Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-30 / 98. szám
1939 ÁPRILIS 30, VASÁRNAP A felvidéki ifjúsás egyöntetű véleményét olvassuk ki S i n k ó Ferenc cikkéből, amely Szabó Dezső hatvan évét méltatja az „TJj ÉIet”-ben nagyon világos, elfogulatlan szemmértékkel: „Szabó Dezső hatvan esztendejét egyetlen szóval lehetne jellemezni: szélmalom-harc. Ez adja a megöregedett, de harci kedvéből ki nem vénült magyar Don Quijote életének, írásainak tragikus ízét, de a benne lappangó groteszkség okát is. Szabó Dezső szívesen állitja magáról, hogy ő „a" magyar képlet, az ő élete a magyar élet szimbóluma, lelke a magyar lélek megvalósulása. Van is benne valami egyetemes, minden magyarra érvényes jelképesség. Ez a szélmalomharc, amelybe belekényszerült a maga lé- lekalkata miatt és a magyar társadalom jóvoltából, tragikusan és mélységesen magyar, Egyéniségének egyik alapvonása az egyedül- valóság érzése. A maga robusztus módján kegyetlenül adja tudtára barátnak és ellenségnek ... Abban is tipikusan magyar képlet, hogy a mostani magyar Jerikó falait harsonákkal akarja repeszteni. Nem szervező, nem nevelő, nem is irodalmár, hanem vátesz, aki dörgés és villámlás közben szórja intelmeit, átkait és vágyait az úri élet aranyborja körül táncoló társadalomra. Elkésett prédikátor, aki a Bibliát, idézi Werbőczy unokáira. És szörnyűségesen magyar az a mód is, ahogyan a magyar társadalom visszaüt rá vágyaiért és átkáért. Süket csendet támasztanak körülötte, egyszerűen nem veszik észre, légüres teret teremtenek köréje, hogy ne legyen közeg, amely hangját közvetítené. A leggyötrelme- sebb mód, amivel el lehet hallgattatni valakit ... Don Quijote mégis győzni fog, mert legyőzhetetlen. Ereje hatásának útjai függetlenek a szokványos társadalmi utaktól, módoktól, amelyeket a szervezés szakértői és a mindennapi józanok kisajátítottak maguknak ... Szabó Dezsőt lehet szidni, meg lehet állapítani, hogy nem üti meg az irodalmi követelményeket, vagy ahogy helyesebben mondani kell: nem fér az irodalmi mércékbe — meg lehet állapítani, hogy nem szervező, nem közgazdász, nem a társadalomba illeszthető jelenség, de el kell ismerni, hogy hatása megmarad és nőni fog. A felvidéki fiatalság beépítette a maga magyarságába és hordozza, hogy tovább adja a következő nemzedéknek mindazt az igazságot, amit felfedezett és ezeken a tájakon szétöntött.” Történelemszemléletünk kirívóan hiányos, ferde és veszélyesen egyoldalú. Megdöbbentően láttuk ezt a közelmúlt izgalmas napjaiban, mikor hisztéria és pesz- szimizmus vett erőt a magyar középosztály lelkén, a legképtelenebb találgatásokból igyekezték sokan a nemzet jövendőjét kiolvasni. Mi ennek az oka? Nem ismerjük eléggé a tör. ténelem, a társadalmi erők és a nemzeti vitalitás törvényeit. Megállapítható, mily hiányos például népünk történeti tudása és mily veszedelmes következményei voltak már eddig is ennek a tudatlanságnak. Ma szinte csodálkozunk és vannak, akik mm is hiszik el, hogy például az ezernyolcszáznegyvennyolcas fórra- dalom mily sokáig nem tudta lelkesíteni éppen az alföldi szegény földműves népet, amely évtizedek óta csak a több földért, több legelőért és kevesebb adóért vívott reménytelen harcot; a Népek Tavaszának csodálatos kivirágzásában viszont eleinte nem volt képes meglátni a nagy társadalmi és nemzeti lehetőségeket. Népünk keveset tud a nemzet történelméről, amit tud, az is inkább meseszerü, legendás és már felülről retusált. De a műveltebb osztályokat sem lehet mentesíteni a tájékozatlanság és tudatlanság vádjától. Iskoláinkban baj van a történelemtanítással, amely idáig úgyszólván az adatoknak lélektelen tárgyalásában és a hadtörténeti részletek felsorakoztatásában merült ki és s'zemet húnyt a korszakokat változtató nagy eszmék, gazdasági erők roppant küzdelme fölött. Az új magyar