Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)

1938-12-31 / 46. szám

6 •manrotet • M* 1938 DECEMBER 31. SZOMBAT Hét kisebb-nagyobb üveg, mondhatnék dunsztos üveg áll előttünk, különböző színű porral tele. Ez a hét üveg a benne lévő porral egy hetven kilós ember test­anyagát reprezentálja. És végig a palota öt emeletén ezernyi meg ezernyi tárgy arra oktat bennünket, hogy mennyi mindenre kell vigyázni, gon­dolni, hogy a szépen, üvegekbe elraktá­rozott emberi test alkotó részeit ne érje kár, hanem minél tovább megmaradjon abban a vegyületben, amelyet az Ür Isten maga gyúrt össze az emberi lélek hajlé­kául. Ennek a hét üvegnek címkéiről leolvas­hatjuk, hogy egy hetven kilós ember tes­tét 45.5 kiló víz teszi, 14 kg fehérje, 5.8 kg zsír, 2.80 kg oldatlan sók, 70 dg oldott sók, 70 dg szénhidrát és 50 dg foszfor. A Népegészségügyi Múzeumban láttuk az emberi testet ebben a sivár alakban, de megtudtunk az emberi testről még egynéhány érdekes adatot. Ki gondolná, hogy az ember sípcsontja olyan erős, hogy egy mm vastagságú darabja is 5 kiló súlymegterhelést bír el és a szív, a szív egy nap százezerszer dobban. Ez a százezer dobbanás olyan erőmennyiséget jelent, amely 20.000 kg-ot emelhetne fel egy méter magasra. Megtudjuk, hogy az édeset nyelvünk he­gyén ízleljük, a savanyút a két szélen, a sós ízt köröskörül a nyelv oldalán, végül a keserűt a nyelv hátsó részén érezzük. kívül milyen súlyos károkat okoz a ma- radiság, jószándékú tudatlanság s a rossz- szándékú raffinéria. A kuruzslók termében járunk, ahol megtudjuk, hogy a kölessel töltött lakat meddőséget okoz, a harangkötél kará­csonykor meggyujtva, megszünteti a fül betegségét, a pecsétviaszk kitűnő szer a nátha ellen; hogy szárított kígyóval pom­pásan ki lehet gyógyítani szenvedélyéből az alkoholistát. A sárgaságtól nem kell megijedni, mert egyszerű az ellenszer: aranygyűrűt kell a csészébe tenni és erre önteni az uszonnakávét. A kávé elfo­gyasztása nyomban elűzi a betegséget. Kelés ellen tegyünk patkószeget a zse­bünkbe. Torokbetegség ellen tegyünk •nyakunkba szárított uborkahéjat, de a meleg kapcarongy is oélravezet. Törött mandulaolaj szintén kiváló szer a fülfá­jásra s ha szemmel verték meg a gyer­meket, kérjünk kilenc házból kilenc ma­rék lisztet, gyúrjunk belőle körpereoet s a gyereket bujtassuk át rajta. ttiheteilenül erős az emb de hihefef le könnyelműek az emberek Séf a az Egészségügyi Múzeumban Akik felakasztva alszanak Ezek a gyógymódok azonban legfel­jebb csak azzal ártanak, hogy a beteg­séget nem gyógyítják, de a kuruzslás tudománya ajánl itt a termekben számos olyan gyógymódot, amely súlyos beteg­séget okoz. Csak gusztustalanságuk és ízléstelenségük miatt hagyjuk ki ezeket a felsorolásból. Külön helyet foglal el a kuruzslásban a kozmetika, amely gyö­nyörű arcbőr elnyerésére dinnye, barack és paradicsom tört levét ajánlja. A szé­pítőkenőcs elvitathatatlan eredménye, hogy az arcbőr — ragadós lesz. A szép­ségért azonban a nők szívesen hoznak áldozatot. Láttunk képet, ahol a hölgyek éjszakára hónaljuknál fogva felakasz­tották magukat a levegőbe ós úgy függve aludtak, ha tudtak. Szentül meg voltak győződve, hogy ilymódon karcsúbbá válnak. Nincs többé vastag láb! — hir­deti magát egy amerikai kozmetikus, aki pacienseinek vastag lábát fémburkolat­tal látja el és a fómburkolatba villany­áramot ereszt. A paciens fizet, a gép gyönyörűen búg, az eredmény semmi. A felakasztásért azonban éppen úgy fizetni kell, mint a bokasoványításórt is fizetni kellett a nevető szekta tagjainak is, akik naponkint egy-két órára összegyűltek és — nevettek. Ezek legalább mulattak. „Orvosnak“ portréját is láttuk. Ez az or­vos a képen is nevet. Betegeit az azzal gyógyította, hogy rájuk nevetett. A be­teg nem. Máriáss Imre. Minden öl percben a haran Az érettségizett ószeres-elnök affér je egy fővárosi tanácsjegyzővel ' Tehát hiába erős a szív, és a ßipesont egy mm. darabkája, hiába pompás szer­kezet az ember teste, ez a pompás szerke­zet rendkívül kényes és nem lehet ellene büntetlenül véteni. Az egyik grafikon előtt például döb benvo állunk meg. A nagy múzeumi csendességben szinte a lélekharang kon- gását halljuk, mert a grafikon azt hir­deti, hogy Magyarországon minden hete­dik percben meghal egy csecsemő tuber­kulózisban s minden 30ik órában meghal " v ebben a betegségben egy férfi. Vigaéz- *J J" - taló momentum csupán az, hogy 14 esz­tendővel ezelőtt 5 percenkint pusztultak el a csecsemők ebben a vészben. Tízféle szőlőétel Megdöbbentő szemlélni az alkohc ju­tását is. Elhájasodik a máj, 'dűlt huru­tot kap a gyomor és óriásira dagad meg a szív az alkohol túlzott fogyasztása kö­vetkeztében. De ez a túltengő szív gyenge, nem emel 20.000 kg-ot egy méter magasra. Magyarország ivás tekintetében a 9-ik helyen áll. Nálunk főképpen bort és pá­linkát isznak, sört a legkevesebbet. Ment­ségünkre szolgálhat, hogy Magyarország bortermő vidék, de néhány lépéssel odébb látjuk, hogy szőlőtermelésünkből nem okvetlenül kell alkoholizmusnak sarjad­nia, mert a szőlő rendkívül egészséges gyümölcs és egész sorát lehet belőle ké szíteni az értékes táplálékoknak. Készül - hat a szőlőből török hurka, sűrített must, lekvár, méz, dzsem, szőlőolaj — ami ip&ri és étkezési célnak egyaránt megfelel —, pótkávé, mustár, borkő, szörp és mazsolla. Nem érdektelen feljegyezni, hogy a must­ból készült méz 6 százalékkal édesebb, mint a méh-méz. Kár, hogy a szőlő külön böző eltevési módjának receptjei is nin­csenek kifüggesztve. Sebtiben felírtunk még néhány, a táp lálkozásra vonatkozó adatot. Egy nehéz­munkát végző napszámosnak naponta 3600 kalóriára van szüksége. Egy félkiló sovány marhahús 550 kalóriát szolgálta’,. 700 gram csokoládé egymaga 3000-et. Eg.v kiló fehér búzakenyér 2450 kalóriával szolgál. Ezt mindenesetre könnyebb meg enni, mint annyi csokoládét. Tizenhat -,s fél tojás 1270 kalóriát ad, két és fél szőlő 1975-öt, két és fél kiló burgonya 2200 kalóriát jelent a szervezetnek. Az atyák vétkei Érdekes táblázatok mutatják a tehet­ség és betegségek öröklődését generáció­kon keresztül. Az egyik tábla szerint te­hetséges szülőknek 11 generáción át 110 leszármazottja közül 27 örökölte tehetse­gét. Egy másik családban, ahol a máso­dik generációba kapcsolódott férfibű­nöző, a harmadik generációban túlnyomó részben bűnöző gyermekekkel dicseked­hetett, de h negyedik generációban az első generáció jutott érvényre. Ezek a leszármazottak mar nem vétettek semmi formában a társadalom ellen. Az elme­bajos terheltség a negyedik generációban a család minden tagját kiszakította a normális emberek sorából. Végigsétálva a termen, a maga teljes jelentőségében érezzük annak a tanács­nak súlyos voltát, amely a falról azt hir­deti: Házassága előtt mindenki vizsgáltassa meg magát orvossal. Valóban tengernyi szenvedés és beteg­ség kerülhető el egyszeri orvosi vizsgálat által. A házasság legcélszerűbb idejét az orvostudomány férfi számára 23—26, nők számára 18—23 éves korban állapítja meg. ^ A ma már gyönyörűen kifejlődött és nagy költséget reprezentáló múzeum to­vábbi részében láttuk az ipari megbete­gedések okait és az ellenük való techni­kai védekezés számos formáját. Külön kis szobában a rovarok, mint például a házilégy kórokozó működését. Különösen érdekes adat: egy pár házilégy ivadékai április 1-től június végéig 25.920.000 re szaporodnak és a díszes család súlya 56.937 kiló. fíarangkötél fülfájás ellen Pár helyiségben azt látjuk szemlélte­tően, hogy az emberek könnyelműségén és kényszerrel eltűrt káros helyzeteken Nagy Gyula székesfővárosi