Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-05 / 53. szám

TELVIDEXI ifefifeRHIRbM A politikának a hadsereg erejét kell szolgálnia 24 ___________ ■4 város! darabontok aludni nem zavar­ták őket, A Poprád sietett, futott a ha­tár felé, a nagy hegyek, sötét erdők nagy árnyékukkal ráfeküdtek a városkára. Mintha arra vigyáztak volna, hogy az átaludott esztendőkkel nem fog-e egyet is elsikkasztani!“ *Temető van itt, csak a leifák élnek..." Itt a harmonikus képbe már belecsú­szott a nyomottság hangulata, akárcsak Mikszáth Selmec-képébe. Mikszáth alko­tott derűsebb szlovák városképet is: Glo- govát. De az egykori szlovák próza, Va- jansky és Kukucin majdnem kivétel nél- ikül tragikus, komor színben festik a szlo­vák kisvárost, amelynek egyetlen kincse van: a történelme. Amint kijutnak a természet világába, ahol nincs politikai gátlás, ahol tisztább a levegő, mindjárt élépkebb, derűsebb színeket használnak. Hetedikes gimnazista koromban, Kassán, «gy szlovák irodalmi órán Vajansky egyik regényrészletét olvastuk: folyó­parton játszott a jelenet, füzes alján, de­rűs napsütésben. S én akkor, még öntu­datlanul, felkiáltottam: „Istenem, ez 'olyan szép, hogy akár magyar író is megírhatta volna." Talán Gárdonyi egy- egy leírására gondoltam, — ki tudjál A szlovák író még legsötétenlátóbb hangu­latában is színesnek, derűsnek festi a ter­mészet világát: „Ragyogott a nap­pal a fiatal nyárban. Teli zöld ta­karta a lejtős halmokat, zöld, mely ki­emelkedik, ragyog, és kedélyesen külön­böző árnyalatokat játszik. Kiásott kövek fehérlettek a szőlők között, itt-ott el­feketedett, mohával benőtt fal látszik, mely védi a televényt az eső hömpölygő árjától. A völgy benn ringott a szélben, a zöldessszürke rozs hullámai gyors ütemben követték egymást. Víg, buja patak ölelte át a réteket. A rétek zöldje erősebb volt, mint a tőkéké, helyenként kék, fehér virágok és vöröses lóhere sza­kították meg. A levegőben pacsirták csapkodtak szárnyaikkal: mennyi élet, mennyi öröm tarka, dallainnélküli éne­kükben! Az égkék magasból öntik alá vi­lágos, tiszta hangjukat, mintha gyöngy ömlensk a fényes, kemény márványra, minden gyöngy más hangú és mégis egy­máshoz hasonló... A temető élő sövé­nyére a plebejus verebek egész köztár­sasága telepedett és valódi parlamenti zsivajt csaptak, kevés ész. kevés daliam, és mindez mily csúnya. De azért élet, mégis csak élet nyüzsög az élősövényen, de keretében... a holtak mezője.“ Mily színes leírás ez, tele élénk színekkel: az emlber önkénytelenül is Gárdonyi, sőt: Jókai hasonló hegyvidéki leírásaira gondol, Jókai Vágvölgyére. És érdekes, ugyanez az író, Vajansky, abban a pilla­natban, amint belép a város falai közé, az emberek kicsinyessége, szűk látóköre miatt belép a város falai közé, az embe­rek kicsinyessége, szűk látóköre miatt sötét színeket rak palettájára: a hős „átható tekintete... észrevette a lelki silányságot, a kicsinyességet és a csel­szövést“. Teljes, kissé kesernyés leikéből nem szerette ezt az alacsony „világocs- kát“, hisz magasabb szellemben nevelke­dett, szép tanulmányokban mélyedt el, s nemzeti érzéstől égett. Lehet, hogy igaz­ságtalan volt a mi mucsai „világoes- kánkhoz“. Fogalmai, vágyai és bántata túl erősek voltak s nem engedték, hogy figyelmesebben