Felvidéki Magyar Hirlap, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1939-01-15 / 12. szám
TEMHDEKl AköfeiRHIREU» 1939 JANUÁR 15. VASÁRNAP Romser — Becs egyik ismert és előkelő szállodája — felé. A külvárosi kávéháztól a Hotel Ro-m- ser-ig elég hosszú az út. A két detektív- nek nem volt sok megbeszélni valója, tehát arra használtak fel az időt, hogy körülnézzenek egy kissé az autóban, nem hagyott-e abban valami áruló nyomott az .előző utas. . Az egyik nyomozó egyszerre lehajolt. — Nézd, mi ez? — fordult társa felé és Jelemelt egy kis bőrzacskót. — Semmi, egy zsebkés-tok — felelte társa miután figyelmesen megnézte az apró, szürke bőrtáskát. — Mindenesetre elteszem, hátha Nikon Nlkezas vesztetté el — mondta az első detektív és zsebrevágta a tokot. Társa legyintett, nem hitt a detektív- regénybe illő fordulatokban, nem bízott abban, hogy autótaxikban felejtett bőrdarabkák nagy bűnügyeket leplezhetnek le... Nem ismerik?... Redl ezredes úr! Még félegy sem volt, amikor a két titkosrendőr autója megállt a Bomser- , szálloda előtt. Azonnal besiettek a portáshoz, megmondták, hogy detektívek és érdeklődtek, nem érkezett-e rövid idővel ezelőtt a szállodába egy ilyen és ilyen külsejű úr. — Őh igen — válaszolta a portás —, de micsoda detektívek maguk, nem ismerik, Redl ezredes úr!. •. A két detektív szinte dermedten nézett egymásra. Hát mégis?... Egyikük hamar visszanyerte lélekjelenlétét. — Itt van még? — kérdezte a portástól. — hogyne, bent ül az étteremben... Pillanatnyi habozás után a két detektív megindult az étterem ajtaja felé. Be akartak lépni a lefüggönyözött üvegajtón. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és szembetalálták magukat főnökükkel, Redl Alfréd vezérkari ezredessel. Az ezredes civilben volt. Üdvözölték Reált, aki barátságosan fogadta köszöntésüket. Cseppet sem volt zavarban. A detektívek még mindig kételkedtek. Egyikük végre- döntő lépésre szánta el magát. Előhúzta zsebéből az autóban talált szürke zsebkéstokot és megmutatta az ezredesnek. Nem ezredes úr vesztette ezt elf — kérdezte. — Ügy emlékszem, hogy ezredes úré. Itt találtam a hallban-.. — Köszönöm szépen, valóban az enyém, — válaszolta Redl. Zsebretetté a késtokot és udvariasan kezetnyujtott a detektívnek. Most már bizonyos volt, hogy a titokzatos Nikon Nikezas nem más, mint Redl ezredes, a hadügyminisztérium kémelhárító osztályának egyik vezetője. Letart óztatási parancs! Amíg Redl ezredes a ruhatárból kiváltotta kabátját, az egyik titkosrendőr telefonált Schots Artur ezredesnek — a most elhunyt nyugalmazott tábornoknak — referált a szenzációs nyomozás elképesztő eredményéről. Schots, bármennyire is megdöbbentette mindaz, amit kollegájáról hallott, villámgyorsan cselekedett. Utasította a detektiveket, maradjanak továbbra iS Redl ezredes nyomában, egy pillanatra sem tévesszék szem elől és lehetőleg rövid időközönként közöljék a kémelhárító osztállyal, hogy hova megy és mit cselekszik. Schots ezredes ezután Bonge ezredessel együtt jelentést tett feljebbvalóinak a példátlan leleplezésről. Még a kora délutáni órákban referáltak Hötzendorfi Cotiradnak, a vezérkar főnökének is. A hadügyminisztériumban izgatott vita zajlott le arról, hogy mi most a teendő. Schots ezredes, — aki pedig nemcsak kollegája, de jó barátja is volt Redlnek — rendkívül erélyesnek bizonyult. Az ő fellépésének eredménye, hogy — a telefon- jelentés alapján — már kiállították a le- tartóztutási parancsot Redl Alfréd vezérkari ezredes ellen. Rövid idővel később az egyik detektív megérkezett a hadügyminisztériumba és jelentést tett Redl délutánjáról, valamint