Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)

1938-12-31 / 46. szám

1938 DECEMBER 31. SZOMBAT TEMÍIDEKI 7 Módosították Xtaladier útitervét Franciaországban kedvezőtlenül fogadták a négyhatalmi értekezlet tervét, de hajlandók közvetlen tárgyalásokra Olaszországgal befutott jelentésekkel s a munkásifjúság kérdéseiről a küldöttség tagjaival bősz* szasabban elbeszélgetve, hangoztatta, hogy a két emlékiratban foglalt kívánsá­gokat, de főként a fiatalkorú mun­kások Felügyeleti Hatóságának fel­állítását maga is rendkívül fontosnak tartja. A küldöttség tagjai örömmel állapí­tották meg, hogy a magyar munka» ifjúság ügye a megoldásra leghivatot tabb kézbe került s ezzel nagy problé­mái egy lépéssel közelebb jutottak a megvalósuláshoz. Az emlékiratot egyéb ként eljuttatják Kunder Antal iparügyi miniszterhez is. Páris, dec. 30. Daladier miniszterelnök korzikai útjának tervét pénteken módo­sították. A miniszterelnök Ajaccióban száll partra, majd délután a Foch cirkáló fedélzetén Bastiaba megy. Ugyan e hajó viszi a miniszterelnököt Toulonból Tu­niszba. A miniszterelnök elutazásának időpontját még nem állapították meg véglegesen, mert az továbbra Is attól függ, hogy a képviselőház mikor fejezi be a költségvetés vitáját. Bonneí tárgyalásai a gyarmati problémákról Bonnet külügyminiszter megbeszélést folytatott Suad párisi török nagykövet­A sajtó érdeklődését ma reggel is első­sorban az olasz követelések kérdése köti le. A lapok hangoztatják, hogy Francia- ország nem vehet tekintetbe területi en­gedményekre irányuló kívánságokat, de tel, valamint Puaux sziriai francia fő­biztossal. A Matin jelentése szerint mindkét megbeszélés a francia gyarmati meg­bízás alapján kormányzott keleti te­rületek belső helyzete körül forgott. Megvitatták továbbá a francia-sziriai szerződés kérdését. Ismeretes dolog, hogy a szenátus külügyi bizottsága a szerződés ratifikálása ellen foglalt állást. A szená­tus nézete szerint a szerződés egyes pont­jai összeegyeztethetetlenek a francia horn védelem érdekeivel. diktátort követelt a franeia repülő- gépgyártás élére. Guy-la-Chambre légügyi miniszter biz­tosította a szenátust afelől, hogy a kor­mány minden figyelmét a repülőgép- gyártás fokozására összpontosítja. /Imnesziia toborzási bűncselekményekre A képviselőház pénteken délelőtt 325 szavazattal 226 ellenében elfogadta a kö­vetkező törvénycikkelyt: Teljes közkegyelem jár azokért a cselekedetekért, amelyeket a tobor­zási törvény megszegésével 1936 jú­lius 19-e s a most elfogadott törvény kihirdetése közötti időszakban követ­tel el és amelyeknek elkövetői ez idő közben Spanyolországban tartózkod­tak. A bépviselőház az ülés fefüggesztése előtt elhatározta, hogy visszaküldi a bi­zottsághoz azt a törvényjavaslatot, amely visszahelyezi állásukba a november 30-iki sztrájk miatt elbocsátott alkalmazottakat. Páris ax „út München" ellen MÁRTON ÁRON Gyulafehérvár új magyar püspöke, mint a honvédség főhadnagya küzdötte végig a világháborút az 1935.-Í francia-olasz egyezmény keretei között tárgyalások indulhat­nak meg Páris és Róma között az ellentétek rendezésére. Űjabb négy­hatalmi értekezlet összehívásának tervét a francia közvélemény nagy­része kedvezőtlenül fogadja. Az Epoque attól tart, hogy olasz rósz TŐI Tunisz területének francia-angol- olasz befolyási körzetre való felosztását fogják javasolni. A CAifli-palotában írja a lap — tudniok kell, hogy Francia ország ilyesmibe sohasem egyezne bele. Olasz részről négyhatalmi értekezlet ösz- ezahívását óhajtják. Róma elgondolásé szerint új „müncheni megegyezésről“ volna