bepillantson a szlovák kisvárosi életbe, melyben lehet találni érdekes vonásokat is. Ezek előtt be­hunyta a szemét, sóhajtott s az unalom száraz karjai közé ölelte, amikor pátriá­jára gondolt. Sziklay Ferencnek, a fel­vidéki magyar írónak egyik verssora jut eszünkbe a kisvárosról: „Temető van itt, csak a fejfák élnek .. A töld ráér... És mégis ragaszkodnak hozzá! Mégis szeretettel csüggnek minden tövén, min­den zugán, mégis itt kell meghalniok! A szlovák költő, a magyar költő egyaránt ragaszkodik szülőföldjéhez s ha meg is látja hibáit, ha nyomasztóan borul is rá a kicsinyesség és a nagy hegyek ár­nyéka, vállalja a borút, a fülledtséget, kitart hazája mellett. Hogy is mondta Petőfi! „Itt minálunk nem is hajnallik még Holott másutt már a nap úgy ragyog. De semmi kincsért s hírért a világon Hl nem hagynám én szülőföldemet, Mert szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatban is nemzetemet.“ A közös szülőföld közös képei közös ér­zést és közös gondolatvilágot alakítottak ki a két nemzet lelkében. Amíg ezt a "közösséget mesterséges jelszavak bont­ják. meg, addig nem lesz harmónia a Duna völgyében. De a föld ráér, túléli a harsona rezét s a vezércikk papirosát. Az államok életében a politikai vezetés jelöli ki a nagy nemzeti célokat és hozza összhangba az elérésükre irányuló teen­dőket, megadva az egyes kormányzati ágaknak feladatuk és az azok végrehaj­tásához szükséges eszközöket. A nagy nemzeti célok belső és külső biztosításának elérése, mint katonai fel­adat a hadseregre hárul. E megszabott feladat alapján a hadvezetés meghatá­rozza azokat a feltételeket, amelyek mel lett a kapott feladat megoldható. Ezek a feltételek három főcsoportba foglalhatók össze: emberanyag meg­adása, a pénzügyi eszközök rendelkezésre, bocsátása, amelyek a hadsereg felszere­lését és úgy harcos, mint vezetői kikép­zését célozzák, erkölcsi követelmények, amelyek a hadsereg keretein kívül a nemzet katonai kiképzését, katonás szel­lemben való erkölcsi nevelését hivatot­tak szolgálni. Csak mind a három felté­telnek a politikai vezetés által történő legteljesebb és légin egeid őbb maradékta­lan teljesítése esetén vállalhat felelőssé­get a hadvezetés a katonai feladatok megoldásáért. A honvédelmi miniszter a hadsereg kí­vánalmait és érdekeit képviselő tagja a kormánynak, a politikai vezetésnek. A hadvezetés a hadsereg vezérkari főnö­kének a kezébe van letéve, ő szabja meg a katonai feladatok végrehajtásának feltételeit és kéri a politikai vezetéstől a honvédelmi miniszter útján azok teljesí­tését. Igen fontos követelmény az, hogy az államvezetés külpolitikai és nemzeti cél­kitűzései mindig arányban álljanak a honvédelem erejével. Az államvozetés bé­kében gyakran esik abba a hibába, hogy a szerencsés külpolitikai vonalvezetés át­meneti eredményeit túlértékelve elhanya­golja a hadsereget. Mert az ilyen ered­ményeket átmenetieknek kell minősíteni, ha azok megtartására és biztosítására nem áll kellő erejű hadsereg rendelke­zésre. A világháború utáni idők köz gzdasa- gának legjellemzőbb tünete az . világ­szerte tapasztalható törekvés, bog • az á' lamok mindent elkövetnek, mini mező- gazdasági, mind ipari téren, lehe 51eg az önellátásra rendezkedhessenek be Ez elsősorban gazdasági okold il