Felvidéki Magyar Hirlap, 1938. december (1. évfolyam, 22-46. szám)

1938-12-25 / 42. szám

1938 DECEMBER 25. VASÁRNAP

tewideTki

9

cA aítá&l tüuidín

rjrtu : rf)iene& c4dúr^án

Bizony réges-régen volt az — úgy még Mátyás király uralkodása előtt —, mikor az Agárdy-nemzetség nemcsak itt élt, hanem uralgott is a Tisza— Bodrog közén. Ugyan nem volt hijján Agárd faluja a nemesi kúriák terén, mert ott sorakoztak a PerényU, Tőke-, Szécyh- és Tarczay-családok udvarházai, de hát a vezérszerepet közöttük mégis csak az Agárdyak vitték hosszú évtizedeken át. Egészen addig az ideig, ■míg az utolsó Agárdy valamerre a taljánusok országába vándorolt és ott a most sarjait eregető Aliardi nemzetség alapítója lett.

No de tehet, hogy ez csak amolyan felkapott szó. Nehéz a fecskemadár csapongó repüléséi ellenőrizni és lerajzolni, de méy nehezebb a népiélek kitaláló fantáziájának menetén eligazodni, mely szintén ide-oda csapong és látszólagos megokolás néllcül kering egy tárgy körül, azonban e csapongó keringése mindég kedves, játszi és vonzó.

Mint ezt annak az utolsó Agárdynak az esete is igazolja, akiről e sorokban szó lészén. Nagyon jó fiú volt ez az Agárdy Balázs, amikor otthon voltak nála. De nagyon sokszor úgy elmerengett, úgy magába mélyedt ott a falul körülölelő lápos és mocsaras ingó várt y szélein, hogy a munkájuk után jövő- menő jobbágy népségnek ajahrín elhallgatott a dal szava, mikor közelébe értek.

— Csak csöndesen! — mondogatták, — mert hogy talán a lidércekkel társalog a mi fiatal naggurunk. S ha megzavarjuk, nagy bosszút állanak rajta is, meg rajtunk is e fránya lidércek.

— Nem lidérc van azon, — vágott a szóba egyik bogárszemű leányzó, — hanem a vértói tündért lesi a mi szegény jó nagyurunk. Az ám!

Ezen aztán úgy összesúgott, biígott a ■jobbágyok Itatta, hogy hazáig el nem fo* gyott a beszéd közöttük. Még azon túl sem, sőt csak otthon kezdett igazában megindulni a nyelvek malmozása, hogy a fiatal Agárdy Balázs így meg amúgy: meghibbant, no. Hát cikornyás agyra valló cselekvés is volt az, amit Balázs úr művelt. Ott kezdődött a dolog, mikor a falvakról-falvakra poroszkáló staféta tudatta a Bodrogköz népeivel, hogy nagy Hunyadi fia — az ország koronás királya — Kuvesd (Nagy- kövesd) várába érkezik, hogy ott vadak űzésével mulatozzék, de népe sérelmeit, bajait is nagy hajlandósággal meghallgassa.

A sok instancuís között ott szorongott Balázs úr deli ifjú alakja is. Se apja, se anyja, se kicsi, se nagy otthon. Hát reáért arra, hogy sort álljon a kérelmezők között. Mátyás király az instanciákat a vár észak felé húzódó külső udvarán hallgatta meg, ahonnan mind kelet és dél, mind pedig észak irányában nyitott útja volt a szemnek, csak cppcn nyugat felé zárta el a látóhatárt az ott terpeszkedő Bakhegy. A király megelégedéssel nézett végig Balázs katonának termett sugár, délceg alakján és már szinte ott látta Őt akkortájt híresülni kezdett fekete seregének deli vitézei között. Sejtette, hogy ez lesz kérelme az if júnak, de mégis önmagától akarta hallani szíve vágyakozását s ezért így szólt hozzá:

— Hát Agárdról .való vagy, fiú

— Onnan, uram királyom.

— A Tőke-nemzetségből származóit

— Igen, abból.