szó. Ezúttal azonban Francia ország nem lesz olyan engedékeny, mint szeptemberben volt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem volnánk haj­landók közvetlen tárgyalásba bocsátkozik Rómával az 1935,-i szerződés alapján. Az Oeuvre értesülése szerint a francia kormány határozottan kö­zölte Londonnal, hogy nem veheti tekintetbe a Paris és Róma közötti angol közvetítés tervét. Francia rész­ről közölték azt is Londonnal, hogy a területi engedmények kérdésének vitájáról nem lehet szó, viszont Pá­ris bizonyos feltételek mellett haj­landó tárgyalást kezdeni az addisz- abebai vasútvonal és a Szuozl-csa- torna szabályzata ügyében, valamint megvitatni a dzsibutii szabad­zóna kérdését is. Természetes azonban, hogy csak francia-olasz közvetlen tárgya­lásról lehet szó. Cégügy1 diktátort követeltek a francia szenátusban Bukarest, december 30. A bukaresti la­pok pénteken vezető helyen foglalkoz­nak az új gyulafehérvári püspök, Már­ton Áron kinevezésével és megállapítják, hogy az uralomváltozás óta ö az első er­délyi püspök, akit a magyar népcso­port soraiból neveztek ki. Márton Árán 42 éves és Csíkszeredán vé­gezte a középiskolát. A világháborút a magyar honvédségnél küzdötte végig és mint főhadnagy szerelt le. A leszerelés után theológiára iratko­zott be, majd felszentelése után több plé- j bánián működött, míg azután 1936-ban | kolozsvári plébánossá nevezték ki. Vorbuchner gyulafehérvári püspök halála után őt bízták meg a püspök­ség ügyeinek ideiglenes vezetésével. most pedig véglegesen kinevezték Gyulafehérvár püspökévé. A bukaresti lapok rámutatnak arra, hogy a három erdélyi püspökség élére a román uralom óta következetesen német származású püspököt neveztek ki és Már­ton Áron az első magyar püspök Erdély ben. A lapok szerint az új gyulafehér vári püspök kinevezése jellemző arra a hangulatváltozásra, amely az utóbbi hó napokban illetékes román körökben a magyar kisebbség irányában végbement. — n min—i—ii »I ' — Minimális munkabéreket és Felügyeleti Hatóságot A légügyi minisztérium költségveté­sének szenátusi tárgyalásánál az előadó közölte, hogy a következő esztendőben a légügyi felfegyverzésre több mint 22 milliárd frankot fordítanak. kért Imrédy miniszterelnöktől a katolikus munkásif j$tk küldöttsége Ebből az összegből 10.822 millió frank esik a következő évi költségvetési elő irányzatra, míg 11.297 millió frank fede­zetéről az 1940. évi költségvetésben törté­nik intézkedés. A vita során több szónok sürgette a légi felfegy­verzés ütemének gyorsítását. Laurent-Eynac volt légügyi miniszter Tunisz és a Francia-Szomáliföld erődít­ményeinek erősítését követelte, Lagrange szenátor Imrédy Béla miniszterelnök fogadta a Katolikus Iparos és Munkásifjak Or­szágos Egyesületének küldöttségét, ame lyet Mészáros János érseki helytartó, az egyesület fővédnöke vezetett a kormány elnök elé. A küldöttség két emlékiratot nyújtott át a miniszterelnöknek. Az egyikben a minimális munkabérek most folyó megállapításával kapcsolatosan az iparos és kereskedö-tanoncok leg­kisebb munkabérének megállapítá­sára vonatkozóan tesznek előterjesz­tést. dig 60, illetve 50 pengőre emelkednék. A másik emlékiratban a fiatalkorú munkások Felügyeleti Hatóságának felállítását kéri a kato­likus munkásifjúság. Ez az intézmény részben végrehajtója lenne a szociális rendelkezéseknek, rész ben pedig ellenőrizné a végrehajtást. Imrédy Béla miniszterelnök rögtön át­tanulmányozta mind a két emlékiratot és néhány kiegészítő kérdés után az iránt érdeklődött a küldöttség tagjainál, mi a hatásuk a már megjelent szociális törvényeknek. A