részletesen, közölte, hogyan sikerült minden kétséget kizáróan megállapítaniok, hogy Redl ezredes azonos Nikon Nikezas- sal. A detektív elmondotta, hogy a Romser- szállodából Redl gyalog indult el. Ok meglehetős távolságból követték. A vezérkari ezredes többízben hátranézett és úgylátszik észrevette, hogy figyelik. Ekkor iratokat vett elő zsebéből és séta közben azokat darabokra tépdeste és eldobálta az útvonalon. Minden bizonnyal arra számított, hogy a kémelhárító-osz- tály titkosrendőrei összeszedik a papír- szeleteket, ezzel időt veszítenek és ő egér- utat nyerhet. A nyomozók azonban nem így cselekedtek, szigorúan tartották magukat az utasításhoz és követték Redl Alfrédet. Az ezredes bement egy divatos vendéglőbe, a Restaurant Ricdhof-ba., leült egyik barátjának, a bécsi főügyésznek asztalához. A detektív jelentette, hogy Redl most is a főügyésszel ül a Riedhof-vendéglő- ben, a másik titkosrendőr figyeli. A főügyész telefonál Redl ezredes a bécsi főügyésznek, akivel találkozója volt a vendéglőben — nyilván azért, mert már sejtette, hogy leleplezték — elkeseredett hangon panaszkodott, hogy elvesztette minden életkedvét, öngyilkossági gondolatokkal foglalkozik■ A főügyész faggatni kezdte Reált, aki erre hirtelen fordulattal bevallotta, hogy azért akar öngyilkos lenni, mert súlyos hivatali mulasztásokat követett él, A főügyész rövid habozás után felállt és . telefonált a hadügyminisztériumba Ronge ezredesnek. Elmondta neki, hogy — bár a hallottakat nem hivatalosan tudja, egy barátja vallott neki bizalmas beszélgetés során — mégis, tekintettel arra, hogy tisztában van Redl fontos beosztásával és kényes munkakörével, kötelességének tartja, hogy leleplezze. Ez a telefonjelentés már nem érte teljesen váratlanul a kémelhárító osztályt, csupán megerősítette őket abban, hogy Redl ezredes kétségtelenül kém. Schots, Ronge és néhány más tiszt autón robogott a Riedhof-vendéglőbe. Redl halálsápadtan fogadta a társaságot. Kerülni akarták a feltűnést, azt akarták, hogy még hadügyminisztériumban se terjedjen el az ügy híre és ezért felszólították Redlt, hogy menjen velük Schots Artúrnak a közelben lévő lakására. Felmentek Schots ezredeshez. Ronge és a többi tiszt a fogadószobában leült. Schots, aki barátja volt Redlnek, az árulóval együtt bement a dolgozószobába. Arról, hogy mi történt a két vezérkari ezredes között, a vezérkari főnököt és a hadvezetőséget, sőt valószínűleg a császárt is minden bizonnyal informálták. De a nagyközönség minderről máig sem tud bizonyosat. Ezekre az órákra Redl ezredes védekezésére és esetleges vallomására talán most fényt fognak deríteni Schots tábornok feljegyzései. Eldördül Schots revolvere Egyes forrásmunkák szerint Schots Artur dolgozószobájában, ahol késő éjsza-« káig beszélt a két vezérkari ezredes — Redl mindvégig tagadott. Védekezése azonban gyenge s tarthatatlan volt, s amikor Schots minden szavát megcáfolta, arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem hajlandó megmondani honnan kapta a Nikon Nikezas névre érkezeti pénzküldeményeket. Végre, — amikor már sehogyan sem tudott védekezni, — egy papírlapot kért kartársától. Állítólag erre a papírlapra néhány mondatot írt. Ez a mondat volt a vallomása. írásban beismerte, hogy az orosz nagyvezérkar számára kémkedett és eladta az osztrák-magyar hadsereg oroszországi felvonulási tervét. Hozzáfűzte, — ugyancsak írásban, — ezekhez a beismerő mondatokhoz, hogy a felvonulási terven kívül semmi mást nem közölt az oroszokkal. Amennyiben hitelt érdemlők azok a hírek, amelyek erről a jelenetsorozatról kiszivárogtak, Schots ezredes, — miután Redl aláírta