ma­gyarázható általánosságban. Az önellá­tásra való törekvést az egyes Ham ok gazdasági körei a külföldi p icoktól való függetlenséggel, illetőleg az Impor­tálás pénzügyi terheitől való mel íkülés- sel indokolják. Van azonban az autar­kies törekvéseknek egy másik íélyro- ható oka is, és ez katonai, ország■ édelmi kérdésekkel függ össze. A modern, totális háború az állam minden erejének és tartalékának össze­fogását jelenti a nemzeti létért va 5 küz­delemben. Másrészről viszont, a echni- kai eszközök fejlettsége a had' izetést azzal az eshetőséggel állítja sze-rnl .hogy a hadviselést a külvilágtól elzárt! , kül­földi szállítási nehézségek dacára vagy teljes elmaradásuk esetén« is h tetővé tegye. Ilyenkor csak arra számi hat a háborúba keveredett állam, ami \ lóban a birtokában van, vagy amely ki izletet akár tartalékolás; akár pedig lm i elő­állítás útján elő tud teremteni. De tekin­tetbe kell vonni azt is, hogy már e jy há­borús feszültség idején a szabad cores- kodelemben készlet-hiányok jelenti íznek, vagy pedig egyes nyersanyagok á a ro­hamosan kezd emelkedni. Tgy i Idául megfigyelhető volt ez az elmúltI isszel a réz- és vaspiacon. A katonai ini okok­ból szükséges autarkia célja első* >rban fokozottabb honi termelési lehető égek kel biztosítani mindazt, amire hol szabb időn át szükségünk lehet, másrés t pe­dig oly anyagokat, amelyeket ittam nem lehet előállítani, megfelelő tártál kolás útján készenlétbe helyezni. Magyar viszonylatban itt kiemel) jtjük a gépi üzemanyag fontosságát. R kell mutatnunk arra az örvendetes fejlő ésre, ami e téren a közelmúltban beállc t: a lispei olaj fúrások eredménye rövi 'esen pótolja a bclfilldi szükségletünké te­kintélyes részét. Érdekes kísérli íekeí végzett Varga egyetemi tanár, a', i vi­szont a magyar barnaszenet teljes mér* Ha a külpolitikai, illetve nemzeti cél, messzemenő, akkor a hadvezetésnek na­gyon sokat kell követelnie, mert nagy célt reálisan kitűzni és elérni csak meg­felelő erős hadsereggel lehet. Ezért nagy veszélyt rejt magában az a körülmény, ha az államvezetés akár belpolitikai, akár pártpolitikai okokból a hadügyi költségvetés csökkentéséhez folyamodik, — különösen, ha egy kitűzött nemzeti cél elérésére törekszik —-, mert ez a nem­zet erejének és biztonságának a csökke­nésével jár és egy erőpróba esetén ke­gyetlenül megbosszulja magát. Erre nézve a történelmünkben is elég szomorú példa áll előttünk ahhoz, hogy azokból okulva mindent elkövethessünk megis­métlődésének elkerülésére. A felelős államvezetésnek, elsőrendű kötelessége a hadvezetés kívánalmait minden más szükséglet előtt kielégíteni, hogy a hadsereg mindig készen legyen egy esetleges háborúra. A hadvezetés és a politikai vezetés kö­zötti szoros és megértő együttműködés meghozza gyümölcseit, a mulasztások mérhetetlen károkat okozhatnak a nem­zetnek. A hadvezetés mindig arra törek­szik, hogy a hadsereg minden tekintetben a legjobb legyen, vállalva sokszor azt a vádat is, hogy túl sokat fordít az állam bevételeihez mérten a hadseregre. A had­sereg nem lehet elég erős, ha nagy célt kell szolgálnia. Példának csak a világ­háború előtti helyzetet hozzuk fel, ami­kor a monarchia vezérkari főnöke, a zse­niális Hötzendorfi Conrád minden ere­jét latba vetette, hogy a