küldöttség a legna­gyobb őszinteséggal tárta fel azokat a visszaéléseket, amelyek a tanoncifjóság fizetéses szabadságát és munkaidejét szabályozó törvények végrehajtása kö­rül mutatkoznak. A miniszterelnök sajnálattal állapí­totta meg, hogy az egyesület vezetősé­gének tapasztalatai megegyeznek a hozzá Felvidéki raagyarHirlap elmei SZERKESZTŐSÉG: V, HONVÉD-UTCA 10. TELEFON: 125-350 KIADÓHIVATAL: 5TI1L, József-körút 5. Telefon: 144-400 Eszerint egy tanonc munkabére az első munkaévben Budapesten és környékén, a városokban, valamint olyan községek ben, amelyek túlnyomóan ipari jelle gűek, havi 32 pengőben, a többi község ben pedig 25 pengőben lenne megállapí­tandó. A második munkaévben ez a bér az első kategóriában 45, a másodikban 40 pengőre, a harmadik munkaévben pe­Hanyatlik Amerika külkereskedelme Netvyork, december 30. Hivatalos sta­tisztikai kimutatás szerint az amerikai külkereskedelem ez év elmúlt 11 hónapja alatt erős visszafejlődést mutat Összehasonlítva az elmúlt esztendő meg­felelő adataival. 1937 első tizenegy hó­napjában a kivitel 3025 millió dollár, a behozatal pedig 58?'í millió dollár értékű volt. 1938 első tizenegy hónapja folya­mán viszont a kivitel 2825 millió, a behozatal pe­dig 1789 millió dollárra csökkent. Az aranybehozatal az idén is óriási arányokat öltött. Az év elmúlt 11 hó­napja alatt 1719 millió dollár értékű aranyat koztak be. az Egyesült Államokba, mig az arany­kivitel értéke mindössze 5,873.000 dollár. ryy » Tűz Révay István gróf kastélyában Ma reggel bárom órakor az északnyu­gati határon fekvő Tajna községben Révay István gróf kastélyában tűz tört ki. A tüzet szikrapattanás okozta, amitől a padláson lévő gyúlékony anyag lángra- kapott. A tető teljesen leégett és értékes régi bútorok meg ruhaneműek pusztul­tak el. A határzászlóalj katonái cs a köz­ségi tűzoltók reggel hat órára eloltottak a tüzet. KöxlisxtviselöU gyűlése Budapest, december 30. A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége iKANSZ) pénteken tartotta országos elnöki bizottsági ülését. NCményi Imre dr., ny. államtitkár elnöki megnyitó be­széde után Javornitzky Jenő dr. minisz­teri tanácsos, vezértitkár elismeréssel emlékezett meg a kormánynak a közszol­gálati alkalmazottak, nyugdíjasok, özve­gyek és árvák javára tett intézkedések­ről és köszönetét fejezett ki a sajtónak., valamint a képviselőház és felsőház tag­jainak. Hangsúlyozta az általános hely­zetjavítás szükségét. Marczinka János dr. és Zsigmon Béla számvevőségi főta náesosok az illetményesökkentési rende­letek hatályon kívül helyezését és a ki­nevezések mielőbbi végrehajtását, a csa­ládi házépítés előmozdítását, 17’ llen- dumsz János az altisztek helyzetének javítását, a ruhakérdés megoldását. Ká­vást Béla dr. miniszteri osztálytaná­csos az erkölcsi elismerést, Halla Aurél dr. ny. államtitkár, országgyűlési kép­viselő a gyermekeknek kereskedelmi és gazdasági pályákon való elhelyezését szorgalmazta. Csontai Győző tanügyi tit kár a segéd- és helyettes tanítók, az óvó­nők kedvezőbb elbírálását, az igazgatói pótlék megfelelőbb megállapítását, a ka­rácsonyi segély általánosítását kérte. Arató Gyula ny. h.-államtitkár ügyvezető elnök ismertette a szövetség és bejelentette, hogy a jövőben a városi alkalmazottak, a vármegyei úthiztosok és útkaparók, valamint a vármegyei és lárosi közkórházi alkalmazottak igényel­hetnek köztisztviselői kölcsönt. A bizott­ság többek felszólalása után felhatal­mazta az elnökségret a helyzetiavítás és egyes kívánságok t«ljesjjj«*i" '.'farftt szűk­o.órrrvc* f r»] f ' Hxu, ARTIN

Next

/
Thumbnails
Contents