középiskolai történelemtanítás már örvendetes javulást mutat. Az új tanterv a történelmet már szoros kapcsolatba hozza a gazdaságtannal és a társadalomtannal. A kezdeményező lépéseknek ezen az úton tovább kell haladniok, hogy a magyar közvélemény felkészülten, világos szemmel és elfogulatlan tudással nézzen szembe a jövővel, amely a nemzet számára talán újabb megpróbáltatásokat rejt magában. (V—ó) TELEFONSZÁM: 144-400 tekhdeki -MÄcfoaiHTmiÄi» • • KÖNYV —KULTÚRA A dumái Petőfi £gond ólat Sziklay László taoulmáiuya Hvíezdoslávról, Budapest, 1939. Az őszi csehszlovák összeomlás viharos napjaiban, mikor a mesterségesen szított magyarellenes gyűlölet újra föllángolt a fiatal szlovák politikai körökben, a budapesti Rádió műsorán meleghangú előadásban emlékezett meg Sziklay László, a kassai származású fiatal nyíregyházi tanár: a szlovák irodalom legnagyobb költőjéről, Hviezdosláv-Országh Pálról. Akkoriban, az önálló és független Szlovákia felé menetelő Pozsony lázas, forróra fülledt falai között különös érzés volt hallgatni ezt az irodalmi előadást. Most a szerző hosszabb tanul- máhyban rajzolta meg Hviezdosláv teljes költői arcképét, hátterében a XIX. századi magyar irodalom jellegzetes körvonalaival, amelyek az erősebb hatás folytán és irodalmunk szerencsés középponti helyzeténél fogva föllelhetők a szlovák írók műveiben is. A szlovák nép irodalma a magyar irodalom eszmevilágával párhuzamosan fejlődött. Miért van mégis ez a mai éles politikai ellentét a két nemzet között? Sziklay László, anélkül, hogy külön is foglalkozna ezzel az időszerű kérdéssel, figye- lemreméltóan állapítja meg az összehasonlító irodalomtörténet értékes adataira támaszkodva, hogy Kollár Jánostól kezdve, sőt még korábban is, az egész XIX. század folyamán, a XX. században, egyes íróknál még az államfordulat után Is a szlovák irodalom politikai beállítottsága mereven magyarellenes, „viszont igen érdekes, hogy az ellenséges máz alatt ott találhatjuk a legmélyebb lelki rokonságot a mi irodalmunkkal. Politika és irodalom: e kettő egyesül benne a XIX. század elején és közepetáján s a két tényező örökre odaláncolja a magyarsághoz; az ellenséges magatartás mellett ott van a mély lelki rokonság számos bizonyítéka, a már dunaivá, vagy mondjuk: magyarországivá formált nyugateurópai eszmék, nagy magyar géniuszok sajátos eszmevilága a szlovák szellem jellegzetességeivel összekeverve”. Valami olyan lényeges adottságra világít rá itt a szerző, amely döntően hathat majd a kelet-középeurópai kisnépek politikai ellentéteinek igazságos és békés megszüntetésére. Az Idő bölcs érlelője ugyan a jövendő eseményeknek, de ti írók, költők és tudósok, a Dunamedenee különböző színű és hángú tájain: ne hagyjátok a tüzet elaludni, a megbékélés, a közös Dunai Haza tűzhelyét őrizzétek ... * Magyarnevű, szlovák bocskoros nemesi családból származott Országh Pál, költői nevén Hviezdosláv. 1849. véres napjaiban született, mikor a nagyszláv rokonai, a kozákok betörtek Magyarországra. Gimnazista korában, Miskolcon és Késmárkon mégis az üldözött és „renegát” Petőfi eszméit szívta magába, Petőfi-stílusú verseivel győzi le verselő magyar diáktársait. Később ugyan 'Szembekerült a magyar államhatalommal, de a lelki alap sohase rendült meg benne: elrejtőzve a felsőkubini erdőrengetegbe, a zúgó Árva folyó csodaszép partjain Arany Jánost, Petőfit és Dantet fordítgatta és nagy érdeklődéssel figyelte a budapesti Shakespeare-előadá- sokról érkező beszámolókat. Lelke mélyén mintaképei voltak haláláig a magyar klasszicuzmus eszméi. Sziklay László tanulmányaiban föltárja ezt a meghitt belső viszonyt a szlovák költő és klasszicizmusunk között. Hviezdosláv sokban tanítványa Petőfinek is, a kis miskolci diák Pe- tőfi-rajongása és a későbbi szabadságkoncepció között mély összefüggés van. A népi alakok