ezt a néhány kusza mondatot, az íróasztalon hagyta revolverét és kiment a dolgozószobából a fogadóba, ahol Ronge és a többi tiszt várakozott. Néhány perc múlva eldördült a revolver- A tiszteket nem érte váratlanul a revolverdörrenés. Amire beléptek a dolgozószobába, a világháború előtti évek leg- hirhedtebb kéme már halott volt. Főbé- lőtte magát. Schots ezredes, amikor alkalmat adott Redlnek az öngyilkosságra, állító ag a vezérkari főnök parancsára — sőt egyes verziók szerint Ferenc József esás ár-király utasítására — cselekedett. Tál in ezt a kérdést is tisztázni fogják a múlt héten Kolozsvárott elhunyt tábornok ;mlék- iratai. Csak évekkel a háború után tudták a. szakértők hozzávetőlegesen lemérni Redl árulásának következményeit. A felvonulási tervet — az árulás leleplezése és a világháború kitörése között alig több, mint egy esztendő telt el — már csak íészleteiben lehetett megváltoztatni. 1914 nyarán Redl jelentései alapján az orosz nagyvezérkar pontosán tudta, milyen erőkkel kell számolnia. Gosztonyi Lafos A Nagy Fejedelem, Rákóczi Ferenc két ismeretlen levele A Felvidéki Magyar Hírlap ne nrégi- t>en pöstyéni tudósítást közölt az ottani múzeum magyar emlékeiről. Ez i tudósítás sok mindent felsorolt, ami a pöstyéni múzeumban, Winter Imre dkotá- sában a magyar történelemmel, a magyar múlttal kapcsolatos, de elit lejtke- zett a múzeum magyar yonatko sásban legértékesebb két kincséről: a Nagy Fejedelm, Rákóczi Ferenc két le- eléről, amelyeket eddig a Rákóczi-fórté íetirás még nem ismert, mert Nyitra vái megye archívumában porosodtak és nem kerültek nyilvánosságra. A pöstyéni n úzeum vezetősége sok utánjárás és sok nt hezség leküzdése után jutott a levelek birtokába. Az egyiket akkor irta, ami :or elvesztette egyik vágvölgyi ütközetét és Nyitra vármegye egyes részeit át kellett engedje a labancok csapatainak. 'Vigasztalásul szánta a levelet Nyitra vá: megye közönségének. A fejedelűíi íri s 'így hangzik: „Mi Felső Vadászy Rákóczi i'erencz Isten kegyelméből fejedelem, sárost főispán^ Munkács és Makovic a. hercege, Sárospatak, Tokaj, Regécz, Ecsed, Somlyó, Lednicze Szerencs, Ón id, stb. örökös ura. Nyitra vármegye egyetemének és egyenként a mi híve üknek, akiket illet, vagy illetni fo /, akik látni, olvasni fogják, vagy olvasni hallják a mi hűségünkben m iradva, üdvözletünket és a mi fejedelmi kegyes jóindulatunkat, Tapasztalták a Nemes Vármegyének minden Rendel, e Idig is mely szeretettel viseltettünk éde $ Nem zetünkhöz, s megszűnés nélkül, i linemíi készséggel igyekeztünk is e,kezdet Hadakozásunkat folytatni, malin hogy kinek-kinek szemelátMra s nyit vánvalóvá tennénk, vérünket kionia nunk s meghalnunk Nemzetül igaz ügye mellett készek vagyunk, Tegnapi napon Ellenségünkkel Személyit nk szerint szembeszálloltunk, és ha némely Német Tisztjeink a Német 1 adaink Ellenség közzé lett által szalad ísokkal Hadain,k megbódulván, Klienséi ünknek szíve azzal nem érig áltatott volna, minthogy máris az Ellenségnek bal és jobb szárnya Hadaink által > >■egnyo- maltalván. Gyalogja Ellenség ünknek széjjel veretett, mint azon mu Ilkának Hadaink jó maguk viselésének, Ellenségünktől nyert, nyolc lovas s Gyalog Zászlók bizonysági szemben szó. fásunknak s Viadalunknak örvendete >, hasznos végét ki-lci szemlélhette v. Ind, és jóllehet Hadaink lett bádulás i miatt kelletett Ellenségünk elől egy kevéssé elnyomulnunk. Hadainkban mi idazon- által igen kevés kárt vallottunt s nem is oly casus, melyet Isten se, edclme által rövid napon nem reparálh atnánk, aminthogy fölös Hadainkkal i féltósá- gos Generális Gróf Bercsényi Miklós zrat a Vágón