— Merre van amaz Agárdt

Balázs kinyújtotta karját és délkeleti irányba mutatott, hol az őserdők ren getegei között megcsillant a KaruohU (Korcsa) állá vize, de az erdőleön túl tisztán látszott az ingovány kezdete.

— Mondd hát el kívánságodat, fiúm, — biztatta szólásra Balázst a király.

Ez még mindég kiterjesztett karral állt helyén s úgy mondta:

— Lásd uram király, ott a messze in- govány közepetdján azt a fehérséget, az a Vértó. Néni hiába nevezik in mert egy pár ifjúnak vére hült meg már mélyein. Sárkantyüzta őket a vágy hogy a tó közepén rejlő kis szigetet s ezzel együtt annak csodaszép tündér- kisasszonyát birtokukba Vegyék. Ám elhibbantották a dolgot mind, valamennyien.

— Mert nem volt fehér lovuk? — szakította, őt félbe a király.

Balázs úr meglepetésében száját is nyitva feledte és úgy bámult a jóízűen nevető királyra. Tudta ez nagyon jól, hogy miről van szó. Mert szerette ne pét és népének ama tulajdonságát, mely Sok olyan dolgot, amit nem ért, vagy nem tud hozzá férkőzni, azt képzelete segélyével a rege és titokzatosság köntösébe öltözteti. Nemcsak udvari regősei hozták erre nézve neki az anyagot helybe, hanem ő maga is közvetlen kér- dezősködés útján a nép ajkáról sok mondát s hagyományt lesett el, melyeket azután gyors értelemmel a legkülönbözőbb helyzetekbe illesztett bele.

Hát a vértói tündérleány históriáját is nagyon jól ismerte ő. A tó kicsi szigetén van egy házikó, abban lakik a tündérleány. Emberapja volt neki, de ezt a tündérkirálynö bosszúból fehér lóvá varázsolta át, amiért elhagyta a szigetet s kis tündérleányát. Nem őrzi ott a házikó legbelsőbb szobájában a világszép tündérleányt egyéb, mint az első szobánalc velencei csipkefüggönye. De ezt csak olyan ifjú Jcépes ellebben- ieni, aki Agaráról váló. A második szobának függönye ezüstből van szőve, de ez meg csak annak válik ketté, aki vasárnapra eső holdtöltekor született és születésének ugyanilyen évfordulati napján jut el a szigetre. Színarany a harmadik függöny, mely mögött a tündérleány tartózkodik, de ezt már csak olyan fehéren született paripa patájának kaparása képes megnyitni, amelyiknek láttán könnyekre fakad a tündérleány. A kirláy még mindig jókedvű mosollyal ajkán így szóltt

— El sem mondtad, de ismerem máris instanciád tárgyát. Hát mit mondanál hozzá, Balázs fiam, ha én neked meg szerezném a vállalkozásodhoz szükséges lovat?

— Egy életem s egy halálóm, de ez akkor senki másé ne legyen, csak egyedül uram s királyomé! — kiáltott föl lelkesen Balázs.

— Jól van! Nekem itt Kuvesden nincs ilyen lovam. De menj el a leleszi fehérpapok priórjához azzal a levelemmel, melyet majd iiódeákom fog megpingálni s neked átadni. Leleszen van ilyen ló, múltkoriban láttam. De n prior est neked nem fogja ám ingyen kiadni, mert vagyont ér az ilyen pa rxpn ...

“üaaltdom hát érte vagyonomat! — Tiizelt Balázs

— Ez már a ti dolgotok. Azonban: hát ha nem születtél vasárnapon, akkor hiába kopogtatsz tündéred ajtaján és éhkoppon maradsz, he?

— Iráiom van róla, királyom, hogy hálátokékor és vasárnap születtem, reánk következő Szent Iván havában lessjhuszmöt éve.

jk- Hát ha Így Összevág minden, — jfRmdá most már komoly szigorral arcán a király, — ám menj neki fejjel a falnak tündéred után. Erős fejed van. Látom, nem fog neki megártani a kop- panás. De azt a királyi óhajomat jól vedd be, hogy bármiképpen sikerül is szeleverdi kalandod, fel fogsz engem keresni, akár itt mulatok még, akár a lwza más részein országotok. Elmehetsz.

