Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-03 / 2. szám
Ára: 10 fillér Előfizetési ár évente 36.— P, félévre 18.— P, negyedévre 9.— pengő, havonta 3.— pengő egyes szám ára 10 'illér. vasárnap 20 fillér. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség V., Honvéd-utca 10. Kladőhrvatal Budapest, Vili., József-körút 5. Telefon, kiadó* hivata' és hirdetési osztály M44-0Q Utazás Prágába Irta: Szvatkó Pál Daladier Korzikára és folytatta Tunisz felé „Franciaország hajtandó megegyezni Olaszországgal észszerű alapokon44 Karácsony után meglátogattam Prágát. Két hónapig nem voltam Cseh- Szlovákiában, most kíváncsian figyeltem a változásokat. A vasutak már rendesen közlekednek, a „Szlovák Nyíl“ ismét négy óra és néhány perc alatt teszi meg a csaknem négyszáz kilométeres utat Pozsony és Prága között, a cseh főváros is kezd a régi lenni. Mégis mennyire más a kép, a-mi a morva síkokon, a cseh lankákon, az ápolt falvak és az ősi városok vagy a gyáraglome rációk között a száguldó vonat ablakából kibámuló ismerőst fogadja, mint hónapokkal ezelőtt! A gyors három- szor-négyszer német területen fut át, s az egyik alkalommal több mint Ötven kilométer hosszú a megállás nélkül megtett németországi út. Legelőször. Dévény fölött fogad röpke pillanatra a kampóskereszt és az SA egyenruha, csak úgy ízelítőnek, hogy megszokjuk, mert amikor kiérünk Szlovákiából és átdübörgünk a Morva vashídján, már hosszú és kiadós ízt kapunk Németországból. A vonat csendesen átgördül Lundenburg állomásán. így van kiírva „Lundenburg“, a régi „Breclav“ fölírás végleg eltűnt, annak ellenére, hogy a városban a lakosság többsége cseh nemzetiségű. A fülkében velem szemben cseh fiatalember ült. Pozsony óta nyomott a hangulata, maga elé dudorász. A régi Önbizalom eltűnt, ha egyébként nem is látszik meg rajta az elmúlt hónapok bánata. De most, amikor a Lundenburg felírást látja, kifakad. „Tessék“, sziszegi a foga közt, „ők beszélnek kisebbségi jogról, Karlsbadban, Reichen- bergben mindig kétnyelvű volt a fölírás, s nem voltak megelégedve. Brec- lavban nyolcvan százalék a cseh lakosság és mégis csak Lundenburg van kiírva.“ Amikor a vonat tovább halad a pályaudvaron állomásozó rengeteg német vasúti kocsi között, útitársam csendesen hozzáfűzi:.„A fák nem nőnek az égig.“ Volt valami baljós és félelmetes a halk, de szilárd kijelentésben. Erről az útitársamról s többi prágai ismerőseimről megmintázhattam a „második csehszlovák köztársaság“ cseh polgárának alakját. Mintha az elmúlt húsz év nem létezett volna. A cseh lelki magatartás visszatért a régi ausztriai sémákhoz: ismét a csendes, ma- gábazárkózó, csak a családjával és megélhetésével törődő ember lett, aki akkor volt, látszólag ismét nem túlsókat törődik a politikával, „kérem, ón csak a magam egyéni sorsára gondolok, más nem érdekel“, mondja, mint akkor mondotta a szorgalmas, igénytelen cseh ügynök, munkás, kiskereskedő, — de a felszín alatt újra elszánt és okos nemzeti öntudat parázslik, egy szívós, számító és ravasz éberség, amely csak a kedvező alkalmat várja, hogy az új kitartó belső szervezkedés re vén újra kiléphessen az árnyékból és tehessen valamit cseh hazájáért. Összetört- ségnek, vagy szétesésnek nyoma sincs a cseh életben. Csak ügyes siindisznó- politika van: a ne nze: az első kapott csapásra begubódzkodott, megállt mozdulatlan védelmi állásban, mint valami ősi, huszita, szekértábor mögött, s várja zokszó és sopánkodás nélkül a veszedelem elmúlását. A spanyolról mondotta Unamuno: „meghalni tud a hazáért, de élni nem tud érte“. Nos, a csehvel megfordítva van: élni föltétlenül tud a hazájáért, okosan munkálkodva, ravaszul, hajlékonyán, követ kőre hordva, a nemzeti kádereket erősítve. Vájjon meghalni tud-e érte, még nem volt alkalma a világháborús légiók kis szabadcsapatain kívül bebizonyítani. De ha német volnék, nem tudnék százszázalékosan bízni az új barátságban. Igaz, a cseh víg arcot vág a kegyetlen játékhoz, erre ösztönzi régi realizmusa és racionalizmusa, lelki fegyelmezettsége, de vájjon őszinte-e a közeledés, nem tudom. Az erőpróbát még nem állta ki. A gyors elhagyja Brünnt, s alig futott negyven kilométert morva területen, Letovice fölött újra föltűnnek a kampóskeresztes zászlók, a német egyenruháit és a két hónap alatt teljesen birodalmi jellegre átformált állomások. Itt, Brünn körül, a legszűkebb a csehszlovák köztársaság, itt építik meg a németek a Breslaut Beccsel összekötő exterritoriális autóstrádát, itt keresztezi egymást a cseh és a német vérkeringés, itt épít be Hitler német főütőeret a szláv testbe. Cseh-Trübannál, alig háromszáz méterre az állomástól, elhagyjuk a második nagy német beszö- gelést is. De a német jelleg tovább kisért: a cseh állomások tele vannak németbirodalmi kocsikkal, piros Mi- tropa-vagónokból álló vonatok cikkáznak el mellettünk, sorra olvasom a veszteglő, teherkocsik hazai állomásait: Hamburg, Darmstadt, Stettin, a nagy fehér kocsikon ott az ismert felírás: „Seefische“ és útban vannak Bécs felé, Chocenben egy „Esso“ német benzin- tankos vonat fut el mellettünk, így megy végig, még akkor is, amikor Chocen után teljesen elhagyjuk a német zónákat s a vonat megállás nélkül teszi meg az utolsó százhúsz kilométert tisztán cseh területen Prágáig. Keserves utazás lehet a cseh hazafi számára ez az új pozsony—prágai út. De a főváros élete a régi lett. Egy nagy városon, ha a közvetlen veszedelem napjai elviharzanak, nem látszik meg annyira a változás, mint a vidéken, vagy az állami berendezéseken, mert a nagyváros kozmopolita színei hamarosan túlszínezik az esetleges különbségeket. Mi, akik szeptemberben és októberben hetekig átéltük a lesötétített cseh főváros madridi életét, ma újra fényesnek és vígnak találjuk Prágát. Ami meglepett: az ősszel eltávozott németek mind visszatértek. Régi ismerősökkel találkozunk, olyanokkal is, akikkel a börtönben ültünk együtt, vagy akik szökve távoztak a feszültség óráiban, — s most jókedvűen, önérzettől duzzadva söröznek a Deutsches Haus ragyogóan kivilágított óriási éttermében. Ezt a prágai Német Házat érdemes megnézni 1939 küszöbén. Három hónappal ezelőtt sötét, elhagyott, rendőröktől őrzött néma hely volt, ma lüktető forgalmú hatalmas palota Prága szívében. Megtudom ismerőseimtől, hogy a Führer különös gondját viseli a csehországi németeknek. Megtiltotta, hogy olyanok a birodaPáris, január 2. Daladier miniszterelnök, aki vasárnap este Marseillebe érkezett, különvonaton folytatta útját Tou- lonba. A touloni hadikikötőben a katonai és a polgári hatóságok képviselői fogadták a miniszterelnököt. A város lakossága viharos ünneplésben részesítette a Korzikába és Tuniszba utazó Daladiert, aki még a vasárnap este folyamán a „Foch“ cirkáló :délzetén el is indult útjára. A miniszterelnök utjának első állomása Ajaccio, Napoleon szülővárosa, amely már lobogódíszben várja a francia kormányelnököt. Daladier miniszterelnök Ajaccióból Bastiába, Korzika legnagyobb hadikikötőjébe hajózik, ahol már várja majd őt Campinchi haditengerészeti miniszter, aki a „Sufrenne“ cirkálón elébe utazott a miniszterelnöknek. Campinichi korzikai születésű. Megérkezés Miaccioba Ajaccio, január 2. Daladier miniszterelnök délelőtt kilenc órakor meg érkezett Korzika fővárosába, Ajaccióba. lomba optúljanak, akik ma is csehszlovákiai illetőségűek. Sőt, mindent elkövet, hogy az eltávozottakat visszatérésre bírja. Egy magasrangú német nemzetiségű cseh államhivatalnok, aki most szudétanémet földön működik, elmondja, hogy a németek azt látnák a legszívesebben, ha Prágának öt éven belül százezer német lakosa volna. Minden régi prágai német intézmény tovább működik, gazdagabb keretek között, mint azelőtt. A pénzt a birodalom adja. Az ősi egyetem a város falai között marad, januárban nyílik meg s Szudétanémet földről négy ezer ötszáz birodalmi diák érkezik Prágába, mert a hatóságaik rendelete értelmében csak itt tanulhatnak. A tanárok is birodalmi német állampolgárok lesznek: a régi zsidó tanárokat elcsapták. A két német színházban állandóan a legkitűnőbb német színészek és színtársulatok fognak szerepelni, olcsó pénzért, ebben sem lesz baj. A német zeneakadémia, színiiskola, kereskedelmi főiskola sem költő1 zik el, mintha csak a szudétanémétek természetes szellemi központja továbbra is Prága maradt volna. Két új „völkisch“ német középiskolát kap Prága. Rengeteg német magánvállalat költözik a városba, német hivatalnokokkal, kereskedőkkel, mérnökökkel, munkásokkal. Egyik német nemzetiségű volt hivatalszolgánknak Kundt, a csehországi németek vezetője megtiltotta, hogy átköltözzék a birodalomba, de azonnal jó állást szerzett számára Prágában egy német cégnél. Természetesen a prágai német sajtót is átA miniszterelnök ágyúdörgés és a lakosság lelkes tüntetése közben átszállt a Foch-cirkálóról egy kis tor- pedőnaszádra és ennek fedélzetéről mosolyogva köszönte meg a lakosság ünneplését • A parton a miniszterelnököt Korzika prefektusa, több helyi politikai előkelőség és a korzikai parlament képviselői fogadták- A miniszterelnök ezután Vu illem in tábornok kíséretében • világháborúban hősi halált halt négy* venezer korzikai emlékművéhez ment; ahol koszorút helyezett el. A koszorúle- téte'l után Daladier elhaladt a kivonult díszszázad előtt; Waccio polgármestere üdvözli Daladiert «Daladier minisztereluököt megérkezésekor F a b i a n i polgármester üdvözölte. Beszédében mindenekelőtt is emlékeztetett a Korzikából származó „fiatal tüzérhadnagyra“, majd hangsúlyozta, hogy ennek a városnak jövője csak a dicső múlt folytatása lehet. A prefektúrán RocceSera, a korszervezik, az emigráns orgánumoknak nyoma sem marad. A csehek egyelőre némán figyelik a prágai németek új berendezkedését, önmagukkal vannak elfoglalva. Az ország belső átszervezése javában folyik, az új. rendbe való kényszerű be illeszkedést egyetlen zokszó sem akadályozza. A nép fegyelmezett, az ország néma, mint a waleszi tartomány A lapok alig foglalkoznak belpolitiká val. Mintha az emberek a régi, hábori előtti ausztriai cseh magatartásna megfelelően munkába és takarékos Ságba fojtanák a bánatukat, mert ér • zik, hogy ez az egyetlen egészsége narkotikum, amely elfelejteti velük . keserű jelent — és hasznos is. A jobl oldali lapok természetesen felülker« kedtek és nap-nap után megismétlik régi rezsim bűnlajstromát, főleg B nest szidva, akit a nép nagy megró: tójának neveznek. A jövő? „így is mej élünk“ — mondja egy cseh újságíró — „sőt jobban élünk meg és a nagyzás hóbortunk elmúlt. Az egész országba) vad és lázas munka, építés, javítás folyik. Meg akarjuk mutatni a németeknek, hogy azt is tudjuk, amit ők tudnak, dolgozni, szervezni és fegyelme zettnek lenni, mint meg akartuk mutatni előbb a franciáknak és az ango lóknak, hogy tudjuk, amit ők tudnak: demokratáknak lenni és parlamenté' játszani.“ — Meglátjuk, hová veze’ majd az európai politikában a neme tek és a csehek új szünbiózisa, nmei: — valljuk be — kissé szomorúan és nehézkesen kezdődött meg a münchen döntés után keletkezett új Prágában.