hadsereg modern kiképzéséhez és felszereléséhez a költség­vetést megkapja, ezt azonban a politikai vezetés elgáncsolta. Háborúban az együttműködésnek még szorosabbnak kell lennie azzal a hozzá­adással, hogy háborúban a hadvezetés kívánalmai az uralkodóak, minden más­sal szemben, mindaddig, amíg a hadse­reg a katonai feladatul megszabott cél­kitűzéseket el nem éri. tőkben cseppfolyósítani tudja, úgy hogy még koksz sem marad vissza és ily mó­don állít elő lenzint, ami persze egye­lőre az előállítás költséges mivolta miatt nem rentábilis. Élelmezési téren úgyszólván minde­nünk van hazánkban. De azért e téren is előgondoskodások szükségesek, mert hí szén az élelemnek nemcsak feltaláLható- nak kell lennie, hanem háború idején ott is kell lenni a készleteknek, ahol szükség van rójuk. Háborús feszültség idején megfelelően irányított külkereske­delemre van szükség, mert hiszen élelmi­szerfeleslegünket rendszerint december végén már exportcélokra eladjuk, így azután a zab, asír stb. cikkek túlságos kivitelét idejekorán le kell állítani, Cu kor is bőven van hazánkban, sóbányánk azonban nincs, tehát só készleteket min­denkor tartalékolni kell. Békebeli híres sóbányáink oláh vagy csehszlovák kézen vannak még. Ipari nyersanyagok terén hazánk már szegényebb. Azonban az ércek közül alu­míniummal (bauxit) szép mennyiségben rendelkezünk. Textilgyáraink szép szám­mal vannak, ezeknél csak az a hiba, hogy félkész gyártmányokat küldünk ki külföldre finomítás céljából (fonal), vagy pedig nyersanyagot (gyapjú). Gép kocsi iparunk is szép fejlődésben van. Nagy állatexportuuk folytán (miután az exportállat bőrét is kiviszi) a borkészle­tek megfelelő mennyiségére idejekorán gondol az itthoni önellátásra való törek­vés. Befejezésül még pár szóval emlékez­zünk meg szomszédaink önellátási lehető ségeiről. A cseheknek fejlett nagyiparuk és tő­lünk elrabolt érchegységeik folytán ipari téren igen előnyös helyzetük van, a nyersanyag kérdést is beleértve. Mező- gazdaságuk azonban nem képes a nagy iparvidékek élelmezését önállóan ellátni, úgy hogy élelem terén mindenkor beho­zatalra szorulnak. Romániának ipara kezdetleges, nyers­anyaga azonban bőven van, különösen gazdag olajban. Élelmi készletei minden­kor elégségesek, Talán egész Európában ez az ország állana legkedvezőbb feltété­»39 MÁRCIUS 5. VASÁRNAP lek mellett az önellátással szemben, ha megfelelően fejlett ipara volna. Jugoszlávia nyersanyagban és élelem ben bővelkedik, ipara legújabban: szép fejlődésnek indult. Tűzfegyverek: — előnyben A világ lázasan fegyverkezik. A feg;- - vergyárak milliárdokra menő tételekkel szerepelnek a költségvetésekben. A feg> veriparban hatalmas a kereslet és soha­sem látott élénkségű a nemzetközi hadi áruforgalom is. A beruházások homlokterébe minde­nütt a hadseregek korszerű kiépítése lé­pett és az a törekvés, hogy a. hadserege­ket olyan fegyverekkel lássák el, ame­lyek hatása felümúlja az ellenfél fegy­vereinek hatását és így a hosszú háború helyett a gyors küzdelmet tegyék lehe­tővé. A világháború tapasztalatai a fegyver- gyártás terén új fejlődési korszakot je­lentenek. A modern technika készsége­sen állt a háború szolgálatába és bősége­sen osztotta termékeit. Az utolsó 20 év alatt a hadseregek fegyverzete és felsze­relése