Agárdy Balázs egyenesen a leleszi klastromba baktatott. Ott as öreg

ói felvidék úhi

W\. Jw jm. ## ' W _dr

selyem ét yzAvetfiuíuz., ffiudofJOát ßeßv&io-t, fezAfieiek-teKe A. - Jxányi-utca 7 / // Jeiefo-nt 183-630, 186-305.

J /ifi

óinfo4, fbuuttía is &*0éitdi wafjáuzávejtak, mintás is sírna selyem kólánleges- sáyak, fámkeünik, ésipkeszávetek, ernyői lAsionyob, fzancia talyem&áMonyak.

nsb

priór alaposan szemügyre vette a király írását, azután jól megrágva a szót,

azt mondta:

— Megkapod amice a lovat. Azonban ennek mása nem hogy az országban, de még a király istállójában sincs. És még a király kívánságára sérti adhatom neked oda csak úgy szép szemed ragyogásáért, mert az aló nem az enyém, ha re-m a Rendé. Számolnom kell vele. Legalább is zálog nélkül nem adhatom.

— Állom a szavamat, tisztelendő atyám, mit a király előtt tettem: vagyonomat hagyom itt zálogba a lóért

A priór valódi nürnbergi — s ezért ritkaságosan nagyértékű — szemüvege fölött tetőtől-talpig végig mustrálta az előtte álló fiatalembert, azután fejével bólintott:

— Te mondád. Ergo fiat libí.

A nagy lúdtoü erősen sercegett, mikor a priór ott helyben megírta a kontraktust, melynek értelmében Agárdy Balázs akcipiálhatja ugyan a híres- neves fehér lovat, azonban ha ez hat hónapok leforgása alatt integre vissza nem kerül a leleszi klastrom istállójába, nevezett Agárdy Balázs egész fék vősége de jure és ipso facto, minden to- vábi bíráskodás nélkül a leleszi prépost- ság possze8ziójába megy át. ez abba sine mora azonnal installálható.

És elkövetkezett Szent Iván havának vasárnapra eső holdtölte. Csak egy lé pcsnyi széles, zsombékos csapáson ál lehetett a kis szigetre jutni. Balázs már ott haladott ennek közepe táján a holdfényben fehér lován. Dolmányát csak úgy feszítette kifelé szívének erős dobbanása, hiszen közel volt már a célhoz. Az okos állat is érezte ezt talán, mert mennél közelebb értek a szigetim- annál vigyázatosabban szedte szombék ról-zsombékra karcsú lábait.

Az az istenverte szúnyogok milliói nem hagyták bélcében; hol fejét, hol tomporát, hol meg szügyét vették ostrom alá csípéseikkel. Végre is elvesztette türelmét és hirtelen félre farolt, hegy majd talán így lerázza kínzóit. Am e szinte önkéntelen mozdulattal le siklott a szűk, nyomról — bele az iszapba. Már csak egy-két lépés választotta el őket a parttól, de a szegény párának teher is volt hátán, testének súlya is töméntelen, így hát menthetetlenül sü- lyedt lejjebb s lejjebb. Balázs is veszve hitte magát, de egyszer csak üde női hang ütötte meg fülét a közeli part felől:

— Fogja meg, erősen markolja!

Mit fogjon ő meg, mit markoljon? De

máris érezte, hogy falevelek s lombok borítják el fejét. Most látta csak, hogy valaki a partról egyik fiatül fa hajlékony sudarát nyomta le feje fölé. Nosza belekapaszkodott ám és egy minutába se tellett, már ott terpeszkedett a parti fövényen, mint a fáról leesett leveli béka: a visszacsapódé faág szépen kitette a szárazra. Még kábultan bámult maga elé, miitor mellété' ismét meg csendült az édesen muzsikáló hang:

— Szegény, szép paripa . . .