túl Ellenségeinr. ellen hagytunk, magunk pedig inné a Vágón subsistalunk, hogy hadarni at any- nyival is hamarabb összeg, tüjtvén, ellenségünkkel (újabban lát vár Hadainknak a továbbvaló viadali a nagy készséget, szivet) ágálhassu) k, vagyunk is teljes bizalommal hogy Ellenségünk újabb actionkki l, mely mostan Gyalogjának nagyobb részét elveszvén enerváltatott, meg mérettethetik. A Nemes Várhiegyénej ezért minden Rendéit, Nemzetükht 2, igaz ügyünkhöz való buzgó szei etetekre intjük s kényszerítjük ezen mostani szerencsétlenségen (mely a,kán tely boldog állapotokban is magát közben vetni szokta) meg ne ütköznék. Sőt . annyival is. nagyobb szeretetéi készségét contestálja sokszori intimationk szerint, tudván, hogy kiki magának s nem másnak keresi Q szabadságot, nem. zsoldos által, hanem személy szerint kiki a Nemes Vármegyében insurgál- ván siessen jönni táborunkra, sőt akik mezei hadaink közül is a Nemes Vármegyében lappanganának azokat is a Nemes Vármegye maguk zászlaja alá serénységgel hajtassa, lwgy így táborunk is újabb érövéi megszaporodván, a mostan történt fogyatkozást Isten & Szent Felsége segedelme által szerencsésen reparálhassuk. Most is mutatja meg a Nemes Vármegye mennyire kívánta s kívánja Nemzetséges ügyünknek boldogulását, és ha inkább szereti Országunknak a törvénytelen uralkodás alól való felszabadulását, mintsem, továbbra is végső veszedelmével összeköttetett Ellenségünknek bizodalmát. Kelt Mocsonok várunkban 1701. december 27,-én. Rákóczi. Pálffy János. A másik levelet lí^iíra vármegye alispánjához intézte Bákoczi Ferenc. A levél így szól: „Generöse fidelis nobis dilectc. Salutem et Gratiac nostrae Principalis bénignam propensionem. Ellenségünkkel való mostani viadahmink micsoda kimenetele lőtt légyen nem kérdjük, a Nemes Vármegyére küldött Parancs Levelünkbül meg fogja érteni Kglmed: Mivel pedig most vagyon egyszer ideje, hogy Hazájához és Nemzetéhez való igaz szeretelit és az Haza szolgalatjában való szives készségét, nyilván valóvá légyé: parancsoljuk aziránt való Parancs Levelünket a Nemes Vármegyében agy igyekezzen pub- licáltatni, hogy annak tenora szerint a. Nemes Vármegye viritim jus urgál- ván, hova hamarébb Táborunkban lehessen Melly Szépségével a Nemes Ország és mi előttünk való érdemét fogja szerezni. Caeterum eundem bcnevalerc desideramns. Ex Castris ad Mocsonok positis die 27. Fbr. A. D. 1701. Rákóczi.“ . A levél címzése a következő: „Geheroso Alberto Sándor Inclyti Co- mitatus. Nitriensis Vice. Comiti, fidéli nobis Dil, cto.“ A Nagy Fejedelemnek ezt a két levelét, illetőleg a Vág-menti harcok történetét érdekesen egészíti ki gróf Bercsényi Miklós parancsa Nyitra vármegyéhez, amelynek eredetije ugyancsak a pöstyéni múzeum birtokában yan. Ebben a parancsban Bercsényi meghagyja, hogy Itákóczi fejedelem kívánságának az in- surrekeióra és a szétszéledt kurucok visszaküldésére a vármegye nyomban tegyen eleget, hogy a hadak kiegészítéséről haladéktalanul gondoskodjék, kellő mennyiségű élelmiszert, fuvart, lovakat, takarmányt bocsásson a hadsereg rendelkezésére. Végül megemlítem azt a negyedik levelet a Vág-mónti Bákóczi- harcok idejéből, amely a nyilvánosság előtt eddig szintén ismeretlen és amelyben a kuruc hadak főparancsnoka tudatja Oeskay brigadérossal, hogy az ellenséges haderő Komáromnál hever és hogy lövetni fogja Trencsén városát. Érdekes történelmi dokumentumok ezek, amelyek különleges figyelmet érdemelnek. Nemény Vilmos. Fetelős szerkesztős POGÁNY BÉLA Felelős kiadó: NEDECZKY LÁSZLÓ STÁDIUM SÁJTÓVÁLLALAT RT, BUDÁPEST, Vili, RÖKK SZILÁRD-UTCA 4. — FELELŐS: 6 STŐRY ALADÁR IGAZGATÓ
