igyekeznek a magyar összetartozás és kölcsönös segítés eszméit ápolni tagjaik között.

Magyar iskola

A harmadik szép munkát kifejtő kultúrintézmény Szófiában a magyar iskola. A bolgár kormánnyal való megegyezés értelmében az egyik szófiai progimnáziumban egy tantermet és tanítói szobát bocsátottak rendelkezésükre, felszerelést viszont egyrészt a közoktatásügyi minisztérium, másrészt az Országos Julián Iskolaegyesület bocsátott az iskolának rendelkezésére. Az iskola már tíz éve működik, évenként 10—27 apró magyart oktatva és növelve bennük a magyar nemzeti érzést. Nagy József volt csongrádmegyei derék tanító van ide beosztva, aki áldozatos munkájával szép kultúrszigetet teremtett az iskola körül. Az 1933. évi záró vizsgálatot magam is végighallgattam és bizony elszorult a hallgatókkal együtt az én szívem is, mikor a Bulgáriába szakadt magyar munkásszülők gyermekeit hallottam pompásan felelni a különböző tárgyakból és a kis elsőéves elemistákat olvasni egyformán jól a magyar és a bolgár olvasókönyvekből, mert természetesen bolgárul is kell tanulni a gyermekeknek. Egy bolgár tanítónő van beosztva az iskolához, aki heti hat órában tanítja a gyermekeket a bolgár nyelvre, földrajzra és történelemre.

És csodálatos erejű ez a mi magyar népünk és kultúránk. Ha végignézzük az iskola anyakönyvében egymás után sorakozó neveket, láthatjuk, hogy nemcsak a színmagyar eredetű családok, de a régi Magyarországról való szlovákok, németek, zsidók és románok egyaránt a magyar iskolába járatják gyermekeiket. Fussuk végig csak az 1933. évi tanulók névsorát: I. o.: Hurai József, Alics Eta, Ducsek Teréz, Hurai Magda, Klein Margit, Máté Anna; II. o.: Bíró Andor Rezső, Micha László, Reményi Aladár, Alics Anna, Szőke Klári; m. o.: Alics József, Danek Ferenc, Izsai Gáspár, Klein Endre, Kancinger Eta, Prosa Berta;

IV. o.: Ányos András, Vadász Antal, Ehrlich Hédi. És hány olyan gyermek is tanult már itt, akinek anyja, vagy apja bolgár ugyan, de a gyermeket mégis csak magyarnak akarták nevelni.

Az iskola felszerelése persze még kiegészítésre szorul: különösen vetítőgépre és gramofonra volna szükség és egy iskolai könyvtárra főleg meséskönyvekkel a gyermekek számára.

Ha még megemlítjük, hogy Vidinben Hruska Antal brassói eredetű katolikus magyar plébános nemrégiben ünnepelte lelkészségének 50 éves évfordulóját s hogy ugyanott ugyancsak effyütt van egy kis magyar kolónia s hogy Ruszcsukban Hegedűs bácsi „Budapest” cégérrel jólmenő vendéglőt tart fenn, úgy felvázoltuk nagy vonalakkal a bulgáriai magyarság arcát. •

Végül — last but not least — any- nyit, hogy az egész bulgáriai magyar élet talán nem is volna ilyen virágzó és lendületes, ha nem tartaná ott kezét valamennyi intézmény ütőerén követségünk, amely megértő szívvel, támogató kézzel, mindig jó tanáccsal igyekszik a magyar kolónia életét olyanra varázsolni, hogy elfeledjék, hogy nem is ((otthon” élnek.

Történet, séta közben, utcán. Utcai öltözet, az olvasó kedvéért télen finom télikabát.

Személyek:

Stella. Szép leány. Tizenhat elmúlt. Gondolkozásra, életkomolyságra valamivel följebb van, mint a többi leány, aki szintén csak tizenhat elmúlt. A lelke azonban semmiesetre sem több tizenhatnál.

Kovács Márius. Fiatalember. Szemre körülbelül huszonhat, őrülten szerelmes Stellába. Minden problémája és összes bizonytalansága: Stella. Afféle kisebb támaszpontjai már volnának Stella rokonszenvé- ről, de eddig ezeket sem érdemelte meg Dehát hiába, a szerelem a kétségek szülőanyja és amikor Kovács éjszaka, alvás helyett belefog ezeknek a támaszpontoknak, megfigyeléseknek az elemzésébe, mérlegelésébe, reggelre nem marad belőlük semmi. Másnap újakat keres. Talán a másnap hoz bizonyosabbat. Pedig már... No, de éppen itt jönnek.