Balázs fölnézett ülőhelyéből és szegényesen, de tisztán öltözött leánykát látott a parton állani. Aranyhaja hosz- szú tekercsbe fonva lógott le hátán, bájos idomai a durva vászon ingváll. és ruhácska alatt sejtetően domborultak, nefelejts szeme könnyektől fátyolozot- tan nézett arra a helyre, hol a fehér ló a feneketlen iszapban eltűnt.

— Ki vagy te, bájos jelenség? —kérdd Balázs csodállcozva.

— Én?... én Ildikó Vagyok és ott lakom nagyanyámmal a sziget közepén, abban a kis házikóban.

— Akkor hát te vagy a tündér Ildikó. De hogy tudtál az aranyfüggöny mögül előjönni?

— Ne gúnyolódjék már kegyelmed. Nincs nekünk aranyfiiggönyünk, hanem van egy lenge daróc lepedőnk az ajtón, mely a hőséget és legyeket kinn rekeszti.

— De mégis tündér vagy te, mert gyönge leányos karod nem bírta volna a fácskát meghajlítani.

— ó, nem egyedül hajlítottam. Nagyanyám is segített és négy gyönge kar nagyon erőssé tesz ám, ha kegyelmed ... izé... ha egy emberélet megmentéséről van szó.

— Hát ismersz te engem?

— Sokszor láttam kegyelmedet a bokrok közül, — felelt Ildikó szemérmes pillantással, — amint ott ült az ingo- vány külső szélén és órálcon át idefelé nézett.

Balázs talpra ugrott.

— Igen, kerestem s kutattam a tündéremet és úgy vélem, föl is találtam őt. Egyszerű, szerény kis emberleány vagy ugyan, úgy látom: de ez nem baj, mert szemed, hajad s egész lényed tündéri. A fehér ló elpusztult s vele veszett el birtokom is. Mór most hát tündér Ildikó, szegény zagyok én is. mint te. De ez sem baj, mert a szegények a leggazdagabbak: övék a nagyvilág.

... Agárdy Balázst soha senki nem látta többé Agáidon. Egy ideig a szigeten élt Ildilcójával, de midőn a nagyanyát átadták az anyaföldnek, Király- helmecen megáldották életszövetségüket Isten szolgájával. Azután Ildikóval együtt elment felkeresni a királyt, hogy feltalált tündérét bemutassa és megígért szolgálatait fölajánlja neki. De Mátyás akkoriban házlűznézni járt Beatrice irányában a taljánusok földjén. Balázs oda is elment utána. Azonban mire odaért, a király már ismét országában volt. Balázsban úgy m nagy volt az igyekezet arra nézve, hogy királya elé jusson: de üres volt erszénye ahhoz, hogy országról országra futikál- jon utána.

Ott helyezkedett hát el családostól a taljánusok között. Íratott ugyan egy ékeszavú episztolát Mátyás királynak valamelyes tálján diákkal, azonban hát akkoriban nagy girbe-görbe utakat kellett megjárnia, sok kézen kellett keresztül mennie a papírosra vetett szónak: ki tudja, eljutott-e ez az episztola magyarok dicsőséges királyának fényes színe elé Buda váréiba ...

Balázs nem jött többé vissza hazájába és hát ez a históriája annak, hogy Agárdon kihaltak az Agárdyak, de föl- sarjadt Taljánországban — a bodrogközi fáma szerint — az Aliardi nemzetség.

Súlyos vasúti szerencsétlenség Erdélyben — 18 halott

Marosvásárhely, december 24. A Buka- rest-aradi vonalon az elmúlt éjszaka súlyos vasúti szerencsétlenség történt. A nagy ködben Tövis és Bnlűzsfalva között egy gyorsvonat összeütközött egy személyvonattal.

Az első hirek szerint az összeütközésnek 18 halálos és igen sok súlyos sebesült áldozata van.

Atmen

e T i

kajlátok

Bundák!

LIE Íl.TOL *

RAkOCZI-ÚT 13.1