ábrázolásánál pedig Arany János szellemkeze irányított^ Hviezdosláv tollát. Ódát írt a milléniumra, amelyben támadja a fringiás, mentés, frázisos hazafiasságot és népe számára megértést, demokráciát kér Petőfi és Arany szellemében: ha az egyetértés meg lesz, akkor majd ő is ünnepi ódát zeng az új ezerévhez ... Erős nemzeti érzés élt benne és a szülőföldtől sohasem szakadt el, úgy ösz- szefort az árvái hegyek szelíd népével, mint Petőfi, meg Arany az alföldi zsellérekkel. A tátrai tájak térítették vissza nemzeti érzését a dunaivá szélesült Petőfi- gondalathoz, legalábbis megnyitották az a Dunai Haza felé ... * Arany János balladái a nagy szlovák költő íróasztalán: Hviezdosláv lelkivilágának s egyszersmind a dunai szellem egységességének méltó szimbóluma — írja kitűnő meglátással Sziklay László. Igen, valahol itt kellene keresni a dunai népek sorsának közös rugóit a balladáknál, népdaloknál, a tájról-tárja megismétlődő, új színekkel gazdagodó közös dalmotivumok- nál. Mert Nagyszalonta és Felsőkubin között nincs nagy távolság, csak a hidat kellene felépíteni, hogy a különböző nyelveken hangozzék fel végre az őszinte szívből áradó óda a közös Dunai Hazához, az újabb ezerévért... VASS LÁSZLÓ Feltámad a félhold (Kertész Róbert könyve az ébredő iszlám nemzeteiről, Franklin-kiadás.) Ázsia és Afrika moszlin népei egy új nacionalizmus petróleum-szagú füzében kavácsolják saját nemzeti érdekeiket, de a tűz körül úgy látszik, európai nagyhatalmak sütögetik imperiális pecsenyéjüket. Kinek mi sikerül? Nem hamvadnak-e el újra ebben a tűzben az iszlám nemzetek? Vagy nem ég-e oda az európaiak pecsenyéje? Nem tudjuk egyelőle. Az egész közelkelet még titokzatos kérdőjel, mi magyarok elég romantikusan, ezeregyéjszakái mesék varázsszőnyegén utazzuk le ezeket a tájakat. Kertész Róbert is ezt az utat választja hatalmas könyvében, de ő már a realitások vitorláival hajtatja bűvös szőnyegét: az iszlám országainak korszakos reformjai mögött a nagy európai pozícióharc gazdasági hátterét mutatja meg és ugyanakkor izgalmas fejezetekben tárja fel a gyarmati népek véres szabadságharcainak kulisszatitkait. Rejtelmes erők, eddig ismeretlen rugók és titokzatos célok világosodnak meg Kertész Róbert élesszemű megfigyelései nyomán. Érthetően legtöbb időt szentel Arábiának, annak a világrészeket összekötő és különböző imperiális érdekeket szétválasztó félszigetnek, amely bölcsője az Iszlámnak, leghűségesebb őrizője a próféta titokzatos tanainak és táplálója a félhold jegyében feltámadt nemzeti öntudatnak. A prófétai szavak először Törökországban valósultak meg. Izgalmas képekben pergeti le Kertész Róbert az ifjú-török mozgalom szédületes fejlődését, amelynek hátteréből egyre erősebben bontakozott ki egy szőke, kékszemű katonatiszt profilja, összeszorított ajakkal: Musztafa Kemál százados. Európai ügynököktől hemzseg évek óta közelkelet legendás földje, egyetlen szilárd pont: Attatürk. Az anatóliai fennsíkról ma már egy erős, izmos Törökország, — kezében karddal és könyvvel — mutat példát és irányt az Iszlám többi népeinek. May Károly „ezüst oroszlán birodalmában”, Perzsia földjén értették meg elsőnek a török példát és a barbár középkori uralom helyébe Reza sah modern államot épített. így tovább minden moszlin nép életében megindult a nemzeti renaissance, vérrel, összeesküvésekkel, de céltudatosan. A háttérben azonban ott izzik a tuniszi kérdés, a Szuezi-csatorna problémája, a palesztiniai ügy. Magyar nyelven elsőnek Kertész Róbert könyve ad kitűnő útbaigazítást e kavargó problémák között. V. L. ümUiLyi hangzik pár nap óta a Nemzeti Színházi színpadán. A kis székely kocsma ivószobájából bölcs és épületes szavakat hallunk mindnyájunk okulására. Mert van-é időszerűbb történet, mint amit Tamási Áron elmesél remek nép játékában? Éppen elég Jeromos tündököl