— Mondja, Kovács, nem mulaszt semmit, ha elkísér?

— Kedves Stella! Én csak akkor mulasztok, ha magát nem kísérhetem.

Mondhatott Kovács mást? Mondtak ilyenkor a fiatalemberek tízezer év óta mást? Ugy-e nem? Stella láthatóan meg is nyugszik. Hiszen ő is csak a tízezeréves forma kedvéért tette fel a kérdést. És mennek tovább.

— Mondja, Stella, nincs valami más útja is, amelyet szintén ma lehetne elvégezni? Ilyen kellemes időben nagyon egészséges a hosszabb séta — kezdi a szót most Kovács.

— Nincsen más utam, Kovács. Nyugodjon meg; mára csak ez az egy utam van... Ejnye, de pompás kis ház ez itt! Ugy-e,

milyen aranyos?

Kovácsnak nagyon megtetszik ez a felfedezés.

— Igazán aranyos. Cukor. Látja, ezt nevezem én is lakóháznak. Nekem is pont ilyenre lenne kedvem. És ha valamikor...

•— Mit valamikor?

— Nem! Nem ezt akartam mondani... Tudja, Stella .., Ejnye, most nem tudom, mit is akartam mondani... Ja igen. Tudja, az ilyen kalitkához kellene még központi fűtés is, ami ebben a házban bizonyosan nincsen.

— Látja, ez igen. Olyan piszkolódás van

mindig azzal a szénnel.

— Ugy-e, ugy-e? Tehát kellene központi fűtés... És néhány barátságos szoba. Ebédlő, háló, dolgozó ... Olyan nagyszerű, szép dolgozót, férfiszobát tudnék magamnak összeállítani.

— Magának csak a férfiszobára van gondja. Én viszont el tudok képzelni asz- szony részére is egy szobát. Akarom mondani ... leányszobát.

— Hát persze, hogy persze. Nem jutott mindjárt az eszembe. De hát ezt már igazán úgyis magára bíznám.

Stella arcán halvány rózsaszín szaladt át.

— Mit bízna reám?

Kovács zavartan:

— Magára? Semmit. Úgy értem, hogy ha magának kedve van szobára, azt igazán csak maga szabhatja meg, hogy milyen legyen.

— így már igen.

A zvar néhány pillanat múlva egészen

eloszlik.

— Szép dolog a szép lakás, a meleg fészek — sóhajt Kovács.

— Bizony. Nincs is annál szebb.

— Mondja, Stellus, magának müyen berendezés tetszene?

— Nekem? Hát például... Egy fehér előszoba, sötétvörös szőnyeggel... Stimmel?

— No hallja! Levette a nyelvemről!

— Mit? Az előszobát? — csintalankodik Stella.

— Nem. Azt, hogy én is ilyet választanék. Szóval, akár meg is rendelhetjük — böki ki a fiatalember, akinek az esze, a szíve Stellával, a jövővel, a problémájával van tele s nem veszi észre, hogy hangosan gondolkozik.

— Mit csinálhatunk ? — Riad fel Stella.

Kovács észbe kap.

— Nem mondtam semmit. Azt akartam mondani...

— Nézze, Kovács, ha mindenáron félre akar érteni és ilyeneket beszél, akkor inkább hagyjuk abba a témát.

— De kedves Stella! így görbüljek meg, ha másképpen gondoltam ...

— Hát azért! Különben is ne zavarjon meg. Látja, most nem tudom, hol hagytam abba...

A zavar ezúttal már valamivel komolyabb, de néhány pillanat alatt szintén eloszlik. Kovács is magához tár.

— Az előszobánál, Stella, az előszobánál,

— Ja igen, az előszobánál... Aztán az ebédlő, az olyan lenne körülbelül, mint a, Csathóéké, csak sötétebb színben. Ugy-e?

— Nohát... Tudnék éppen másmilyet is ... Dehát ha magának az úgy tetszik, igazán...

— Komolyan? Magának nem tetszik a Csathóék ebédlője? Pedig, ejnye, de bájos, Cukor, ahogy maga szokta mondani.

Kovács boldog beleegyezéssel:

— De kérem, Stellus! Nem ellenkeztek egy szóval sem.

— Hát ne is. Elvégre egy kis belesző* lásom nekem is lehet...