tanács­jegyző más hivatalos egyének kíséreté­ben helyszíni szemlét tartott a budapesti Teleki-téren az ott árusító ószeresek kö­zött. Ennek a szemlének az volt az ered­ménye, hogy több ószerest felírtak, mert új dolgokat is árusítottak, másokat Pe­dig azért írtak fel, mert az ószeres jel­vényt és számot nem látható, feltűnő he­lyen viselték. Ezek az ószeresek méltat­lankodtak a hatósági eljárással szemben és többen panasszal fordultak Fejér Lajos érettségit tett őszeresnek, aki az ipartársulat elnöke. Fejér Lajos nyomban közbelépett a fel­írt ószeresek érdekében, azonban a bi­zottság tagjai őt is felírták, mert az ószeresi jelvényt és számot az elnök sem viselte feltűnő helyen. Ebből azután éles szóesata támadt. Fe­jér Lajos rátámadt a tanácsjegyzőre. — Szégyelje magát! Ebbe beletörik a bicskája! — Miért szégyeljem én magam? — tu­dakolta a tan ács jegyző. — Majd illetékes helyen megadom erre a «választ! Közben a vitatkozók között olyan nagy cső­dület keletkezett, hogy a hivatalos bizottság a szemlét kénytelen volt abbahagyni. Jelentést tettek az ügyről a polgármes­ternek. akinek felhatalmazására hivatal­ból üldözendő rágalmazás vétsége címén eljárás indult Fejér Lajo3, az ószeres ipartársulat elnöke ellen. A büntetőíörvényszék előtt megtartott főtrágyaláson a vádlott a valóság bizo­nyítását kérelmezte, azonban errevonat- kozó indítványát elutasították és bűnös­nek mondták ki rágalmazás vétségében és ezért 200 pengő pénzbüntetésre ítélték. Fellebbezés folytán a budapesti királyi tábla Harmath- tanácsa az elsőbíróság ítéletét megsemmisítette és bizonyítást rendelt el annak kivizsgálása végett, hogy a hivatali eljárás miként folyt le, mert csak ennek ismerete mellett lehet el­dönteni azt, hogy a vádlott túllépte-e a bírálat körét a panasz trágyává tett ki­fejezések használatával. Keresztlevél-gyárat lepleztek le Prágában Prága, december 30. A prágai rendőr­ség nagyarányú okirathamisítási ügyben nyomoz. A rendőrség tudomására jutott, hogy Prágában keresztleveleket hamisí­tanak nagy tömegben és hoznak forga­lomba. A hamasított keresztleveleket dara­bonként 3—500 koronáért árusították a prágai kávéházakban. Nagy kereslet mutatkozott a keresztleve­lekben azoknak a zsidó emigránosknak ré­széről, akik Délamerikába akarnak ván­dorolni, ahová csak keresztényeknek ad­nak beutazási engedélyt. A rendőrség megállapította, hogy a ke­resztlevél-gyárat egy prágai penzióban rendezték be, ahol a házkutatás alkalmá­val találtak is húsz darab hamisított ke­resztlevelet. Az üggyel kapcsolatban több személyt letartóztattak. i Felvidéki Na ysr liirlp címei SZERKESZTŐSÉG: V., HONVÉD-UTCA 10. TELEFON: 125-350 KIADÓHIVATAL: VIII., József-körűt 5. Telefon: 144-100 1 Mindenkinek olvasnia bellii Mast jelen! meg! Dr. Badics László: Gróf CIANO előszavával A Duce már tizenegy évvel ezelőtt megjósolta, hogy 1935 As 1940 között a mai középeurópai határok meg fog­nak változni, ö volt az első, aki a ma­gyar-olasz barátsági szerződés megkö­tésével segítő kezet nyújtott az elszi­getelt, kiuzsorázott és jogfoeztott Ma­gyarország felé. Az újjárendtzés érdi- kében már 1933-ban sürgette Agy négy- < hatalmi egyezmény megkötését. A terv az Idén meg Is valósult. Vitéz Jákfai Gömbös Gyula, majd vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó római látogatása csak egyes állomásai a Duce cselekvő feiagyar- ! barátságának, amely a müncheni egyezményben és azóta is legelső és legfon- ; tosabb tényezője lett a MAGYAR IGAZSÁG érvényesülésének. Ezekről a tettekről, ezekről a történelmi eseményekről és dokumentumokról s*5i ez a könyv. ^ra kemény kötésben P I*SO. Kapható: Stádíu n Saiféváüalat R. T.-nál, Badapes?, V!„ Rézsa-u. 111. És minden Jobb könyvkereskedésben. (Vidékre bélyeg ellenében is.)

Next

/
Thumbnails
Contents