annyit fejlődött, hogy ezzel szem­ben a világháború előtti hadseregek szinte nincsteleneknek tetszenek. A régi hadseregek fegyverzetét jófor­mán a puska, egy pár géppuska és lövég képezte. A főfegyver a puska volt. A Mo­narchia gyalogezredei 1914-ben 6 géppus­kával vonultak a háborúba és a tüzérség még csak segéd fegyvernem volt. Csak a világháború tapasztalatai kény­szerítették rá a hadviselő feleket arra, hogy tűzfegyvereik számát fokozzák. A háború végén az első vonal védőjének főfegyvere már a géppuska lett s az ár­kokba bujt ellenségre való támadásokat meredek röppályájú, nagyhatású lövegek százai készítették elő. A háború végén volt már olyan támadás is, amelynél az arcvonal 17 km-ének minden 7 méterére egy-egy löveg esett. Az élőerő kímélésére való törekvés mindinkább a tűzfegyverekre hárította a. hárc előkészítésének és megvívásának feladatát. És sikerrel. Míg a 'világhábo­rút megelőző háborúkban a veszteségek 70—90 százalékban puskalövéstől eredtek, a világháborúban már tüzérségi lövéstől sebesültek szerepeltek nagyobb Számban a veszteséglistákon. Azóta a támadás, de a védelem is új erkölcsökkel gyarapodott. A korszerű tá­madásban a gyalogságot messzehordő tüzérség, páncélozott harceszközök, re­pít lőerők támogatják, míg a korszerű védelmet páncélfalakkal, beton erődökkel, gyorstüzelő (üzgépekkel erősítik. Ezzel akarják biztosítani, hogy a nem­zeti szempontból legdrágább harceszköz, az ember, a maga egyéni harcában, a kézitúsában, már megtépázott, meggyen­gített ellenféllel álljon szembe. A tá­madó azt akarja, hogy tűzfegyvereinek oltalma alatt lehetőleg veszteség nélkül érjen el a rohamtávolságra, a védő pe­dig azt, hogy minden támadás, még állá­sai előtt ömöljék össze, A támadóknak a védőállásokban rej­tőző és az előrejutást gátló tűzfegyverek a leküzdendő ellenséges, a védőnek mind­inkább feléje közeledő élő embertöme­gek. A támadás tehát romboló hatású. nagy lőtávolságú tűzfegyvereket, kor­szerű tüzérséget és hatásos nehéz fegy­vereket igényel, míg a védelem sok gyorstüzelő, élő célok ellen való tűzgépe, golyószórót és géppuskát. Ez a kettősség, valamint a páncélos és repülőtámadások elhárításának szüksé­gessége, adja a korszerű háború új tűz- eszközeinck tömegeit és változtatja meg ezzel szervezetében is a hadsereg képét. A ma hadseregének felszerelésében a korszerű tűzfegyverek foglalják el az első helyet, A hare a nagyobb tűzhatásra van már felépítve. Az ember lelke a harcnak. Erejét tűzgépekkel sokszorozta meg <5« általuk vitte nagyobb távolságra is. Korszerű tűzgéprk nélkül ma már nem lehet harcolni. A technika rányomta bélyegét az ember minden tevékenysé­gére. De nem uralja azt. Ember nélkül a legmodernebb gép is holt, használhatat­lan anyag marad csak. Nem elég tehát felszerelni a hadsereget korszerű eszközökkel, hanem azok keze­lésében a.z embereket ki is kell képezni. Amennyire megnőtt tehát a tűzfegyve­rek jelentősége a jövő háborújában, épp úgy megnőtt a gépkezelő, az ember fon­tossága is. Felelős szerkesztői POGÁNY BÉLA Felelős kiadó: NEDECZKY LÁSZLÓ Miért törekednek önellátásra az államok STÁDIUM SAJfTÓVÁLLALAT BT, BUDAPEST, VIII, Bfl ÍK SZILÁRD-UTCA L FELELŐS: GYÖBY ALADÁR IGAZGATÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents