Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-18 / 14. szám

193* JANUAR 18. SZERDA ♦FEMMrtflg Prchala miniszter kinevezése körül kitört a cseh-ruszin viszály Volosinék megakadályozzák, hogy a cseh tábornok megkezdje miniszteri működését Prága, január 17. (A Felvidéki Magyar Hírlap prágai tudósítójától.) A mai Cseh- Szloyákiát nem fűzik össze alkotmány­erejű államépítmények traverzei. A három országból álló államban szünőben van a centrálisán összefogó erőnek minden ki­sugárzása s a három ország sok tekin­tetben kényszerű együttese politikájának összetevőiben éppen olyan diszharmoni­kus, mint ahogy szétágaznak a három kormánynak megnyilatkozásai s rendel­kezései^«. Emellett hiányzik annak lelki meggyőződése, hogy mindennek úgy kell lennie, amint van. Ültből a politikai őszinteség hiánya fakad s ez a hiány gyakran megnyilatkozik és meg fog nyi­latkozni. A három ország közötti jó­viszony, mint az állami konszolidáció egyetlen alapja, nincs-meg. Hol a cseh és szlovák viszonylatban hiányzik, néha a szlovák és rutén viszonylatban fogja éreztetni hatását s ma Csehország és Kárpátoroszorszáq viszonyában okozott meglepő fordulatot. , Hacha köztársasági elnök hétfőn kár­pátorosz miniszterré nevezte ki Prchala Leó tábornokot, Szlovenszkó eddigi or­szágos katonai parancsnokát, noha Prchala nem rutén, hanem cseh származású. A Volosin-kormány, mint a kedden dél­előtt érkezett huszti jelentések közük, nem hajlandó tudomásul venni a cseh tábornoknak ruszin miniszterré történt kinevezését és legerélyosebb tiltakozását jelentette be a kinevezés ellen. Politikai körökben feszült érdeklődéssel várják, milyen következményei lesznek a váratlanul kitört cseh-ruszin -viszály­nak. Érdekes, hogy a lapok nem közöl­hetik a ruszin kormány tiltakozását. Az egész prágai sajtó vezetőhelyen méltatja Prchala tábornok érdemeit és azt írja, hogy a prágai kormány a tábornok ki­nevezésével azokat a hervadhatatlan ér­demeket akarta jutalmazni, amelyeket Prchala tábornok a Puténföld katonai védelmének megszervezése körül szer­zett. Prchala tábornok, mint ismeretes, közvetlenül a -munkácsi cseh orvtámadás előtt feltűnő tanácskozásokat folytatott Huszton -,ncmzntvédelmi ^érdesekről*. A Német Távirati Iroda, szerint cseh részről kijelentik, hogy Prchala tábornok kinevezése a kárpátukrán kormány har­madik miniszterévé azért is szükségessé vált, mert kárpátukrán részről hetekig nem tettek javaslatot ennek a miniszteri tárcának betöltésére. Ezzel szemben uk­rán részről kijelentik, hogy a kárpát­ukrán országos kormány már két jelöltet terjesztett elő, de ezeket a csehek eluta­sították. Prchala kinevezésének * elfogadása Kárpátukrajna részéről semmiesetre sem jöhet szóba. Mindent meg fog­nak tenni, hogy megakadályozzák, hogy Prchala megkezdje hivatali működését. Ukrán értesülések szerint kedd reggel egész Kárpát-Ukrajnában tüntetésekre került sor, amelyek oka Prchala tábor­noknak harmadik kárpátukrán minisz­terré történt kinevezése. Bródi András még mindig börtönben ül Bródi András volt ruszin miniszter- elnök, a hétfőn elterjedt hírekkel ellen­tétben, még mindig börtönben ül. Kedden reggel hivatalos közleményt ad­tak ki Prágában és megcáfolták azokat a híreszteléseket, hogy Bródi Andrást a legutóbb kibocsátott államfői amnesztia keretében kiengedték volna a fogházból. Bródi András, akit két hónappal ezelőtt hazaárulás büntette címén felfüggesztet­tek miniszterelnöki tisztségétől, azóta ál­landóan vizsgálati fogházban van s sza­badlábra helyezése ügyében semmiféle lépés nem történt. Gajda Mussolinihez készül Prágai politikai körökben mint nagy­fontosságú eseményt méltatják annak hírét, hogy Gajda tábornok, a cseh fasiszták vezére legközelebb Olaszországba utazik, ahol az „A-Zet“ közlése sze­rint Muss^inivel akar tanácskozást folytatni. Nagyjelentőségűnek tartják Sidor állam­miniszternek Chvalkovsky külügyminisz­terrel lefolytatott tárgyalásait, amelyek ről hivatalos jelentést nem adtak ki, de amelyeken — hír szerint — megállapo­dás történt az Oroszországgal fennálló szövetségi szerződés felmondására vonal kozóan. Állítólag olyan külpolitikai irányzat bevezetéséről is szó volt, mely Ma­gyarországgal szemben akar jobb viszonyt teremteni. Nem hívfák össze a parlamentet A költségvetési kérdéssel kapcsolato san elintézést nyert, hogy a parlamentéi nem hívják egybe a költségvetés tárgya lására, ipert kerülni akarják a nyilvános költségvetési vitát. Ennek főleg az áll i hátterében, hogy a képviselők nagyrésze kifogásolja a költségvetésnek nemzetvédelmi ré­szét, mely 1730 millió cseh koronát teszi ki. A hadvezetőség mereven ragaszkodik eh hez a tételhez. Ezért a költségvetést kor mányrendelet útján fogják életbelóp­tetni. Az „A—Zet“ közlése szerint rövidesen sor kerül a rendtörvény módosítására is. Változás lesz a Tíso- kormány összetételében A szlovák parlament szerdai megnyitó ülése Karmasin és Tiso megegyezése A WsszícsBtoli FeluidéK Községi ElüUiröségainik figyelmét felhívjuk a oi. kir. belügy miniszter úr 280/1938. B. M. sz. rendele­tével beszerzésre ajánlott, Novák Jenő dr. összeállításában megjelent Községi POteári bíráskodás / című jógi könyvre. / y i Régi hiányokat pótló munka a községi bíráskodásra vonatkozó jogszabályokat tárgyalja, egységes szerkezetbe foglalva. A könyv használhatóságának előnyért szolgálnak a szakaszokhoz csatolt jegy­zetek, melyek az egyes szakaszok össze­függésére mutatnak rá es a reDdes bí­rósági gyakorlat mellett ismertetik n hatásköri bíróságnak a községi polgári bíráskodás hatáskörébe ntalt kérdések­ben követett gyakorlatát is. A mű hasz­nálhatóságát az abban közölt 24 Irat­minta, valamint betűsoros mutató is elő­mozdítják. A könyv terjedelme 173 oldal. g ÁRA 7— PENGŐ. Megrendelhető az összeg előzetes bekül­dése mellett: STÁDIUM Könyvkiadó- vállalatnál, Budapest, VI., Róz$a-u. 111. Pozsony, január 17. A szlovák parla­ment szerdai megnyitó ünnepségei a Hlinka-gárda tisztjeinek keddi eskütéte­lével kezdődtek meg. A tisztek Sidor államminiszternek, a gárda főparancsno­kának kezébe teszik le az e^küt s minden tiszt egy dísztört kap, melynek pengé­jére ez a felírás van bevésve: „Visszafelé nem vezet út!“ A parlament megnyitása előtt díszszemle lesz, amelyen 1800 egyen­ruhás gárdista fog felvonulni. Ma este megérkezett Pozsonyba Berán prágai miniszterelnök és Syrovy tábornok had­ügyminiszter. A cseh államférfiak mint meghívott vendégek vesznek részt a par­lament megnyitó ülésén, de semmiféle hivatalos funkciójuk nem lesz. Maly- petr, a prágai parlament elnöke, nátha­láza miatt nem vesz részt az országgyű­lés megnyitásán. A parlament egyik leg­fontosabb feladata lesz, hogy a szlovák állami élet kiépítését biztosítsa azoknak az alkotmányjogi javaslatoknak alap­ján, amelyeket Tuka Béla dr. professzor és Mederle szenátor több vezető szlovák politikus segítségével most dolgoz kf. A parlament elé kerülő problémák kö­zött első helyen áll a zsidókérdés, ame­lyet valószínűen egységesen oldanak meg Csehországgal és Kárpátaljával. A holnapi ülésen még nem kezdik meg a tényleges munkát. Az első napot csupán az ünnepies megnyitásnak szentelik. Bu- day József szenátor lesz a korelnök, a parlament elnökének Szokol dr. képvise­lőt fogják megválasztani, az alelnök Si- vák képviselő lesz. Ezután megalakít­ják a bizottságokat: a törvény jav adato­kat indítványozó bizottságot az alkot- mányozó bizottságot, a költségvetési bi­zottságot és mentelmi bizottságot. Az ün­nepi ülés után hosszabb szünet követke­zik, előreláthatólag februárban ül össze az országgyűlés teljes ülésre. A meg­nyitó ülést az egyetem aulájában tartják meg. A kormány emelvényétől jobbra és balra foglalnak helyet a meghivott vendégek, közöttük a Pozsonyban szé­kelő konzulátusok vezetői. Magyar rész­ről Petravics Gyula pozsonyi magyar konzul hivatalos az ülésre. A parlament­nek összesen 63 tagja van. A hivata­lokban és iskolákban szerdán szünetet rendeltek el. Az ülés 11 órakor kezdő­dik, a megnyitás előtt a kormány tagjai és a képviselők szentmisén vesznek részt a Jezsuiták templomában. Külön isten- tisztelet lesz az evangélikus templomban. Este a pozsonyi színházban díszelőadás fejezi be az ünnepségeket. Kormány- nyilatkozat az ülésen nem fog elhang zani. Az országgyűlés alakuló ülése után a Tiso-kormány valószínűen beadja lemondását. A pozsonyi országgyűlés, hír szerint, ismét Tisot ajánlja majd miniszterelnöknek, a kormány összetéte­lében azonban bizonyos változtatásokat fog javasolni. Karmasin államtitkár felkereste Tiso miniszterelnököt, hogy tisztázza vele azokat a kérdéseket, amelyek az utóbbi betek során feszültséget idéztek elő a szlovák vezető körök és a német népcso­port között. A találkozásról csupán német részről adtak ki hivatalos közleményt. A német párt hivatalos jelentése sze­7 rint Tiso miniszterelnök a többször kin fogásolt népszámlálások ügyében hang-« súlyozta, hogy i a népszámlálás csak ideiglenes ad­minisztratív intézkedést jelent, amelynek nem lesz befolyása a né­met népcsoport nemzetiségi jogaira. Az elbocsátott német munkások ügyét minden egyes esetben felülvizsgálják és állandó bizottságot létesítenek a felül- vizsgálás lebonyolításának idejére. Ezen- kívül Tiso miniszterelnök biztosította azt is, hogy a szlovákiai német munká­sok önálló német munkásszer.vezetet léte­síthessenek. A szlovákiai német párt kí­vánságai között szerepel többi közt egyenruhás önkéntes védelmi szolgálat szervezése is. A párt hivatalos jelentése szerint Tiso miniszterelnök beleegyezett abba, Ijogy a párt ezt az alakulatot fel­állíthassa. Szüilő Géza tárgyalt Pacellivel Róma, január 17. Szüilő Géza dr. in. kir. titkos tanácsos, felsőházi tag, hétfőn kihallgatáson jelent meg Pacelli bíboros államtitkárnál, akivel több mint egy óra hosszat tartó megbeszélést folytatott a felvidéki magyar területek visszacsato­lásával kapcsolatos egyházi kérdésekről. Lefokozzák és kivé gzik Auherf zászlóst, aki 100.000 frankért hazaáruló lett Paris, január 17. A touloni tengerészeti hadbíróság halálra ítélte Marc Aubert tengerészzászlóst, aki 100.000 frankért nagy fontosságú hadititkokat közölt egy külhatalom kémszervezeteivcl. Aubert bűntársát, egy Marie Maurel nevű fiatal nőt, háromévi börtönre ítél­ték. Aubert zászlós kivégzését a Toulon- ban horgonyzó hejóhad csapatainak je­lenlétében fogják végrehajtani. A kivég­zést nyilvános lefokozás előzi meg. <i Az ógyallai csillagvizsgáló intézet átvétele A Felvidék visszacsatolásával a kultusz- tárca intézményeinek sorában vissza­kerül a Konkoly-Thege Miklós által ala­pított ógyallai csillagvizsgáló intézet. Az intézet átvételére a helyszínre érkezett Fülei-Szánthó Endre miniszteri tanácsos, az egyetemi osztály főnöke Lassovszky Károly dr.-ral, a svábhegyi csillagvizs­gáló intézet igazgatójával. A miniszteri kiküldöttek az átvétellel kapcsolatos hely-, színi tárgyalásokat lefolytatták és a szükséges intézkedéseket megtették. Az intézet gondozását átmenetileg Kenessey Kálmán, az ottani meteorológiai. intézet igazgatója látja el. u—„ n szovjet nem engedi be a külföldi kommunistákat sem Páris, január 17. A Matin moszkvai jelentése szerint a szovjetkormány újabb szigorú intézkedésekkel akarja elejét venni annak, hogy az ország zilált belső helyzetéről, az egymást érő lázongásokról s az általános elégedetlenségről a külföld közvéleménye tudomást szerezzen. A szovjethatóságok a jövőben a kül­földi kommunista pártok tagjainak sem adnak beutazási engedélyt. A komintern vezetősége közölte valamennyi külföldi szervezetével, hogy a szovjetkormány ez­után csak politikai menekülteket vagy hivatalos küldetéssel felruházott kom- munista megbízottakat bocsát be a szov­jetunió területére. A külföldi kommunista pártok tagjait utasítják, hogy ne utazza­nak Szovjctoroszországba. A külön en • gedély nélkül Szovjetoroszország terüle­tén tartózkodó külföldi kommunistákat letartóztatják és kiutasítják. A rendőrség máris nagyszámú kiutasító végzést ho­zott

Next

/
Thumbnails
Contents