.— Egy kis beleszólása? Miért egy kia beles-'lása? Maga rendelkezik és púnk* tűm.

Kovács most már idejekorán észreveszi, hogy itt ismét baj lesz és amjd abba marad a beszélgetés. Pedig oly kedves neki ea a tárgy és oly boldogan tud belemerülni. Siet is előre elhessegetni az esetleges felhőket. Mert ugy-e bár — folytatja gyorsan a szót — abba igazán nem lehet beleszólásom, hogy maga, Stellus, hogyan rendezné be a szobáit, ha ilyen háza lenne. Igazam van?

— Nohát, nem vesszük ilyen szigorúan. Elvégre eszmecseréről van szó. Maga is elmondja az ízlését. Miért? Magának kitűnő ízlése van. Már észrevettem, hogy magának ...

— De bájos maga, Stella! A legbájosabb nő, akit ismerek. Mit mondjak... Isteni nő. Helyesebben istennő. És mondja, Istennő, — folytatja Kovács a szavalást* de hirtelen visszanyeli a mondat másik felét, A hálószobát — a sok félreértés után —• mégsem meri mondani. Hiszen nincsen benne semmi. Elvégre a berendezéshez tartozik ... De mégsem. Ami biztos, az biztos. A hálószobát nem fogja mondani. Elő* rántja a konyhát.

— És mondja, a konyhát hogyan gon* dől ja? Tudja, hogy milyen nagyszerű föl* fedezésem van a konyha terén?

— No, erre kíváncsi vagyok.

— Mondja, Stella, maga még nem vette észre, hogy például a cseréplábosban készült rántotta sokkal jobb, mint az, amelyet fémlábosban csinálnak? Vagy például, a töltött káposzta is. Úgy gondolom, hogy ez minden ételre megáll. És a nagyanyáink konyhájának is bizonyosan azért van olyan nagy híre, még mostanában is, mert ők még cserépedényben sütöttek, főztek.

— No hallja, Kovács! Nem is hittem volna, hogy maga ilyen konyhaszakértő! Könnyű dolga lesz a feleségének.

Kovács majd hogy nem ugrik a boldogságában. Az agyán egyszerre ezer gondolat villan át: Azt mondta, hogy: a feleségének. .. Istenem, vájjon nem értette esetleg saját magára is. Ha csak egy picurkát... Ha csak egy ezredpillanatra is ? ... Kovács még mindig belső lázban ég és Stella gyanútlanul folytatja:

— Azért magának tnégsincs igaza. Mert tudja, talán jó, jó az a cserépedény, dehát ki tesz ma cserépfazekakat és cseréplábosokat a szép konyhájába?

— De édes Stella, hiszen az a cserép lehet a legfinomabb kivitelű ...

— Akkor sem kell. Főzzön maga magának benne, de én bizony nem ....

Stella észreveszi, hogy most már ő szólta el magát. De nagyon. Rettenetes zavarban van. A bársony arca pirossá válik. Félrefordul és néhányat köhint, hogy addig talán hamarjában eszébe jut valami. De nem talál kellő gyorsasággal mentő ötletet, a zavarból kivezető utat. Kovács is észrevette a drámai pillanatot. Éo érzi, hogy ha egy percet késik, esetleg mindennek sokáig vége. Talán újból kezdheti a kétségeket. Boldogságának kapujában áll, csak be kell ugrania rajta. A hosszú éjszakákon ébren álmodott álma megvalósulva, váratlanul szakadt elébe. A pillanatnyi gyávaságát, tehetetlenségét elősegíti az, hogy az utcán vannak. Az emberek, ismerősök szeme előtt vannak. Mit tegyen? Nem késhet.

Végre is győz benne az elhatározó, nagy szerelem. Tombol a szíve és ő gyöngéden, szent illetődéssel érinti Stella karját:

— Mondja... Édes Stella... És igazán nem főzne nekem? Soha? Még olyan lábosból sem, amilyen a maga kedvére való?

Stella még mindig piros, de szemében már nincs több rendreutasítás é3 hiszen a lábosügy is elintéződött. Belül is utóvégre minden rendben volna... Mégis, rettenetes zavarban van. Valahogy olyan váratlanul, olyan rossz helyen következett be ez a pillanat, ez a ... cseréplábos. Csak a külsőségek bántják, csak az utca szemétől fél és ijedten, halkan kérlel:

— Szent Isten, Kovács! Ne kérdezze ezf mo*t itt, u utcán,,, Figyelnek reánk, t