a mai világban és nemi panaszkodhatunk hiányáról édes hazánkban sem. Sok a hamis, talmi népvezér és még kicsi az igazak országa. Vannak, akik átveszik ügyesen a népi gondolat előhírnökeitől, igazi harcosaitól a népi jelszavakat, mert jól tudják, már csak így tudnak bémerészkedni a magyar faluba, ha ők is felteszik a népi gúnyát. Lám, Jeromos úr is végül halinába bújt és úgy ment az idegen beste lelke a székelyek közé hódítani, győzni, becstelen, aljas egyéni céljainak eszközöket keresni. És természetesen ők azok a talmi népvezérek, akik aztán Júdás-pénzzel arra igyekeznek rábírni a szegény népet, hogy verje agyon a kevés igazakat, az egyenes, önzetlen és csak a nép javát akaró vezetőket. Lám, Bajna Gábor is mily szálka Jeromos úr sunyi, idegenvágású szemében! Mi mindent elkövet ez a jöttment idegen, csak, hogy tönkretegye legnagyobb ellenfelét: a becsületesség remek mintaképét, Bajna Gábort. Összejátszik a magas urakkal, az egyházzal, megvesztegeti a közigazgatás embereit, hamis tanukat szerez, hajlandó volna még a bíróságot is befolyásolni, hogy elítéljék Bajna Gábort a társadalmi rend elleni izgatásért, esetleg nemzetáru- lásért, hogy aztán örökre elvegyék aa igaztól a jogot és a lehetőséget a nép érdekeiért való harchoz. Hála Istennek, a Júdás-pénznek nincs sokáig ereje, hamar, rozsdásodik fénye és a talmi népi jelszavak egyszerre csak üresen konganak. Kiderül minden, fölragyog a szegények igazsága és a jöttment idegen csúfosan menekül a győzedelmeskedő faluból. Szélhámos Jeromos úr tündöklése szertefoszlik, akár a kámfor. Jó időben történik ez a játék, éppen választási lázban. Hallottuk is, hogy minden képviselőjelölt úr, mielőtt harcba indulna a voksokért, elzarándokol a Nemzeti Színházba Jeromos úr pünkösdi tündöklését megcsodálni. Ott majd a székely író édes és bölcs humora megnyitja ajtaját sok épületes dolognak és bémutatja az Igazság és Hamisság tanulságos párviadalát. amelyből végül is az Igazság kerül ki győztesen. A játékon túli morál pedig imigyen hangzik: ha vezető akarsz lenni, ha néped ügyéd akarod képviselni, önzetlen és becsületes lélekkel hajolj a nép megkínzott szíve fölé s ne használd fel őt eszközként egyéni céljaidnak... ö, be sok jelölt úr fog lemondani a képviselőségről! De sok képviselőjelöltség reménye foszlik majd szerteszét, mint ama kámfor a Tündöklő Jeromos-ban. Ami viszont nem lesz baj, mert inkább legyenek kevesen az igazak, mint tömegével a hamisak... V. L. Illyés Gyula írja: „ ■.. Veszélyben a -magyarság. Egymásután idéztem föl a nép páratlan életerejéről zengő szólamokat. Muhi, Mohács: túléltünk mi már különb veszedelmeket is. Ezer esztendeje él a nép! Szomorú érvelés. Melyik nép nem él ezer esztendő óta. És mi következik ebből a jövőre? Biztathatjuk a százéves aggastyánt, hogy örökéletü lesz, csak azért, mert lám már száz éve él. így folyt ki ujjam, közül műiden, amihez nyúltam, amiben reményt kerestem, A seb egyre üszkösödött; Pest levegője igazán nem alkalmas, hogy efféle sebeket gyógyítson. Barátaimnak nemigen szólhattam róla; van egyáltalán köztük, aki a népből származik, hány író van, aki a népből származik? S hány, aki a nép között él? Mert csak az ismerheti igazán a népi magyarságot, tehát a filozófia szerint is, amely az ismeretet azonülásnák tanítja, csak az egészen magyar, tetőtől talpig, tehát nemcsak eszével, de ösztönével is, amelyre ép a közelgő veszélyek idején van oly nagy szükség. Hány ilyen magar írd van? És politikus? És újságíró és tudós és gazdasági hatalmasság és forradalmár, egyszóval olyas, ami Pestet teszi? Először éreztem, hogy Budapest nincs Magyar- országon; fölötte, alatta vagy mellette van, tudja a jó Isten, hogy tulajdonképpen hol is van, ha egyszer szellemisége után meg kellene helyét keresnünk.” (Illyés Gyula: Magyarok I—II., Nyugat-kiadás)
